Népújság, 1955. május (35-43. szám)

1955-05-01 / 35. szám

A VILÁG MAM:IM:K ZÁSZLAJA ALATT Akik becsiileíleHeljesííeilék vállalásukat... £ ászlóerdők pirosába öltözött ma a világ. Vörös zászlók erdeje leng a Vörös téren, Peking évszázados pagodái előtt, Nowa Huta új utcáin, Londonban a Themze rakodóin, Cbicágóban a húsgyá­rak környékén, Brazíliában és a Dél- aírikai Unióban, Ausztriában és Indiá­ban. Ünnepük a világ munkásosztályai a 05. május elsejét, a proletár internacio­nalizmus évről évre egyre szélesebb tö­megeket zászlaja alá tömörítő napját. Amikor először lebbent a májusi szélben a vérvörös lobogó, még csak a munkás- osztály legöntudatosabbjai vonultak alatta — ma a néptömegek, a világ né­peinek zászlaja lett. A Kreml tornyán lengő vörös zászló, a szovjet munkás- osztály — amely maga köré tömörítette a szovjet nép minden társadalmi rétegét — majd négy évtizedes bátor, önfelál­dozó, s győzelmekkel teli harca, az eddi­gi szimbólumot, a vörös zászló szabad­ság szimbólumát az eleven, igaz valóság lelkesítő tartalmával töltötte meg. TT nnepcl a magyar munkásosztály, az egész magyar dolgozó nép is, ün­nepel megyénk minden városa, üzeme, községe. Nem tudtunk még, mert nem is lehet soha betelni a szabad májusok ízé­vel, mert évtizedeken keresztül a Berva völgyétől a Hűvösvölgyig, Tatabányától Miskolcig csendőrsortűz, rendőrkardlap kísérte a nem egyszer véres május el­sejék sorát. Ma szabadon ünnepelünk, lázas tervezgetés, ezernyi vidám ötlet, a megfeszített, komoly építőmunka hir­dette a munkásosztály nagy ünnepére való készülődést. A 11. szabad máin', 1. Amikor a vá­rosok, a falvak utcáin harsogó dallal vo­nul dolgozó népünk, talán éppen ebben autó l.<w.d«n vagy Madrid au.. ... Iwgy verbe, könnybe fojts a világ munkásai­nak nagy ünnepét. Mert nemcsak a mun­kásosztály, a burzsoázia is készül május 1-re. Tömegterror, fenyegetés, börtön, a burzsoá diktatúra minden eszköze s fegyvere felsorakozott, hogy kicsavarja a vörös zászlót a még elnyomott, kapi­talista országok munkásainak kezéből. Sikerül-c? Tavaly a Laniel-kormány be­tiltotta Franciaországban a május 1-i felvonulást — a Laniel-kormány megbu­kott. Az idén Faure miniszterelnök pró­bálkozik a párizsi munkások gúzsbakö­tésével ... A népet nem lehet legyőzni! mikor mi vidáman, szabadon ün­nepeljük május elsejénket, ami­kor a felvonulás táblái a szocializmust építő munkánk győzelmeiről adnak szá­mot — a Szovjetunióra gondolunk. A szovjet munkásosztály, a lenini párt se­gítségével tépte le népünk kezéről a bi­lincset. S szabad kezünk, mellyel tíz éve építjük hazánkat, mindig kapott és kap segítséget, támogatást a szovjet néptől, a Szovjetunió munkásosztályától. Szeret­jük, forrón szeretjük végre hazánkat. De csak akkor szeretjük igazán, ha sze­retjük azokat, akik megtanítottak ben­nünket élni a szabadsággal, akik mellet­tünk állnak minden küzdelmünkben, akik éppen azért segítenek minket, mert ők is szeretik hatalmas föld­jüket; a szovjet munkásokat, a szov­jet népet. Példájuk erőt és ösztön­zést a további munkánkhoz. Ve­lünk együtt ünnepel most az öt éve szabad, hatalmas kínai nép is. Ve­lünk ünnepelnek szabadon a népi de­mokratikus országok dolgozói. Együtt és egymásért! S a mi ünneDlésünk, a mi erőnk, erő az elnyomottaknak, erő az angol, francia, spanyol munkások harcá­hoz. Legyőzhetetlen ez az erő. az össze­fogás ereje. Ez