Népújság, 1954. október (78-86. szám)
1954-10-24 / 84. szám
4 1954 október 24. vásárnál*. KÉT ÚR SZOLGÁJA A füzesabonyi filmszínház október 24—25-ig a Két úr szolgája című szovjet filmvígjátékot tűzi műsorára. A film kacagtató jelenetek sorozatán mutatja be Truffaldinot, aki egyszerre két urat szolgál, míg végül gazdái és ő is megtalálják az igazi boldogságot. — A PEDAGÓGIAI FŐISKOLA II. számú gyakorló iskolájának úttörő csapata 20-án, délután az egri várban ünnepélyes keretek között emlékezett meg a várvédelem 402. évfordulójáról. A HEVESI GÉPÁLLOMÁS idáig már 63.8 százalékban teljesítette éves tervét. A brigádok közül legjobb a VIT-bri- gád, amely 88.7 és a Kossuth- brigád, amely 72.1 százalékban teljesítette éves tervét. A legjobb traktorosok közé tartoznak »Horváth László, Szőke László és Stupek Benedek 130,1, 124.6, és 117 százalékos teljesítménnyel. — AZ ÁLLAMI FALU SZIKHÁZ a „Pettyes“ című színdarabbal október 24-én Pető- fibányára látogat el. \!/ — A KERECSENDI ÁLTA- LÄNOSISKOLA Petőfi úttörő csapata a takarékossági mozgalom keretében idáig már 965.50 forint értékű takarékbélyeget vásárolt. Megtakarított pénzükön az év végén tanulmányi kirándulást rendeznek. (Szentgyörgyi László). — A MÁSODIK BÉKEKÖLCSÖN tatabányai sorsolásán 326.000 kötvény tulajdonosa számíthat nyereségre. — AZ ADÁCSI ALT ALÁNOSISKOLA tanulói tapasztalatokban gazdag tanulmányi kirándulást tettek a gyöngyösi MÁV Kitérőgyártó Üzemi Vállalatnál. (Berényi István). — A KALI VEGYES KTSZ műszerész részleget létesített a Budapest—Miskolci országút mentén. vme ‘•foicrÁejo esrisvtjernc’ NÉPÚJSÁG AZ MOP HEVESMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA ELINTÉZTE... SÁFRÁNY ANDRÁS zagyvaszántói lakosnak a megyei tanács pénzügyi osztálya elmaradt illetményét kifizette. Sáfrány András 5 napra napi 42 forinttal, kereseti adó levonásával 200 forintot kapott. FARKAS IMRE rózsaszent- mártoni lakos a megyei tanács VA csoportjától lakásátadásért 2370 forintját megkapta. BÖTA ISTVÁNNE panasszal fordult hozzánk, hogy a rendőrhatóság áltál 18 szál fenyődeszkáját visszakaphassa. Bóta Istvánné f elsőtárkányi lakos intézkedésünkre a deszkáját visszakapta. KÁLÓ MIHÁLY káli lakos földjét a traktoros nem jól szántotta fel, de a szántásért járó összeget Káló Mihály kifizette. Intézkedésünkre Káló Mihály földjét a kifizetett ősz- szegért újra felszántották. A TÁRSADALOM és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezete október 24-én egésznapos kirándulásit rendez a Szilvásváradon üdülő dolgozók részére. Vezető: Lengyel Ádám, a biológiai szakosztály tagja. OKTÓBER 25-ÉN, este 7 órai kezdettel Egerben a BEL- SPED vállalatnál Czenthe László, a földrajzi szakosztály titkára, a naprendszerről tart Uőadást. OKTÓBER 28-ÁN, este fél 7 órakor a szilvásváradi kultúr- Dtthonban Mikszáth: „Két választás Magyarországon“ — cí- tnű művéről Almássy György, az irodalmi szakosztály titkára tart előadást. EGERBEN, a járási kultúr- házban október 26-án, este 7 órakor, a „Tanácstörvény és a tanácsok felépítésének ismertetése“ címmel dr. Segesdi István, a filozófia-jogi szakosztály tagja tart előadást. FILMVETÍTÉSSEL egybekötött ismertetést tart a Bükk hegységről dr. Udvarhelyi Károly, a földrajz-szakosztály elnöke, Egerben, a járási kul- túrházban. Az előadás időpontja: október 30-án, este 7 óra. „MIT KELL TUDNI A REPÜLÉSRŐL“ — cím alatt október 26-án fél 5 órai kezdettel Gömböcz József, a fizika szakosztály tagja tart előadást az egri Teherfuvar Vállalatnál. NÉPÚJSÁG MEDDIG MEG... (Hírt adtunk arról, hogy Hatvanban új fűszer- bolt nyitotta meg kapuit. A baj csak ott van, hogy a megnyílt boltban még most sincs elárusító pult az illetékesek hibája miatt.) Eladónő: Menjen még feljebb kartárs vagy két fokkal a létrán, magasabbról jobban látni, hol tévedt el a vevő ebbe a káoszba. SZERENCSÉTLEN ÚJÍTÁS. (Sok, sok millió forintért építette fel államunk a petofibányai lakótelepet. Az ottani péküzem vezetői úgylátszik nem tudják ezt, mert a füst elvezetésére egyszerűen kidöntötték a ház falának egy darabját.) De hosszú az út odúig..» (Szabó Sándor az Egri Vendéglátó Ipari vállalat alkalmazottja újítást adott be olcsó és nagy teljesítményű kályha készítésére. Az újítást 1954 februárjában elfogadták, kivitelezték és 1000 forintot ígértek érte. A pénzt nem kapta meg. a mintapéldány pedig elkészült, hát egy jó idő múlva ismét megkérdezte, ml van újításával. Újból bekérték tőle az újítás leírását. Aztán hosszú ideig hallgatás. Szabó Sándor megúnván. ismét zörgetett a vállalat kapuján, a válasz: ismét újra adja be újítását.) / 1 Il III • • \ JJ \ f illlllllilil mn / I lí llllllllllii / ill iiiif — Ha], de sok asztalt meg kell mászni, amíg az ember eljut a lépcső tetejére. CIVILIZÁCIÓ - ŐÓŐn ! (Az Egri Széchenyi-úti rétesboltban sem a valóságában, sem a tervben nincs WC. Pedig a vállalat ez évben is többszázezer forintos beruházásokat eszközölt, — nem egyszer luxus, reprezentatív célokra.) A szakértő: Maga nem tudja, hogy mi füstöl ott? A péküzemben kísérleteznek a szén gázosításával, s ha beválik, nem kell felszínre hozni a szenet a bányában, csak a füstöt kell majd felfogni az akna szájába. Az első turista: Józsikám ez már civilizált, emberlakta terület, úgy hívják, hogy Eger. Innét három percnyi járásra Észak-Nyugati irányban van a 15-ös számú zenés-cukrászda, s ha minden jól megy, ott már WC-t is találunk. Kigyúlt a fény Hevesaranyoson Mozik műsora EGRI VÖRÖS CSILLAG FILMSZÍNHÁZ: Október 24-én: Dal az emberről (bolgár). 25-én: Iga alatt (bolciár). 2.6-án: Kalin, a sas (bolgár). 27-én: Riadó (bolgár). Október 24-én, vasárnap d. e. matiné 11-kor: Utolsó padban. EGRI DÓZSA FILMSZÍNHÁZ: Október 24 —25-ig: Északi kikötő (cseh). 26 —27-ig: Kellemetlenkedők (francia). Október 24-én, vasárnap d. e. matiné 11-kor: Opel gőzös pusztulása. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: Október 21—29-ig: Fel a fejjel' (magyar). Október 24-én, vasárnap d. e. ! matiné: Gőgös hercegnő. GYÖNGYÖSI PUSKIN: Október 24-én: Fel a fejjel < (magyar). 25 —27-ig: Késik a vonat (né- < met). Október 24-én, vasárnap d. e. ‘ matiné: Zója. HATVAN: j Október 24 —25-én: Életjel (ma- I gyár). 26—27-én: Állami-Áruház (magyar). Október 24-én, vasárnap d. e. , matiné: Varázsbolt. i FÜZESABONY: Október 24 —25-én: Arlberg- , express (cseh). i 26 —28-ig: Két úr szolgája ' (szovjet). Kitüntetett népművészek országos konferenciája fgerben i Szombaton, vasárnap Egerbe látogat el a kitüntetett népművészek 45 tagú országos konferenciája. Szombaton, városné. zés után, a Hevesmegyei Népi Együttes 'kultúrestjén vesznek részt a népművészek. Vasárnap délelőtt értekezletet tartanak, majd este Felső- tárkányba mennek a híres helyi népi együttes megtekintésére, llírósági ítéletek A mátrai állami erdőgazdaság erdejéből 1—1 darab csatiénak való fa kivágásáért, illetve eltulajdonításáért, mint társadalmi tulajdon elleni lopás bűntette miatt a gyöngyösi járásbíróság a következő ítéleteket hozta: Birnbaum József mátrafüre- di lakost 4 hónapi börtönbüntetésre, 800 forint pénzbüntetésre, Kiss Ferenc gyöngyösi lakost 4 hónapi börtönbüntetésre, 500 forint pénzbüntetésre, Bodnár Antal gyöngyösi lakost 3 hónap börtönbüntetésre, 400 forint pénzbüntetésre, Farkas József gyöngyösi lakosi háromhónapi börtönbüntetésre, továbbá egyénenként az erdőgazdaságnak okozott kár megtérítésére ítélte. Kutas Pétert és három társát, abasári lakosokat, falopásért összesen 17 havi börtönbüntetésre és 500 forint kár megtérítésére ítélte. Örömünnepet ültek pénteken este Hevesaranyos község dolgozói. Régi álmuk vált valóra, mert községükben bevezették a villanj't. A község dolgozói pénteken este gazdag műsorral agybekötött fényünnepséget tartottak, ahol megfogadták, hogy az állam nagyarányú segítségét ők is jobb munkával, több terméssel viszonozzák. A Pedagógiai Főiskola zeneestet rendez Az Egri Állami Pedagógiai Főiskola kulturális bizottsága és a Társadalom és Természet- tudományi Ismeretterjesztő Társulat hevesmegyei szervezetének művészeti szakosztálya a főiskola ének- és zenetanszékének tanárai közreműködésével az Állami Pedagógiai Főiskola földszint 19. sz. zenetermében október hó 27-én, szerdán este 8 órai kezdettel zeneestet rendez. Helyár: 5 forint. Jegyek elővételben a pedagógiai főiskola portásánál és előadás előtt a helyszínen válthatók. Ruhatár díjtalan. Hely- foglalás érkezési sorrendben. Közreműködnek: Czagány Katalin operaénekesnő, N. Bonis Klára operaénekesnő, főisk. tanársegéd, Geibinger Sándor karnagy, főisk. adjunktus, Sza- lay Lajos orgonaművész, főiskolai adjunktus, szakosztály munkacsoport vezető. Bevezer tőt mond és a műveket ismerteti: Dr. Bakos József tanszékvezető, főiskolai tanár, a kulturális bizottság elnöke. Műsoron: J. S. Bach, — Ch. W. Gluck, — G. Verdi, — R. Wagner, — C. Franck, — C. Saint Saens, — P. Csajkovszkij, — G. Puccini, M. E. Bossi és J. Bonnet művei. — A BÉLAPÁTFALVAIVEGYES KTSZ Szilvásváradon és Bélapátfalván asztalos-részleget létesített, hogy ezzel is elő' segítse a helyi szükségletek jobb kielégítését. Az EGRI CIPÉSZ KTSZ dolgozói a negyedik negyedévben 450 pár cipőt készítenek terven felül. JELÖLŐGYŰLÉS SZÁLÁBAN Szép, meleg, szinte tavasziasan lágy az este. A távoli toronyóra kényelmesen üti el a hetet. Alig hangzik el a nyomában megkonduló esteli harangszó, rá visszhangként csattogni kezdenek az egri Árnyék-szala házainak kapui. Az utca két végéről egyirányba, Drinóczki Sándorék háza elé igyekszik mindenki. Mert nagy dolog történik most a Drinóczki portán, — itt választja meg az utca a tanácstagját, a városi és megyei tanácsba. Az udvar szépen, tisztára seperve, az ajtó felett vígan hintegeti fényét a lámpa az abrosszal leterített asztalra, meg az őszt. felejtető piros muskátlikra. Körbe székek, padők, lócák, rajtuk most már sorba gyűrt kalapos, sipkás emberek; fejkendős asszonyok. Egy irányba néz mind — az asztal felé, ahol Bálint István elvtárs ismerteti a népfront-mozgalom célját, a tanácsválasztások jelentőségét. Hogy helyesen beszél-e? — azt nem nekünk hivatásunk most eldönteni, azt a bólogató, figyelmes arcok bizonyítják. Már. hogyne beszélne helyesen, mikor olyanokat mond, hogy „hazánk történelmében még nem volt olyan Programm, melynek megvalósítása annyira érdeke lenne minden dolgozó rétegnek“, — meg, hogy „a szocializmus építését a jövőben úgy kell folytatni, hogy az együttjárjon a munkásosztály, és az egész dolgozó nép anyagi és kulturális színvonalának emelésével“. Ezt csakis helyeselni lehet! Vége a beszámolónak. Bálint elvtárs arra is ígéretet tesz az utca nevében, hogy nem lesz itt hiba az őszi munkában, de a begyűjtésben sem. A taps azt bizonyítja, hogy ez a javaslat a szalabeliek szivéből jött. Ezután Sza- lontai Bernât lépeget az asztalhoz. Szót kér, meg is kapja: — Mélyen, tisztelt paraszt elvtársaim — igazgatja kissé megilletődötten, feszesen álló mellényét. En úgy gondolom, hogy igaz ember kell nekünk, aki jól képviseli a mi érdekünket. Egyszóval Horváth Nándor elvtársat javasolom a bizottság nevében, tanácstag jelöltünknek. Ö a város párttitkára, ismerjük jól mindannyian munkáját is, magát is. — Éljen a Szala jelöltje, éljen... — vág közbe a hallgatóság. Azaz, hogy egy valaki aggályoskodik. — Horváth elvtárs! Itt van ez a kút, ni! a ház előtt — bök ki az utca felé Tóth József, mert hogy ő az aggályoskodó. Nincs kávája, a gyerekek meg ott játszanak körülötte. Valósággal életveszély. Kértük, hogy csinálják meg, de a tanács elutasította. Mit szól ehhez az elvtárs? Segít-e, még mint jelölt is, no meg párttitkár is, hogy rendbe tegyük a kút ügyét, vagy sem? A válasz: elő papír ceruza, s egy őszinte fej- bólintás. — No, akkor éljen, én is azt mmdom — nyugszik meg Tóth József, hogy mégis csak jó embert választanak. Ezután meg Bálint István emelkedik szólásra. A megyei tanácsba javasolja, mint jelöltet Komócsin Mihály elvtársat, a megyei pártbizottság első titkárát. Itt sincs vita, csak éljenzés, ismerik nevét, munkáját, jó néhányon személyesen is találkoztak már a megyei titkárral. Általános a vélemény, nem is lehetne keresve se jobbat találni, mert mint mondják, „a mi emberünk az“. Szalontai Bernât bácsinak azonban még van mondanivalója. Odaáll megint az asztalhoz megköszörüli a torkát, aztán így kezdi: — Amondó vagyok még, hogy innen a Szálából mártírok nevelődtek. Azt kérjük a jelöltektől, legyenek méltók ezekhez a mártírokhoz, s mi bizalommal támogatjuk őket a szavazáskor is. Fogjunk össze, tartsunk össze, ügy lesz jó a mi életünk... (gyurkó)