Népújság, 1955. április (27-34. szám)
1955-04-28 / 34. szám
1955. április 28, csütörtök NÉPÚJSÁG Dicsőség a viiégkéke legfőbb védelmezőiének, hazánk felszabadítóiénak, a nagy Szovjetuniónak ! A legfiatalabb termelőszövetkezetünkben Két vastag könyvben lapozgattam: az 1909-ben kiadott „Heves vármegye” és az 1939-ben összeállított „Heves vármegyei Ismeretterjesztő és Adattár” — című könyvekben. Űjlőrincfalva múltját kutattam. Mindaz, amit a sorokiból megtudtam, egy kicsit magyarázat volt a község utolsó tíz évére, az itt lakók bizalmatlanságára az új iránt. Üjlőrinc- falván tudniillik mind máig nem volt termelőszövetkezet, most meg hírt kaptunk, hogy egymás után kettő is alakult: a „Tizedik Évforduló” meg a yPetőfi”, Nagyon nehezen gyökeredzett itt a falu. Az első évszázadok előtti településeket és kisebb házcsoportosulásokat tönkretette a közeli, szabályozatlan Tisza. A későbbi időkben helyreállított településeket a mohácsi vész dúlta fel. De az itt lakók mindig újrakezdték az otthonuk építését. A vidék sokszor cserélt gazdát. A váltakozó földesurak akár az egyház, akár a világi nagy- birtokosok — semmi változást, javulást nem hoztak a birtokon lakók életébe. Továbbra is a másét túrták, gyarapították. ígértek gátat, házat, fűt-fát az urak az árvíztől annyira tönkretett falunak, de nehézségeikben magukra hagyták őket, És jött az 1945-os év, a fe’szabadulás esztendeje. Amiért évszázadokig hiába harcoltak és szenvedtek: a föld, az most a párt. a munkások segítségével az övék lett. Leírhatatlan boldogságot jelentett ez nekik! A nagybirtokokat tíz-tizenöt holdas parcellákra szabdalták és a falu szegény népe lett a föld tulajdonosa. Többé nem voltak egyedül. Alig hogy dolgozni kezdtek. munkásosztályunk egyre több kisgépet, szerszámot küldött a falu népének, megvédte földjeiket az ellenséggel szemben. Életük ezután valóban egyre szebb és könnyebb lett. Maguknak dolgoztak már, ősszel a saját kamrájukba gyűjthették a terményeiket. A párt és a különféle szervezetek megbeszéléseket, kisgyű- léseket tartottak, ahol jó tanácsokkal látták el őket. A termelésben vetéstől betakarításig a nagyobb, sürgős munkáknál, például aratás idején, mindenkor segítséget kaptak. S a földnek — amely örökre az övék lett — a legkisebb röge is elválaszthatatlanul a szí vükhöz nőtt. Egy alkalommal az egyik ilyen gyűlés után hetekig Jakab Béláról beszélt a falu. Nagy újságnak számított itt a szövetkezés gondolata, amelyről azon az estén beszélt. Az egy-két holdas gazdák fontolóra vették az öreg szavait: hátha igaza van, s úgy együttes erővel többre haladnának. A módosabbak, a 10—15 holdak tulajdonosai azonban még úgy vélekedtek, hogy nem vezetne az jóra. — örüljünk, hogy egyszer a miénk lett a püspöki birtok, nem hogy odaadjuk — mondogatták. Ha mégis akadt valaki, aki szívesen részt vett volna a szövetkezetben, azt meg a felesége hallgattatta el: — miért éppen te lennél az első, majd ha más is megy. A sok beszéd hallatára nem tudtak mihez kezdeni. A szomszédos csoportokról hol jó, hol meg rossz híreket hallottak, ezek aztán egészen megzavarták őket. A tanács, a pártbizottság meg csak nézte az eseményeket, várták, mire fordul — valahogy egyszer majd csak döntenek. A világért sem akartak beleszólni, nehogy a falubeliek azt mondják később, hogy a csoportosulást rájuk erőszakolták. Ez a gondolat annyira megnyugtatta őket, hogy a közös gazdálkodás előnyeiről, s nagy jövőjéről szinte teljesen megfeledkeztek beszélgetni a gazdákkal. így aztán 1950-ben, de még 1954-ben is csupán csak érlelték a szövetkezeti gazdálkodás tervét, Most, hogy az övék volt a föld, arra nem is gondoltak, hogy a fejlettebb gazdálkodással még jövedelmezőbbé tehetnék munkájukat. Pedig a két esztendő — különösen az utóbbi — sokak számára emlékezetes maradt. A falu mélyebb fekvésű földjét elöntötte a víz, odalett a termény. Ekkor maguk is belátták, hogy jobb lett volna a közösben dolgozni. Hiszen a termelőszövetkezetnek nagy a birtoka és ha az egyik, mélyen fekvő részt el is önti a víz, a másik, magasabb fekvésű terület vetése még megmarad. így aztán, ha kevesebb is, de mégis jut valami részesedés. Egyre jobban felfigyeltek arra is, hogy milyen nagy jelentősége van a gépállomástól kapott segítségnek. A traktorok munkája gyorsabb is és jobb is, mintha lóval szántanak. De a gépállomások nem tudtak minden megrendelésüknek eleget tenni, hiszen a kis parcellák szántása nagyon körülményes, viszont a termelőszövetkezeteknél egyhelyben nagy darabot megmunkálhatnak, ezért elsősorban inkább a szövetkezetekhez mentek dolgozni. A téli esték szokás szerint azzal teltek el, hogy eljártak egymáshoz beszélgetni. Ezeken az esti beszélgetéseken sok minden előkerült, s most már rendszerint a szövetkezés gondolatánál kötöttek ki. A nagy vízkárok, a traktormunka eredményei, a szomszédos kiskörei Dózsa, komlói Kossuth és a többi tsz gazdagodása arra figyelmeztették őket, hogy „ha máshol jobban élnek a közösben, itt is csak könnyebb lenne”. De kellett valaki, aki újból elkezdje. Jakab Béla még egyszer megkísérelte. Kovács Pál 15 és özvegy Bóta Andrásné 10 holdasokhoz kopogtatott először. — Nem akarlak benneteket rábeszélni, úgy tesztek. ahogyan jónak látjátok. De neked is könnyebben menne Piros, mert nem érezné földed tovább a katonafiad hiányát. Ez a látogatás március 31-én reggel történt. Estig végigjárt jónéhány házat és még aznap 12 név sorakozott a papíron, másnap pedig már a gazdák mentek Jakab Bélához, hogy ők is szeretnének a csoportalakítók közé állni. Április első napjaiban megtaitot- ták az alakuló közgyűlést. A húsz újlőrincfalvi család a Petőfi nevet viselő termelőszövetkezetben új életet kezdett. Jakab Béla, a tsz elnöke, sokat mesélt a szövetkezet alakulásáról, de az eltelt néhány hét munkájáról, a csoport eddigi eredményeiről még több mondanivalója volt. Ilyennek képzeltem el a közös gazdálkodást, mint a miénk — mondta. Nem kell itt senkit biztatni, mindenki örömmel dolgozik, még jobban is, mint eddig. A megalakulás utáni napokban igyekeztünk, galamhtiú ' hogy a vetésre szánt területekbe mielőbb belekerüljön a tavaszi. A belépettek között két családfő párttag, ezek a brigádvezető munkáját végzik most. A sarudi gépállomás traktorosai az első kérésre jöttek szántani. Most már befejeztük a tavaszi munkákat, 45 hold őszibúza-, egy hold tava szibúza-, egy hold ősziárpa és 15 hold tavasziárpa-vetésünk van. A földből öt ho’dat cukorrépának, a másik ötöt dohánynak készítettük elő. Ez évben 30 hold ipari növényre szerződtünk, főleg dohányra, kenderre. Nálunk vannak a falu híres dohánytermelői, például id. Kovács Lajos dohánykertész, aki az országban 10 év alatt elért legjobb átlagáért kitüntetésben is részesült. A csoport állatállományáról minden tag büszkén beszél. — Ki a lovát, ki a tehenét hozta be — mondta ifj. Kovács Lajos. így aztán tíz ló, három csikó, négy ökör és egy fejőstehén gyűlt össze. A jövőben növelik az állatállományt: húsz tehenet, tíz törzsmangalicát és 20 juhot vásároltunk hosszúlejáratú kölcsönből, amelyet máris felajánlottak szövetkezetünknek. A 234 hold földből 80 hold jó rét. ezt trágyázással és lucernával pótolva, megadja a jószágok szálastakarmány-szük- ségletét, a baromfiállomány létesítését pedig a tagok javaslatára úgy oldjuk meg, hogy a tavasszal minden csoporttag bead egy tyúkalját. Az alig néhány hete életre hívott Petőfi termelőszövetkezet tagjainak számtalan terve van, amelyekkel szövetkezetüket gazdagabban életüket szebbé tehetik. A csoportelnök és a tagok még azt is elmondták, hogy az esős napokban rendbehozták és kijavították az istállót és az állatoknak 30 férőhelyes nagy istálló és egy sertésól építését is tervbe vették. űjlőrincfalva egyénileg dolgozó parasztjai nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal figyelik az újonnan alakult csoport munkáját. Sokan az első eredményeket várják, s úgy tervezik, hogy idővel ők is belépnek közéjük. Ezért is kell a Petőfi TSZ-nek egész évben jól dolgozni, a munkák elvégzésében példát mutatnia. Dohai Margit Miért erős és büdös az egri Kossuth cigaretta? Gyakran hallottunk és hallunk panaszt a cigaretta minőségére. Alig volt olyan hét, hogy dolgozóinktól legalább néhány cigaretta ne érkezett volna hozzánk kifogásolva, hogy penészes, élvezhetetlen. Megnéztük, mi lehet az oka, és azt tapasztaltuk, hogy sokszor már a feldolgozásra kerülő anyagban is észlelhetők a fehér penészszálak. Ezek azután — ha munka közben túlnedve- zik az anyagot, a kész cigarettát nem szárítják ki megfelelően, vagy nedves raktárban sokáig tárolják — könnyen elszaporodnak. S maga az esős időjárás is elősegítheti. A későbbiekben megjavult a cigaretta minősége. A lazán, de nem hézagosán töltött hüvelyekből eltűnt a kocsány- vég, nem volt szakadozott a papír, kellemes volt szívni. Mindenki örült ennek. Egykét hónapja azonban megint csak érkeznek a panaszok is pontosan arra a cigarettára, amit a legtöbben vásárolnak: nagyon erős és büdös lett a Kossuth. Ennek mi lehet az oka? Újból felkerestük az Egri Dohánygyár dolgozóit és a Kossuth cigaretta gyártási útját végigkísérve, próbáljuk dohányos embereinknek megadni a választ Az üzembe érkező összes anyagot először a raktárba szállítják, ahol figyelmesen megvizsgálják, hogy egészséges-e. Innen az előkészítőbe kerül, a gyártási terméknek megfelelő összetételben, többféle dohány is. A cigarettaelőkészítő egyik legrégibb dolgozója Szőke Jó- zsefné. Éppen a Kossuth egyik anyagát, a kínai dohányleveleket rakja a ládába. — Alig van olyan dohányunk, amely ehhez hasonló szép. egészséges levelekben jutna el hozzánk — mutatja, néhányat felemelve. Tőle és az osztályvezetőtől tudtuk meg, milyen szigorúan ellenőrzik, hogy az előírásnak megfelelő legyen a cigarettabél. Minden dohányféléből, ami ehhez szükséges, meg legyen a kívánt százalék. — Akkor, ha a trafikáru nedves, jogos a vád — ha penészes. az a mi hibánk is, mert nem vettük észre. De ha erős — arról igazán nem tehetünk. A dohány következő állomása a kocsányozó, ’" ajd az aprító gépek. László János áll az egyik gép mellett. Belemarkol a keskeny csíkokra vágott dohányba, kicsit összemorzsolja, megszagolja, azután a ládába dobja. Neki is igaza van: ha a tapintásról nedvesnek, vagy szagáról dohosnak találja, akkor leállítja a gépet és szól az előkészítőnek. De honnan tudja meg azt, hogy erős-e és mit tegyen vele? A dohánybél végül utolsó helyére, a gyártási osztályra érkezik. Az osztály néhány nagy gépe pillanatok alatt elkészít 100—200 Kossuthot. Az ember alig győzi szemmel kísérni a futószalag mozgását. Visnyai Miklós az egyik gép javításán dolgozik, megkérdjük: — . ;. és mit tesz akkor, ha a cigaretta erős? — Azon mi nem tudunk változtatni. De hát végül is, hogy mi az oka, ki adja meg nekünk erre a választ? A választ dr. Vend- rei Géza, a Dohánygyár igazgatója adta meg: az 1955-ös év elején rendeletet kaptunk a Kossuth és néhány olcsóbb cigaretta összetételének módosítására. Több olyan dohányféleséget kevertünk bele, amelyeknek nagyobb a nikotin tartalmuk, ezáltal gyártmányunk erősebb lett. Dolgozóink, de mi magunk is észrevettük, hogy így ez túl erős és szóltunk is az illetékes szerveinknek. Sajnos, azonban addig, amíg külföldi piacainkon a szükséges és eddig vásárolt dohány egy részét nem kaptuk meg, kénytelenek voltunk a rendelkezésünkre álló anyagot felhasználni. Ez nem csak nálunk, hanem az összes dohánygyárakban így volt. A külföldi dohányféleségeknek megfelelő mennyiségben és időben való beszerzésében nem kis szerepe van annak is, hogy mi magunk, iparunk milyen mértékben tesz eleget exporttervének. — A Lágymányos1 Dohánygyár Kossúthjára mégse nagyon panaszkodnak, pedig sokan ezt szívják (különösen az utóbbi időben.) — Kettős oka van ennek: a .lágymányosi gyár készítményei később jutnak el megyénkbe, és az a készlet, amit üzleteink most árusítanak, talán még a múlt évben készült. Vagy ha ez évi is, náluk lehetőség van arra, hogy a dohánylevelekből kémiailag kivonják a nikotint. Most már nincs is erre szükség, mert e hónap elejétől felére csökkentettük az erős dohányok felhasználását és nem lesz több panaszuk a Kossuth, a Munkás és a többi cigarettánkra. sodszor: jobb, ha a summá- saim közt élek, így éjjel-nappal rajtuk a szemem, nem tudnak meglopni! KEVÊLYEN pöffeszkedett Semfai Berti háza a faluvégen. Körülötte, lába előtt hasaló apró nádfedeles kunyhók, a Késvég zsellérlakásai, mögötte a megingathatatlannak vélt birtok: 60 hold jó kövér szántó, ami egész a Tisza- gátig húzódott. Egy tagban hatvan hold. s a többi negyven szétszórva a falu, s a szomszéd faluk legtermékenyebb részein. Mindenki értheti hát, hogy komoly oka volt pöffesz- kedésre háznak, s gazdájának egyaránt. Amikor harminc évvel ezelőtt a Kisvégen építeni kezdték a nemrég meggazdagodott Berti házát, csodálkozva kérdezték: — Miért a szegények közé húzódsz, Berti? — Ennek több oka is vagyon! — válaszolta masabiz- tosan. — Először is: hadd legyek itt mindig a birtokom mellett, erőt ad az nekem. MáNOHÄT, AMI a lopást illeti, legfeljebb tanulni jöhettek volna hozzá, hiszen az apjától örökölte „rongyos“ harminc holdat bizony nem a legegye- nesebb úton kerekítette egyre feljebb. A becsületesebb módszerek közé tartozott, hogy el- bitangolt jószágokat egyszerűen befogta, lebélyegezte, s a csendőrőrs parancsnok egy pohár borért, cimborázásért még a jogos tulajdonost tolvajozta le, amikor az követelte vissza az állatját. Az első háború alatt és ez után sok embert „segített ki a bajból“ kölcsönnel úgy, hogy a „megsegítettek“ végül a házukat, földjüket is elvesztették. Fukarságában sem kímélt senkit. Családja tagjai, munkásai rettegtek attól, hogy valami „prédáláson” rajta ne érje őket. Kezében korbáccsal sétált mindig, aminek nyelével csizmaszárát ütögette, suhogó végével pedig a neki nem tetsző dolgokért fizetett. Még a saját fiát is félholtra verte, amikor az tehénlegeltetés közben elaludt, s a jószág letaposta a vetést. Mert ő bizony nem fogadott pásztorgyereket, minek fizessen még annak is? A felesége is sokat szenvedett tőle. — Ez a rongyos kódis elherdálja mindenemet! — szokta mondani Berti a feleségéről. Magtár, lomtár, kamra, minden-minden a legszigorúbb ellenőrzés alatt állt, s ha netán egy nappal előbb fogyott el az aprójószág szemese, bíz koplalhattak szegények. Az asz- szony mindenből megkapta a fejadagot, amiből főzhetett, baromfit nevelhetett. S EZ A HELYZET az évek múltával egyre romlott. Nem volt hatalom, ami Berti egyre növekvő szarvát letörje, vagy legalább is megcsorbítsa. Községi elöljáróság? Mind rettegtek tőle, s inkább fogadták leereszkedő barátkozását, semmint ujjat húzzanak vele. Csendőrség? Mondtam már, mi volt a helyzet! Szóval a szarv nőttön-nőtt. Mígnem a gú~v. a köznevetség sárba tiporta hatalmát. Történt pedig ama nevezetes napon, hogy egy igen magas ivatalbeli ember látogatta meg Bertit valami földügyben. Reggel már ki lett adva a parancs, jó ebéd várja az urat! A rendkívüli megtiszteltetés örömére kiutalt fél kiló borjúhúsra való pénzt. A „tiszta ház“-ban folyt a megbeszélés. Avitt papírok halmaza közt túrkáltak, térkép fölé görnyedtek, s közben lefojtott hangon tárgyaltak. Mint a vezérkar, amikor kidolgozza haditervét. HOGY MI VOLT a fontos ügy, nem tudta meg senki, de nem is tartozik a történethez. Tíz óra tájban kis pihenőt tartottak. Kiültek az ámbitus- ra, s szemlélték az udvar, a belső cselédség szorgosságát. — Mondja már, Semfai úr — fordult a városi ember kíváncsiságával a vendég Berti- hez —, hogyan tud egyedül elkormányozni egy ilyen valóságos kis uradalmat? Ispánja sincs? — Nekem ispánom? Olyan van. amilyennel még a grófi uradalom sem dicsekedhet! Ehun van la! — suhintotta meg korbácsát. — Hát te bitang, mit csinálsz ott? — ordított vészes hangon egy 14—15 éves legénykére. — Jaj, naccságos úr, ez a galambfiú kiesett a fészikibül, azt viszem a tekintetes asz- szonynak ! — Te gyanús vagy nekem! El akartad lopni, oszt megijedtél, mikor észrevettél! Nem? — Dehogy is. naccságos úr! — szepegett a megijedt fiú. — Na, akkor gyorsan szedd a lábad, vidd a konyhára, oszt mondd meg a feleségemnek, hogy nekünk ebbül főzzék ebédet, a fél kiló húst pedig küldje vissza a henteshez! De siess, el ne késs! Egy fél óra múlva itt legyél a pénzzel! A VENDÉG csak bámult egy nagyot. Hát csakugyan ennyire fösvény a házigazdája, hogy még a fél kiló húst is sajnálja? Létezik az, hogy száz hold birtokosa a legnyomorultabb kódisnál is szegényebb sorban tartsa házanépét? A munka hátralévő részét igyekezett minél hamarabb összecsapni, csakhogy kikerülhessen ebből a házból. S bármennyire is szívélyeskedett Berti, bárhogy marasztalta is a finom ebédre, sűrű szabadkozások közt vett búcsút a vendég. Először csak suttogva, majd egyre hangosabban kezdett terjedni a hír: „Berti agyára ment a fösvénység! Egy nagy uraság járt nála valami jó üzletet kötni, oszt egy galambfiúval akarta megvendégelni. Az úr elrepült, a galamb megmaradt! Mire Berti fülébe jutott a pletyka, már a szomszéd fajukban is beszélték. Eleinte dühöngve rázta öklét, csapkodott a korbáccsal, mintha ezzel le tudná törni a hír szárnyait: De mindig csak a levegőt ütötte, senki sem volt, akin bosszúját kitöltse. Csak azt vette észre, hogy másként néznek rá az emberek. Azelőtt az alázatos pillantásokban legfeljebb egy kis irigységet vélt felfedezni, ami hiúságát csak növelte. Most már nemcsak az irigység tűnt el, de az alázatosság is egyre inkább felváltódott a gúny maró vitrioljávaL S minél inkább dühöngött, annál élesebben csillogott a gyilkos fény a szemekben. EGYESEK még arra is mertek vetemedni, hogy kellő távolságban érezvén magukat — persze Bertinek címezve — szomszédjukkal imigyen beszélgessenek: — Hát ammár biztos, sógor, hoev sokszor egy galambfiú okosabb az embernél! Vagy: — Jó is az a ^alambhús, csak ne véna drága! S mire a pverekek is elkezdték a gúnydalt, oda lett Berti minden tekintélye. Bármennyire bezárkózott szobájába, mindenütt űzte a gúny: Mi történt egyszer a falunkba! Volt egy kis galambfióka, Nem tudott még repülni. Megtanította Berti A nagyságos urat szaladni! Halasy László ált. isk. tanár