szabadította ki börtöné­ből Rákosit és Dimitrovot. ez védi, óvja Nazim Hikmetet és Paul Robesont — a proletár internacionalizmus, a világ munkásosztályainak összefogása, május t ragyogó eszméje. Ez az erő jutott kifejezésre Lipcsében, ahol néhány nappal ezelőtt' 25 nemzet munkásosztályának 1300 szakszervezeti küldötte, közte a magyar munkásosztály küldöttsége szállt síkra a világ békéjé­nek megőrzéséért, a thermonukleáris fegyverek betiltásáért — az életért. Rigó Imre Petőfibánya 15-Bs frontján dolgozik. A kiváló DISZ-tag átlagosan 130—140 százalékot teljesít Iladler Ferenc, a Hatvani Cu­korgyár villanyszerelője ki­váló munkát végzett az elmúlt hónapban. Teljesítmé­nye legtöbbször meghaladta a 130 százalékot, április máso­dik dekádjában pedig 141,9 százalék volt. Salkóczky Mihály, a Hatvani Cukorgyár kőművese április második dekádjának teljesíté­sében 137,6 százalékot ért el. Péntek István már az el: napokban bekapcsolódott május 1 tiszteletére indító versenybe. Kevés villanysz relő ért el a Hatvani Cuko gyárban hozzá hasonló jó ere« ményt. Április második di kádja alatt 161 százalékot te jesített A mostani május elsején különös íze ) van az emlékezésnek. Alig néhány í hete ünnepelte népünk szabadsága tize- S dik esztendejét. S akaratlanul is van ab- ( ban valami kifejező, hogy e nagy ünne- f pet oly szorosan nyomon követi a mun- j kásosztály, a nemzetvezetö osztályának, ! s ma már egész dolgozó népünknek Un- ( nepe. Az elmúlt tíz esztendő minden r győzelme, építésünk minden vívmánya, | életünk minden szépsége elválaszthatat- \ lan a magyar munkásosztály áldozatos | harcától. Munkásosztályunk, mely szám- ( belileg és politikailag óriásit nőtt és gya- í rapodott az elmúlt egy évtized alatt, s méltó volt történelmi szerepéhez. A ma- > gyár munkásosztály, s élcsapata, a párt ( osztotta ki, s védte meg a dolgozó pa- ? rasztok földjét, a munkásosztály volt az, j amely élére állt az újjáépítésnek, az öt- l éves terv gigászi munkájának. A ma- 5 gyár munkásosztály volt az. amely min- j denkor szembefordult a nép ellensé- c ségeivcl, a háborús kardcsörtetőkkel > szembe. ) /önfeláldozó, becsületes munkája, ki- f ™tartása, következetessége, harced- i zettsége, elszántsága tette lehetővé, hogy oly szilárddá kovácsolódjon a munkás- paraszt szövetség, proletárdiktatúránk alapja, hogy egész népünk, értelmisé­günk, a dolgozó kisemberek milliói mély bizalommal és szeretettel övezik a mun­kásosztályt, s annak pártját, életünk motorját és iránytűjét: a Magyar Dől- J gozók Pártját. Munkásosztályunk legna- í gyobb történelmi győzelme, hogy széles i egységben sorakoztatta fel a dolgozó né- < pet a szocializmus építésének, békénk, í függetlenségünk és szabadságunk védcl- j mének nagy feladataira. ke 1 tekintenünk. Éppen a tíz év eteti- ( menyeinek lattan, a megnövekedett hi- j zituiii es szeretet alapján óriás mérték- ) ben megnőtt a magyar munkásosztály s J ezen belül a megye munkásosztályának I felelőssége. Az ő vállán nyugszik békénk j további megőrzésének, ezévi tervünk s { az elkövetkezendő új ötéves tervünk si- > kere. Álljon a nehézipar fejlesz- ( téséért folyó harc élére, legyen minden | munkás harcosa a termelékenységért, az ( önköltségcsökkentésért, a szilárd fegye- j lemért vívott küzdelemnek. egyenek általánosak az olyan pél- ? dák megyénkben, mint a Mátra- ' vidéki Erőmű, a Recski Ércbánya, a \ Bélapátfalvi Cementgyár, a rózsaszent- í mártom bánya, az Egri Dohánygyár pél- < dája — ahol a dolgozók ország, világ j előtt bebizonyították: nem veszett ki az ) igazi „magyar virtus“, nagy tettekre ké- ^ pes a magyar munkásosztály. További sikereink döntő alapja, hogy ( munkásosztályunk még jobban segítse í szövetségesét, a dolgozó parasztságot, a j mezőgazdaság szocialista fejlődése, a ) dolgozó parasztság igazi felemelkedése j útján. Ezen a téren minden munka, j minden fáradság értékes gyümölcsö- j két terem: még szilárdabbá válik a ) két alapvető osztály szövetsége, ezen ) keresztül hazánk ereje, emelkedik > egész népünk életszínvonala. ; Í*T nnepel megyénk, ünnepel és kö- j szönti munkásosztályát. Az ün- ! népség egysége, május 1 munkaköszön- J tésének ezernyi győzelme nemcsak ne- / künk ad új erőt, bizalmat és erőt fönt a j világ még elnyomott népeibe, ösztönzést \ ad harcaihoz, tovább szilárdítja a pro- ? letár internacionalizmust, erősíti a bé- t ketábor erejét. Zászlóerdők pirosába öl- j tözött a világ, s e zászlók alatt most a > Szovjetunió s a „röhambrigádok“ felé > tekintenek a bízó szemek, ünnepeljünk j és dolgozzunk úgy, hogy méltók legyünk í a rohambrigádokhoz, hogy példánkkal > utat mutassunk a szabadságért harcolók- ! nak. ) M ájus 1 ! üdvözlet a magyar mun- j kásosztálynak, üdvözlet a világ ( minden munkásosztályának. Üdvözlet a ( nagy Szovjetunió dicsőséges munkásosz- j tályának, a hatalmas kínai nép, a népi s demokráciák, hű testvéreink vezető ősz- ) táljainak ... Üdvözlet a 66. május 1-én. I Szántó László, a gyöngyösi MÁV Váltó és Kitérőgyártó üzemi Vállalat szegecselő bri­gádjának vezetője, háromszo­ros sztahanovista. Május 1 tiszteletére megígérte, hogy a 133 százalékos napi előirány­zata helyett 160 százalékra teljesíti a tervet. Tervteljesí- tésénck átlaga 220 százalék Bozóki István, ács, brigádve­zető a május 1-i vállalás tel­jesítésében átlag 200 százalé­kot ért el. Már augusztus 20- ra is tett felajánlást: a gyön­gyösi 80 lakás építésénél a tetőket elkészíti Kulcsár László, a gyöngyösi MÁV Váltó és Kitérőgyártó Vállalat DISZ-tagja nemcsak a felszabadulási műszakban ért el kiváló eredményeket. A május 1 tiszteletére indított versenyben állandóan 131 szá­zalékra dolgozik és a selejtet 2,5 százalékra csökkentette,, Csordás Gyula, az április 4-1 verseny egyik kiváló teljesít­ményi, elért bányásza, a Pető­fi altáró 26 os frontján dol­gozik. Saját munkájának ja­vítása mellett a brigád többi tagjait is állandóan segíti Herceg János, Petőfi altáró 26-os frontjának bányásza ki­váló munkával készült május 1 mcgüneplésére, ★ Bognár Ilona, a gyöngyösi MÁV Váltó és Kitérőgyártó Vállalat dolgozója. Az elmúlt hónapban átlagosan 126,5 szá­zalékot teljesített, egy száza­lékos selejttei I»LAS PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! NÊPUJSÂ G AZ MDP HEVESMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM. 33. SZÁM. Éljen inájuWL, a proletár nemzetköziség harcos ünnepe, a békéért küzdő népek nagy seregszemléje! 1955 MÁJUS 1. VASÁRNAP Petőfibánya 27-es frontjának munkája is sokat javult az utóbbi hetekben. Hozzájárult ehhez Dráva Ferenc bányász lelkiismeretes, igyekvő mun­kája is Petőfibánya egyik legjobb DISZ-tagja Zsemlye Ferenc, az április 4-i versenyben elért eredményeinek fokozásával üdvözli május 1-ét

Next

/
Oldalképek
Tartalom