Népújság, 1954. május (34-42. szám)
1954-05-30 / 42. szám
1954 május 30. vasárnap. NÉPÚJSÁG 7 ni lékéin k óid át fi Heiihúl Ez a kislány biciklizni tanul. A várt ebéd megérkezett ízlik az ebéd A SZOVJET EMBER ÉS A GYERMEK XT evés olyan magyar em- bér van, akiben ne élne az emlék a felszabadító szovjet katonák kedvességéről, sze- retetéről és gyöngédségéről a kisgyermelcek iránt. A háború oly sok, borzalmas szenvedése, a hitleri fasiszták és hazai cinkosaik kegyetlenkedései után, amikor még dörögtek az ágyúk és folyt a vér, mint melengető napsugár hatott a harcokban megedzett katonák gyöngédsége. Egyik kezükben keményen szorították a géppisztolyt, a másikkal kenyeret adtak a gyermekeknek, vagy szeretettel fogták fel karjukra. A német hazafiak sokezer és millió ilyen szovjet katonát örökítettek meg abban az óriási emlékműben, amelyet a német nép szabadságáért elesett szovjet katonák emlékének állítottak. Kevés ilyen kifejező emlékmű van a világon, mint ez. Hatalmas tér közepén emeletnyi magasságú alapon, óriási bronzszobor áll: egy szovjet katona, egyik karján piciny gyerek, másik kezében pedig kard, lábánál a szétzúzott horogkereszt, a hitleri fasizmus összetört jelképe. Mindezt kiegészíti a tér bejáratánál a síró anyának márványszobra, akinek a szovjet katona visszaadja a háború viharai között elveszett gyermekét. A szovjet katona arcán ott honol az a két vonás, amelyet a háború közepette mi is láttunk: a bátor, győzelembe vetett hit, az ellenséggel szembeni kérlelhetetlenség és a szeretet kifejezése. Ez a két vonás csak azok arcán lehet, akik biztosan tudják igazukat, lelkesen harcolnak érte, s akiknek az emberiség boldoggá tétele a célja, nem pedig leigázása. E szovjet katona bronzba öntött arcvonásaival mindenütt találkozunk, ha szovjet emberek között járunk. Nem egyesek, de milliók arcán a bátor kiállás és szeretet kifejező vonása ül. A Szovjetunióról szóló filmeken, vagy képeken gyakran látni jeleneteket arról, hogy a szovjet emberek milyen kedvesen, odaadóan foglalkoznak a gyermekekkel. De akkor lehet igazán érezni ezt, ha az életben látjuk, hacsak kevés időre is, de ott élünk a szovjet emberek között. Legutóbb két hetet töltöttem Moszkvában, s mondhatom, ez volt egyik legszebb élményem. Azt a sokat emlegetett jelszót, hogy „legféltettebb kincsünk a gyermek“ az életben láttam. Minden Moszkvába érkező idegennek szemébe ötlik az a hatalmas tábla, mely a repülőteret Moszkvával összekötő műút szélén áll, rajta egy anya, karján gyermeket tart, a másik kezét a magasba emeli, s a kép alatt egyetlen szó: Mir — Béke. A békéért folyó harc számtalan megnyilvánulását látja az ember lépten-nyomon: az óriási magasságú épületek, egyetemek, lakóházak építésében, hatalmas parkok létesítésében — és mindenütt. Kis jelek is elárulják, menynyire szeretik a szovjet emberek a gyermeket. Kedves és gyakori látvány, mikor a rendőr az óriási gépkocsiforgalom közepette kisgyerekek csoportjait vezeti át az úton, vagy mikor a gépkocsivezetők türelmesen várnak, ha gyermekek mennek át az úttest egyik oldaláról a másikra. A szovjet gyermekeknek megvan minden lehetőségük a bold r életre. A moszkvai Sztá- lin-Autógyár kultúrpalotájában külön épületszárny áll a gyermekek rendelkezésére. Az óvodásoktól a nagyobb úttörőkig, minden gyerek megtalálja itt a sokirányú foglalkozást, a játék és szórakozás lehetőségeit. Kedves látvány, mikor az egyik szobában piciny, két-há- roméves gyerekek játszanak, különböző játékokkal, sokan közülük a felnőttek komolyságával. A másik szobában a nagyobbak kis élőállatokat etetnek, ápolnak, a harmadikban rajzolnak, festenek, a másik helyen zongoraórát tartanak — és így tovább. Ilyen helyen valóban tág látókörű, sokoldalúan művelt gyermekek nőnek fel. Az úttörő intézmények széles hálózata épült ki a Szovjetunióban. A gyermekek művelődésére igen nagy figyelmet fordítanak a szovjet emberek. Megnéztünk több balett-, opera- és más előadást. Meglepő volt számunkra a gyerekek és fiatalok nagy száma a nézők között. Mindennapos látvány, hogy szülők, vagy nagyszülők kíséretében a nyolc-tíz-tizenkétéves gyerekek milyen el- mélyülten figyelik a legszebb balett-, operaműsorokat. Elragadó a szeretet, hogy a szünetekben magyarázzák a gyerekeknek a balett, vagy az opera tartalmát, meséjét. Ugyanilyen gondoskodást lát az ember, amikor a 10—15 fokos hidegben is sétálnak a kis 3—4 éves gyerekek. Nagyon sokat mond a szovjet embereknek e mély szereteti a gyermek iránt. Nem- csupán egy történelmileg kialakult érzésről van itt szó, hanem azt a törekvést is mutatja, amit az egész szovjet nép folytat hazája jövőjéért, boldogságáért. Csak az a nép szeretheti így a gyermeket, amelynek a békés építőmunka, a boldog jövő megteremtése a célja. Hol vannak ezek a nemes érzések azok között, akik atom- és hidrogénbombákkal spekulálnak, akik Koreában a gy trmekek ezreit pusztították el- a napalm-bombákkal. A gyermekek szeretete — ez egyik legszebb vonása a szovjet emberek erkölcsiségének. Óriási erőt jelent ez, ragaszkodást a békés fejlődéshez, a boldog jövőhöz, hitet a békéért vívott harchoz, biztosítékot a népek és a gyermekek ellenségeinek eltiprásához. A Szovjetunió a gyermekek boldog országa és ebben a boldog országban olyan emberek nőnek fel, akik odaadóan harcolnak a szovjet nép és az egész világ békéjéért. LEHÓCZKI ALFRÉD DISZ megyei titkár Jó sokat tessék adni.,, HÍREK — A szilvásváradi Állami Általános^ Iskola egészévi kiváló munkájáért megkapta a legszebb, s legnagyobb kitüntetést, a Rákosi-zászlót. Az úttörők fogadalmat tettek a zászló átvételekor, hogy év végéig fokozzák tanulmányi eredményeiket. y- A vécsí úttörők beszámolnak arról a lázas készülődésről, amely az év végét jellemzi. Az egri hősök életéről, hősiességéről szóltak azok a magyar dolgozatok, amellyel a nyolcadikosok vizsgáztak. Hogy a dolgozatban szerepig egri várat megismerjék, kirándulást terveznek nyegyénk székhelyére. EGYSZER VOLT, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt egyszer egy király; annak meg három fia. Ennek a királynak olyan jól termett a földje, mint senki másnak az országban. Mert aranykölest vetett bele. Csakhogy nem sok haszna volt belőle, mert minden nap lelegelte hol a rézménes, hol az ezüstménes, hol az arany- mér.es. S az volt itt a nagy hiba, hogy nem tudott róla tenni, akárhogy is vigyázott, vagy vigyáztatott; a vetés oda lett, a ménesek mind összegázolták. Azt mondja egyszer a legöregebb fiának: — Fiam, most már benned van minden reménységem! Rád bízom a kölest. Ha meg tudod őrizni, a fele termés a tied lesz. A királyfi vállalkozott. — Ha csak az kell, apám! Majd megőrzőm én. Ki is ment már jókor reggel. Leült a köles végébe és elkezdett kény erezni. Ahogy ott eszik, előjön a földből egy patkány. — Szép királyfi! Adj nekem is egy falatot, majd meghalok éhen! — mondta a királyfinak. DE AZ RÁ se nézett, csak evett tovább. Mikor jóllakott, alig törölte meg a száját, jött a rézcsődör, már egy mérföldről álomszellőt fújt, a királyfi úgy elaludt, mint aki meghalt. A rézcsődör meg neki a vetésnek, amit le nem legelt, azt legázolta. Jó délután volt, amikor felébredt a királyfi, Látta, hogy ő ugyan ott lehetett őrizni a kölest. szépen meg is tudta őrizni! Hát ha már megvolt, ne töprengjünk rajta, bement az apjához, s elmondta, hogy biz* a köles így, meg így van! A király másnap kiküldte a középső fiát. De az egy húron pendült a bátyjával amúgy is, ő se járt jobban, mint a bátyja. A királynak nem volt már kihez fordulnia, kiküldte a legkisebb fiát. Az is elkezdett ke- nyerezni a köles legvégében. Odamegy a patkány: — Szép királyfi! Adj nekem is egy falatot. Majd meghalok éhen! A kis királyfi csak levágott egy darab kenveret, meg szalonnát, odaadta neki, A patkány jóízűen megette. Azután azt mondja: NO SZÉP királyfi! Jó tettedért jót várj! Tudod-e, hogy nem tudnád megőrizni ezt a kölest, ha hét lelked volna sem. mert ha jön a rézcsődör, már egy mérföldről álomszellőt fúj, attól meg úgy elaludtál volna, hogy akár téged is el lehetett volna lopni. De tudod, mondok én neked valamit. Kiszedem a köles közül a töviseket, kazlakba hányom, neked arra kell feküdnöd. Ha a rézcsődör jön, már egy mérföldről fújja az álomszellőt, te arra nem alszol el, vagy ha elalszol is, majd felköltelek én, me.'t a másik pillantásban már a vetésedet legelné. Hanem, ha felébredsz, vágj a kapufélfába egy baltát, a kantár meg legyen a kezedben. A ló mindjárt otthagyja a kölest, hozzád megy, s azt kérdezi: „Mit parancsolsz, édes gazdám?“ csak azt mondjad, hogy adjál nekem hétországi ruhát, meg hétországi koronát! Ha nem akarja adni, vágd a kapufélfába a baltádat még jobban, ne félj! majd megadja akkor! S aztán, ha a lóra szükséged lesz, csak rázd meg a kantárt, mindjárt előtted fog állni. Ha meg az „züstcsődör jön, az két mérföldről fújja az álomszellőt, az aranycsődör meg háromról. úgy vigyázz magadra, hogy el ne aludj! A balta, meg a kantár készen álljon nálad, ho°v megfoghasd! ÚGY IS VOLT. A patkány eey rakásba hányta a töviseket, amit a földből kihúzgált, azután elment. A kis királyfi meg a töviseknek a legtetejébe feküdt. Alig feküdt le, már messziről hallatszott a rézcsődör dobogása. Amikor már csak egy n.érföldre volt, fújta ám az álomszellőt! A kis királyfi is elaludt tőle. Már a csődör majd a kölesnél járt, a fiú mégsem ébredt fel. Egyszer csak odaugrik hozzá a patkány, felrángatja: — Kelj már fel, itt a csődör! Szegény királyfi, azt se tudta, fiú-e vagy lány, olyan álmos volt. De ahogy meglátta a csődört, minden eszébe jutott. Kapta a baltát, meg a kantárt, szaladt a kapufélfához. Az első bevágásra mindjárt m.llette volt a ló: — Mit parancsolsz, édes gazdám? — Adj nekem hétországi ruhát meg hétországi koronát — Azt nem adhatok. A királyfi mégjobban belevágta a baltát az oszlopba. A ló mindjárt megígérte, s meg is hozta neki. Gyönyörű rézruha, meg rézkorona volt. Másod- meg harmadnapra azonképoen fogta meg az ezüst- meg az aranycsődört. Azok meg elhozták neki a hétországi ezüst, meg aranyruhát, meg a hétországi koronát. örült az öreg király napvon. A negyedik napon learatták a szép aranykölest, ki is nyomtatták, a fele termést a legkisebb fiú kapta. A SZOMSZÉD királynak volt egy leánya. Az azt mondta, hogy csak ahhoz megy el, aki el tudja kapni a kezéből azt a koszorút, amelyet ő a vár ablakán kitart. Meghallotta ezt a legkisebb királyfi. Kimegy az ólba, megrázza az eg'ük kantárt. Mindjárt ott termett az aranycsődör. ö meg felvette a hétországi arany ruhát, fejére tette a hétországi aranykoronát, rápattant a lóra, s usgvi! Ment az vele egyenest fel a fekete levegő járásba. Nemsokára a tetthelyen voltak. A királyfi nemhogy a koszorút vette el a királykisasszony kezéből, még meg is csókolta. Látta ezt az öreg király, azt mondja rá: — No, ez már derék legény, megérdemli a lányomat! Magához hivatta, s mindjárt minden teketória nélkül meis fiau.ozta. A lányát meg a fele birodalmát neki ajándékozta. Azok meg olyan boldogan éltek, hogy hetedhét /országban párjukat kellett volna keresni! Talán még most is élnek, ha meg nem haltak.
