Népújság, 1954. szeptember (69-77. szám)
1954-09-26 / 76. szám
2 NÉPÚJSÁG 1954 szeptember 26. vasárnap. \ termelőszövetkezetek megerősítéséről tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága (Tudósítónktól.) A megyei tanács végrehajtó bizottsága a legutóbbi ülésén megtárgyalta Heves megye termelőszövetkezeteinek helyzetét, hogy tiszta képet nyerjen, melyek azok a fontos feladatok, amelyeknek megoldásával jelentős lépést telhetünk előre a szövetkezeti mozgalom megszilárdításában. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy az elmúlt esztendő folyamán megjelent számos pártós kormányhatározat nagymértékben segítette a szövetkezeti mozgalom fejlődését. A termelőszövetkezetek jelentős része nemcsak szervezetileg, hanem ezen keresztül gazdaságilag is megerősödött. Ezek közé tartozik a kiskörei Dó- . zsa, a hevesvezekényi Béke, a J ! boconádi Petőfi, a mezőtárká- ! nyi Győzelem, Ezüst kalász és Szabadság, a kerekharaszti és még jónéhány termelőszövetkezet. Az élenjáró termelőszövetkezetek mellett azonban még találhatunk olyanokat is, amelyek gyengén dolgoznak, nem váltak még vonzóvá az egyénileg dolgozó parasztok előtt, egyrészt az osztályellenség tevékenysége. másrészt a vezetés hibái miatt. A gyöngyösi Kossuth termelőszövetkezetben például az elnök és a felesége — aki könyvelő — csak saját háztáji gazdálkodására fordít gondot, mit sem törődve a közös vagyon megóvásával, szaporításával. Novajon a szövetkezeti kovács és bognár „fő munkája“ az ivásban, s nem a mezőgazdasági felszerelések kijavításában, rendszeres karbantartásában mutatkozik meg — ennek ellenére az elnök nyugodtan eltűri a fegyelem súlyos lazítását. A vezetés másik, nem is kis hiányossága, hogy baráti, rokoni kapcsolat jut érvényre, emiatt megsértik a szövetkezeti élet alapszabályát, például elmulasztják a kötelező beszámolást a tagság előtt. Gyakori eset, hogy a könyvelők sincsenek tisztában a feladataikkal, ez tapasztalható Kompolton, Tódebrőn és még több más községben. Az első, valamint második típusú termelőszövetkezetek igen jelentős része sem tartja meg az alapszabályt, a csoportértékezlet ritka, mint a fehér holló, s ha van, arról sem vezetnek jegyzőkönyvet. Gyenge az ellenőrző bizottságok működése is. A feltárt hiányosságok egyik oka — mint a végrehajtó bizottság megállapította, hogy a helyi tanácsok VB-i. a tanácsok tagjai, akik nagy részben maguk is egyénileg dolgoznak, nem tekintették elsőrendű feladatnák a termelőszövetkezetek megerösitését. Hibák tapasztalhatók a járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak ez- irányú munkájában is. A hatvani járási tanács mező- gazdasági osztály vezetője vonakodott segítséget adni a csányi Kossuth tsz tagságának, hogy kizárjanak egy bomlasztó munkát végző tagot — mert felsőbb utasításra várt. S ez a példa, az ilyen és ehhez hasonló esetek nem egyedülállók. A megyei tanács végrehajtó bizottsága határozatokat hozott a termelőszövetkezeti mozgalomban tapasztalható hibák felszámolására. Kimondta többek között, hogy a túlméretezett háztáji gazdaságaikat fel kell számolni, mert ezek a szövetkezeti vagyon gyarapításának a rovására mennek. Biztosítani kell a könyvelők kiképzését, valamint továbbképzését. Az évvégi zárszámadások elkészítéséhez a járási tanácsaiknak a helyszínen kell segítséget adni. Jól fel kell hasz. nálni a telet, hogy a szövetkezetek vezetői és tagjai részleteiben is megismerkedjenek az alapszabállyal. J. Dr. Hortobágyi Tibor, főiskolai tanár: Pénzem mellett munkámmá! is segítek Most, amikor ötödik alkalommal vettem kezembe ceruzát, hogy a jegyzőívre az államnak ajánlott összeg mellé írjam nevemet — elgondolkoztam! Miért is adom én — a négygyermekes családapa z'vesen forintjaimat? Nyomban megtaláltam a választ: a saját gyermekeim és egész népünk szebb életéért, hogy egészségesebben, gondtalanabbá élhessünk. A papírra ezt már nem jegyeztem le, de mélyen a szívemben egy másik elhatározás is született. Nemcsak pénzemmel, hanem az ennél sokkal fontosabbal, a munkámmal is segítek, elsősorban az ifjúság nevelésében, oktatásában. Ma már elértem, hogy általános- és középiskolákban, szakérettségin, de a főiskolán is az én növénytankönyveimet használják. Sőt, a közelmúltban az általánosiskolai munkámat délszláv, román és szláv nyelvre is lefordították. Eddig több mint 100 tudományos és pedagógiai írásom jelent meg nyomtatásban, segítette elő a növényvilág széleskörű megismerését. Ezeknek egyik legfontosabbját a párizsi Nemzetközi Botanikai Kongresszuson is felolvasták, s most a kongresszus anyagát tartalmazó könyvben is megjelentették. Utóbbi időben figyelmemet a haltenyésztés kötötte le. Tanulmányt írtam a szelidi szíkestóról, a hortobágyi halastavakról, amelyekben úgy hiszem, sikerült megmutatnom, mi szükséges a halállomány erősítéséhez. Igen szép feladatra vállalkoztam, amikor elvállaltam a Balaton növénytársulástani kutatásait. Talán ez a tudományos munkám kapcsolatos leginkább a dolgozókkal, mert a Balaton növénytársulástanának megvizsgálása, nemcsak a halállomány szaporítása, hanem a do:gozók üdültetése szempontjából is nagyon fontos. Igyekszem ezt a munkát a legjobban elvégezni, hiszen csak így lehetek méltó továbbra is a nagy segítésre, támogatásra, amit a Tudományos Akadémiától és társaimtól, kapok. S erre kötelez az a jóleső érzés is, hogy a Szovjetunióban is felfigve1- tek rám, s a „Botanika problémái“ című könyvben méltatták munkámat. Munkásokat keresnek A megyei tanács munkaerőgazdálkodási hivatala megyénk területén a következő üzemek részére keres szak- és segédmunkásokat. A lőrinci gépállomás traktorvezető munkásokat és mezőgazdasági munkásokat ah kalmaz. Tiszapalkonyán az építőipar szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz fel. A köz'ekedési. építőipari vállalat recski és lőrinci üzeme kőműveseket és segédmunkásokat keres. Erdőgazdaságoknál: A szilvásvárad] erdőgazdaság kőműves és segédmunkásokat. Vegyiipari szerelővállalat Eger. kőműves és asztalos a.jkaiu tkásokat hat forintos órabérrel felvesz. Északma- gvarors/ági Fűrészüzem felnémet! és szilvásvárad] üzem- cgys, ; körfűrész szakmunkásokat keres 35—45 forintos átlag napi keresettel. A vízügyi hatóság Halmajugrán, Füzesabonyban, Felnémeten, Pé- tervásárán, Nagyrédén patakszabályozási munkákhoz keres munkásokat. A Fővárosi Vasútépítő Vállalat Budapesten szakmunkásokat és segédmunkásokat keres, jelentkezni lehet a megyei tanács munkaerőgazdálkodási hivatalánál. Kőműveseket és segédmunkásokat keres azonnali belépésre a kazincbarcikai, beren- tei és tiszapalkonyai építkezésre, az ÊM 31-es számú állami építőipari tröszt. A dolgozók 10 százalékos „borsodi“ pótlékot (családosok napi hat forintot kapnak). Jelentkezni lehet a megvei tanács munkaerőgazdálkodási osztályán. A békekölcsön jegyzés hírei — NÉHÁNY NAPPAL ezelőtt jelent meg a miniszter- tanács rende!ete a nyugdíjak emeléséről. Nem véletlen, hogy a kölcsönjegyzés első napján már 171 nyugdíjas, idős egri dolgozó kereken 13 ezer forintot jegyzett. — A HEVES VERCELpuszTAi Állami gazdaságban minden kommunista az elsők között jegyzett le. Balázs János elvtárs, akinek három gyermeke van, 200 forinttal járult hozzá népünk felemelkedéséhez. — A HEVESI SZŐLŐGAZDASÁG irodai dolgozói példát mutattak a jegyzésben: tizenegyen kereken 8 ezer forint békekölcsönt jegyeztek. — A PUSZTASZIKSZÓI Állami gazdaság dolgozói sem maradtak adósak a válassza! a minisztertanács felhívására. Az első nap délelőttjén félszázezer forint jegyzéssel járultak hozzá a mező- gazdasági fejlesztési programm végrehajtásához. — ANTAL SÁNDOR 15 holdas füzesabonyi középparaszt 400 forint békekölcsönt jegyzett. — RECSKEN Holló Sándor házat épít. Szüksége van minden fillérre. sajnálkozva mondta, hogy nem tud többet adni mint 100 forintot, de ezt örömmel adja, mert azt az életet segíti, amely lehetővé tette számára is, hogy új, saját házába költözzön. Az egri járási tanács dolgozói 44.750 forintot jegyeztek Az egri járási tanács dolgozói csütörtökön reggel hét órakor gyülekeztek a tanács kultúrtermében. A békekölcsönjegyzést rövid kultúrműsor előzte meg, amelyen a szalonzenekar szórakoztatta a megjelent dolgozókat. Szűcs Katalin szavalata után Tóth József ismertette a békekölcsönjegyzés jelentőségét, aztán a dolgozók egymás után írták nevüket a jegyzési ívre. Még 8 óra sem volt, amikor a tanács dolgozói már 44.750 forintot ajánlottak fel az államnak. Tóth József SZB-elnök ANNA A FÉRJE NYAKÁN Az Egri Vörös Csillag filmszínház szeptember 30—október 6-ig, a Gyöngyösi Puskin filmszínház október 1—6-ig mutatja be az „Anna a férje nyakán“ című szovjet filmet. A film hőse egy szép fiatal lány, aki, hogy segítsen a nagy szegénységben élő családján, dúsgazdag, de öreg földbirtokos felesége lesz. A film Csehov-novella alapján készült. Példát mutatnak a népnevelők Gyöngyöstarjánban Gyöngyöstarjánba is eljutott a kormány felhívásának híre, s a túlnyomó részben dolgozó parasztokból álló népnevelőgárda lelkesen vitatta meg a felhívás nyomán reá háruló feladatokat. Egyöntetűen elhatározták, elsősorban maguk mutatnak példát Azokról a hatalmas változásokról, amelyek az utóbbi békekölcsönjegyzések óta ez egészségügy vonalán tapasztalhatók, valójában csak azok tudnak beszélni, akik az elmúlt években többször is töltöttek bizonyos időt a kórházban. Azok, akik néhány nap után egészségesen, telve munka- és életkedvvel hagyták el a betegszobát, a békekölcsönjegyzésénél bizonyára visszagondoltak a szeretetteljes ápolásra, a jó kezelésre és azért adták örömmel pénzüket, hogy a jövőben még jobban vigyázzanak egészségükre. Én is ezért jegyeztem elsők között 3000 forintomat, mert szükségesnek tartottam, hogy mint igazgató, valamivel megköszönjem a II. számú kórház új röntoenüzemét, a korszerűen felszerelt szemészeti, fül, és csak azután keresik fel a község lakóit. Antal János ötholdas dolgozó paraszt, népnevelő 500 forint békekölcsönt jegyzett: lehet-e ezek után csodálkozni, hogy jegyzésgyüjtő ívén egyre szaporodnak a nevek és a forintok. / orr, gégészeti osztályt, meg a sok kisebb-nagyobb igen fontos műszert, amelyekkel a legnehezebb, a legfájdalmasabb betegség kezelését is könnyebbé tudjuk tenni. Sokat fejlődtünk, gyorsabban jobban ápoljuk, gyógyítjuk a betegségeket, de úgy gondoljuk, hogy még nagyon sok feladat vár ránk és ezeknek a megvalósításához nagyobb ösz- szegekre van szükségünk. Egyre több a szülő édesanyák száma, szélesíteni kell a szülészetiosztályt, mert csak akkor biztosíthatjuk a jövőben szükséges létszámban a szülőágyakat. Gyermekosztályunkon is bővítünk, nemsokára megépítjük a modem 65 ágyas kisgyermekosztályt. Ezekért adtam pénzemet és adom segítségemet, tanácsaimat is. EGRI VÖRÖS CSILLAG HÁZ. Szeptember 23—29-ig: Eleijei (magyar)26- án, vasárnap matiné d. e. likőr: Verseny a tensre.en. EGRI DÓZSA FILMSZÍNHÁZ Szeptember 26: Négy szív (szovjet). 27— 28-lg: Rlgoletto (olasz). 26-án, vasárnap matiné d. e. likőr: Nagy mérkőzés. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Szeptember 23—29-ig: Egy éj Velencében (osztrák). 26-án, vasárnap matiné l]-kor: Hamupipőke (szovjet). GYÖNGYÖSI PUSKIN Szeptember 24—29-ig: Északi kikötő (cseh). 26-án, vasárnap d. e. matiné likőr: Vihar Grúziában II. (szovjet). A Negyedik Békekölcsön sorsolásánál megyénkben többen nyertek. így 25.000 forintot Restás István balatoni laHATVAN Szeptember 25—28-ig: Schubert (osztrák). 28—30-ig: Késik a vonat (csehszlovák). 26-án, vasárnap •matiné d. e. likőr: Meseország (szovjet). FÜZESABONY Szeptember 25—27-ig: A kis Mitek története (német). 28—30-ig: Kémek a vonaton (csehszlovák). Az Állami Faluszínház műsora Az Állami Faiuszlnliáz megyénkben a Ludas Matyi cimfi há:omielvo- násos vígjátékot az alábbi helyeken mutatja be: szeptember 26, vasárnap, Mátrafiired; szeptember 27-én, hétfőn, Mátraháza. kos, a Borsodnádasdi Lemezgyár dolgozója, 5000 forintot nyert Réz László egri Janko- vics-út 1 sz. alatti lakos, Bóta Ferenené Eger, Neumajer-út 6 szám alatti lakos, 1000 forintot nyert Pécsi Sándorné egn Kertalja-út 10 sz. alatti lakos. Varga István egri, a Bútorgyá dolgozója ötszáz forintot nyer í Varga Istvánné a Bútorgyár dolgozója, Horváth Pálné Be- loiannisz-út I sz. alatti lakos és Mikuaka Jánosné, az Egri Ütfenntartó Vállalat dolgozója. Gyöngyösön 10 ezer forintot nyertek: Hibár Ernő Gyalogi- út 2, Erdélyi Ferenc Mónus-út 15. 500 forintot, egész kötvénynyel Bugronyi Antal Bartók-út 18. sz. alatti lakos nyert. Közlemény A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a tanácsok tagjainak választását 1954. évi november 28. napjára tűri ki. A tízgyermekes Eperjesi András 1000 forintja A gyöngyösi XII. aknában is lelkesen fogadták a dolgozók az V. békekölcsön jegyzés kibocsátásának hírét. Az önfeláldozásnak és hazaszeretetnek számos példájával találkozhattunk, ezek között is különösen kiemelkedik Eperjesi András példája. Eperjesi András bányásznak 10 gyermeke van. mégis 1000 forint jegyzésével járult hozzá a kormányprogramul, a pártkongresz- szus határozatai sikeres végrehajtásához. EZÉRT JÉG TETTEM BECSÜLETTEL KV Az ablak bezárva, sűrűn úszik a füst a szobában: Gremsper- ger SándöF lábain vastag pokróctakarók, orrán szemüveg, s néha fájdalmasan felszisszenve, újságot olvas. Egy hete, hogy ágyhoz verte az isids, megfázott a vonaton, mikor a fiához ment Hevesre. S azóta hol felkel, hol lefekszik, már mikor ki erősebb; ő, vagy az isiász. De az újságot mégsem teszi le, figyelmesen olvassa a sorokat: .. a kormányprogramm megvalósításához az államkölcsön összege is hozzásegített...“ Leteszi egy pillanatra az újságot, feljebb tolja a szemüveget, úgy néz rám: — Igen, kérem, tudom, hogy így van. Túl vagyok a félévszázadon. sokat megéltem, különbséget tudok tenni a mull és a jelen között. S az összehasonlítás, pedig értelmiségi beosztású ember voltam azelőtt is, vitathatatlanul a jelen javára dől el. — Itt van mindjárt a nyugdíjrendelet. Engem is érint, mert nyugdíjas vagyok, bár jelenleg az egri Texti Ina gy kereskedelmi Vállalatnál dolgozom. Ha ebben a pillanatban kilépnék a vállalattól, azonnal 30 százalékkal magasabb nyugdíjpótlékot kapnék. Eszembe jut egy volt kollégám esete. Együtt dolgoztunk hosszú évekig az OSZH-nál, de ő később kapcsolódott be az úgynevezett nyug- dijegyesületbe — emiatt nem kaphatott onnan nyugdíjat. Az OTI támogatta öregségére — majd éhenhalt ettől a támogatástól. Nagyon jó érzés az kérem úgy ötvenen túl, ha tudom: öregségemre is a magam lábán állhatok, mert nem hagy magamra az állam. Cigarettát kotor elő az asztalon heverő gyűrött zacskóból. Rágyújt, elgondolkodva fújja a füstöt, mely kékre festi a levegőt. — Húszéves koromban meghalt az apám. olyan egyedül maradtam, mint az ujjam ... Igen, igen... rögtön megmondom, miért kanyarodtam vissza harmincegyné- hány évvel... Hogy a mai fiatalokról beszélhessek! ... Tanulni akartam, tehát dolgoznom kellett. Ez akkoriban természetes volt a magamfajta fiatalemberek számára. Beiratkoztam a jogakadémiára 1919-ben és ha hiszi, ha nem, 1929-ben szereztem meg végre a doktorátust. Infláció. álláskeresés, kenyérre alig elég fizetés ... most 260 forintot fizetek a hevesi mezőgazdasági technikumnak a fiamért. Ebben benne van a tandíja, a lakása. kosztja — de lehetne kevesebb is. Csak hát nem kitűnő tanuló a fiam. Megigazítja a pokrócot, sziszegve odábbcsúsztatja a lábát, aztán váratlanul megjegyzi: — Hatszáz forint békekölcsönt jegyeztem. A fiam is, a lányom is tanul, igazán szükség van minden forintra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem jelent terhet számomra. De tudom, ez is kell ahhoz, hogy előbbre menjünk ... — Tudja, a fiam nyáron gyakorlati munkán volt a Kle- metin-tanyai állami gazdaságban. Hogy milyen megelégedett volt az a gyerek?! AJkár csak én most 54 éves koromban — csak ő úgy látszik korábban kezdte a megelégedettséget . . . — Ismét kezébe veszi az újságot a felhívással: — Nem tudnék most többet mondani. Ezért jegyeztem becsülettel, mikor kért az állam. Adtam, amennyit adhattam, s tudom, cserébe jóval többet kapok mint talán amevny’ járna ... (gy—ó) (oj y Dr. Fülöp Béla, kórházi igazgató: A dolgozók egészségének megjavításáért jegyeztem Mozik műsora: FILMSZINA rádió neves művészei megyénkben A Rádió neves művészei (Béres Ferenc, Lorencz Kornélia, dari néni, Gergely bácsi) megyénkben jutalommúsorral ajándékozzák meg a begyűjtésben élenjáró községek dolgozó paaszljait. Este 6 Este 8 Szeptember 26-án Atkár Nagyréde „ 27-én Mezőtárkány Besenyőtelek „ 28-án Pétervására Tarnalelesz 29-én Pély Komló zözségelebe látogatnak el. A Negyedik Békekölcsön sorsolásának nyertesei megyénkben