Népújság, 1955. január (1-9. szám)

1955-01-20 / 6. szám

1955 január 20. csütörtök 3 NFPU JSAG Népfront-bizottságok hírei Előre az április 4.4 vállalások teljesítéséért Januárban 800 gyermekkabátot készít az egri szabó ktsz Nyolc új belépő a tervteljesítés ideje alatt a tiszanánai Vörös Csillag TSZ-be Már az új év kezdetén meg­állapítható, hogy ez évben is eredményes munkát végeznek az egri szabó-szövetkezet dol­gozói. Egy kis ízelítőt adunk most az első negyedéves ter­vükből. A férfi 'konfekció még de­cemberben megkezdte a gyer­mekkabátok gyártását. Eb­ben a hónap­ban még 800-at varrnak. Egy kabát elkészí­tése. a méret­től függően 360 —580 forintba kerül. Meg­kezdték az íz­léses, övvel el­látott női sport­kabátok készí­tését, melyből ebben a ne­gyedévben 200—300 készül, da­rabonként 400 forintos költ­séggel. Ezenkívül 500 férfi­öltönyt. 300 fiúruhát és 300 gyermekkabátot, 500 munka­ruhát is készítenek. Kere­sett cikk a szövetkezet áruhá­zában a síruha. Hogy kellő mennyiségű síruhát bocsássa­nak a vásárlók rendelkezésére, a javítórészleg áttért ennek varrására. Ebben a negyedév­ben 40-et készítenek. XJj konfekciós részleg ala­kult a most leszerelt fiatalok­ból. Az új részleg a Széchenyi út 10. szám alatt már decem­berben nagy lendülettel kez­dett munkához. Az új tagok közül különösen Szabó Ádám munkája érdemel elismerést. A decemberi átlagteljesítménye 323 százalék volt. A női konfekciónak is szép tervei vannak ebben a negyed­évben. Hatezer férfiinget és 3000 férfi klott sportnadrágot, 200 lánykaruhát készítenek. Külön meg kell emlékezni .a női szövetkezet rendelésre ké­szítő részlegéről, amelynek jó munkáját az elmúlt év végén rendezett divatbemutató is di­cséri. Most ötödik éves a szö­vetkezetük. Tizenegyen kezd­ték, ma már 60 tagú a város legjobb „divatszalonja”. Varr­nak férfiinget, női fehérneműt, ruhát, szoknyát, blúzt. Most az áruház részére dolgoznak in­kább, mert ilyenkor „a téli holt­szezonban” kevesebb a rendelés. A ynult nyáron 250 rendelés is volt egyszerre. Cseh István­ná nagyon ügyesen vezeti a szövetkezetei. Csak az után­pótlás miatt aggódik. Nem tart ja helyesnek, hogy az ipari tanuló lányok hetente csak két és fél napot töltenek a varrógép, vagy a szabóasztal mellett. Ö ismeri a szakma csínját-bínját, s kétli, hogy jó szabókká válnak így a fia­talok. A tagokkal sincs semmi baj, mindannyian szorgalma­sak. Különösen Pozsgai Gyu- lánét és Temesvári Ferencnét illeti dicséret. Az egri szabók kisipari ter­melőszövetkezete 157.4 száza­lékkal zárta a múlt évet. A felszabadulási versenyre tett felajánlásuk még jobb ered­ménnyel biztat. Anyag, mun­kaerő van, most már csak ál­landó munkakedvre van szük­ség. Dolgozni pedig szeretnek a szövetkezeti tagok. Az egri cipészszövetkezet­nek bőven van nyersanyaga, így teljesíthe­tik első ne­gyedévi tervü­ket. A lakos­ság zömének már ők végzik a talpalást, s az egyéb javítási munkákat. Az első negyedévre szép tervet készítettek, elvégeznek 7520 cipőta'palást. ^060 pár feje­lést, ízléses, méret után ké­szült cipőiket megszerette a lakosság. Ebben a negyed­évben 1600 méretes cipő ké­szül. Ebből 1400 női és 200 férfi. Az SZTK rendelésre 40 pár gyógycipőt gyártanak. A belkereskedelemnek 250 pár csizmát. 