Népújság, 1954. február (9-16. szám)

1954-02-28 / 16. szám

1954 február 28. 5 NÉPÚJSÁG Petőfi bánya szerezte meg az első helyet a hányatrösztök országos versenyében Misinszki István kommunista maga­tartásával példát mutat. A Szabad Nép hasábjai nagy betűkkel hirdetik már napok óta; hogy a kongresszusi verseny ideje alatt Petőfibánya szerezte meg a vezetést a bányatrösztök versenyében. Örömmel olvassa ezt a hírt nemcsak a megye, ha­nem az ország minden dolgo­zója, aki tudatában van a szén- termelés fontosságának. A kon­gresszusi verseny megkezdése óta Petőfibánya bányászai hő­siesen dolgoztak és munkájuk eredményeképpen napról napra fokozatosan emelkedett és emel­kedik most is a termelés. E hó 20-án 108,4. 24-én már 109 szá­zalék volt a vállalat tervteljesi- lése, ezzel élretört és megelőz­te versenytársait. Komiót és Ta­tabányát. Eredményeikkel nagy­ban hozzájárultak ahhoz, hogy z magyar szénbányászat február 24-ig 101,6 százalékra teljesítet­te előirányzatát. Nem is adhat­tak volna ennél szebb ajándékot a petőfibányaiak a 111. pártkon­gresszus tiszteletére. A vállalat kollektívája egyön­tetűen elhatározta, hogy most olyan versenyt indít, amilyen még nem volt Petőfibányán. És az a Petőfibánya, amely már idestova két éve állandóan ne­hézségekkel küzdött, sok-sok tonna szénnel maradt adósa az országnak, tnosi győztes hadse- regkén t, fe kar t óz ta th a t a í 1 ami 3 tör előre és aratja nagy diada­lait. Január 28-án műszak végén a bányászok, miután letelték- szer­számaikat, mindannyian ottma­radtak munkahelyükön, ahol a szakszervezet vezetésével terme­lési értekezletet tartottak. A ver­seny célkitűzéseinek ismertetése után alig akartak végetérni a munkások hozzászólásai: 3336 dolgozó felajánlása teremtette meg az alapját a vállalat össz- vállalásának. A versenymozga­lom sikere érdekében a tömeg­szervezetek támogatásával 19 tagú operativ bizottság alakult. üzemenként egy-egy instruktort neveztek ki, aki állandóan szer­vezi és irányítja a versenyt. A feladatok véghezvitele érdeké­ben a vállalat vezetősége a mű­szakiakkal együtt intézkedési tervet készített. E terv alapján készítette el a vállalat minden üzeme a saját intézkedési tervét, melyet ismertettek a dolgozók­kal és azok jóváhagyása után készítette el az üzem a felaján­lást. Az üzemek felajánlásaiból született meg azután a vállalat felajánlása, melyben 15.970 ton­na szén túltermelését vállalták. Ebből a mennyiségből a február hónapra eső rész 4851 tonna, ami azt jelenti, hogy naponként 20 vagon szénnel kell többet termelni. Ezt a mennyiséget feb­ruár 20-ig már 213 százalékra teljesítették. Az egyik hideg vasárnap 21 budapesti gyári munkás érke­zeit Petőfibányára, a Duck» Gépgyár munkásai. A komplex­brigád tagjai szerszámokat, ka­paróláncokat, fogaskerekeket, géDalkatrészeket hoztak maguk­kal és hozzáláttak a bányagépek javításához. A javítás közben szakelőadásokon adták át Petőfi-- bánya gépkezelőinek és gépja­vítóinak értékes gyakorlati ta­pasztalataikat. Ellenszolgálta­tásként a petőfibányaiak túltel­jesítik vállalt tervüket. A termelési sikerek elérését jól segíti és támogatja a műsza­kiak munkája. Petőfi-altáró üzemvezetője lelkiismeretesen foglalkozik a műszaki káderek­kel, a műszaki intézkedéseket maradéktalanul végrehajtja. Az altáró körzeívezetői a szállító- vágatok tökéletes karbantartá­sával biztosítják a munkahelyek faanyagellátását. ' A naponkénti egyenletes termelés érdekében bevezették, hogy négy vagy őt fronton termelnek, ugyanakkor másik két-három fronton szerel­nek. így a szállítóberendezések mentesülnek a túlterheléstől és a . termelés is egyenletes. A gyöngyösi Xll-es akna üzemve­zetősége naponként a főakná- szokkal megbeszéli az aznapi teendőket. A műszakiak sokszor személyesen segítenek az üzem­zavarok elhárításában. Kém be­szélhetünk ilyen dicsérettel a rozsai IX-es akna üzemvezető­ségéről. Igaz, hogy az új fron­tok beállítása, szerelése hátrál­tatta a termelést, de a műszaki vezetők mégsem használták és használják ki azokat a lehetősé­geket, amelyekkel rendelkeznek. A vállalat vezetősége igyekszik a felmerült nehézségeken azon­nal segíteni, és a gátló körül­ményeket megszüntetni. A szokatlanul hideg, téli idő­járás, a nagy hófúvások várat­lan nehézségeket gördítettek a hős bányászok elé. Tizenhét nógrádmegyei bá­nyász jár ide Szarvasgede köz­ségből. Amikor a hideg időben korán reggel műszakba mentek, a hóíorlasz miatt elakadt autó­buszuk. ,4 tizenhét bányász nem hátrált meg a nehézségektől, nem fordult vissza, hanem hoz­zálátott a hóíorlasz eltakarítá­sához. Nehéz munka volt. sokáig tartott, s mire elvégezték, csüg­gedten állapították meg, hogy már lassan le is telt a műszak­juk. Elkeseredésüket mégis öröm váltotta tel, amikor láitávf. hogy mégsem dolgoztak hiába, mert utat nyitottak a következő bányászautóbusznak, amely a délutáni műszak dolgozóit vitte munkába. A rózsái Xl-es aknánál három vájár végzett megfeszített mun­kát az elmúlt héten, amikor az I-es front összeszakadt. Ez szombaton délben történt. Baji András. Horváth Ferenc és Berta János sztahanovista vájá­rok a műszak végeztével nem mentek haza, hozzáláttak a be­szakadt rész kijavításához. A munka vasárnap reggelig tar­tott — és sikert hozott. A bányászok körében leggyak­rabban alkalmazott munkamód­szer a ciklusos fejtés. Petőfi­bányán is mintegy két hónapja a XIV-es MSZT-fronton vezették be ennek alkalmazását. Azóta a bányászok örömmel tapasztal­ják, hogy más frontokéhoz ké­pest a haladási. sebességük 65 százalékkal növekedett. A mód­szer lényege abban áll, hogy grafikont készítenek, az elvég­zendő munkafolyamatokat fel­osztják egymás között. így min­denki tudja, hogy melyik órában, vagy percben, mikor mit kell ten­nie. Ez a munka észszerű meg­szervezésének jó példája, amikor egy perc sem marad kihaszná­latlanul, s óramű pontossággal végzik feladatukat mindannyian. Szovjet minta szerint dolgozik a diszpécserszolgálat is, amely a munkahelyekkel való állandó összeköttetés biztosításával látja el feladatát. Már a versenykihívások idején is a kommunisták jártak jó példával az élen. Mindenki el­ismeréssel adózott annakidején Misinszki István és brigádja tagjainak, akik merész lettre szánták el magukat. Versenyre hívták Lop Árpád alberttelepi bányász brigádját. Azóta a Mi- sinszki-brigúd a vállalt 120 szá­zalék helyeit 180-at teljesít. (Kár. hogy z vezetőség nem foglalko­zik eléggé ezzel a versennyel, és a versenyzők nem tódnak egy más teljesítményeiről, erednie nyeiről.) Misinszki Istvánét elért ered­ményeiket elsősorban a munka­fegyelem pontos betartásának kö­szönhetik. A brigád tagjai mind­annyian Zagyvaszántóról járnak munkahelyükre, a Petőfi-altáró- hoz. A hideg idő alatt őket is utolérte az a balszerencse, hogy a bányászszállító busz a hóaka­dály miatt nem közlekedhetett. Most mit csináljanak? „Ne men­jünk műszakba?” — kérdezget­ték egymástól. Misinszki István jól tudta, hogy a műszakmulasz- tá® milyen károsan hatna eddigi munkájuk eredményére. A nagy hidegben lelkesítő szavakat in­tézett munkatársaihoz, elvtársai­hoz, akik már haza akartak men­ni. Mindannyian megértettek szavát, igazat adtak neki, a hó­val elzárt úton át hét kilométer­nyi gyaloglás után a rendes időben elfoglalták munkahelyü­ket. Sok szépet és jót hallottunk a DISZ-fiafalok helytállásáról, példamutatásáról is. Tudjuk azt, hogy a DISZ-front legjobb bri­gádja a Godó Sándoré, 140 szá­zalékon felüli teljesítménnyel. Példamutatóan harcol a DISZ központi vezetőség zászlajáért Balázs József brigádja és a Ba­ranyai-brigád egyaránt. Nem­csak a termeléssel, hanem kul- túrmunkájukkal is segítik Petőfi­bánya DliSZ-fiataljai a kongresz- szusi verseny sikerét. A szerve­zet rigmusbrigádja közvetlen a munkahelyre való leszállás élőéi köszönti a termelés élenjáró dol­gozóit, ugyanakkor nem egy esetben már a népi tánccsoport is adott szórakoztató műsort a munkába indulóknak. A bánya­telep dolgozóinak szórakoztatá­sára, most az ..Ármány és Sze­relem” című ötfelvonásos szín­darab előadására készülnek. A vájártanuló iskolások esténként a legényszálló fiataljait szóra­koztatják. A nemrég alakult DISZ-zenekar tagjai pedig a munkaidő után táncmulatságo­kon biztosítják a munka utáni megérdemelt jó szórakozást. ★ A bányászok hősies munká­jának eredménye, hogy a Mátra- vidélci Erőmű teljes kapacitással dolgozhat és biztosíthatja más fontos ipari üzemek áramellátá­sát. Minden remény és lehetőség megvan arra, hogy a verseny hátralévő idejében Petőfibánya állandóan fokozza teljesítményét és megérdemelten nyerje el a Központi Vezetőség kongresszu­si zászlaját. Császár István Szovjet módszerek alkalmazása a pályafenntartásban Eredményeinket a kollektív munkának köszönhetjük • Az egri állomás dolgozói a ' 111. pártkongresszusra tett fel­ajánlásukat nemcsak teljesítik, hanem napról napra túlteljesí­tik. Erre szükség is van, mert a különböző ipartelepek naponta nagyobb és nagyobb igények­kel tépnek jel, hogy népgazda­ságunk számára nélkülözhetet­len alap- és nyersanyagokat biz­tosítsák a nehéz- és könnyűipar, valamint a közlekedés számára. A szovjet módszerek bátor al­kalmazásával mindennap bizto­sítottuk az áru elszállításához igényelt kocsikat. Ebben a küz­delemben 34 sztahanovistánk jár az élen és adja át munka- módszérét. A harmadik párt­kongresszusra tett felajánlásuk: április 18-ig újabb 20 okleveles és 25 jetvényes sztahanovista- szintet elérő dolgozó tesz. Február tiz és húszadika kö­zött a következő eredményeket értük el: elegytovábbitás terén 113, tolatási tervükben 112, ko­csitartózkodásnál 110, átlagos terhelésben 108.2, vonatforgalmi tervüknél 104 és menetrendsze­rinti indításnál személy- és te­hervonatnál 93.3 százalékot. Az elért eredmények a nagyszerű kollektív munka eredményei, me­lyeket a hős szovjet vasutasok példája nyomán értünk el. Tóth János A fiatalok példát mutatnak Közismert dolog, hogy. a gé­pek megkönnyítik az ember munkáját, így van ez a szivar­gyártógépeknél is. A Demokra­tikus Németországtól két szivar- gyártógépet kaptunk. A német műszerész, aki a gépekkel érke­zett és azok beindításával bíz­ták meg. nagy odaadással ok­tatja és adja át munkamódsze­rét Dohai Ferenc és Csutorás Sándor ifi műszerészeknek, kik szorgalmasan tanulnak. A jövő szivargyártás jó vagy rossz munkájuktól függ. Már az előző időben kaptunk szivargyártógépeket, de ezeknél a gépeknél hosszú hónapokig sok volt a selejt. A kongresszusi verseny szép eredményeként az utóbbi időben a selejt csökkent és már anyagtakarékosság is mutatkozik. Az ifjúmunkások itt is bébizónyították, hogy lehet rájuk számítani, Az I. számú fonógépnél Pál ok Katalin ifi dolgozó február első deka diában 3300 szivarra való borítékanyagot takarított meg, műszak váltója Petrucz Ilona pedig 2200 darabra valót. A II. számú gépnél Nagv Anna DISZ- tag vezet, neki 2300 szivarra va­ló megtakarítása van, A szivarcsomagolásnál Bod­nár Józsefné ifi dolgozó emelke­dett ki szorgalmas munkájával. I.ócziné munkamódszerátadását figyelemmel veszi át és már a második heti gyakorlat után el­érte a 115 százalékot. A kon­gresszusi versenyben teljesítmé­nyét még inkább fokozza. A kongresszusi verseny meg­hozza a várva-várt eredményt, mert már másodszor lettünk el­sők a dohánygyárak minőségi versenyében. Llcska Petemé dohánygyár ( T udósitónktól.) A HATVANI pályafenntartási főnökség dolgozói között a szovjet vasutasok módszerei kö­zül először a Názarová-mozga- lom honosodott meg. A dolgozók vágánygépkocsikat, pályakocsi­kat, erőgépeket stb. vettek át szocialista megőrzésre. A moz­galom szép megtakarítást ered­ményezett minden területen. Ki­emelkedő Gyetván és Burján vágánygépkocsivezető teljesít menye, kik üzemanyagmegtaka­rítási tervüket állandóan 135— 120 százalékra teljesítették. A pályafenntartás dolgozói az elmúlt év sórán vették át a szovjet szalagszerű fenntartás módszerét. E módszer lényege az, hogy egy bizonyos vonal­részt, vonaihosszúságot munká­ba vesznek és az olt meglévő fenntartási és javítási munkála­tokat mind elvégzik. E szovjet vasutasoktól átvett módszer előnyei: sokkal kevesebb fenn­tartási költséget emészt fel, mint a régi módszerek, időbeni megtakarítást eredményez és át­lag három évig azon a vonalré­szen nagyobb munkálatokat nem kell végezni. Az elmúlt évben ezzel a mód­szerrel csupán a hatvan—salgó­tarjáni vonalszakaszon dolgoz­tak. 1954. évben már a szalag­szere fenntartás módszerét ve­zetik be a hatvan—budapesti vonalszakaszon, a Túra állomás előtti elágazásig és a Hatvan— Üjszász vonalon végig. E jól bevált szovjet módszer­rel dolgozott az elmúlt évben Czékmány Frigyes sztahanovista előmunkás és brigádja. Teljesít­ményük minden hónapban 140— ÍSÚ százalék között mozgott é* ennek megfelelően a keresetük is jóval magasabb volt a többi dolgozóénál. A kongresszusi verseny folya­mán a pályafenntartási főnökség vezetőség tervbe vette újabb szovjet módszerek átvételét, így a kétütemű aláverés mód­szerét. A pályafenntartási dol­gozók között az új módszerek átvétele iránt megvan az érdek­lődés, de mint minden új, nehe­zen győzi le a régit, ezen új módszerek átültetésénél is a ve­zetőknek és a mozgalmi szer­veknek nagyobb segítséget kell adniok a dolgozóknak. Biztosí- taniok kell a munka előfeltéte­leit, népszerűsíteniök kel! az ab­ban élenjárókat, meg kell javí- taniok a népnevelők és a bizal­miak felvilágosító munkáját. Ezt különösen a külső terüle­ten dolgozó pályamesterek, üze­mi bizottságok és a területi in­struktorok tegyék magukévá. Pogonyi Lajos nÍREK — POROSZLÓN a helyi ön­kéntes tűzoltóságnak jó mun­kája elismeréséül a minap ad­ták át a nagyteljesítményű motoros fecskendőt, teljes fel­szereléssel együtt. A 42 főből álló önkéntes tűzoltócsapat nagy örömmel fogadta az ér­tékes felszerelést. ■k — A HEVESI Építő és Ja­vító ktsz dolgozói termelési értekezleteken tettek lelkes vállalásokat pártunk III. kongresszusa tiszteletére. Képek megyénk életéből Tóth Abel a recski éryfcánym BottáJó mestere, aranka kOzbe*. Ciger dolgozói a MO KÉP rendezésében Jól síkerült fcamevátt tartottak. Képünkön: a jelmezesek egyik csoportja. A Kompoltl Kísérleti Gazdasig egyik dolgozőia ellenőrzi a Meteorológiai Intézet jelentését. A füzesabonyi járás I. és II. típusú termeiocsoporijai is készülnek a tavaszra 1 A füzesabonyi járásban a ter­melőszövetkezetek mellett nagy szorgalommal készülnek a tava­szi munkára az I-es és Il-es tí­pusú termelőcsoportok is. A ta­vaszi vetőmagot már valameny- nyi tszcs kitisztította és a tél folyamán kihordta a trágyát is a földekre. Mezőtárkány köz­ségben az I-es típusú termelő­csoportok tagjai összehordták a vetőmagot és közösen tisztítot­ták ki. A kitisztított vetőmagot egy helyen tárolják a vetésig. Az I-es típusú Uj Elet termelő­csoport tagjai megfogadták, hogy az idén elsők között végzik el a tavasziak vetését. Mivel megfelelő számú vetőgéppel nem rendelkeznek, ezért elhatároz­ták, hogy közösen két tizenkét- soros vetőgépet vásárolnak, hogy ezzel is meggyorsítsák a mun­kát. A járás I-es és Il-es * típusi termelőcsopórtjai már elkészí­tették az 1954-es gazdasági év­re vonatkozó tervet is, melyben további gazdagodásukat alapoz­ták meg. A besenyőtelki I-es típusú tszcs tagjai 304 hold föl­dön gazdálkodnak. Az idén is jó termést akarnak betakarítani, ezért jó tervet készítettek ma­guknak. 120 hold búzavetésük­ről holdanként 10 mázsás átlag­termést terveznek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom