Népújság, 1954. szeptember (69-77. szám)
1954-09-23 / 75. szám
T954 szeptember 23. csütörtök. NÉPÚJSÁG 5 Megköszönjük a segítséget Gépállomásunk idei cséplési munkáját megnehezítette, hogy nagy területen, 26 községben szétszórtan kellett a műszaki ellenőrzést elvégezni. A körzetszerelők még motorkerékpárral sem tudtak naponta 12 cséplőgépnél többet meglátogatni. A napközben érkezett hibajelentéseken is csak bizonyos idő múlva segíthettünk. A Vegyiipari Szerelő Vállalat igazgatósága segített munkánkban: gépállomásunknak a csépié* idejére egy háromtonnás tehergépkocsit küldött satupaddal, hegesztőberendezéssel, szerszámokkal és két szerelő lakatossal. Az így megalakult mozgóműhely legtöbbször útközben kapta az irányítást és a hibákat órákon belül kijavíthatta. Köszönjük a segítséget. Az egri gépállomás dolgozói. HÍREK A MEZÖSZEMEREI ÛJ VI. LÁG tsz jól halad az őszi mezőgazdasági munkákban, 150 hold vetőágyat készített az ősziek alá, és az ősziárpa vetését nemsokára befejezi. Bukta Lajos és Jakab Géza traktorosok, a sarudi gépállomás dolgozói egyenként 67 normálhold talajmunkáját végezték ei. (Fehér László.) ATAXY KÖZSÉG ebben az évben 400 méter villanyhálózatbővítést kapott oszlopokkal együtt. Nemrégen szállították el a faluba a 4 kilométerre elegendő előregyártott oszlopokat. (Szőke Sándor). A KÖML/Ö1 KOSSUTH TSZ tavasziárpából 16 holdon 15 és félmázsás termést ért el. A napokban ásták ki a burgonyát is, 85 mázsás lett az átlagtermés. (Tóth Péter.) ,1551000 000 Ft Ez év augusztusának végéig mintegy 1351 millió forintot fizetett vissza államunk a terv- és békekölcsönök jegyzőinek. Ebből az összegből 193.000 motorkerékpárt lehetne vásárolni. ^/Lelkiismeretesebb munkát várunk & A közelmúltban vizsgálatot tartottunk a földművesszövetkezeti hálózatunkban. Sajnos földművesszövetkezeteinknél gyakran követnek el árdrágítást. Tapasztaltuk ezt Heves- vezekényen, Feldebrőm Mar~ kazori~5S fi Tünyban, de máshol is. A boltokban rossz mérlegeket, nem hitelesített súlyokat használnak, így mérésnél köny- nyen becsapják a dolgozókat 5—10 dekával. Tűrhetetlen az a. csalás és árdrágítás, amelyet például a horti földművesszövetkezetnél tapasztaltunk. Az 50 százalékos kisüsti kékszilva éllenőrzés alkalmával a pincében 47.4 százalékos, a söntés- ben pedig a kimérő üvegekben csak 42.9 százalékos volt. Hasonlóan a bor a pincében 9.5, kimérőben 8.8 százalékos volt. A besenyótelki IV-es számú italboltba is ellátogattunk, itt az 50 százalékos kékszilva pincében 48.8, kimérőben 43.3 százalékos volt. Ecséden hasonló rendellenességeket találtunk. Gyakran alacsonyfokú és rosszminőségű borokat árulnak a megengedettnél magasabb áron. Erdőtelek, Sarud, Tisza- nána, Komló és Poroszló italboltjaiban is. Ezeknél az üzleteknél, üzletvezetőknél és kiszolgálóknál hiányzik a felelősségérzet és nem érdemlik meg a nép bizalmát. Persze hiányos az ellenőrzés is. A földművesszövetkezetek felügyelőbizottsági tagjai bolti és ellátási tagbizottságok elmulasztják az ellenőrzést. Ezeket a hibákat nem szabad tovább tűrni, az árdrágítókkal és csalókkal szemben szigorúan kell fellépni. Úgy, mint azt a kömlői földművesszövetkezetnél tették, ahol már Veréb Ernő italbolt vezetőt eltávolították helyéről. Ehhez a munkához azonban nagyobb segítséget kell adni a Mészöv fogyasztási főosztályának is. Nem elég, hogy 50—100 forint bírságot szabnak ki az ilyen árdrágító, hanyag kiszolgálókra, Úgy kell őket megbüntetni, hogy ne legyen többet kedvük ilyen csalások elkövetésére. Az is helyes, ha a kömlői példa nyomán leváltunk minden bolt-, vagy vendéglőkezelőt, aki visszaél a nép bizalmával. Több földművesszövetkezet- ben azt tapasztaltuk, és erről dolgozóink is beszéltek, hogy mezőgazdasági munkákhoz szükséges szerszámokat nem lehet mindig kapni, nem tudják zavar1->ianu] beszerezni például a koc rngelyt, vetögépet, melyet sok dolgozó keres. Nincs elegendő kerékpár, edény, pohár sem az üzletekben. Pálfi Joachim (Recsk) arról beszél, hogy a Textilnagykereskedelmi Vállalatnál nem engedik minden esetben a szükséges á -uk beszerzését. A árdrágítás és a súlycsonkítás megszüntetésén kívül a dolgozók igényeinek megfelelő cikkek beszerzéséhez a földművesszövetkezetek vezetőinek több segítséget kell nyújtani. Süveges Benedek Mészöv — BESZÁLLÁS! Indulás! Mennyi izgatott várakozással eltöltött perc, míg végre a vonat szuszogva, zakatolva elindul. Nem egy pajtás vallja be, hogy már félötkor felkelt, nehogy a tizenegykor induló vonatról lekéssen. S mikor alattunk megindul a kerekek zakatolása, pajtásaink is „zakatolni“ kezdenek. Egertől Pestig be nem áll a szájuk, hol vidám nótával szórakoztatják a kocsi utasait, hol édesanya finom falataival tömik a buksijukat. Mennyi szeretet veszi őket körül! A felnőttek mosolya — a „sörös bácsi" kivételezése, aki nálunk kezdte az árusítást, hogy mindenkinek jusson „Bambi“ — és mindenek- felett kormányunk, pártunk gondoskodása, hogy ezt az utat megtehessük. Nemcsak úttörőházat adott, ahol a szakkörökben foglalkozhatnak a gyerekek, hanem alkalmat arra is, hogy a szaknak megfelelő kirándulást tehessenek. így jutott hozzá a „Biológiai“ és a „Micsurin“-szakkör legjobb pajtásainak ez a kis csoportja ehhez a kiránduláshoz. Bár személyvonattal megyünk, az idő mégis robog. Közeledünk Pesthez. Ezt nemcsak a táj mutatja, hanem az utazók számának rohamos emelkedése is. A lépcsőkön is csün- genek, mikor beérkezünk a Keletibe. A szálláshelyre indulásunk izgalmasan kezdődött. Az első villamosra alig szállt fel hat pajtás — vezető nélkül — a „figyelmes“ kalauz indított. Mi lemaradtunk. Mi lesz a többiekkel? Szerencsére a legközelebbi megállónál leszállította őket a kalauz, így innen együtt folytathattuk az utat. No, de ez is azon élmények közé tartozik, amik feledhetetlenné teszik a kirándulásunkat. SZOMBATON este Csiky Gergely „Buborékok“ című színdarabját néztük meg a Nemzetiben. Rendkívül szellemes módon mutatta be a múlt század mindent a pénz szemszögéből néző világát, ami a dzsentrik bukását idézte elő. A színészek — különösen Gőzön. Lado- merszky Margit és Tompa — játéka a gyerekek elragadtatott tapsát váltotta ki. Úttörőink a Mondanom sem kell, hogy lefekvés után igen nehéz volt csendet teremteni. Pedig fárasztó nap volt mögöttünk és a következő nap kilátásai még kevésbbé kecsegtetőek. így aztán a „kora reggelre“ — hat órára — tervezett ébresztőből hét lett. De még így is elég jókor érkeztünk a kiállításra. A tömeg még „mérsékelt méretű“ volt. Röpke tízperces sorbaállás után végre bejutottunk. A látvány — bár készültünk rá, hisz a vonatból már elég jól beláttunk ide — mindenkit csodálatra késztetett. A főbejárattal szemben a fő pavilon gyönyörű épülete körül az ízléses kisebb-nagyobb pavilonok tömege sorakozik. „Na, ha ezt mind végig akarjuk nézni, egy hetet legalább itt kell tölteni“ — Bihari Ági véleményében valamennyien osztoztunk, de azért nem mondunk le arról, hogy a nagyon ügyesen elkészített alaprajz segítségével, a bennünket legjobban érdeklő részek felé induljunk. Első utunk természetesen a főpavilonba vezet, ahol a grafikonok, makettek és modellek mutatják hazánk gazdagságát, fejlődését. Utána sorbavesszük a baráti államok pavilonjait. Mindenki saját szemével meggyőződhet itt, hogy a békéért élő és dolgozó népek mire képesek. A Szovjetunió, hatalmas gépkiállítása mellé méltán sorakoznak a Román és Csehszlovák Népköztársaságok és az NDK anyaga. — MIT LATTATOK? — tudjuk, ez lesz az első kérdés hazatérésünk után. És bár felkészültünk rá, mégis oly nehéz rá a válasz. Hiszen — mint már említettem — a látnivaló is elég lenne egy hétre is, de még az egy délelőtt látottakat is elég lenne egy hétig felsorolni, elmondani. A halászat hatalmas pontyai, harcsái bamba szemmel bámulnak az üvegen át. A kutyakiállítás komondorai, farkaskutyái, pulijai is tetszenek, de különösen fájt a foga a pajtásoknak a kis kölyökkutyákra. Az erdészeti, szőlészeti, öntözőgazkiáSiííáson i dálkodási bemutatók játékszerű modelljeihez szívesen beállnának játszani, hogy közben a szakma titkait elsajátítsák. Az Iskolai Szemléltető Eszközök Intézete pavilonjában tippet keresnek, hogy a jövőévi szakköri foglalkozásokon miket állítsanak elő, Büszkén emlegetik, hogy a múlt évben az ő munkájuk egy része is hozzájárult az iskolák fejlesztéséhez, mert az előállított formalinos készítményeket kisebb falusi iskolák részére küldjük el. A ló- és szarvasmarhaistállókban a szebbnél szebb állatokban gyönyörködnek. Megcsodálják, becézgetik a csikókat, bocikat, különösen a „vásárfiakat“, amelyek itt születtek már. A SERTÉSEKNÉL nyílnak ki igazán a szemek a csodálkozástól. Hogyne, hiszen itt hevesi büszkeségünket is kielégíthetjük, amikor Antal Béla 503 kg-os mangalicájában gyönyörködhetünk. Még az sem csökkenti büszkeségünket, hogy a szomszédos, ólban Járvás József debreceni gazda fehér hússertése 565 kg-os, mert viszont a „mienk“ nyolcszor fialt, összesen száz malacot. Egy falusi kondára valót! Melegük van az árusítóknak is. A pajtások nemcsak magukra gondolnak, hanem az otthoniaknak is szeretnének valami emléket vinni, yida Ildikó édesanyja részére válogat, de nem tudja, a sok szépség közül mit is vegyen meg. Hamza Szilvia is végignézi a Kisker, Állami Áruház és az egyéb kereskedelmi pavilonokat, míg végül dönt, hogy melyik gyűrűt vegye meg. Látni- és vennivalóból ki nem 'fogynának soha. Most észrevesszük, hogy a tömeg feltűnően egy irányba özönlik. Kezdődik a díjazott állatok bemutatása, igyekszik mindenki a lelátóra. Mi is feljutunk és innen nézzük a „sztárokat“. Büszkén vezetik a gondozók a „nagydíj“-jal kitüntetett jószágokat. Alig van az országnak olyan tája, ahonnan ne hozták volna fel az állatállomány legjavát. Állami gazdaságok, tszcs-k, egyéni gazdák, büszkén mutatják be állattenyésztő tudományuk eredményét. Míg hajdan ezek a kiállítások a nagy uradalmak céljait szolgálták, ma a dolgozó parasztság jöhet ide tapasztalatait átadni és tapasztalatokat gyűjteni. Az élményekben gazdag délelőtt után a Vidám Parkba mentünk. Ha aránylag könnyű is volt bejutni a kiállításra, annál nehezebb volt innen a kijutás. Délben az embertömeg áramlása mindkét irányban a tetőpontján állott. Jóformán nem kellett lépni, sodort magával az áradat. Mintha az egész ország itt adott volna találkát. Somogyból, Borsodból, Nógrádból és hazánk minden zugából jöttek, ontották a népet a vonatok, villamosok, autóbuszok. Végre a Vidám Parkban le tudtunk telepedni, kellemes, hűs helyre megebédelni. Nem kellett siettetni a gyerekeket, sőt fékezni az evésben, igyekeztek, hogy a hátralévő időt a lehető legjobban tölthessék. Különösen a hullámvasútnak volt nagy kelete. Nagy Jutka háromszor egymásután beleült. Csók Marika még soha sem merte megpróbálni, most rászánta magát és alig lehetett lecsalni róla. Magyar Ibolya, aki életében először volt Pesten, szeretett volna egyszerre mindent látni és megpróbálni. DE HIÁBA! Minden elmúlik! Közeledett számunkra is a hazaindulás ideje. Búcsút mondtunk a Vidám Parknak, búcsút egész Budapestnek, és hamarosan már a «onatbôl integettünk a kiállításon mozgó hatalmas sokaságnak. Bizony, hamar elröppent az idő és az egész kirándulás alatt most először történt, hogy a pajtások csendben ültek a helyükön. No, de most sem a fáradtság volt az oka, mert még Gödöllőre sem értünk, kocsink újra hangos lett a vidám nótától. Még leszálláskor is énekeltek: „Ajkunkon vidáman Uj nóta csendül...- ...mert szabad ország fiai vagyunk! Halassy László tanító, Akiről az élet állított ki kitűnő bizonyítványt I Nagy és szép feIadatot kaptam. Baják Istvánról, a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt igazgatójáról kell írnom. Olyan emberről, aki valaha, mint egyszerű munkás, ma mint egy nagy tröszt feje, igazgatója irányítja a termelést, s több mint ötezer ember sorsát. Ki hát ez a Baják István? Talán valami rendkívüli nagy ember, lángész, tudós, vagy a szerencse kedvelt fia? Nem. Egyszerű munkásemberből lett igazgató, aki saját bőrén érezve a múlt nyomorúságait, szívére és józan eszére hallgatva, a párt segítségével megtalálta helyét társadalmunkban. A felszabadulástól, egészen amíg igazgató lett, és azután is a párt segítő keze irányította életét, cselekedeteit. Az igazgató munkája sokoldalú. A termelés irányítása és ellenőrzése, az emberekkel való foglalkozás mind igen nagy feladat. S azt, hogy Baják elv- társ jól dolgozik, minden szónál és írásnál ékesebben bizonyítja a tröszt munkája és eredménye. Az előszobájában ültem, vártam, amíg befejezi a megbeszélést. A zárt ajtók mögött Sátori Sándor üzemvezetővel és Bukovszki főmérnökkel tanácskozott. Az ajtó mögül is jól lehetett hallani meggyőző, >kos beszédét. „Az altárónál telenleg e<*v kis zökkenő van. Több gép és motor elromlott, a szállítás sem megy a rendes kerékvágásban, a frontok állapota sem a legjobb. Úgy látszik, mintha engedtünk volna az iramból. Tudjátok jól, hogy télen a nagy hidegben is jól dolgoztunk, akadály nélkül termeltünk. Ezen a télen is telje- íteni kell kötelességünket. Először is rendet teremtünk az íltáróban, rendbehozzuk a frontokat, tovább folytatjuk az elő- . vájásokat. Mindenkinek lesz munkahelye a télen.“ Két munkás lépett az előszobába. Panasszal jöttek. Az alacsony, töpörödött bányász már ontja is panaszát: „A kocsi már Rózsában van, onnan vinném haza a szénjárandóságomat, de ott nem adják ki, mert Petőfi-altárónál dolgozom.“ S miért nem innen viszi el a járandóságot? — kérdezzük. — „Mert Horton lakom és Rózsa közelebb esik, nem kell olyan messziről cipekednünk.“ A másik férfi 40 év körüli, magas, sovány, piros svájcisapkás, szintén panaszkodik: , Lakásépítkezési segélyt kaptam, aztán most a fizetésemből egyszerre levontak 900 forintot. Ha nem viszek haza semmit, akkor miből él elsejéig az asz- szony, meg a két gyerek. Legalább három vagy négy részletben vonnák le tőlem.“ Naponta kisezren fordulnak bizalommal Baják elvtárshoz, ilyen és ehhez hasonló panasz- szal. A titkárnő benyit hozzá, továbbítja a kérelmeket, s néhány perc múlva az öreg kezébe nyomja az aláírt szénkiutalást, a másikkal pedig elindul, hogy a bérosztályon rendezze a levonását. A két ember elégedetten távozik. I Végre rám is sor kerül A tárgyalásokban kissé megfáradt igazgatónak szinte jólesik, amikor gyermekkori élményei között kutathat. Az emlékezés szárnyain visszakalandozik a múltba. Néhány mozzanatot idéz abból a nehéz, küzdelmes életből, amely végül is az igazgatói székhez vezette őt. Komárom megye egyik kis bányászközségében született, ahol apáról fiúra öröklődik a bányász foglalkozás. Tizennyolc éves korában a dorogi Il-es akna vágataiban tologatta a csilléket, térdigérő sárban öt-hatszáz méterekre. Fiatal szervezete bizony sokszor belefáradt az embertelen munkába, műszak után még az étel sem esett jól neki, csak az ágy, a pihenés. I A z egyik napon, amint lement a műszakba, már kiáltották feléje, hogy „told azt a csillét fiú, hadd menjen.