Népújság, 1954. június (43-50. szám)

1954-06-17 / 47. szám

1 NÉPÚJSÁG 1954 június 11, csütörtök. Megünnepelte megyénk a traktoristák napját A füzesabonyi gépállomáson Vidáman, felszabadult örömmel ünnepelték megyénk trak­toristái az első traktorosnapot. Mintha az idő is tudta volna kötelességét, derűs nyári napfény permetezte végig a zöldhátú szántóföldeket, a, rögtönzött szabadtéri színpadokat, az ünnep­lőbe öltözött gépállomási dolgozókat, s köszöntésükre jött ven­dégeket. Szép nap volt ez, felejthetetlen nap, kifejezésre jutott benne népünk megbecsülése a traktoristák iránt. Június 13-a új erőt adott minden géjtállomási dolgozónak az új feladatok, a nagy nyári munkák sikeres elvégzéséhez. Az atkári gépállomáson Csendes, kihalt a füzesabo­nyi gépállomás. Talán itt nem ünnepelnek? Dehogynem, ün­nepelnek a füzesabonyi trak­toristák is, csak nem éppen itt Pusztaszikszón, a gépállomá­son, hanem a besenyőtelki bri­gádszálláson, ahol a helybeli, valamint a poroszlói állami gazdaság traktorosaival együtt ünnepük „napjukat“. Néhá- nyan már „másodszor“ ünne­pelnek, hat traktoristát — Milinko Mihályt, Turcsányi Pált, Ficsor Pált, Szabó Imrét, Csáti Istvánt — akik túltelje­sítették tavaszi tervüket, már előző este virággal, dallal, út­törők köszöntötték lakásukon. Reggel hat órakor pattogó indulók hangjai töltötték be Besenyőtelek utcáit: zenével köszöntötték a traktorosnapon az ünnepségre készülő falut. Délelőtt 9 órára a brigádszál­A napsugarak melegétől egyre feljebb húzódott a köd a hegyekben. A harmatcsepp- től csillogó fűszálak lassan el­vesztették ragyogásukat. Szé­pen sütött a nap, kárpótolva az embereket a gyakori eső­zések után. A traktorosnapon ünnepelt Pétervására is. A földműves- szövetkezet ablakából vidá­man kelt szárnyra a dal, hogy köszöntse a gépállomás leg­jobb dolgozóit. A vontatók dü­börögve — kissé megkésve a szombati zápor miatt — siet­ve szállították az ünnepség színhelyére a padokat, a sátor­hoz szükséges oszlopokat, kel­lékeket. Pirosnyakkendős út­törők, kezükben virágcsokor­ral, indulásra vártak. A kul- túrház színpadán a táncoló lá­nyok erőteljes dobbantásától dübörgőit a padló. Ünneplőbe öltözött emberek sétáltak a sportpályára, az ünnepség színhelyére. Az ünnepélyt 11 órakor Tóth Sándor, járási DISZ-tit- kár elvtárs nyitotta meg. Egy szavalat után Pálfi György láson már jóval több mint 200 dolgozó és vendég gyűlt össze, hogy meghallgassa Kopecsni: Mihály gépállomásigazgató ün-; népi beszédét. Az ünnepség; szónokának szavai után Eszé-: nyi Géza párttitkár adta át a 160 százalékot teljesítő Fe- rencz Bélának, valamint a 112.5 százalékot elért Milinkó Mihálynak a „Brigád legjobb dolgozója“ — Pálos Lajos me­zőgazdásznak pedig „A jó munkáért“ című díszoklevelet. Az ünnepség után közös ebédre gyűltek össze a trakto­risták, délután pedig barátsá­gos labdarúgó-, női kézilabda- és röplabdamérkőzés, vala­mint a kultúrcsoportok mű­sora szórakoztatta az ünneplő­ket. Este ismét közös vacsora, csapraütöttek két tonna sört, 250 liter bort, — volt tehát alap a vigalomhoz, a késő éj­szakába nyúló tánchoz, elvtárs, a gépállomás párttit­kára tartotta az ünnepi be­szédet. Elmondotta, milyen utat tettek meg eddig. A több termésért indított harcból csak a gépesítés további emelésé­vel kerülünk ki győztesen — mondotta Pálfi elvtárs. A gép­állomás legfontosabb feladata, hogy — mennyiségi, minőségi téren egyaránt — segítse e harcot. Olyan munkát vár e küzdelem, mint amilyet eddig Ispán Ferenc nyújtott, aki ta­vaszi tervét 188 százalékra teljesítette. Minden feltétel megvan gépállomásunkon, hogy eleget tegyünk a tsz-ek és egyénileg dolgozó parasztok igényeinek — fejezte be be­szédét Pálfi elvtárs. Majd kultúrműsor szórakoz­tatta, s utána a gépállomás ebéddel vendégelte meg dol­gozóit, s az ünneplő közönsé­get. Délután és este magasra csapott a jókedv. Vígan per­dült a lányok szoknyája, a traktoros legények kemény dobbantásától, víg nótájától zengett késő estig a sportpá­lya környéke. (Tudósítónktól) Zeneszó ébresztette Atlcár termelőszövetkezeti község la­kosságát vasárnap reggel. A pusztító felhőszakadás után jólesett az embereknek az a ragyogó napsütés, amelynek sugarai megcsillogtatták a nö­vényeik és fák levelein lévő esőcseppeket és ez mint milli­árd gyémánt tette még szebbé az első traktorosnapot. A gép­állomás udvarán piros és nem­zetiszínű zászlókkal játszado­zott a szél. A főbejárat hom­lokzatán felirat: „Éljen az első traktorosnap!“ Tíz órakor Ko­csis László elvtárs, a járási ta­nács küldötte tartotta ünnepi beszédét, ahol a gépállomás dolgozóin kívül képviselve vol­tak a környékbeli termelőszö­vetkezeteik és egyénileg dolgo­zó parasztok, akik már a kora­reggeli órákban érkeztek a községbe. Az elnökségben he­(Tudó sítónktól.) A gépállomás szépen feldí­szített épületei, csinosan par­kosított udvara, a szép rend­ben sorakozó gépei felemelő ünnepélyességet árasztottak vasárnap délelőtt a gépállo­másra siető traktoristák, tszcs- tagok, dolgozó parasztok és vendégek között. Ünnepelt a horti gépállomás. Nemcsak a gépállomás, hanem azok a környező községek is, ahol a horti traktoristák dolgoznak. A gépállomáshoz tartozó kör­nyező községek is elküldték küldötteiket, hogy köszöntsék a falu nevében a hős traktoris­tákat, a nagyszerű agronómu- sokat, a gépállomás minden dolgozóját. Kovács István igazgató elvtárs megnyitója után a horti általános­iskola úttörői és a közsé­gek küldöttei virágcsok­rokkal, virágkosarakkal üdvö­zölték a traktorosokat, majd Czizmadia József elvtárs, a hatvani járási párt végrehajtó bizottságának tagja mondta el lyet foglaltak többek között a gépállomás patronálói, a Gyön­gyösi MÁV Kitérőgyártó Üze­mi Vállalat küldöttei is, akik együtt örültek annak, hogy az atkári gépállomás gépei, kö­zöttük három kombájn, készen állanak az aratásra, cséplésre, akár azonnal is megkezdhet­nék a munkát. Az ünnepélyen az atkári úttörők adtak ked­ves műsort, majd pedig vi­rágcsokrokkal köszöntötték a legjobbakat. Gyűlés után pe­dig atlétikai versenyt rendez­ték az első traktorosnap tiszte­letére. Az ünnepség végén a gépállomás vezetősége ebéden látta vendégül a traktoristá­kat, termelőszövetkezeti tago­kat és az egyénileg dolgozó pa­rasztokat. A délutáni órákban pedig — éjfélig tartó — tánc- mulatságon szórakoztak a fia­talok és az idősebbek egy­aránt. Erki János ünnepi beszédét. A beszéd után a gépállomás négy legjobb dol­gozóját jó munkájáért elis­merő oklevéllel tüntették ki. Mire vége lett a délelőtti ünne. pélynek, elkészült az ünnepi díszebéd is. Az ízletes birka­paprikásra, no meg a melegre is jól esett a hideg palackozott kőbányai világos. Ebéd után a csányi kultúrcsoport szórakoz­tatta a dolgozókat. A csányi általánosiskola úttörőzenekarát és a négyéves szólóénekes, Me­zei Zsuzsikát szeretettel tap­solták újra meg újra a füg­göny elé. A felnőtt zenekar és tánccsoport számait is nagy tapssal jutalmazták. Jól szóra­koztatták a vendégeket az ecse- di kultúrcsoport zene- és tánc­számai. Igen szépek voltak a horti általánosiskola énekkará­nak kórusszámai és szavalata is. A kultúrműsor után futball- és egyéb más sportműsor szó­rakoztatta a dolgozókat. A ben­sőséges, jó hangulatot, egész­napos szórakozást éjfélig tartó vidám táncmulatság zárta be. Sárközi Miklós A pétervásári gépállomáson A horti gépállomáson Az egri gépállomáson Június 13-án, vasárnap dél­előtt teherautó fordult be az egri gépállomás kapuján. Fiúk és lányok voltak a ko­csin, akik az első traktoros- nap kultúrműsorára jöttek. A koradélelőtti órákban meg­kezdődtek az ünnepély előké­születei: sátort készítettek, rendbeszedték az udvart, az­után valamennyien ünneplőbe öltözve várták a felsőtárkányi népi együttes kultúrcsoportját. Nemsokkal az együttes meg­érkezése után megkezdődött az ünnepély. Ünnepi beszédet Tóth Géza igazgató mondott, amelyben hangsúlyozta a gép­állomások jelentőségét, mind az egyénileg dolgozó parasztok, mind a tszcs-k szempontjából. Beszélt arról, hogy a mező- gazdaság fellendítéséért folyó harcban szép feladatokat kap­tak a gépállomások, még töb­bet kell segíteni a mezőgaz­daságnak. még jobb munkát kell végezni. Visszatekintett a megalakulásuktól, 1949 augusz­tus 1-től eltelt időre, beszélt az átszervezés nehézségeiről s arról a hősies munkáról, amivel a nehézségeket legyőz­ték. Ünnepi beszéde végén a közelmúlt eseményeiről szólt. Hangsúlyozta, hogy gepállo-: másuk tavaszi tervét 110 szá­zalékra teljesítette, ezáltal har­madik lett megyénkben. Ezért, a legjobban dolgozóknak: Ba­lázs László 193, Varga János 171, Fügedi András 167, Csö­mör János 160 százalékra el­végzett tavaszi munkájáért díszoklevelet nyújtott át. Pelyhe János brigád vezető pedig, aki brigádjával 137 szá­zalékot ért el, a sztahanovista címet kapta. A jutalom átvé­telekor Pelyhe János verseny­re hívta nyári munkák elvég­zésében a tarnaszentmiklósi gépállomásról Mészáros elv» társat. Ezután Sallós Gyula elvtárs, a megyei párt végrehajtó bi­zottsága párt és tömegszerve­zeti osztályának vezetője nyúj­totta át a végrehajtó bizottság díszoklevelét Tóth Géza igaz­gatónak jó munkája elismer réséül. Az ízletes ebéd elfogyasztó» sa után — amely az alig né­hány hete felállított üzemi konyha dolgozóinak jó műm kájáról tanúskodott — meg» kezdődött a kultúrműsor. A traktorosnap tánccal fe» jeződött be, amelyet a járási kultúrotthonban tartottak hé{ órai kezdettel. A tarnaszentmiklósi gépállomáson A gépállomás dolgozói kinn a gépállomáson ünnepeltek. Úgy 9—10 óra tájban virág­díszbe öltöztetett, fellobogózott vontatókon egymás után érkez­tek meg a pélyi, tíszanánai, kömlői és a többi brigádszállás traktoristái. Ünnepelni jöttek a környező termelőszövetkeze­tek képviselői, eljöttek a patro­nálok, a Budapesti Vasanyag- javító Vállalat küldöttei is. — A traktorosnap a traktorosok megbecsülésénék jelképe — hangsúlyozta az ünnepélyt megnyitó beszédében a gépállo­más igazgatója. Román Gábor elvtárs, a járási pártbizottság munkatársa tartott ünnepi be­szédet, melyben vázolta a tar­naszentmiklósi gépállomás fej­lődését, a gépesítés szerepét és a traktorosok soronlévő fel­adatait, különös tekintettel a nyári mezőgazdasági munikok­ra. A megyei tanács részéről Szitás Elek elvtárs üdvözölte a megye legjobb gépállomásának dolgozóit, átadta a megyei tar nács végrehajtó bizottságának vándorzászlaját és az élenjáró traktoristák jutalmait. Beszé­dében a traktoristáik tovább­képzésének, szakmai ismere­tekkel való jobb ellátásának fontosságát emelte ki. A MEDOSZ központi vezetőségé­nek küldötte pedig a jobb mi­nőségi munka végzésére buzii- totta a traktorosokat. Ebéd előtt a községi DISZ» szervezet és az általánosiskola ének- és tánccsoportja nyújtott szóraJiozást. Ebéd után sport­műsor következett. Este vígan szólt a muzsika, táncraperdül- tek a fiatalok és mindenki iga­zán jól érezte magát az első traktorosnap alkalmával. Más­nap mindannyian újult erővel láttak a munkához, hogy mi­előbb megvalósíthassák szép terveiket és még nagyobb meg. becsülést szerezhessenek a traktorista névnek. A hatvani városi párt-végrehagtókizoitság ülésén megtárgyalták a városi D3$Z-hiz©frt$ág munkáját „A DISZ-NEK. mint a párt fontos segédcsapatának, nagy szerepe van az ifjúság szocialis­ta nevelésében. Pártunk és álla­munk tegyen meg mindent, hogy ’a DISZ e szerepének meg is tud­jon felelni” — mondotta Rákosi elvtárs a párt III. kongresszu­sán. A városi párt-vígrehajtóbizott- ság szükségesnek tartotta napi­rendre tűzni a hatvani DlSZ-bi- zottság munkájának megtárgya­lását. Annál is inkaob, mert az új szakaszban mind erőteljeseb­ben növekszik az áj nemzedék szerepe és jelentősége. Az új szakasz feladatai, a III. pártkon­gresszus határozatainak mara­déktalan végrehajtása, a párt­végrehajtóbizottságot is arra kö­telezi. hogy fokozottabban fog­lalkozzon a DISZ-bizottság, va­lamint a DISZ-szervezetek mun­kájával. Dolgozó ifjúságunknak tneg- váüozott a helyzete népi demo­kráciánk fejlődésével a szocia­lizmus építésével. Megváltozott egész dolgozó népünk élele. ön­tudata és gondolkodásmódja. A mi ifjúságunk öntudatban és cselekedetben már nem az, ami volt a felszabadulás előtt. Hatvan város ifjúsága is mind lelkesebben veszi ki részét ab­ból a harcból, melyet egész dol­gozó népünk vív a szocializmus építéséért. Sztálin elvtárs hang­súlyozta, hogy az ifjúság a leg- hálásabb talaj a jövő építése számára, mert a régi társadalom mérgező szokásaitól és hagyo­mányaitól az ifjúság többé-ke- vésbbé már mentes. A mi ifjú­ságunkra is áll ez, de ehhez fel­tétlen szükséges, hogy ennek megfelelően foglalkozzunk velük. Halvan városban 4730 munkás­fiatal és kb. 1030 parasztfiata! van. A DISZ-nek 1500 tagja van ezek közül mindössze csak 50 a parasz'.fiatal. A város terü­letén mindössze négy DISZ- alapszervezet van, ameyek munkáját a városi DlSZ-bizott- ságnak kellene irányítani. Azonban az irányításról, a DISZ-bizottság segítéséről vaj­mi keveset beszélhetnek a hat­vani DISZ-szervezetek. Ennek el­lenére is vannak jól dolgozó alapszervezetek. így például a Cukorgyár DISZ-szervezete. Itt a vezetőség helyesen foglalkozik a fiatalokkal, nagy gondot for­dít azok nevelésére és figye'em- mel kíséri termelő munkájukat, a' versenyben való részvételüket. Az üzem DISZ-fiataljai lelkesen veitek részt a kongresszusi ver­senyben. AZ ÖNKÖLTSÉG csökken léséhez nagyban hozzájárultak az ÊMASZ fiataljai, mivel a teker­cselésnél dolgozó DISZ-fagok kezdeményezését a pártszervezet megfelelően támogatta. A városi párt-végrehajtóbizott- sági ülésen megállapítást nyert az hogy a városi DlSZ-bizott- ság munkáját igen elhanyagolta. Ebben hibás volt a pártbizott­ság, a járási és a megyei DISZ-bizottság is. Az elmúlt egy év alatt a megyei DlSZ-bizott- ságtól kint tévő elvtársak igen ritkán keresték fel a városi DISZ-bizottság tagjait, hogy se­gítséget nyújtottak volna mun­kájukhoz. így felelősség terheli Hatvan város DlSZ-szervezetei- nek munkájáért a DISZ megye­bizottságot is. A napirend megtárgyalására készített jelentés megállapítja, hogy a DISZ-bizottság nem fog­lalkozik megfelelően a DISZ- szervezetekben dolgozó kommu­nistákkal. Nem foglalkoztak a politikai nevelőmunka kérdései­vel. A DISZ-bizottsági üléseket nem tartották meg rendszeresen, és ha meg is tartották, akkor sem voltak tartalmasak és nem hoztak határozatokat. Nem vitat­tak meg egy egy párt- vagy kor­mányhatározatot, de még a DISZ központi vezetőség hatá­rozatát sem. így a DISZ előtt álló feladatot nem tudatosították. A DISZ-bizottság tagjait nem bízták meg munkával, nem volt kollektiv vezetés. A kérdésekre adott válaszban Bora József elv­társ, a DISZ-bizottság titkára, elmondotta, hogy ezideig az 1954—1955-ös oktatási év sikeres megkezdése érdekében még sem­mit sem tettek. Munkatervük egyáltalán nincs. Nem tudják, hogy hány ifjúmunkás vett részt városuk területén a kongresz- szusi versenyben. Nem ismerik az ifjúmunkás sztahanovisták számát, a DISZ-bizottság nem tud arról, hogy hány párttag van a DISZ-szervezetekben. Az elmúlt év alatt a bizottság egy­általán nem javasolt tagjelölt­nek jól dolgozó fiatalokat. Nem igyekeztek szervezetet alakítani a termelőszövetkezetekben. A KÉRDÉSEK és a kérdé­sekre adott válasz után a hozzá­szólók megállapították, a hatva­ni DISZ-bizottság és a DISZ- szervezetek munkájáért felelősek a párt-végrehajtóbizottság tagjai, a DISZ-bizottság tagjai, de a vá­ros többi vezetői is. Mert a já­rási tanács ahelyett, hogy segí­tette volna a bizottság megerő­södését, inkább gátolta azzal, hogy Sebestyén elvtársat — a DISZ-bizottság egyik tagját — Hatvanból a csányi tanácshoz helyezte, mezőgazdasági előadó­nak és ebbe hallgatólagosan be­jegyezett a DISZ megyebizott­ság is. Hiba volt az is hogy a DISZ-bizottság tagjai az elmúlt oktatási évben nem vettek részt a rendszeres pártoktatásban s ennek ellenőrzését mind a párt- bizottság, mind a DISZ megyebi­zottsága elhanyagolta. A DISZ bizottság keveset törődött az el­múlt évi DISZ-oktatassai es ha­sonlóképpen a következő oktatási évad előkészítésével is. Ahhoz, hogy a hatvani DISZ- szervezetek munkája megjavul­jon, szükséges, hogy a városi párt-végrehajtóbizottság, a párt- szervezetek vezetősége sokkal többet törődjön a DlSZ-szer- vezetek munkájával. A ^ párt- szervezetek vonják felelősségre a DISZ-szervezetekben lévő párttagokat az ott végzett munkájukért, számoltassák be a DISZ-szervezet titkárát a vezető­ségi üléseken és itt adjanak na­gyobb segítséget, hogy megfele­lően vezethessék és irányítsák a szervezet munkáját. A végrehajtó bizottságnak és a pártszervezetek vezetőségének elő kell segíteni hogy a DISZ- bizottság és a DISZ-szervezetek vezetőségében, politikailag kép­zett káderek legyenek. Ne sajnál­ják átadni a fiatal párttagokat, hiszen ezek jó munkája nyomán, újabb káderek nevelkednek a párt és a népgazdaság számára. A DISZ-bizottság és a DISZ szervezetek feladata, hogy a le­hető legrövidebb időn belül ja­vítsák meg munkájukat. A fiata­lok szórakozási lehetőségeivel az eddigieknél sokkal jobban kell foglalkozniok. Különösen gondol­ni kell a kulturális szórakoztatá­sokra. A termelésben élenjáró fiatalokat sokkal jobban kell nép­szerűsíteni az ifjúság, de a többi dolgozók között is. Lelkesíteni kell a fiatalokat a munka terüle­tén az önköltség csökkentésére, a termelékenység fokozására, a minőség megjavítására. A mező- gazdaságban dolgozó fiatalokat pedig, serkentsék a nyári nö- vényápolási munkálatok mielőb­bi jó elvégzésére, az aratás, cséplésre való felkészülésre Mindezekkel nagyban hozzájá rulnak az egész dolgozó népünk életszínvonalának emeléséhez. A DISZ-szervezetek feladata to­vábbá, hogy fokozottabb felvilá­gosító munkát fejtsenek ki an­nak érdekében, hogy minél több munkás- és parasztfiatalt szer­vezzenek a DISZ tagjai közé. A politikai nevelőmunkán keresz­tül segítsék elő a DlSZ-szerve- zetek munkájának megjavítá. sát. Szükséges, hogy azokban a termelőszövetkezetekben, ahol erre mód van, a lehető legrövi­debb időn belül alakítsák meg a DISZ-szervezetet, mert ez is elő­segíti a termelőszövetkezetek megszilárdítását. A NAPIREND megvitatása után határozatot hozott a párt végrehajtó bizottsága, melynek végrehajtása feltétlenül elősegí­ti a DISZ-bizottság és a DISZ- szervezetek munkáját. Ezen a napirenden kívül a párt-végrehajtóbizottság megtár­gyalta a növényápolási munkála­tok második szakaszának állá­sát, és az aratási, valamint a cséplési munkálatokra való felké­szülés feladatait. A napirendek kiválasztása feltétlen helyes és időszerű volt. Hiba volt azon­ban, hogy a városi tanács a gép­állomás vezetője nélkül egye­dül tervezte el, hány cséplőgép csépel a városban. Hiba az is. hogy a városi tanács nem tud arról, hány kulák végezte, vagy nem végezte el a ncvényápolási munkálatokat. Nem folyik kellő harc az osztályellenség ellen, így ők nyugodtan terjesztik a rémhíreket. Példa erre az, amit Fehér Albert dolgozó paraszt mondott: „Félünk termelni, a föld minőségét javítani mert jö­vőre ismét tagosítás lesz”. A kulákok ezt igyekeznek a város területén elterjeszteni, hogy ezen keresztül is csökkentsék a dolgo­zó parasztság termelési kedvét. A PARTSZERVEZETEK népnevelők feladata, az ilyen és hasonló rémhírterjesztöket le­leplezni a dolgozó parasztság előtt és fokozott felvilágosító munkát kifejteni annak érdeké­ben, hogy a dolgozó parasztság termelési kedve még inkább nö­vekedjen. Szükséges a felvilágo­sító munka azért is, hogy most, a szokatlan esős időben használ­ják ki jól a dolgozó parasztok a nyári növányápolási munkák végzésére az alkalmas napokat. Mert a növényápolás elősegíti a több termelést, az életszínvonal emelését. A több jó javaslat el­lenére, hiba volt az, hogy a DISZ-bizottság munkájának tár gyalásánál, igen kevés szó esett arról, hogy az ifjúságot a könyveken, mozin és egyéb kul- túrelőadások, vagy más rendez­vényeken keresztül kell nevelni. Szükséges, hogy ezeket a lehe­tőségeket, de más szórakozási lehetőségeket mint például a táncestélyeket, fokozottabban fel­használjanak arra, hogy nevel­jék az ifjúságot. Ez elősegíti azt, hogy valóban betöltse a roham­csapat szerepét. Hiba volt a napirendek készí­tésénél és tárgyalásánál, hogy egyetlen szó sem esett a kon­gresszusi határozatokról, pedig ezek megszabták a feladatokai az ifjúsággal, parasztsággal vald foglalkozás területén is. Feltét1 len szükséges, hogy a követke1 zőkben a járási párt-végrehajtó1 bizottság is nagyobb gondot for dítson arra hogy a napirendekei a kongresszusi határozatok szék lemében készítsék el és vitassá'l meg. Oroszi József \

Next

/
Oldalképek
Tartalom