1650 pár cipót, a szö­vetkezeti áruháznak 100 pár csizmát és 200 pár cipőt készí­tenek. Tehát új készítményeik száma 3840 pár csizma és cipő lesz. A gyöngyösi cipész szövet­kezet terveiben ugyanilyen ké­szítmények szerepelnek, ők is felkészültek a lakosság szük­ségleteinek kielégítésére. A bel­kereskedelem számára 1200 pár cipőt készítenek ez év első három hónapjában. Mérték után 1380 párat gyártanak. Gyógycipőből 15 párat tervez­tek. Ezenkívül 500 talpalást és 700 fejelést végeznek majd el. Megyénk termelőszövetkeze­tei alapos, jól megfontolt ter­vet készítenek az idei gazdasági évre. A termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csopor­tok mintegy 80 százaléka már befejezte a tervkészítés munká­ját. A hevesi járásban a megye egyik legnagyobb termelőszö­vetkezete, a tiszanánai Vörös Csillag TSZ fejezte be elsőnek a tervkészítést. A tsz tagjai az elmúlt év tapasztalatai alapján olyan tervet készítettek, mely tovább erősíti a közös gazdasá­got és magas jövedelmet bizto­sít tagjainak. Elhatározták, hogy a kalászosok terméshoza­mát átlagosan fél mázsával nö­velik, ezért még az ősszel száz­tíz holdon keresztsorosan ve­tették el a búzát. A tél bekö­szöntése óta 25.000 mázsa is­tállótrágyát hordtak a földekreI Ezenkívül még a tavasszal 200 holdon pétisóval fejtrágyázzák a kalászosokat. A szövetkezet gazdasági ter­vében a rizstelep bővítése is szerepel. Tavaly 70 holdról aratták le a jól jövedelmező rizst. Az idén már 100 holdra A megye gépállomásai csak­nem valamennyien csatlakoz­tak a felszabadulási munka­versenyhez. Elhatározták, hogy téli gépjavítási tervüket ha­táridő előtt teljesítik és ala­posan kijavított gépekkel lát­nak a tavaszi munkához. A fo­gadalom elhangzása óta lelkes verseny folyik a gépállomá­sok között. Hol az egyik, hol a másik tör az élenjárók kö­zé. A lelkes versengés ered­ményeképpen a megye gép­állomásai esedékes tervükön felül közel 200 erő- és munka­gépét javítottak ki. A lőrinci gépállomás dolgozói a megye valamennyi gépállomásának példát mutatnak a gépjaví­tásban. Esedékes gépjavítási tervüket eddig 186.3 száza­lékra teljesítették. Terven fe­lül két erőgépet, két tárcsát hoztak üzemképes állapotba és befejezték a kultivátorok ja­vítását is. Az elmúlt napok példás munkájával a horti gép­állomás szerezte meg a máso­dik helyet. A gépjavító bri­gádok tagjai dacolva a hideg, csapadékos időjárással, ütem- tervüket eddig 143.8 százalékra j bővítik a rizstelepet. Számítá­suk szerint ez is közel félmillió forinttal gyarapítja majd a ta­gok részesedését. Az új rizste­lep gátépítési munkáit már megkezdték és úgy tervezik, hogy még a tavaszi munka kez­detéig befejezik. Az új esztendő tervében nem kis helyet foglal el az állatte­nyésztés fejlesztése. Szarvas- marha állományukat még az év első felében héttel szapo­rítják. A közel 250-es juhállo­mányukat csaknem másfélsze­resére növelik és a szakszerű állattartással 4.5 kilóra emelik a juhok gyapjúhozamát. Az ál­latok megfelelő elhelyezéséről is gondoskodik a tsz tagsága. Az ősszel saját erejükből 100 férőhelyes sertéshizlaldát épí­tettek, az év első felében pedig többezer férőhelyes baromfiól építését tűzték ki célul. A szövetkezet tervkészítési munkáját figyelemmel kísérik az egyénileg dolgozó parasztok is. A tervkészítés ideje alatt I nyolcán írták alá belépési nyi­latkozatukat a Vörös Csillag TSZ-be. teljesítették. A tervteljesítést jelző tábla büszkén hirdeti, hogy a gépállomás javítóbri­gádjai eredményes jó munkát végeznek. A gépszínben már többek között 16 traktor, 26 traktortárcsa várja készen a tavaszi munka kezdetét. A megye gépállomásainak dolgozói vállalt kötelezettségük nagyrészét máris teljesítették. A traktorok folyó javításának közel háromnegyed részét, a traktortárcsák, kultivátorok, vetőgépek javításának közel 80 százalékát befejezték. Befeje/tc a téli gépjavítást a Hfives-vercelpusitai állami gaidaság Jó munkát végeztek a Heves- vercelpusztai állami gazdaság gépjavító brigádjának tagjai. Kereken egy hónappal a határ­idő előtt, január 15-én büszkén jelentették, hogy teljesítették gépjavítási tervüket — kijavít­va, készen várják a gépek a közelgő