Népújság, 1954. szeptember (69-77. szám)
1954-09-16 / 73. szám
WS4 szeptember 18. csütörtök. népújság f Dózsa Viktor frontbrigádjának felhívása Mi. Petőfi altáró ifjúmunkásai üdvözöljük az Egerben megtartandó ifjúsági béketalálkozót. Büszkeséggel gondolunk Eger vár hős védőire, akik 400 évvel ezelőtt oly hősiesen szálltak szembe a török túlerővel. Mi, bányászfiatalok, kegyelettel őrizzük emléküket, s örökké szívünkbe zárjuk hőstetteiket. Brigádunk felhívással fordul megyénk valamennyi ifjúmunkásához és DISZ-szervezetéhez, hogy szeptember 21-től 26-ig tartsunk termelési ifjúsági békehetet. Versenyfeltételeink között vállaljuk, hogy frontbrigá- durik 100 százalék fölött termel és teljesíti a télre való felkészülés nagy feladatát. Állandóan javítjuk a minőséget, vállaljuk, hogy a békehéten kilenc százalékos fa és ötszázalékos robbanóanyag megtakarítást érünk el. Vállaljuk, hogy brigádunkban igazolatlan hiányzó nem lesz. Megfogadtuk, hogy 26-án, a béketalálkozón brigádunk együtt ünnepel megyénk ifjúságával. Jó szerencsét! Dózsa Viktor frontaknász A Szabad Ifjúság terjesztésében első a füzesabonyi járás A DISZ hevesmegyei bizottsága értékelte a járási és városi DISZ-bizottságok között folyó Szabad Ifjúság terjesztési verseny eredményét. Az augusztus havi sajtóterjesztési munka értékelése alapján a legjobb eredményt a füzesabonyi járás érte el és ezzel elnyerte a DISZ megyebizottság vándorzászlaját. A verseny eredményei a következők: 1. Füzesabonyi járás, 2. Eger város, 3. Pétervásári, 4. Egri, 5. Gyöngyösi, 6. Hatvan város, 7. Hatvani, 8. Hevesi jáj- rás, 9. Gyöngyös város. Már készülnek az Ifjúsági Találkozóra megyénk népi együttesei az egri Gazdag műsor Ifjúsági Béketalálkozó kultúrhetén Az egri vár hős védelmének emlékére rendezett Ifjúsági Béketalálkozót nagyszabású kultúrhét előzi meg. A hét gazdag műsorát a szeptember 19-én este tartandó „Színes szőttes" című kompozíció nyitja meg. Itt a megye legkiválóbb három népi együttese, a hevesmegyei, a gyöngyösi, és a felsőtárkányi szerepel. Sokoldalú zenei programm teszi érdekessé a kultúrhetet. Két este szerepel a Budapesti MÁV Filharmonikus zenekar Vaszy Viktor vezényletével, s fiatal VIT-díjas művészeink közreműködésével, egy este pedig a helyi zeneművészek adnak hangversenyt. Az ismeretterjesztő előadások és kiállítások aktuális történelmi, mezőgazdasági és kulturális problémákkal foglalkoznak. Különösen érdekes lesz a TTIT és az egri földrajzi társaság előadássorozata. Töbek között dr. Kádár Lajos, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem dékánja afrikai útjáról tart érdekes előadást. A MOKËP az „Életjel" cirnü új magyar filmet mutatja be a kultúrhét folyamán. A szeptember 26-i béketalálkozó fejezi be a kultúrhetet, melynek délutánján három megye legjobb kultúrcso- portja a szabadtéri színpadon tart bemutatót, este pedig a Rádió énekkarának lesz nagyobbszabású hangversenye a Dózsa- színházban. Készülnek az egri fiatalok a találkozóra Eger város üzemi, hivatali és iskolai DISZ-szervezeteinek fiataljai lelkesen készülnek az ifjúsági béketalálkozóra. Mindenhol ropgyűlése ken beszélnek a találkozó műsoráról és megosztják maguk között a feladatokat. Felelősöket jelölnek ki a pavilonok felállításáért, a jelmezekért stb. Több helyen már készítik az ajándékokat, melyeket a találkozó napján adnak át egy másik szervezetnek. Az idegenek vezetésére kalauzoló brigádokat is szerveznek. Több szervezet a szabadtéri színpadon szere-» pel majd tánccal és énekszámmal. Úttörőink közül hétszer hatvanas csoport vonul fel, felvonulnak a sportolók és LMHK szabadgyakorlatokat mutatnak be. A középiskolás DlSZ-fia- talok a 25-i szüreti karneválon vesznek részt, hasonlóképpen az MTH-iskola DISZ-fia- taljai is részesei lesznek a felvonulásnak. A főiskolás fiatalok 180 fővel vesznek részt a felvonuláson. /: Az ifjúsági béketalálkozó hírei — AZ IFJÚSÁGI KÖNYVKIADÓ a Béketalálkozó alkalmából 2000 példányban kiadja Gárdonyi Géza „Egri Csillagok“ című regényét. A könyvet a találkozó alkalmával külön könyvsátrakban árulják majd. — A DISZ MEGYERI« ZOTTSÄG iskolai osztálya versenyt rendez a találkozón részvevő úttörőzenekarok számára, A legjobb úttörőzenekar tagjait az „Egri Csillagok“ című könyvvel jutalmazzák. Egy nap alatt 30 hold föld tárcsázását végezte el Veiner Gyula, a kompolti állami gazdaság földjén. Ö így készül a találkozóra. szülőfalumban jártam. Meglátogattam az ismerős tájakat, gyűjtögettem gyermekkorom emlékeit. Szomjas lélekkel, sok-sok kielégülésre váró vággyal lestem a kilométerek fogyását, míg alattam a vonat kerekei zakatolva sürgették szívem dobogását. S megérkezve ... egy világ dőlt bennem össze. Egy világ, amit emlékekből építettem fel a hosszú úton. Tíz éve nem jártam otthon és tíz év múltával a régi zsúpfedeles házakból, sáros, girbe-görbe utcákból álló falu helyett egy vadidegen belvség fogadott. Első pillanatban azt gondoltam, eltévedtem, majd az állomástábláról meggyőződve, hogy mégis jó helyen járok — vissza akartam fordulni. Ide hiába jöttem gyermekkori emlékekért! Mégis maradtam. És a megtett lépések számával együtt nőtt bánatom, örömöm — mégis jó, hogy nem utaztam vissza. Talpam alatt betonjárda kopogoH. Régi lek- vártőzők fonák emléke kísértett, amikor jómagam is deszkapallón, csúszkálva, vaksötétben tapogatózva mentem udvarolni a többi legénnyel. Fejem felett villanyvezeték drótja zömmö- gött az alkonyi szellőben, a „villanyiakon“ pedig a legnemesebb „gyümölcs“, a villany- körte. A régi vicc jutott eszembe a Pestre tévedt drótosról, aki látva a sok vezetéket, így kiáltott fel: „Ide is hiába jöttem, hiszen még az ég is össze-vissza van drótozva!“ Ma már póruljárna ezekben a kis falukban is. Jobbról-balról fehérre, sárgára meszelt falú, piros cseréptetős házak mosolyogtak a kis kertek mályva- és violabokrai mögül. Hangos muzsikaszót sugárzottak a rádiók itt, ahol valamikor az egyetlen hangszer az öreg Vak Berti dudája volt. Hát ai emberek? Bizony már csak az idősebbek köszöntek rám mosolyogva, ismerősként, a fiatalságból legfeljebb az apjához- anyjához való hasonlóság alapján ismertem fel egyet-egyet. S a régi barátok közül is sok hiányzik. Budapest, Miskolc, Ózd gyáraiban, a Mátra, Bükk bányáiban dolgozik nagy részük. Nem egy már kétszeres sztahanovista. De akik itthonmaradtak a földet megmunkálni, azok is megváltoztak. Hajdan ünnepeken nem jártak olyan ruhákban, mint most látni. Rengeteg kerékpár, sőt nem egy helyen motorkerékpár is látható. S kérdezősködésemre, hogy mi hát ennek a titka, elmeséli: mennyi termett a csoport földjein, mennyi jószág van a csoport istállójában, szóval, hogy mindaz, amit látok, a csoportnak köszönhető. És ahogy tovább haladok, egyre büszkébben dobog a szívem. Egyszer csak ismerős jelenségen akad meg a szemem. Egy nagyon csinos, nagy ablakaiban muskátlikkal ékeskedő épület falán a jólismert ovális tábla közepén a címer, körülötte a felirat: Állami Általános Iskola. Még ma is lelki szemeim előtt van a régi, düledező épület, amely pár méterrel odébb éktelenkedett hajdan apró, beteges ablakszemeivel, deszkából eszkábált előszobájával és verébfészekkel teli nádfedelével. Ennek ma már híre-hamva sincs. Dobogó szívvel bámészkodom ' és mintha mágnes bűvkörébe kerültem volna, vonzódom egyre közelebb* és közelebb. Benyitok a kis kapun. Kukucskálok az ablakokon. Próbálgatom az utcafelöli ajtót, hátha nyitva van. De nincs. agyon gyanús lehettem, mert egyszercsak — hogy került oda, nem tudom — de az udvar közepéről egy pöttömnyi fiúcska rám szól: — Mit keres ott az elvtárs? Ki lehet ez? Mit mondjak most neki? Próbáljam viccel elütni a dolgot? Nem hiszem, hogy sikere lenne, hiszen amilyen aprócska, oly nagy az öntudata, amit bizonyára a nyakán díszlő úttörőnyakkendő kölcsönzött Meséljek neki arról, hogy hajdan én is itt... vagyishát nem egészen itt... na, hol is kezdjem, már gondolatban is hebegek, dadogok, mint hajdan, amikor a jó öreg Visnyai Ákos bácsi valami csíny miatt vont felelősségre. Szerencsére egy felnőtt is feltűnt az iskola oldalánál. — Tanító bácsi, ez az elvtárs itt leskelődött az ablakon és nem válaszol a kérdésemre — árulkodott máris a legényke. No, de most már elmúlt a zavarom, hiszen egy felnőttől csak nem kell tán annyira félni, ugvebár? Bemutatkoztam, el akartam mondani, miért is lettem gyanús a kispajtás előtt. Az első pár szó után azonban szélesre húzódott a „tanító bácsi“ ábrázata és barátságos hátbavágással felnevetett: — Ne is mond tovább! Hát te csakugyan nem ismersz meg? Hm. Ez valami régi ismerős. Nézem jobbról, nézem balról, de sehogysem sikeredik emlékezetembe idézni arcát. — Na gyere csak be, majd megismersz mindjárt... Te pedig jól őrködj tovább Meâtska kaiamms nyus, nehogy megint egy ilyen „gyanús“ egyén kerüljön ide — tette hozzá nevetve. — Kinek a fia? — Hát a városi ember agya milyen zavarokkal küzdhet, ha röpke pár év alatt így elfelejt mindent! Kása Menyusra emlékszel? Előtted ült két paddal. Na! Annak a fia. Az apja ma a Béke tszcs elnöke. Bementünk a tanítói — vagyis hát az igazgatói lakásba, mert mint megtudtam közben, a volt egytanerős iskolában ma két tanár és két tanító tanít, barátom pedig az igazgató. Dolgozószobájába vezetett és elkezdett kutatni az íróasztal fiókjában. — Na megvan! Nézd csak, te Bíbic hát emlékszeme már! Hm, Bíbic! Valóban így neveztek rikoltó hangom után... és végre az előhalászott fény. képen, amelyen a hajdani iskola növendékei fintorogtak — egy gyorsfényképész járt akkor a faluban — pont mellettem állt az én legjobb barátom, a Tunya, vagyis hát becsületes nevén Tunyogi Miska. — Hagy te itt? Hogy te vagy az? Sohasem hittem volna! Ugylátszik, csakugyan elnyerted a büntetésed. Tizen nem kerülték el annyiszor az iskolát, mint te egyedül, annyira nem szerettél ide járni és most egesz életedre ide vagy kötve. — Bizony, ez így volt, nem tagadom. No, de te sem nagyon maradtál el tőlem. Emlékszel? — és jött a sok-sok emlék és régi csínyek, apró gonoszságok, amivel annyira meg lehetett hajdan keseríteni egy tanító életét, különösen, ha az olyan volt. mint a már említett Visnyai bácsi. S most? Két felnőtt férfi ül az íróasztalnál és gyerekmódra örül a múlt színes kavicsainak, amik haszontalanok másoknak, csak épp a kicsiny félti, őrzi az irigy szemek elől. — És mondd, mikor kezdődött a falunak ez a nagy átalakulása? — terelem át a beszéd fonalát a mára. — Mikor kezdődött a mi életünk, ezt kérdezd inkább! Emlékszel, ki volt, mi volt az én apám. Nahát, a mi falunk már 1944 őszén felszabadult, 1945 tavaszán osztották szét a „nagyságos úr“ földjét, aztán jöttek a kemény harcok, amelyekből végül is csak mi kerültünk ki győztesen. Megalakult a csoport, egymás után tűntek el a múlt nyomorúságának jelei és hódított teret ' a jövő. Szakérettségi, Főiskola után 1951-ben jöttem haza, amikor a régi iskola helyett felépítettük ezt az újat. Magam is itt hordtam a téglát, maltert a tanítványaimmal együtt. És. hogy ne felejtsük el a múltat, egy emléket is eltettem, amit az utolsó pillanatba» sikerült megmenteni. Ismét fióknyitás az íróasztalon és előkerült az emlék: egy megcsorbult kalamáris. Sokan talán már nem is ismerik. Ez egy padba süllyeszthető tintatartó, aminek az az előnye volt, hogy az óra alatt fogott legyeket bele lehetett rakni és azok a szélében úgy sétáltak körbe-körbe, mint a ketrecbe zárt oroszlán. Az egyikkel azonban nagyon megjártuk. Nem ázott el eléggé, csak éppen megmártózolt a tintában, utána kirepült, egyenesen az osztálykönyvre szállt. A tanító a naplóbeírás közben vette észre, hogy ott sétál a pimasz, mocskos lábnyomát mindenütt otthagyva. — Ki volt az? — vészkiáltásként harsant a hangja. Egy pillanatra összehúztuk a nyakunkat, megrémültünk és ez elég volt arra, hogy a dühében magáról megfeledkező tanító mogyorófa pálcájával végigrohanva a teremben, válogatás nélkül ütött-veit mindenkit Hiába álltunk aztán fel, hiába kaptunk tíz- szerannyit, mint a többi együttvéve — keserű emlék maradt. Miattunk, helyettünk szenvedtek mások és szemünkben óriásnak tűnő kárt okoztunk az egyébként nagyon szeretett tanítónknak. 8l időtől kezdve mi is megváltoztunk. Már hatodikba jártunk, nem is volt hátra hosszú idő, de ezután nem volt panasz ránk. — Emlékszel? Ez volt a mi kalamárisunk, a mi észretérítőnk. Minden évben beviszem az új tanítványaimnak és elmesélem a történetét őszintén, semmit sem szépítve. Az ősszel pedig, amikor falunk felszabadulásának tizedik évfordulójának ünnepére kiállítást rendezünk, ez is ott lesz, mint a régi iskolából származó emlék. Igen, tízéves évforduló. Kiállítás. Itt, ebben a szinte névtelen faluban. Ahol valamikor egyetlen földes viskóban próbálta az öreg tanító a gyermekek kemény fejébe dugni az ismereteket. Ma tudományt és ismereteket tanulnak, szakkörökben dolgoznak, kiállításra készülnek, olyan öntudatos, csillogószemű úttörők, mint Kása Menyus és társai. Akik a kalamáris történetét hallgatva édesapjuk szomorú-sanyarú, legfeljebb akasztófahumorral, gonosz csínytevésekkel megszínesített gyermekkorára gondolva nagy elhatározásokkal vetik bele magukat a tudásért vívott harcba, a maguk által felépített iskolában. Most tanév kezdetén meghatódva gondolok rájuk, a falusi és városi úttörők millióira, akik annyi szép és jó letéteményesei. Halassy László