“ Nekifeszítette izmait a teli csillének és észre sem vette, hogy nincs rajta csillefogó macska Alig haladt néhány métert, rekedt, durva hang állította meg. Az aknász volt. „Állj csak meg te gyerek. Nem tudod, hogy macska nélkül nem szabad tolni a csillét?“ „Tudom, de ...“ Semmi de, három pengő büntetést fizetsz, majd megtanulod, az anyád ...“ Baják István akkori keresete műszakonként 2.30 pengő volt. Keserűség facsarta fiatal szívét, de hát mit tehetett. Semmit. Nem tudta, hogy reggel az aknász parancsba kapta az igazgatótól, hogy a mai nap pedig 100 pengő bírságot kell az embereken bevasalni. Tizenkét évet kellett még itt dolgoznia, míg végre vájár lehetett. Elevenen él még Baják István emlékezetében az a vízbetörés is, amely 1943-ban a dorogi IX-es aknánál történt. A bánya vezetősége nem íorő- dött a menekülő vágatokkal, s a nagytömegű víz orvul támadott. Menekülés nem volt semerre. Baják István nyolc bányásztársa, ezek között sógora, Bulfár István is örökre ottragadt az iszaptemetőben. A felszabadulás után k5z. vétlenül, újra a föld alá szállottak a dorogi bányászok. Javítgatták a beomlott vágatokat, működtek a szivattyúk, helyrehozták az elhanyagolt frontokat, visszaállították a síneket. A szorgoskodók között ott találjuk Baják Istvánt is, már mint csapatvezetőt. Később felvigyázó és aknász lett. Akarata, emberszeretete, ta- nulnivágyása mellett a párt segítő keze, a bányász szak- szervezet vitte őt fokról-fokra állandóan felfelé. 1951-ben nyolc hónapig a nehézipari minisztérium műszaki iskoláján készült fel elméletileg az üzem vezetésére. Még ez év végén Egercsehiben találjuk, mint igazgatót. Valóságos fénykorát élte akkor Egercsehi. Mi volt a siker titka? Baják elvtárs erre így válaszol: — Szerettem az embereket, ők is szerettek engem. Én is bányász vagyok, a vérükbe való, miért ne értettük voln; meg egymást. Bármit kérterr teljesítették, valóságos csodá kát műveltünk akkoriban. Szakmai képzettségét ezutái öthónapos pártiskolán szerzet tudással párosította. Ezutái Petőfibánya vezetését bíztál rá. A hatalmas üzem igazgatá sának nehézségei az első hó napokban bizony a tervtelje sítésben is megmutatkoztak de utána élenjáró vállalat majd tröszt lett Baják elvtár bányája. Azóta már a „Szó cialista Munkáért Érdemérem és a „Munka Érdemrend“ i ott díszeleg mellén. A napi munka után es ténként, rendszerint könyvve a kezében találhatjuk Bajái elvtársat. Ilyenkor a tröszt igazgató kisdiák, a tedhnikun levelező hallgatója. Szívesei tanulmányozza a fizika, a me chanika és a természettudo mányok rejtelmeit. Érteim* tudásszomja, emberszereteti tette igazgatóvá, s ezek a j tulajdonságai továbbra is hí barátként kísérik őt. Vasárna ponként azonban hiába várj: a fizika-tankönyv hűséges ta nulóját, ez a nap nem a köny veké, hanem a családé. Vai is öröm Dorogon, amikor hé végén hazajön apuka. A kisfii elsőosztályos a kislány méi nem jár iskolába. A család körben boldogan telik el a va sámap. Baják elvtárs élete és munkája azt bizonyítja, hogy i dolgozó nép, a felszabadul: munkásosztály képes az ország irányítására. Akiben szív, józan ész és a haza iránti szere tét él és követi pártunk elveit az minden tettével mindany- nyiunk és az emberiség javál szolgálja, szépíti, boldogabbá kellemesebbé teszi életünket Baják István igazán megfelel ennek a feladatnak. Búcsúzáskor örömmel és büszkeséggel szorítok kezet ezzel a nagyszerű emberrel. Dolgozó népünk jó kezekre bízta Petőfibánya jövőjét. Császár István