tavaszi munkát. — BÁTOR községben a nép- frontbizottsáa javaslatára kul- túrházat építenek, melynek nagy részét társadalmi mun­kában végzik a bátoriak. ■k — Pétervásárán jó ütemben folyik a Papláza-i út építése. A község fogattal rendelkező gazdái társadalmi munkában szállítják a követ az építkezés­hez. Együtt van már az anyag a váróterem építéséhez is. •A* — RECSKEN a népfront­bizottság célul tűzte ki a köz­ség szépítését. E célból több­száz fenyőcsemetét osztanak ki a lakosság között, hogy minden ház elé két-két fenyőt ültessenek. A dolgozók mindenhol örömmel fogadták kormány­zatunk új rendelkezéseit, ame­lyek egészségvédelmüket, szo­ciális juttatásaikat biztosítja. De nézzük meg, elegendő-e az, hogy rendeletek jelennek meg? Nem, ehhez az kell, hogy egyes vállalatoknál, . üzemeknél le­gyenek olyan dolgozók, akik érvényre juttatják és alkal­mazzák a rendeletek előírt pontjait. A múlt év decemberében az SZTK Heves megyei Alköz­pontja értekezletet tartott az SZTK ügyintézők részére, ahol az új rendelkezéseket tárgyal­tuk meg. Igaz, hogy itt nem­csak az új rendeletekkel kel­lett volna foglalkozni, hanem a régiekkel is, mert körülbelül húsz olyan dolgozó volt jelen, aki még csak most került ebbe a munkakörbe és nem ismeri a régi, általános és alapvető rendelkezéseket. Ezek ismere­te nélkül nem tudnak jó mun­— Ivódon eddig járhatatU utca helyrehozásával a köz ség eddig elszigetelt alsó falu­részét összekapcsolták a falu­val. ic — KISFÜZESEN. TEKPE- SEN új gazdakör alakult, melyben mozgalmas élet van. A népfront helyi bizottságá­nak szervezésében szakelő­adásokat tartanak. ★ — Sírokban sok gondot oko­zott eddig az, hogy a legelő­kön igen elburjánzott a gaz, a vad bokorhajtás. A nép­front-bizottság szervezésében megkezdődtek a munkák a legelő tisztántartására. kát végezni és anyagi kár ér­heti a dolgozókat, meg a vál­lalatot is. Ahhoz, hogy valaki jó mun­kát végezzen, az szükséges, hogy ne váltogassák két-há- romhavoriként az SZTK ügy­intézőt, Ismerje meg jól mun­kakörét, a dolgozókat, az ál-' talános rendelkezéseket és szeresse meg ezt a munkát. Ha az üzemek, vállalatok vezetői jobban támogatják a dolgozók egészségvédelmével kapcsola­tos ügyek intézését, ez nagy segítséget ad mindannyiunk munkájához. Az SZTK-alköz- pont is igyekszik a jövőben még nagyobb segítséget adni. A vállalatok vezetői tekintsék olyan fontosnak a dolgozók ■egészségvédelmét, mint a terv­felbontást. vagy a műszaki ve­zetést. Lakó Rudolf SZTK ügyintéző É. M. 63 5-ös Építőipari Vállalat dóig. Változatlanul a lőrinci gépállomás vezet a téli gépjavítások versenyében Mintaházat építenek a hatvani Vegyipari Technikum fiataljai Igen érdekes kezdeményezést in­dítottak el a he­lyi népfront-bizott­ság kezdeménye­zésére a hatvani Vegyipari Tech­nikum diákjai. Mint megyénk annyi más közsé­gében és városá­ban, Hatvanban is szívesen építkez­nének a gazdák, de részben elég ne­héz beszerezni az építőanyagot, más­részt, mivel ide­genkednek a be­tonelemek felhasz­nálásától a tető­szerkezel építésé­ben — drága is a házépítkezés. A Vegvipari Technikum fiatal­jai elhatározták, hogy troszka-tég­lát vernek, s eb­ből építenek fel egy mintaházat. A város egyik kő­faragója elkészíti a betonfödémek ter­vezetét, úgyhogy a kétszoba-kony- hás. fürdőszobás családi házat áp­rilis 4-én át lehes­sen adni — a ve­vőnek. A ház ái át a technikum hall­gatói a város kul­turális életének fel­lendítésére for­dítják. Segítsük jobban a dolgozók egészségvédelmét >0000000000000000OOO OOOOOOOO DC 11 élután és éjjel esett a hó; Reggelre kicsit megeny­hült a hideg. A házak — is­merve az időjárás szeszélyeit — hátukra terítették a fehér kendőt, melynek rojtjai az eresz szélére fagyott csepegő vízcsapok voltak. Az új eszten­dő szép, igazi téli napokkal kezdődött. A füzesabonyi Petőfi TSZ portáján már jókor hajnalban kezdetét veszi a napi munka. Hídvégi Péter bácsit, a kitün­tetett tehenészt az ötórai ha­rangszó már az istállóban talál­ja. Akkor takarítja ki a jászo­lokat, vagy éppen a trágya ki­hordását végzi. Mire az utcán először felhallatszik a libagágo­gás — rendszerint ez a reggeli köszöntő — a teheneknél már tart a íejés. Pár lépéssel odébb a sertés­ól húzódik. Alig egy éve építet­ték. Itt is nagy a lárma a mos­lék, a hízóknál a dara kiosztá­sa előtt. A malacok még vígan csámcsognak, amikor az udva­ron nagyot pattint körbe tánco­ló ostorával az idősebb sertés- gondozó, az anyadisznók most indulnak a legelőre, járatásra. tJ ét óra után megélénkül- nek az utcák, ki-ki a sa­ját ügyeit intézi. A csoport ka­puján befordulva megáll egy kocsi, idősebb ember jött a da­rálóba. — Ez a hízó utolsó adagja. Jól eszik, hadd egyen, amíg az élelme tart. Azt mond­ják, ebből már tiszta zsír lesz — így beszélget egy korabeli­vel. Darálás után két tsz-tag Téli íervek nyárra a füzesabonyi Petőfi TSZ-ben ajánlkozik segítségül a pako­lásnál. Azután ők is kocsira ülnek az apóka mellé, így érik el a csoport irodáját, amely né­hány házzal odébb van. Az irodában, a jó melegen, Antal János bácsi — a könyve­lő és néhány tag jókedélyű be­szélgetésével telik az idő. Az udvaron nemsokára be­fogták a lovakat. A tagság egy része, közöttük Majlát Ágos­ton új tag is udvarseprőnek va­ló vesszőért ment. Esténként unalomból megköthetik, s csak jó ez is a háznál. A többiek, amikor kicsit megmelegedtek, a négy holdas gyümölcsösbe indultak dolgozni. A gyümöl­csöst ez évben telepítik, s hogy tavasszal kevesebb munka le­gyen, idejében kiássák a fák helyét. A csoport asszonyai csak délfelé látogatnak el. Ke­zükben kosarak, az embereik­nek hoztak ebédet. Délben Híd­végi Péter bácsiék is pihenőt tartanak, ők otthon ebédelnek. Azután sietnek vissza, mert a teheneket délben is fejik. Ép­pen akkor hagyták abba a munkát, amikor a csoport elnö­ke az irodába sietett. Megjött a tanács mezőgazdasági osztá­lyától. — No, rindró, jóváhagy­ták-e? — Céloz bent egyik is, másik is a tervre. Németh András rábólint. Hogyne he­lyeselték volna annak a terv­nek minden sorát, minden be­tűjét, amelyben ott dobog a tagság szíve, melyet ők közö­sen készítettek. Hiszen, ha nem is ment olyan könnyen a cso­port jövedelmi forrásainak meghatározása, a tagok javas­latai mégis csak megfelelőnek bizonyultak. Ök látják legjob­ban, mivel gazdaságos foglal­kozni. Jó ez a terv, de egy kis akarattal jobb is lehetne. — örültek-e, hogy a tíz hold őszibúzának 10 mázsás átlagot terveztünk — érdeklődött Híd­végi József. Mert tavaly csalt 9 mázsás volt a búza. — Örültek bizony, de még jobban örültek volna, ha mondjuk 12 mázsát ígérnek. Megtehették volna, síiért múlt évben az átlagszámí­tásoknál a víz által tönkretett területeket is beszámították. Ezek nélkül eredményük meg­közelítette búzából a 13 má­zsát. És az is sokat jelent, hogy most 50 hold őszi pillangós után került a földbe. Egy „kis“ hiba a cukorrépa és a vöröshagyma átlag meg­határozásánál is becsúszott. A 14 holdas répatábla holdjairól 200 mázsára tartanak igényt. Pedig ezt a terméshozamot 1954-ben is jóval túlhaladták, ezért kaptak 70 ezer forint pré­miumot. Nyugodtan tervezhet­tek volna legalább 220 mázsát. Gondos munkájukért az egy hold vöröshagyma is szépen fi­zetett a múlt évben, Többer a tagok közül ezért is látták jónak most két holdra ültet­ni. Még a felvásárlók is cso­dálkoztak nyár végén, hogy a 'kis területről 111 mázsa hagy­mát szedtek ki. Csupán pré­miumként 15 ezer forintot könyveltek el. És most a terü­letet kétszeresére, az átlagot meg felére, 60 mázsára jegyez­ték a tervfüzetbe. A tanács mezőgazdasági osztálya jóvá­hagyta, habár tudja, hogy mennyire igénytelen és ugyan­akkor fontos ez az élelmezési cikk. Az átlagok megállapításánál vannak tehát zökkenők. De a terv egészében, változatosságá­ban mégis szép. ÍV! ég ebédelcs közben is a XTX tervről hangzott a be­széd. Hiába, jó érzés az, hogy bíznak az erejükben, az igye­kezetükben. Délután folytatódott a mun­ka. Az iroda megtelt emberek­kel, vagy inkább asszonyok­ká], mert a múlt évben beauott napraforgóért a kapuit össze­gen felül kedvezményes olaj­hoz és szappanhoz jutattak, s ezek megérkeztek. A csoport darálója egész al­kon,y od ás i g munkában volt. Ritka ez már a januári napok­ban. A jószágok is hazatértek a járatásról, a teheneknél már befejeződött a fejés. s miután a friss szalmát is behozták az istállóba, az állatgondozók ha­zafelé indultak. Péter bácsi nagy jónapottal köszön» oda Kriston Józsefnek, aki a tere­ket pakolta le kocsijáról Ö is új tag, becsülettel dolgozik, s már úgy megszel ették a ta­gok, mintha évek óta velük leníie. — Hallod-e, mikor mula­tunk megint olyan 'ót, mint Szilveszterkor — kiált oda Pé­ter bácsi. Kriston J izse; eine- veti magát. Jó volt az az este, Péter bácsinak közel 60 esz­tendejével még az új „cifra- táncokat“ is el kellett járnia. Pityókás volt, könnyen rászed­ték a táncra. — Szívesen elmennék megint olyan vigalomra — feleli a to­vahaladó embernek 17stére elcsendesült a Pe­tőfi TSZ udvara. Ilyen­kor az ember ej sem hinné, hogy szorgalmas, dolgos nagy család tartozik ide. A téli es­téket a szomszédoknál beszél­getésekkel, vagy néha napján a kultúrotthonban töltik el. Pe­dig ősszel állattenyésztési tan­folyamot indítottak, de erre kevesen jártak, hamar abba­hagyták. Most csak politikai is­kolát tartanak néhány tagnak. Pedig , mennyi mindenre fel­használhatnák ezt az időt! Az állatgondozóknak, különösen Hídvégi Péter bácsinak jogos a kívánsága, mert néha egy- egy állatbetegséggel, állatgon­dozással foglalkozó előadásból sokat tanulhatnának. Az is na­gyon hasznos lenne, na a tsz- elnök megismételné a Mező- tárkányban eredményesen tar­tott növénytermelési tan'olya- mot. S ha az előadások figyel­met felkeltőek lennének, ha a munkában tapasztalt hibákra feleletet adnának, akkor bizo­nyára mindig eljárnának. A tél legalkalmasabb idő ar­ra, hogy a munka mellett a szórakozásban is együtt legye­nek, ne csak nagyobb ünnepe­ken, hanem gyakran. A Szil­veszter este megmutatta, hogy erre is szükség van. Hogy a szórakozásról szinte teljesen megfeledkeztek, hogy a tagok csak a kultúrotthonban, vagy a moziban találják meg azt, amit a termelőszövetkezetben is fellelhetnének, annak egyik oka: a csoportban kevés a fia­tal. Pár éve még volt itt né­hány, de elmentek: Gulyás Ilonka a tanácshoz. Bocsi Jó­zsef meg katonának és ott meg­tanulta a sofőrséget. Ahogy beszélik, nem sokáig marad köztük, a „szakmájába“ megy dolgozni. Olyan tag, akinek egy-két év múlva legény fia lesz, kevés van a csoportban. És nem is nagyon akarják ma­gukkal hozni. A fiatalok felvételéről a ter­melőszövetkezetben sem sza­bad megfeledkezni. Evek múl­tán. ha az idősebbek könnyebb munkára vagy pihenni men­nek, kire hagyják az eddig ösz- szegyüjtött vagyont? Az utolsó 'dobén nehéz lesz eddigi ta­pasztalataikat átadni. Az p*dig nem lehet közömbös számukra, hogy milyen tapasztalt ke­zekbe kerül a föld, az állat- állomány. Erre idejében gondoljanak, s akkor a fiatalság derűje meg­szépíti. tanulnivágyása. segíté­se . elevenné teszi a sokszor unalmas -tél esti óráit. (D, M.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom