Népújság, 1954. június (43-50. szám)

1954-06-27 / 50. szám

6 ’NÏPUJS'ÂG T954 Június 27, vasárnap. Készülnek az aratásra Bulgáriában, Romániában Még néhány nap és kezdetét veszi a kenyércsata döntő sza­kasza: az aratás és a cséplés. Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy az ara­tást és a cséplést gyorsan, szemveszteség nélkül csakis ott tudták befejezni, ahol kellő időben felkészültek a nyári nagy dologidőre, s amikor a gabona viaszérésben volt, már minden készen állt a termés betakarítására. A Bolgár Népköztársaságban is beköszöntött a meleg idő, s a vetések gyorsan fejlődnek. Országszerte szép termés Ígér­kezik. A gépállomások és az állami gazdaságok javítóműhe­lyeiben már javában folyik a munka, hogy az aratógépek, a kombájnok és a cséplőgépek mielőbb munkára készen felso­rakozzanak. A sablai gépállo­máson például már be is fejez­ték a cséplőgépek felülvizsgá­lását és javítását. Most Ilija Di­mitrov irányítása mellett a ma­gán járó gőzgépeket javítják. A kombájnok közül eddig tizen­kettőt javítottak meg, de rövi­desen befejezik a hátralévő bét kombájn javítását is. Ugyancsak jó munkával ké­szülnek az aratásra és a csép- lésre a balcsiki és a kavar- nai gépállomás dolgozói is. A kavarnai gépállomáson grafi­kon szerint, szerkezeti rész­egységenként szervezték meg a kombájnok javítását és a mun­kát rövidesen be is fejezik. * A sablai, a balc9iki és a ká­váméi gépállomás'dolgozói ta­valy /határidő előtt betakarítot­ták a termést és szép sikerei­ket elsősorban a javítások jó megszervezésének köszönhet­ték. Nemcsak saját tervfelada­taikat teljesítették, hanem ar­ra is jutott erejükből, hogy segítségére siessenek a tolbu- hini és a terveli járásnak. A Román Népköztársaság­ban a legszebb eredményt ed­dig a romani gépállomás dol­gozói érték el, akik néhány na­pon belül befejezik előkészü­leteiket a nagy nyári munkára. Szép sikereket tudnak felmu­tatni a kistoronyi és a seges­vári gépállomás, a székelyud­varhelyi „Petőfi Sándor“ és a szászrégeni „Sztahanov“ ál­lami gazdaság dolgozói is, akik vagy már be is fejezték, vagy pedig a közeli napokban befe­jezik a traktorok, a kombáj­nok, a kévekötő aratógépek és a cséplőgépek javítását. Dol­gozóik már a tavaszi munka idején az élre kerültek, s most tovább folytatják har­cukat a bő termésért. Jól szer­vezett munka, élenjáró mód­szerek, magas termelékenység és kiváló minőség — ezek azok a tényezők, amelyek sikereiket biztosítják. A gépállomásokon és az ál­lami gazdaságokon a javítási munka mellett máris megin­dultak az előkészületek, hogy a tavalyinál már szélesebb kör­ben alkalmazzák az idei csép- léskor a Bredjuk-módszert és a cséplőgépek kettős kapcsolá­sát (egy traktor — két cséplő­gép!). Ezzel a két módszerrel a Román Népköztársaságban ta­valy nagyszerű eredményeket értek el, s idén az eddigi ta­pasztalatok felhasználásával még eredményesebben harcol­nak majd minden szem gabo­náért. Szovjet-Belorussziában új mezőgazdasági gépek dolgoznak a földeken. A képen a minszki-terület Dzerzsinszkij-kerülctében lévő Győzelem kolhoz földjein kombájnokkal takarítják be a lóherét. Termelési értekezlet a csányi állami gazdaságban Termelési értekezleten ér­tékeltük gazdaságunk dolgo­zóinak kongresszusi felajánlá­sait és ugyanott beszéltünk a soronkövetkező feladatok mind mennyiségi, mind minőségi el­végzéséről. A jó eredményt el­ért dolgozókat pénzjutalomban részesítettük. A soronkövetke­ző feladatok tárgyalásánál a növénytermelésben dolgozó Rákóczi-brigád vállalta, hogy éves tervüket őszi búzából, takarmánykeverékekből és ta­vaszi búzából 125, őszi árpából 110, zabból 120 és takarmány­ból 150 százalékra teljesítik. Értékes vállalásokat tettek a Petőfi- és a Micsurin-brigád tagjai is. A gépesítés dolgozói vállalták, hogy biztosítják a gépek mindenkori üzemképes állapotát, az esetleges üzem­zavarokat azonnal megszünte­tik. Az állattenyésztés dolgo­zói vállalták, hogy teljesítik borjúszaporulati tervüket, a fejési átlagot 10.5 literre eme­lik, vállalták az állategészség­üggyel kapcsolatos utasítások maradéktalan végrehajtását is. A sertésfarm dolgozói malac­szaporulati tervüket és sertés­hizlalási tervüket az év végéig 120 százalékra teljesítik. A gazdaság vezetősége, a párt- és szakszervezettel karöltve vál­lalta, hogy a dolgozók felaján­lásait minden tekintetben tá- fnogatja, hogy ezzel is hozzá­járuljon az ország több ter­méssel való ellátásához. Emmer Ferenc igazgató HIRDETÉSEK Keresek nagyméretű, legalább két méter magas, friedlandi kályhát, jó állapotban. Fábry István, Tárkányi- utca 10. Az Állami Déryné Színház nyári vendégjátéka idejére, 1954 július 24- től bútoiozott szobákat keres. Címe­ket kérjük a Hirdető Vállalat Kiren­deltségéhez eljuttatni. Építőipari munkásfelvétel. Felve­szünk azonnali belépésre Heves me­gye területén végzendő munkákra kőműves-, ács-szakmunkásokat és segédmunkásokat. Bérezés építőipari kollektív szerint. Heti hazautazást biztosítjuk. Jelentkezni a Hevesme- gvei Teiipari Vállalatnál. Eger. Ker- tész-u. 170. Kétszemélyes rekamié, 2 fotel, 2 szék és sezlon, kitűnő kivitelben eladó. Eger, Kohári-u. 34. Zündapp 200-as motorkerékpár el­adó. Füzesabony, Rákóczi-u. 6. A RÁDIÓ MŰSORÁB ÓL (Állandó műsorszámok) JUNIUS 28. HÉTFŐ Kossuth-rádió; 11.30- Bocsáss meg Mamka. Nagy Sándor elbe­szélése. — 12.10: Lehártól Duna- jevszkilig: — 13.05: Vidám ka- tonadaíok. — 13.30: Balettzene. — 15.40: Táncdalok. — 16.40: Cembalozene. — 17.10: Hogyan hódította meg az állatvilág a szárazföldet. — 17.40: Ajándék­műsor határőreinknek. — 18.10: A lipcsei rádió fúvószenekarának műsora. — 19.00: Színes népi muzsika. — 19.40: Válaszolunk falusi hallgatóink kérdéseire. — 20.10: Rádiószínház bemutatója. — 21.28: Jó munkáért — szép muzsikát. — 22.20: Hazánk zenei életéből. Petőfi-rádló: 8.00: % rádió ének­karának műsora. — 8.30: Zene­kari hangverseny. — 9.40; Is­kolai kórusok. — 10.10: Néger spirituálék. — 11.00: Dalok és hangszerszólók. — 14.00: A rádió kisegyüttese játszik. — 15.10: Szórakoztató zene — 16.00: Vá­lasz. Sz. Zallgin elbeszélése. — 16.40: Beethoven: VII. szimfónia. — 17.20: Művészek az ifjúsági rá­dió mikrofonja előtt. — 17.45: Szív küldi. — 18.10: Nyugtalan é'et. Szabó Pál könyvének Ismer­tetése. — 18 40: Szórakoztató ze­nekari muzsika. — 19.30: Réss­ietek Verdi: Nabucco című ope­rájából. — 20.30: Az előadómű­vészet mesterei. — 21.00: Derko- vits Gyula művészete. — 21.10: Tánczene. — 22.00: Könnyű ze­ne. JUNIUS 29. KEDD Kossuth-rádió: 11.30: A Feke­te tengeren. ! ' Endre úti­naplója. — 1' Vidám meló­diák. — 13.00 gszeres tán­cok. — 13.30 észletek Csaj­kovszkij: Diótörő című balett­jéből. — 14.25: Dal az erdőről. — 14.55: Vidám népdalok. — 15.15: Kodály Zoltán dalművésze­te. — 16.00: Az égő lándzsa. Rá­diójáték Kenyattáról. — 16.40: Tánczene. — 17.10: Szív küldi. — 17.40: Ascher Oszkár: Legked vesebb verseim. — 18.22: Neu- haus zongorázik. — 19.00: Egy falu — egy nóta. — 19 40: Vála­szolunk falusi hallgatóinknak. — 20.10: Ismerkedés a zeneirodalom­mal. — 21.00: Várnai Zseni ver­seiből. — 21.10: Jó munkáért szép muzsikát. — 22.20: Zenekari hang­verseny. — 23.00: Mi történt a nagyvilágban. — 23.05: Éji ze­ne Petőfi-rádló: 8.30: Reggeli hang­verseny. — 10.10: Szórakoztató zene — 10.40: Czabán Samu, a nagy szocialista pedagógus és új­ságíró. — 11.00: Csehszlovák fií- vószene. — 14.00: Délutáni hang­verseny. — 14.46: Olasz dalok. — 15.00: A rádió kisegyüttese ját­szik. — 15.40: Szülőfalum. — 16.10: Operettzene. — 17.15: Svájc. — Sárfalvi Béla előadá­sa — 17.30: Sztálinvárosi népi zenekar játszik. — 18.10: Az Ipari termelés két fő ága. — 18.30: Bach műveiből — 19.30: Chopin: e-moll zongoraverseny. — 20.05: Tánczene. — 20.30: Két részlet Wagner Lohengrin című operájá­ból. — 20.50: Csehov drámájá­nak rádióváltozata — 22.32: A rádió népi zenekara játszik. JUNIUS 30. SZERDA Kossuth-rádió: 11.30: A rádió énekkarának műsora iskolák szá­mára. — 12.45: Operett- és film­zene. — 13.20: Vidám fúvósze­ne. — 14.50: Népi zene, népi kórus. — 15.40: Könnyű zene. — 16.00: Esztergomról. — 16.40: Kedves hallgatóink, levelekre vá­laszolunk. — 17.10: Szív küldi. — 18.30: Tánczene. — 18.50: Napló. Irta Sándor András — 19.30: Verbunkosok és csárdások. — 20.10: Közvetítés a debreceni Csokonai Színházból: Részletek Verdi: „Trubadúr” című operájá­ból. — 22.48: Tánczene. Petőfi-rádió: 8.30: Jani József és zenekara játszik. — 9 00: Mi történt a nagyvilágban? — 9.05: Szórakoztató zene. — 9.20: Uta­zás a Holdba. — 11.00: Indulók szimfonikus zenekarra. — 14.00: A rádió kisegyüttese játszik. — 14.50: Hogyan készül a könyv? 15.00: Gigli és Caniglia opera­hangversenye. — 15.30: Móricz Zsigmond két elbeszélése — 17.Ö0: Híres népi zenekarok mű­sorából. — 17.15: A Csepeli Autó­gyár énekkara énekel. — 17.40: Kolumbus felfedezi Amerikát. — 18.32: Montag Lajos nagybőgőn játszik. — 18.40: Filmzene. — 19.30: Fúvószene. — 20.00: Tánc­zene. — 21.30: Az alattvaló. Hein­rich Mann regényének ismerteté­se. JULIUS 1. CSÜTÖRTÖK Kossuth-rádió: 11.30: Színes ’muzsika. — 12.15: Déli hangver­seny. — 13.00: Ifjúsági kórusok. — 13.30: Kóczé Gyula és zeneka­ra játszik. — 15.10: Schubert: A szép molnárné című dalsorozatá­ból. — 15.30: A primitív ember gondolkodása. — 16.00: Jókai Mór élete és müvei. — 16.30: Nép­művészeink műsorából. — 17.10: Operarészlet. — 17.45: Külpoliti­kai kérdésekre válaszolunk. — 18.00: Szív küldi. — 19.40: Vá­laszolunk falusi hallgatóink kér­déseire. — 20.10: Szabadság, sze­relem. — 21.10: Tánczene. — 22.20: Bartólc-est. — 23.30: Éji zene. Petőfi-rádió: 8.30: Balettzene. — 9.20: A narancs. Palotai Boris elbeszélése. — 10.10: Népdalok és táncok. — 10.30: Gazdag ered­mények a sivár futóhomokon. — 10.45: Régi magyar muzsika. — 14.00: Zenekari hangverseny. — 15.00: A rádió kisegyüttese Ját­szik. — 15.40: VIgoperákból. — 17.25: Gyakorlati tanácsok a ga­bonaaratás és hordás megszer­vezéséhez. — 17.40: Operettrész­letek. — 18.30: Mozart operamü- vészetének fejlődése. — 19.30: Könnyű fúvósmuzsika. — 20.30: Népek dalai és táncai. — 22.00: Operettzene. — 22.40: Tánczene. Vidám vasárnapot rendeztek az elmúlt vasárnap Horton. Boxmérkőzés Az országos vizil abdabajnokság állása V ' f. Bd. «(Honvéd 8 34:13 2. Bd. Vasas 8 51:16 3. Szolnok 8 32:16 4. Bp. V. Lobogó \ 8 31:17 5. Bd. Dózsa 8 55:20 6. Bp. Kinizsi 8 M7:20 7. Bd. Lokomotív 10 $4:3Q 8. Hajógyár 9 24:40 9. Eger 8 19:46 10. Opera 10 27:57 11. Izzó 9 13:45 12. Szeged 10 13:60 Budapesti Vörös Lobogó Egerben Június 27-én (vasárnap) délután fél 5-kor a Népkerti pályán a Fák­lyával iátszik a Bn. Vörös Lobogó NB I-es csapata. A budapestiek kö­zül a pályára lép maid a sokszoros válogatott Börzsei. Kovács I., Kovács IV.. Szolnok és Molnár. A mérkőzés után 6 órakor, hangszórókon kérész«? tül közösen hallgatiuk a brazil—mar gvar mérkőzést. A Fáklva nvári ed*; zőtáborának lehetőségeit támogatod^ ha a mérkőzésen megjelensz! ATLÉTIKA A Haladás SK atlétikai szakosztályiji iúnius 24-én minősítő versenyt ren­dezett. A versenyen 44 induló vett részt. Eredmények: Férfi 1500 méter: f. Seregi Ervin. 5.05. 2. Szuorics Nán«r dór 5.19. 3. Maiorszki Gábor 5.19. Férfi súly: 1. Szimcsák Ferenc 9.83, 2. Reményi Tibor. 9.53. 3. Macskás József 8.76. Férfi gránát: 1. Szimcsák Ferenc» 89.15. 2. Macskás József. 59.94, 3, Szuorics Nándor 55.68. Női súly: 1. Karaiz Gabriella* 7.50, 2. Várnaev Mária. 7.31, 3. Tasst Katalin. 6.91. Női diszkosz: 1. Szender Olga 22.11, 2. Katrinvák Erzsébet. 19.75. 3. Vár. naev Mária. 19.30. Női távol: !. Katrinvák Erzsébet, Béri Erzsébet. 3.73. 