Népújság, 1954. június (43-50. szám)

1954-06-03 / 43. szám

19ö4 június ?. csütörtök. 5 Miért van béralaptúllépés a Gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyárban? __________________________ NÉPÚJSÁG A Z ÉLENJÁRÓ ÉPÍTŐK A kubikosbrigád tagjai CSÖNDES volt a gyár, szo­katlanul csendes. Máskor messziről lehetett hallani a gépek zaját, most az udvaron is alig. A Gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyárban nem érződött a kongresszusi verseny mindent elsöprő lendülete, nem harso­gott, zengett a munka: a szür­ke hétköznapok békéje telepe­dett a gyáróriásra. Első pil­lantásra legalább is ez az em­ber benyomása. Idő kell hoz­zá, míg észreveszi, hogy nem is olyan „békés“ a hangulat, hogy mint mondani szokás, „valami forr a mélyben“. Az anyag! Talán soha és sehol nem ke­rült szájra annyiszor ez a szó. talán soha és sehol nem ejtet­ték ki olyan áhítattal, vagy ép­pen keserű, dühös ízzel, mint a Gyöngyösi Váltó- és Kitérő- gyárban. Nem véletlenül. Az üzem éle­tének rákfenéje, az itt dolgo­zók minden keserűségének kútforrása — az anyag. Amit nem, vagy alig kapnak meg. Még a kongresszusi verseng ideje alatt sem. Az anyag­hiány. az illetékes, kooperációs üzemek hibái itt aztán meg­sokszorozódnak, új ruhát ölte­nek: egy csokorban megtalál­hatók a Váltógyárban mind­azok a hibák, amikről Rákosi, Gerő elvtárs beszélt a kon­gresszuson. Az ÜB irodájában beszél­gettünk Varga Lénárd párttit- kárral, Glocsek Bálinttal, az ÜB elnökével meg Berger Jó­zsef tervelőadóval. Csak úgy ömlött belőlük a panasz, írni alig lehetett, olyan bőven és olyan gyorsan. Varga elvtárs egy árkuspapírt húzott elő, rajta a gvár minden keserve OLVASNI kezdte: „A második negyedév anyag- szükséglete B. E. 07 széles acél­ból 360 tonna. A beadott igé­nyünkre kiutaltak 34.6 tonnát, de Diósgyőr csak 25 tonnát is­mert el.. — Hát így vagyunk. Mond­hatok még számokat, ide van minden felírva — bökött mér­gesen a papírra. Megnéztem a feljegyzést. Adatok, méret- és súlyszámok katonás sorrendben. Az egyik­hez magyarázatot kértem. — Arról van itt szó — ma­gyarázta az ÜB-elnök — hogv a 100 kilogrammoson aluli acélöntvényekből 48 tonnára volt szükségünk a második ne­gyedévben. Kiutaltak 15 ton­nát. Jó, az is valami. S akkor jött a pofon, a Kőbányai Acél­öntöde levélben közölte, hogy nem tudja leönteni még a 15 tonnát sem, mert felettes szer­ve nem biztosított hozzá alap­anyagot. Dolgozhatunk a ki­utalással. Egymás szavába vágva be­széltek. Látszott, személyes sé­relmüknek érezték a felsőbb szervek huzavonáját, tervsze- rűtlenségét. — Varga elvtárs, mondja csak el, hogy jártunk legutóbb Diósgyőrben! — figyelmeztette egy fájdalmas eseményre Ber­ger a párttitkárt. Varga rög­tön kapcsolt. — AZ AM. El ne felejtsük ezt. Ott kel! kezdenem, hogy Diósgyőrnek nincs előrelátása — mindjárt hozzátette magya- rázólag — szóval azt az anya­got, ami nekünk májusban kell, azt ő is májusban önti le, nem pedig áprilisban. Ebből aztán az következik, hogy a legkisebb öntési nehézség el­dugaszolja még azt a keskeny kis rést is, ahol cseppen-csur- ran valami anyag. így volt leg­utóbb is. amire Berger elvtárs gondol. A napokban a diósgyő­riek leöntötték végre a régen várt 18 mangáncsúcsbetétet. ügy kellett már, mint a falat kenyér, küldtük is lélekszakad­va a teherautót. Mikor meg­jött a kocsi, majd leesett az ál­lunk: két tonna csavart hozott, hogy ne jöjjön vissza üresen. Tudniillik a hőkezelésnél vette észre a kikészítőimühely, hogy a betétek meg vannak reped­ve. Ezért vánszorog most ná­lunk a munka. Eh, jobb erről már nem is beszélni — legyin­tett dühösen. Bementünk a nagyszerelő­csarnokba. A marógép, az esz­tergapad dolgozott: jövőhónapi sínnegyezést. előregyártást végzett — hogy ne álljanak a gépek. A középgyalugépek vi­szont álltak, nem volt anyag. Lóczi József gyalus, nem is a legrosszabb szakmunkás, söp- rögetett, úgynevezett „mű- helyfisztogatást“ végzett, má­sok, ugyancsak szakmunkások, anyagot hurcoltak ide-oda. — Nem söprögetni jöttem én ide — fakadt ki Lóczi — hanem gyalusnak. Dolgozni is, keresni is akarok. Megtettem a felajánlásom, tessék, most hogyan teljesítsem. PEDIG ■ hogy akarnak, és hogy tudnak dolgozni a váltó­gyáriak. Ahol még volt anyag, ott valósággal égett a munka. A Beloiannisz-brigád 229, Czéh Sándor gyalus 245, Dob­sai István előrajzoló 251 szá­zalékos teljesítése legalább is ezt bizonyította. S ezek nem is akármilyen bizonyítékok. — Nem tudunk mást csinál­ni, mint százszázalékos darab­bérben számoljuk el az óra­béres söprögetést is. Különben elmennének egyesek — tárta szét karját Szabó Imre üzem­vezető. Az órabér 2.67, a darab­bér 3.60—3.80, ez az amit meg­keresnek óránként. Valamit tenni kell hiába ...! így számolták el Barkóczi József, Horváth István, Bakos Ferenc gyalus, meg még vagy 20 társa bérét is. A „valamit tenni kell“ áprilisban például 33 ezer forintos béralaptúllé­pést eredményezett, úgy néz ki, hogy májusban sem adják alább. Ugyanakkor, amikor május első dekádjában a terv felét sem teljesítették. Csök­ken a termelékenység, tervle­maradás, béralaptúllépés — semmikép sem tnondható ró­zsásnak a váltógyári kép. Ezekután ki is csodálkozhat­na azon, hogy a munkafegye­lem is sok kívánnivalót hagy maga után. Áprilisban 126, má­jus első tíz napjában 24 nap igazolatlan mulasztás történt, nem kielégítő a munkaközbeni fegyelem sem. MONDANI SEM kell, hogy az osztályellenség minden erő­vel igyekszik kihasználni ezt a szerencsésnek alig nevezhető állapotot. „Elbocsátás lesz eb­ből emberek, csökkentik a fi­zetést" — suttogják a „jól ér­tesültek“. S van, aki felül a rémhífeknek, inkább hisz an­nak, mint a népnevelők — mi tűrés-tagadás — nem minden­kor túlhangos és következetes hangjának s mulaszt, vagy ép­pen kilép az üzemből. Április­ban például 24 dolgozó vált meg a gyártól, nem egy talán épp az ellenség szavára. Helytelen volna a váltógyári hibákért csak a felsőbb szer­veket okolni. Van itt is hiba, az anyaghiánytól függetlenül, épp elegendő. Az önköltség­ről két és fél éve nincs például kialakult képe a vállalatveze­tőségnek, mert a könyvelőség nem számította ki. A váltakozó Drofilra hivatkoznak. Közben az angol kitérő — hogy csak egyetlen példát említsünk — megalakulása óta fő gyártmá­nya a Váliógyárnak. Előfordul helytelen könyvelés is. de az is, hogy könyvelés nélkül „be­lopják“ az anyagot az anyag- térről a műhelybe — ebből az­tán sok zűrzavar támad. A pártszervezet politikai munká­ja sem eléggé meggyőző, pe­dig különösen most volna erre nagy szükség. Egyszóval a Váltógyár vezetői sem hibátlan emberek, de a fő hiba mégis a felsőbb szervek munkájában keresendő. EGYENESEN érthetetlen az a felelőtlen nemtörődömség, ahogyan az üzemmel bántak a közelmúltban is a felsőbb szer­vek. Elegendő erre egyetlen példa. A Váltógyár kivált a kohó és gépipari minisztérium­tól. s a MÁV kebelén belül a közlekedési és postaügyi mi­nisztérium alá került. A MÁV május 11-én vette át a gyárat, de átadni április 1-től vissza­menőleg adták át. Tehát majd másfél hónapig, a kongresszusi verseny időszakának jelentős része alatt, két szék között ült a Váltógyár: az egyik minisz­térium már nem, a másik még nem foglalkozott különösebben vele. Ez a tény maga helyett beszél. A váltógyáriak most abban bíznak, hogy a MÁV-on belül megjavul az anyagellátásuk. Reméljük. Annál is inkább fon­tos ez, mert a gyár exportáru­kat is készít, melyekért cse­rébe hazánk ugyancsak igen fontos ipari, közszükségleti cikkeket kap külföldről. A köz­lekedési és postaügyi minisz­térium, a MÁV tegyen meg mindent a Gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyár zavartalan anyagellátása biztosítására. Gyurkó Géza Sábránka József kubikos. 21 6. Mélyépítő Vállalat, gyöngyös- oroszi dolgozója, a kongresszusi versenyben 175 százalékos telje­sítményt ért el Néhány napja fejezte be mun­káját a pártkongresszus, mely több évre meghatározta fejlő­désünk helyes útját. E nagy ta­nácskozásra az egész ország ké­szült. Jobb munkával, önköltség- csökkentéssel, gondosabb nö­vényápolással bizonyították be dolgozóink a . párt iránti hű­ségüket. A kongresszus előtt és a kongresszusi héten soha nem látott munkaverseny bontakozott ki, s erről a nagy versenyről a levelek százai beszéltek, dicsér­ték az élenjárókat, terjesztették a jó munkamódszereket. Még most, a kongresszus után is jön­nek a levelek, melyek a kongresz- szüsi hét eredményeiről számol­nak be. melyekben megfogadják az üzemek, a falvak dolgozói, a kongresszusban is versenyben, eredménnyel végzik munkáju­kat. A Mátrai Ásványbányából Pilinyi István írt levelet, mely­ben jelenti, hogy a bánya dol­gozói 74 ezer forint értékű ércet adtak terven felül a népgazda­ságnak; hogy a kongresszusi héten Szabó János, Somoskői Gyula, Tóth II. Ferenc, s még több bányásztársa állandóan 180 százalékon felül termelt. Űk is hozzájárultak ahhoz, hogy a Mátrai Ásványbánya első lett saját iparágában. „A mátraderecskei és az egri II. téglagyár dolgozói négy családiház felépítéséhez elegen­dő téglát gyártottak terven felül" — írja Nagy István a Téglagyá­ri Egyesüléstől. Levelében be­számol arról is. hogy bár a tég­lagyáriak munkáját az esős idő . is akadályozta, mégis 100 száza­lékon felül teljesítették tervü­ket. „A 63 6-os Szakipari Építő Vállalat verpeléti munkahelyén négytagú brigád alakult szelle­mi munkásokból, s önkéntes munkával éjszaka rakták ki a vagonokból a salakot, hogy ez­zel is meggyorsítsák az építke­zést"— ifj. Molnár István nor­más írja ezt, aki egvik tagja volt az önkéntes brigádnak. ...4 pártkongresszus tiszteleté­re Sz/regova János kályhás szak­munkás tervét 181 százalékra teljesítet te. Az üzem 133.2 szá­zalékos teljesítményt ért el a kongresszus ideje alatt” — jelenti örömmel Székely Béla levelezőnk a Cserépkály'nakészítő Vállalattól. A Központi Vezetőség elisme­rő oklevéllel tüntette ki Petőfi- bányát a kongresszusi verseny­ben elért munkájáért. Édes Gyu- láné, a Xil-es akna dolgozóinak munkájáról ír. Megírta, hogv a kongresszusi verseny alatt 7774 tonna szenet adott a bánya ter­ven felül, hogy május 20-ig 109.7 százalékra teljesítették tervü­ket. A kongresszusi verseny élen­járó dolgozóiról ír Kapuvári Ti­bor a Mátravidéki Erőműből. Levelében felsorolja a legjobb dolgozókat: Laukó Mihály főgé­pészt. Rácz Ferenc főelektrikust, Juhász István lakatost. Ezek a dolgozók hozzájárultak ahhoz, Nagy P. József kubikos brigád- vezető. 63 5. Ép. Ip. Vállalat gyöngyösi munkahelyén brigád­jával átlag 220 százalékot, tel­jesít hogv a kongresszusi felajánlást 135.9 százalékra teljesítette az Erőmű. Az ipari üzemek eredményei mellett hír érkezett a begyűjtési, a növényápoiásj munkákról is. „Az andornaktályai pásztorok a kongresszus után is versenyezni akarnak a megye többi pászto­raival az állatok gondozásában a legelő gyomtalanításában, az új legeltetési módszerek alkal­mazásában" — ezt írja levelében Cifra István, a legeltetési bizott­ság elnöke. A Zsírbegyüjtő Vállalat meg­dicséri Veres Ferencet, a füzes­abonyi kirendeUság-> dolgozóját, mivel jó munkát végez a szer­ződéskötésben. Riskó Péter, a dohánytermelőkről ír levelében: „A 10 mázsás dohánytermelési mozgalomhoz ezidáig 200 ter­melő csatlakozott. A versenyzők száma napról napra emelkedik. Több helyen, Hevesen. Komlón, Atányban dohányszárítókat épí­tünk a termelők segítésére". „Vegyszerrel irtottuk a gyo­mot a pétervásári Alkotmány tsz-ben. A kísérlet sikerült, egy hét múlva minden gyom kipusz­tult” — jelenti Koska Ferenc sze­mélyzeti előadó Pétervásárárol. A gépállomások és az állam« gazdaságok jó kapcsolatáról szá­mol be Erdélyi János agronómus. „A gépállomás agronómusaí meglátogatták a lőrinci állami gazdaságot, elismeréssel nézlek a szép búzatáblát, mely 20 má­zsás átlagtermést ígér." Bakó János, a miskolci MÁV igazgatóságtól kéri levélben a dormándi állami gazdaságot, hogy ne akadályozzák a vasút munkáját azzal, hogy az öt óra rakodási idő helyett több esetben 70 órát is várni kell a kirako­dásra. Majd arról ír, hogv „a MEZÖKER és a vasút már most megbeszélte a zöldség- ér gyümölcsszállítással kapcsolatos feladatokat, hogy ne legyen kap­kodás és ne romoljanak meg az áruk a csúcsforgalom idején sem". Pelle Márta, a karácsondi ál­talánosiskola tanulója a vas- gvüjtésben elért eredményeiről írt levelében. „Első lettem c lányok közt a vasgyüftésben. Pénzt is kaptam érte és egy szép gyöngyfüző készletet. De leg­jobban annak örültem, hogy c hulladékvassal én is hozzájárul­hattam hazánk építéséhez” — írja levelében. Szalai János a földművesszö- vetkezetek felvásárlási igazgató­ságáról írt. Levelében megdicsé­ri Dalos János, Danics László verpeléti. Bozó Ferencné kere­csenéi, Berta István szarvaskő: középparasztot, mivel becsületté teljesítették tojás- és baromfibe­adási kötelezettségüket. Ugyan­akkor bírálja Vécs község dol­gozó parasztjait és a helyi taná­csot, mivel a község szégyenle­tesen lemaradt a beadásban. „Ugyanez elmondható Tiszaná- nára is. olt is gyengén halad a begyűjtés” — állapítja meg le­velében. A 111. pedagógusnál» eUiít Nagy ünnepre készül a magyar pedagógusok közössége. Június 6-án — a 111. pedagógusnapon — a botladozva lépegető kis óvodások, az érettségiző középiskolasokkal együtt kezükben virágcsokorral, szívükben a hála és szeretet forró érzésével köszöntik nevelőiket, tanítóikat, akik fáradtságot nem ismerve tanítanak, nevelnek egy életen at. Nemcsak a gyermek és tanítója ünnepli meg ezt a napot. Velük örül, a nevelőket köszönti egész dolgozó népünk, népi demokratikus államunk, mely a múlt kiszolgáltatott, „lámpásai“-ból életünk megbecsült tagjaivá, lobogó fáklyáivá, az „uj ember kovácsaivá“ tette a pedagógusokat. Erről számol be ez a három levél is, melyet közlünk: Növendékeink példaképe Közeledik a tanév vége. Vizsgázik a diák. de számot ad egy esztendei munkájáról a nevelő is. Az egyik teljesítmé­nyét a bizonyítvány rögzíti, a másikét leméri a lelkiismeret, s felfigyel rá a társadalom. Eger, az iskolaváros gazdag a nagyszerű pedagógusokban. Mindről számot adni nem áll módjában az újságnak, de egyeseknél mégis meg kell áll­ni, hogy példájukkal még job­ban átforrósítsa az új ember kovácsait. Hórvögyi István Egerben vé­gezte a tanítóképzőt, kis falusi iskolákban működött hosszú éveken át. Iskolája, tanítói la­kása középpontja lett az egy­szerű falusi embereknek: aki­nek ügyes-bajos dolga volt, hozzá mindig bizalommal for­dulhatott. Jótanács, kérvény­szerkesztés, eligazítás ezernyi apró ügyben, mindennapi do­log lett kis szobájában. Fia­talon is atyjuk volt a problé­máikban magukra hagyott fa­lusi embereknek. — Kiemel­kedően szép munkája alapján a felszabadulás után hívta meg az Egri Tanítóképző gyakorló­iskolájához. Jó munkát várt tőle az intézet, s ő még töb­bet adott: szívét, s lelkét adta hozzá a tudásához. A tanítás és nevelés nála valóban egy- gyé vált, egyetlen emberfor­máló tevékenységgé. A szocia­lista ember volt mindig esz­ményképe, aki becsületes, jó és önfeláldozó. — Népiét és hazáját úgy szereti, ahogy igaz magyarnak sze­retnie kell, s az iskolás gyerekeit, mint saját véré­ből valókat. A tanítóképzős növendékek nemcsak tanítani, de nevelni is tanulnak tőle. Példát ad nekik arra is, hogy a fejlődésben nem lehet megállni. Állandóan képezi magát, de maga is oktat, ne­vel kicsinyeket, nagyokat egy­aránt. A Köznevelésben több­ször olvashattuk cikkeit, me­lyekben didaktikai, főleg pe­dig nevelési tapasztalatait tár­ta kartársai elé. — Mint peda­gógus-újító is állandóan tevé­kenykedik, s különösen a számtan, fogalmazás, nyelv­tan területén ért el szép ered­ményeket, s vezetett be mód­szeres eljárásokat. Kísérleteit nem ösztönös tapogatózás, ha­nem tudatos nevelői tervezés irányítja. S mindezt a munká­ban gazdag életet, végtelenül szerény nevelői egyéniség vallhatja magáénak, aki mint ember is példakép lehet min­den kartársa előtt. Tálca János, Eger, tanítóképző. Ellenőrző munkája segítséget jelent az iskoláknak Népi demokráciánk elismeri a szakmunkások kiváló mun­káját. Ennek alapján került Stokker Kálmánná az egri já­rás általánosiskoláinak felü­gyelőjévé. A három apró gyer­mek anyja a járás iskoláinak nevelési problémáit is párt- szerűen ellátja. Járása a haza­fias nevelés, a fegyelem, a kol­lektív szellem, a jó beiskolá­zás, az iskola és a család, va­lamint a tömegszervezetek kapcsolata terén az, elsők kö­zött jár a megyében. Jó mun­káját igazolják a tantestületek eddigi eredményei. Minta­szerűen szervezte meg és irá­nyítja a Bükk Múzeumot, ame­lyet a szülők és a Szalajka- völgyben nyaraló sztahano­vista vasmunkások is ezrével látogatnak. Nagyszerű kollek­tív szellem alakult ki a felné­meti. makláriályai. bekölcei iskolákban. Élvonalbeli mun­kát végez a monosbéli, szarvaskői. tárná« zentmáriai, bükkszenlmártoni iskola is a megvei kis iskolák között. Az említett tantestületek munká­jának előfeltétele az volt, hogy Stokker Kálmánná megfelelő szigorúsággal, de szeretettel párosuló ellenőrző munkát vé­gez. Jó munkája elismeréséül a járási tanács az élenjárók táb­lája megdicsérte. A hozzá­tartozó iskolák nevelői látoga­tásait — melyek segítséget je­lentenek elsősorban — szíve­sen várják. Bodó Zsigmond megyei tanács Mindig az volt a vágyam, hogy pedagógus lehessek Mindig az volt a vágyam, hogy pedagógus lehessek és gyermekeket neveljek — írja levelében Vona Ilona, a zagy­vaszántói általánosiskola ta nára. — Magyar, énekszakra jelentkeztem, s államunk tá­mogatásával sikerült elvégez­nem Egerben a Pedagógiai Főiskolát. Tele ambícióval, akaraterő­vel indultam ki első állomás­helyemre, Zagyvaszántóra. Harmadik éve tanítok, meg­szerettem nagyon ezt a pá­lyát. úgy érzem, nem tudok meglenni a gyermekek nél­kül. Eleinte sok nehézséggel kellett megküzdenem, hiszen fiatal és gyakorlatlan voltam. Mégis eredményt értem el, mert be tudtam illeszkedni a nevelők közösségébe is, Üttörö vezető lettem, min­denből bőségesen kivesszük részünket, nem riadunk visz- sza a nehézségektől, nem pa­naszkodunk, ha sok az elfog­laltságunk. Politikai munkát is végzek, konferenciákat ve­zetek. Mikor idejöttem, még csak VI osztály volt iskolánkban terem- és nevelőhiány miatt. S azóta elértük, hogy a VII. osztályosokat is itthon tanít­juk. Most azárt küzdünk, hogy a VIII. osztályt is hazahozzuk, ne kelljen hat kilométert gyalogolniok Selypre! Ha itt­hon tanítanánk őket, emel­kedne a tanulmányi színvonal és erősítenénk a fegyelmet is. Reméljük, az új oktatási év­ben sikerül ez a tervünk. A gyermekeket végtelenül szeretem, s mindent meg tu­dok tenni értük, s így van ez­zel valamennyi társam. Vona Ilona Zagyvaszántó » Tizenhárom levél — tizenhárom győzelem

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom