Népújság, 1954. október (78-86. szám)

1954-10-14 / 81. szám

NÉP UJ SA G AZ MDP HEVESMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 81. SZÁM. Ára 50 fillér 1954 OKTÓBER 14. CSÜTÖRTÖK. A PÁRTOKTATÁSI ÉV ELÉ Néhány nap és megkezdődik a pártoktatás. Megyénkben Is ezren és ezren várják, hogy elkezdhessék, vagy tovább foly­tassák a marxizmus-leninizmus alapjainak elsajátítását. Pár­tunk tagjainak nagy része — s nem egy pártonkíviili — érzi: az új szakasz feladataiból ráháruló nagy munka alaposabb tudást, szélesebb látókört, nagyobb hozzáértést követel. Párt­bizottságok, pártszervek, állami és tömegszervezetek vezetői mindjobban látják: a szocializmus építése — többek között — a tudomány kérdése is, s különösen világossá vált ez az utóbbi időkben, az új szakasz bonyolult problémáinak megoldása közben. De az oktatási év előkészületeinek tapasztalataiból elmond­hatjuk: pártunk katonái egyöntetűen érzik, ha valaha, úgy most igazán a következő láncszem az oktatás, a tanulás, a tudás megszerzése, melynek birtokában könnyebben, zavar­talanabbá megy a munka életünk minden területén, melynek birtokában — annak igazáról meggyőződve — lelkesebbé vál­nak, s magukkal tudják ragadni az egész dolgozó népet. Megyénkben is a propagandisták, a hallgatók kiválasztása általában az önkéntesség szem előtt tartásával történik. Leg­több pártbizottságunk és pártszervezetünk száműzte az önké­nyeskedést, a bürokráciát. A pártoktatás előkészítésénél ez évben a meggyőzés volt a legerősebb és leghatásosabb fegyver. E munkában jó példát mutattak a gyöngyösi és az egri járás községei, valamint Gyöngyös város alapszervezetei. Vé- csen például a bizottság a propagandistákkal és a hallgatók­kal egyaránt, s egyenként megbeszélte a kongresszus anyagá­nak egy-egy részét. Felvilágosították a hallgatókat: a tanulás önkéntes, de a húzódóknak elmondták, hogy a párt Szervezeti Szabályzatának harmadik pontja kimondja: „... a párttag köte­lessége, hogy fejlessze szakadatlanul politikai és szakmai tudá­sát. emelje műveltségét, sajátítsa el a marxizmus-leninizmus alapjait“. Megmagyarázták, most mi, a hajdani megvetett, ki­semmizett zsellérek vagyunk az ország gazdái. A múltban mun­kánkért nem adtak még kenyérből sem eleget, de nem enged­tek bennünket még tanulni sem. Lehet-e most szebb kötele­zettségünk. mint a tanulás? Hiszen enélkül nem tudunk előbbre menni! — Ez az érv legtöbb helyen meggyőző volt. Vécsen, de a járás többi községében is idejében és helyesen válogatták ki a propagandistákat és a hallgatókat. Így, vagy ehhez hasonlóan dolgoztak az egri járásban is. Sajnos, nem mondhatjuk ugyanezt a hevesi, vagy a hat­vani járásról. E két járás községeiben elmaradtak az előké­szítéssel. de nem egy helyen durván megsértették az önkéntes­séget is. Kömlőről például Csáki Gábor elvtársat azzal a „bíz­tatással" küldte el a járási bizottság a propagandista képzőre, hogy ..négy hétig tanulnod kell Egerben". Nem mondták meg neki előzőleg, hogy miért, azt sem tudta, hogy propagandista lesz. nem ismerte a kiválogatott hallgatókat sem. Nem kisebb mulasztás terheli a hatvani járási bizottságot sem. ahonnét Bódi András rendőr elvtársat az utolsó percben „szalajsztot- ták" a propagandista képzőre — Csáki elvtárshoz hasonlóan. De van pártszervezet, ahol félreértették az önkéntességet. Petőfibányán és Egcrcsehiben például nem akarták ..zaklatni" az embereket. Ha önkéntesség — úgy gondolták — aki jön és jelentkezik, azt majd beosztjuk. Sajnos a gondolatot „tett“ követte, s így most mindkét bányánál az a helyzet, hogy a külszínieket, elsősorban az adminisztratív dolgozókat már be­osztották, de a szénfal mellett dolgozókat, a termelés élvonal­beli katonáit, a sztahanovistákat (legalább is nagy részüket) kihagyták azzal, hogy ezek nem akarnak tanulni. A pártbizott­ság tagjainak, pártszervezeteink vezetőinek látniok kell, hogy az önkéntességet a felvilágosító, meggyőző szó nem sérti, s az így értelmezett „önkéntesség" nem viszi előbbre a párt, az ország, de a bánya ügyét sem! Komoly hibája felkészülésünknek, hogy az egész megyé­ben a kiválogatott propagandisták 15 és fél százaléka, s a hall­gatóknak mindössze négy százaléka az értelmiségi dolgozó! S itt a hibát elsősorban a megyei pártbizottság agit-prop. osz­tálya, illetve oktatási alosztálya követte el. Az új szakasz fel­adatai, a népfrontpolitika nem tűrhet szektás szellemet, már pedig ez az alacsony szám ide vezethető vissza! Ez az első hiba. amit ki kell javítanunk — természetesen a többiekkel együtt. De az eddig mondottak a pártoktatásnak csupán szer­vezeti előkészítését mutatják. S ha mindezek nagyon fontosak is, az oktatás sikere elsősorban mégis a politikai tartalomtól, a propagandisták alapos felkészülésétől függ. S ezt is. elsősor­ban a pártbizottságoknak kellett, s kell továbbra is segíteniük. Ahhoz viszont — elsősorban maguknak kellett és kell a kon­gresszus anyagát elmélyülten tanulmányozniok. Valószínű, nem véletlen, hogy jó példát itt Is elsősorban az egri és a gyöngyösi járásban, míg elmaradást a hatvani és a pétervásári járásban találni. Az egri járási bizottságon lelkiismeretesen tárgyalták meg a nyár folyamán a kongresz- szus anyagát, s az utóbbi hetekben már három helyen vándor­konzultáción beszélték meg ugyanezt a propagandistákkal. Hatvanban viszont gyér létszámmal, mechanikusan, az élettől, a feladatoktól elvonatkoztatva beszéltek a kongresszus anyagáról. Míg az előbbi járási bizottságon hathatós támoga­tást nyújtottak, addig a hatvani járási bizottságon adósok maradtak a propagandistáknak e támogatással. A kiválogatott hallgatók és propagandisták egyaránt nagy érdeklődéssel, s lelkesedéssel akarnak tanulni, s várják, hogy ebben a felsőbb pártszervek segítsék őket. A pártbizottságok legfontosabb tennivalói most — éppen a várakozás kielégíté­sére — az, hogy a pártoktatást tegyék az egész pártbizottság ügyévé! A propagandisták segítségével még érdekesebbé, még vonzóbbá kell tenni pártunk elméletének tanulmányozását. Ennek legjobb módja továbbra is: a hallgatókkal egyénileg beszélgetni, még jobban megismertetni velük a tanulás anya­gát, a saját üzemükből, községükből hozott példákkal köny- nyebbé. érthetőbbé téve azt. Fontos feladat, s e téren már mutatkoznak jó példák, hogy vezető funkcionáriusaink éppen a tanulás népszerűsítésére tartsanak propagandaelőadásokat. Nagy feladatok állnak előttünk: az új szakasz politikájának, a népjólét emelésének megvalósítása. S ezek közvetlen gya­korlati lépései: a népfrontpolitika kialakítása, a tanácsválasz­tás, az őszi munka, a takarékosság — mind-megannyi új harc, új csata, melyet elvi szilárdság nélkül megvívni és megnyerni nem lehet! Mindennek kulcsa, fegyvere a marxizmus-leninizmus el­sajátítása. Ezt kell most segiteniök pártbizottságainknak, párt- szervezeteinknek. de megyénk minden egyes kommunistájá­nak. Megtisztelő, szép kötelezettségünk ezl Megkezdődött megyénk szőlőtermő vidékein a szü­ret. Víg daltól hangos a hegyoldal, a határ. Édes szőlővel viszonozzák a tő­kék a gondos munkát. NOVEMBER 7 ELŐTT Legjobb kőműveseink versenye | Uj tejüzem épül Egerben, amely nagyban elősegíti a vá­ros élelmezésének javítását. A tejüzem építkezésénél dolgozó kőművesbrigádok a legna­gyobb szorgalommal, odaadás­sal végzik munkájukat. Szük­ség is van erre, mert a legki­sebb lazaság, vagy szervezet­lenség akadályt gördíthet a munkába. Itt dolgozik Molnár István és Csanádi János kőmű­ves, a 63/5. Építőipari Vállalat két kiváló munkása. Most arra törekszenek ezek az elvtársak, hogy november 7-re befejezzék a még hátralévő kőművesmun­kálatokat. Vállalták, hogy a hátralévő falazásokat, a külső és belső vakolásokat november 7-ig befejezik. Molnár elvtárs 180 százalékos napi teljesít­ménnyel, kiváló minőségű munkával és takarékos anyag­felhasználással végzi munká­ját, erősíti a munkás-paraszt szövetséget és segíti a köze­ledő tanácsválasztások sikerét. Az építőipari vállalat dolgozói joggal lehetnek büszkék Mol­nár és Csanádi elvtársakra. Munkájuk sikerét eddig min­dig a szocialista munkaverseny lendülete segítette elő. Most, november 7 előtt Molnár elv­társ versenyre hívta Pálok Fe­renc Kossuth-díjas kőművest, aki a Boríorgalmi Vállalat építkezésénél dolgozik. A ver­seny szempontjai közé tartozik a százalékos teljesítmény, a jó­minőségű munka, az anyagta­karékosság és a munkamód­szerátadás. A Molnár-brigád arra kéri a Pálok-brigádot, hogy felhívásukat fogadják szeretettel, a vállalatot pedig arra kéri, hogy biztosítsa szá­mukra a műszaki feltételeket. A vállalat üzemi bizottsága foglalkozzon többet a verseny- eredmények értékelésével és népszerűsítésével. Ne tűrje, hogy a versenytáblák állan­dóan sárguló papírdarabokkal legyenek borítva. A 63/5. Építőipari Vállalat kommunis­tái. a pártonkívüliekkel együtt példamutatásukkal. harcos magatartásukkal dolgozzanak az építőipar évi tervének sike­réért. Erdélyi Bertalan Területi TT-elnök Teljesítik borbeadásukat az egri dolgozó parasztok A megye gazdag bortermő vidékein már javában folyik az idei szőlőtermés szüretelé­se. A termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok a jégkár és a peronoszpóra-ve- szély ellenére is szép termést takarítanak be. Sok helyen 30— 35 mázsa szőlőt szednek le egy holdról. A szőlőtermelő gazdák a szürettel egyidöben pontosan teljesítik borbeadási kötelezett­ségüket is. Eger városban ed­dig közel száz termelő részben csemegeszőlővel, részben pedig színes borszőlővel teljesítette ezévi előirányzatát. A példa­mutatók között találjuk Bodnár János két és félholdas, Sós Ber­nât egyholdas dolgozó parasz­tot, az elsők között teljesítet­ték 549 liter, illetve 264 liter borbeadásukat. A város dol­gozó parasztjainak szilárd el­határozása, hogy a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom évfordulójáig teljesítik idei borbeadásukat. Betartják a szavukat A kiskörei Dózsa termelő- szövetkezet DISZ-fiátaljai a silózási versenyben példát mu­tatnak megyénk valamennyi DISZ-tagjának. Nagy József DISZ-titkár ■ vezetésével alá- kított 12 tagú brigád október 8-án kezdte meg a 6ilózást. A fiatalok lelkes munkája ma­gával ragadta a tsz vezetőségét is, gondoskodtak másik silógép Ml IS CSATLAKOZUNK Postánk naponta újabb le­veleket hoz szerkesztőségünk­nek, melyekben megyénk üze­mei csatlakozásúkat je'entik be MÁVAG és Petőfi altáró versenykihívásához. Soraikban arról írnak, hogy a versenyki­hívást elfogadják s munkahe­lyüknek megfelelően, néhány feltétellel bővítik. A Selypi Cementgyár dolgozói röpgyüléseken beszél­ték meg a versenypontokat. Közösen határozták el, hogy a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 37. évfordulója és a tanácsválasztások tiszteletére indított munkaversenyt is fel­használják arra. hogy több és olcsóbb cukorral lássák el a dolgozókat. Megígérték, hogy a IV. negyedévi tervet határ­időre 100 százalékon felül tel­jesítve, a cukorveszteséget, a veszteségi norma alá csökken­tik. Takarékoskodnak a répa fe’dolgozásához szükséges gőz­zel: minden mázsánál 0.3 kilo­grammal kevesebbet használ­nak fel. Arra is ügyelnek — írják levelükben — hogy a mi­nőség ellen ne legyen kifogás, ne legyen baleset és a mun­kafegyelem megszilárduljon. Az Északmagyar országi llányászalí Aknamély ítfö Vállalat bányászai is elküldték üzene­tüket. egy szép felajánlást. Ar­ra adták szavukat, hogy no­vember 28-ig 310 köbméter és 12 folyóméterrel, évvégéig pe­dig 520 köbméter és 19 folyó­méterrel termelik túl előirány­zatukat. December végéig 2 százalékkal csökkentik az ön­költséget és 3 százalékos anyagtakarékosságot érnek el. Mindezeket csak akkor tudják megvalósítani, ha megszilár­dítják a munka és a bérfegyel­met. Erről sem feledkeztek meg tehát, a harmadik negyed­évhez képest az igazolatlan hi­ányzás IC százalékkal kevesebb lesz az utolsó három hónapban. beállításáról. Öröm volt nézni a jól megszervezett munkát. Példát mutattak a DlSZ-fiata- lok. A silózást Raab István tsz brigádvezető irányítása mellett, becsülettel végezték. DISZ-fiatalok, kövessétek a kiskörei DISZ-brigád példáját, minél többen csatlakozzatok a DISZ központi vezetősége si­lózási versenyéhez! Ezen feltételekkel — zárják soraikat — valamennyi üze­münket versenyre szólítjuk. ItoiKaszenlmárloni IX. aknaüzem dolgozói is örömmel olvasták az újságban a versenykihívást. Rövid levelükben ők is beje­lentették. csatlakozásukat. El­sőképpen a terv mennyiségi teljesítésére, illetve túlteljesí­tésére tettek fogadalmat, ami­kor az utolsó negyedévre 101 százalékot ígértek. De nem fe­ledkeztek meg a szén tisztasá­gának elsőrendű fontosságáról sem. mert vállalták, hogy a megengedett 3.2 százalékos pa- latartalmat 0.2 százalékkal csökkentik. Minden tonna lig­nitet 0.5 százalékkal olcsóbban termelnek és gondoskodnak a jövő jó bányászairól, a sztaha­novisták 15 új dolgozót taníta­nak be. átadják nekik munka­módszereiket. A recski érclininákól Cseh Pál keresett fel ben­nünket : soraival, melyekben tolmácsolta a dolgozók csatla­kozását. Néhány sorban a III. negyedév eredményeiről szá­molt be. Elmondta, hogy 103.5 százalékra teljesítették tervü­ket. Mindezt a dolgozók és a műszakiak együttes jó munká­jának köszönhetik. A további­akban így ír: ezt az eredményt a recski ércbánya dolgozói meg akarják tartani, illetve még túlteljesíteni a negyedik negyedévben Vállaljuk, hogí az 5 százalékos rézminőségei betartjuk, szín,por termelés: tervünket 2 százalékkal túl­teljesítjük. Az önike7eléses be­ruházások önköltségét az el­múlt évihez viszonyítva csök­kentjük. az előirányzott ön­költséget betartjuk. így csatla­kozunk Petőfi altáró verseny­ki hívásához.

Next

/
Oldalképek
Tartalom