3. Tassy 4(j£alin 3.60. MEGYÉNK MHK-ÉLETÉBŐL Megyénk sportkörei megértették * falusi szpartakiádok jelentőségét és a ió szervezőmunka nyomán a ió eredmény sem maradt el. Igen jó) dolgoztak a pélyi, a kis­körei. apci. besenvőteleki. domoszlói sportkörök MHK-bizottságai. mely községekből számos parasztfiatal in­dult a szpartakiád versenyein. Az MHK-bizottságok ne hagyják elvesz­ni eredményeiket. gondoskodjanak mielőbb arról, hogy a szpartakiádon elért eredmények az MHK-személyi- lanokra is rákerüljenek. A hatvani JTSB MHK-versenvt rendezett a Lőrinci Vasas nagyszerű sporttelepén, öt sportkör (H. Loko­motív. H. Kinizsi. Petőfibányai Bá­nyász. Lőrinci Vasas és Lőrinci Traktor) sportoló? vettek részt a ver­senyen, a helyezettek értékes dí­jazásban részesültek. Hasonló, iól sikerült MHK-versenvt rendezett Hatvanban a Hatvani Lokomotiv SK. melyen — többek között — a Loko­motív SE országos elnöksége, a te­rületi elnökség is képviseltette ma­gát. Mintegy 130-an próbáztak ered­ményesen! Nagv hiba. hogy a legtöbb sport­kör nem törődik a jelentések bekül­désével. ígv megsértik a tervfeevel- met és akadályozzák a szocialista sport fejlődését. Az egri járásban például a Bélapátfalvai Építők. a Novaji FSK és az Egerszóláti FSK hanyagolta el a jelentések összeállí­tását és beküldését. A hevesi iárás nem tudott bekül­deni összesítő jelentést az MHK próbázásokról, mert — sem az MHK ÉB. sem a iárási TSB elnöke, sem a sportkörök nem foglalkoztak az MHK-val! Hogyan teljesíti ígv a hevesi iárás MHK-tervét? A gyöngyösi járásban a Váltó- és Kitérőgyár végez jó munkát. Egerben valamennyi középiskola és általános iskola túlteljesítette ter­vét. Külön dicséretet érdemel a szak- érettségi kollégium. A szakszervezeti sportkörök közül az Építők SK is mét hátul kullog, hátráltatja a vá­ros MHK-munka iát. Az MHK EB-k közül a hatvani, gyöngyösi. és füzesabonyi működik rendszeresen, segítik a sportköröket. Nem ez a helyzet azoban a hevesi, egri és a pétervásári járásban, vala­mint Eger városában, ahol igen gyengén dolgoznak a bizottságok. Sportköreink közül ki kell emelnünk a Füzesabonyi Traktor SK-t. mely a traktoros nap alkalmából, nagyszerű sportünnepélyt rendezett. A sport- Qnnepélvt lelkes szervező munka előzte meg. melyből a sportkör egész vezetősége — Horváth Ferenc elnök és Román Péter edzővel az elen — iól kivette a részét. Az állan­dó esők ellenére is kitűnő nálva vár­ta a versenyzőket. Hogy mi az ered­ménye a ió munkának? Máris túl­teljesítették MHK-tevöket. Nem feled- keztek meg az MHK-személvilapok vezetéséről sem. A két megye ifiainak poroszlói ta­lálkozóján kiváltkép a sportműsor aratott sikert, a megvei és' iárás! DISZ-bizottsáe ió! mozgósított a si­ker érdekében. Reméljük, a falusi szervezetek is követik a megvei és a Járási bizottság példáját és való­ban a falusi sportélet gazdáivá vál­nak. A sportkörök és DlSZ-szerve- zetek összefogott, közös munkája — biztosíték a nagy eredmények el­érésére. AZ EGRI KISKERESKE­DELMI VÁLLALAT a Párt-, kongresszus tiszteletére indí­tott verseny eredménye nyo­mán elnyerte a Megyei Párt- bizottság, valamint a Keres­kedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének vándor- zászlaját. A termelési érte­kezleten a nyereségvisszatérí­tésből 17 ezer forintot osztot­tak szét a dolgozók között ju­talomképen. Az egercsehi bányatelepi általános iskolák VI. osztá­lyosai nagy sikerrel mutatták be a János Vitéz c. színművet. Az előadás bevételéből a fia­talok balatoni kirándulásra mennek. rO £ / AZ EGRI CIFRAKAPU- TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA értékes kiállítást rendezett a nevelők és a tanulók 1953-54. tanévi munkájából. A kiállí­tás július 1-ig lesz nyitva, megtekinthető minden nap 8—12-ig. — JUNIUS 23-ÁN me­gyénk valamennyi általános és középiskolájában ünne­pélyes keretek között fejez­ték be az 1953-54. iskolai évet. Az ünnepélyen osztot­ták ki a kitűnő tanulóknak a „Kitűnő tanuló“ érdem­érmet és a vele járó okle­velet a középiskolákban. Az egri ,Kertmozi níűsora: Június 27-tol 28-ig: Úri muri. 79- től 30-iß: Kiskrajcár (Péntek 13). Julius 2-től 4-ig: Állami Áruház. NÉPÚJSÁG Az MDP Hevesmegyei Párt. bizottságának lapja. Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és vasárnap. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Komócsin Mihály Szerkesztőség és kiadóhivatal Eger. Sztálin-út 1. Telefon: 284 és 123. Postafiók: 23. Szikra Lapnyomda. Budapest, VÍI1. Rökk Szflárd-u. Ö Felelős nyomdavezető: Kulcsár M Megyei modellező verseny Nagv érdeklődés mellett rendezték meg a megvei repülőmodellező ver­senyt. A kitűnően megrendezett ver­senyen ió eredmények születtek, nagy számban vettek részt rajta a heves- megyei modellező körök. A verseny elérte célját, a jövőben mégtöbb al­kalmat kell adni fiatal modellezőink­nek. hogv összemérhessék egymás­sal ereiüket. Különösen meg kell di­csérnünk Füzesabony. Dormánd. Vá- mosgvörk. Bélapátfalva és Gyöngyös modellezőit, akik alapos felkészült­ségről tettek tanúságot. Eredmények. Vitorlázó kategória: 1. Krakóczkí (Gyöngyös). 2. Varga (Füzesabony), 3. Sári (Füzesabony). 4. Fodor (Dormánd). Gumimotoros kategória: I. Bernáth (Eger), 2. Szabó Z. (Vámosgyörk). Sportlevelezőink írják... Pálfalvi József elvtárs levelében a Tarnaszentmáriai Turbó—Mátraderecs- kei Építők bajnoki labdarúgómérkő­zésről számol be. A mérkőzés 3:3 arányban döntetlenül végződött. Páb falvi elvtárs levelében felhívja a megvei TSB figyelmét a mátraderecs- kei játéktér kritikán aluli voltára. A pálya talaja igen változatos, dombok és völgyek váltogatlak egymást sű­rűn, ráadásul egyik oldalára erősen leit. Az ilyen pályák veszélyeztetik a iátékosok testi épségét és veszélyezte­tik a bajnokság ott leiátszásra ke* rülő mérkőzéseinek komolyságát is. j Heves és Szolnok megye ifjúságának Jiszaparti találkozója“ Poroszlón Május 20-án találkozott a két me­gye ifjúsága Poroszló községben, hogv a sport és kultúra vonalán el­mélyítsék egymás között a kapcsola­tot. A kiadós eső ellenére is sok fia­tal gvűlt össze a találkozóra. Itt láttuk többek között Petőfibánva. Füzesabony. Gyöngyös. Besenyőte­lek és Mezőtárkánv ifi ait. A sportversenyek délután két óra­kor kezdődtek meg. ahol a verseny­zők atlétikában, röplabdában, birkó­zásban. kerékpározásban és torná­ban mérték össze ereiüket. Kár. hogv az MTSB nem készítette elő a ver­senyzőket és a versenybíróság kije­lölésénél is hibákat tapasztaltunk. A füzesabonyi JTSB részéről kikül­dött Antal József, Gál József és Laczik Pál elvtársak azonban igen ötletesen bonyolították le a versenyt. A besenvőtelki sportolók iól szerepel­tek. szinte ők képviselték Heves me­gyét. Volt bennük szív és akarat. A poroszlói női tornászcsapat szerep­lése Czifra Erzsébet komoly- és szak­szerű munkáját dicséri. A versenyek színvonalát női röplabdamérkőzéseíi és a gvöngvösi birkózók látványos bemutatója emelte. Az atlétikai ver­seny eredményei: Férfiak: 100 m sík­futás: ... 4. Gergely 12.8 (Besenyő- telek. 1000 m síkfutás: !. Kiss A. (Gyöngyös) 2:56.8. Távolugrás: !, Gergely (Besenyőtelek) 5:56. Magas­ugrás: . . 3. Csillagi (Tiszafüred) 155. Gránátdobás: I. Nagy Gv. (Pe­tőfibánva) 57.45. Nők. 100 m síkfutás: 4. Szabó Teréz 15.5. 500 m. síkfutás ........ 2. Csirke Ágota (Besenyőtelek) 1 :41.8. Magasugrás: 1. Szabó Teréz (Besenyőtelek) 138. Súlylökés: .... 4. Nyeste Borbála (Besenyőtelek) 6.30. Gránátdobás: ... 3, Karlik (Bese­nyőtelek) 40.08. A iól sikerült versenysorozat után fiatalok és öregek egyaránt iól szó­rakoztak és nagy megelégedéssel, örömmel hallgattak végig a Magyar- ország—Nyugat-Németország labda­rúgó mérkőzést. Bocsi László a versenybizottság titkára A/ országos ifjúsági válogatott labdarúgótorna sorsolása Az OTSB ezévben is megrendezi a legiobb megvei és pesti ifjúsági vá­logatottak tornáját. A tornán 19 me­gye I—I és Budapest 5 csapata vesz részt. Heves megye a IV. cso­portba nvert beosztást. Sorsolás a következő: 1. forduló, július 4: Buda­pest V—Heves m. (Abonv). IL for­duló Július 11: Nógrád—Heves m. (Diósgyőr): III. forduló, iúlius 18: Haidú-Bihar m.—Heves m. (Diós­győr): IV. forduló, iúlius 25: Borsod —Heves m. (Eger). V. forduló, augusztus 1: Szatmár—Heves m. (Diósgyőr). A csoportgyőztesek szep­temberben Budapesten körmérkőzés keretében küzdenek maid a ..Magvar- prszág ifjúsági válogatottcsapata’í címért. Heves megye válogatottia heti kö­zös edzéseken készül a mérkőzésekre. A diósgyőri füves pályát azonban külön figyelmébe aiánliuk a vezetők­nek. A legutóbbi edzésen feltűnt, néhány iátékos rossz erőnléte (a rózsaszentmártoni Morvái, a gyön­gyösi Makai) és néhánv iátékos hiá­nya (a hatvani Zilahi és Gedeon)] Hírek megyénk életéből

Next

/
Oldalképek
Tartalom