Népújság, 1953. november (88-96. szám)

1953-11-29 / 96. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG AZ MDP HEVES MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 96. SZÁM. Ára 50 fillér 1953 NOVEMBER 29. A dolgozóknak kultúrára is éppúgy szükségük van mint ruhára és kenyérre Szocializmust építő országunkban most Igazán a dol­gozó ember került lüktető életünk középpontjába, az ember, aki egész nap az esztergapadon, a földön, a berregő trak­toron, vagy az íróasztal mellett dolgozik. Ezt bizonyítja népi demokráciánk 8 éves politikája s különösen az ez év nyarán megjelenő kormányprogramm. Az árleszállítás, a mező- gazdasági dolgozók életét szebbé varázsoló rendeletek, a munkások számára emberi körülményeket biztosító intéze­tek (legényszállók, étkezők, orvosi rendelők) és intézkedé­sek azt mutatják, hogy az ember az évszázados elnyomás­ból őt megillető helyre került. Ember lett s ezzel együtt megnőttek igényei. Ezerötszáz-kétezerforintos ruhát varrat­nak a Szabók KTSZ-ben, nem száraz koszton, kenyéren, szalonnán élnek hetekig, mert ízletes ebédet kapnak az üzemi konyhákon. Megnőtt a falusi dolgozók vásárló- képessége is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az Állami Aruház kimutatása: a vásárlók 50—60 százaléka falusi dolgozó. Ezeket az eredményeket a dolgozók jó, becsületes, áldozatkész munkájával értük el. Nem lehet tökéletes a dolgozók életének bemutatása, ha nem mutatjuk meg, hogyan élnek munkaidő után, ho­gyan tanulnak, szórakoznak, hisz a dolgozóknak a kultú­rára is éppúgy szükségük van, mint a ruhára, kenyérre. Elmondhatjuk — joggal és büszkén — hogy jó irányban tettük meg a kezdeti lépéseket a nép kulturális életének fejlesztése felé. Különösen akkor nyilváníthatunk ilyen­irányú véleményt, ha figyelembevesszük, honnan indul­tunk el. A múltban az uralkodó osztálynak nem volt célja, hogy tanult, művelt emberek éljenek mellettük. Azt tartották, a parasztnak elég, ha azt tudja, hogy az eső elől az eresz alá kel) állnia, a munkásnak is csak annyi tudás kell, hogy «helyt tudjon állni a munkapad mellett. „A műveltség keve­sek titka volt” — mondja Kónya Lajos „Két iskola” című persében. S valóban: csak a dőzsölő, ingyenélő urak cse­metéi, gazdag kereskedők gyermekei tanulhattak a közép­iskolákban, egyetemeken. A szegény ember fiából, lányá­ból liba-, vagy disznópásztor lett már hatéves korában, sok gyermeknek jutott osztályrészül az embertelen cseléd- és inassors. A dolgozó emberek 60—80 százaléka életében egy­szer sem volt moziban, még kevésbbé színházban. Könyv is csak nagyritkán került kezükbe. így élt a nép, megfosztva emberi jogaitól^ elzárva a kulturális felemelkedés lehetősé­geitől. 1945-ben innen, az évszázados szellemi sötétség, kul- turálatlanság homályából indultunk el, s az eltelt nyolc év alatt nagy utat tettünk meg. A gazdasági élet fejlődése mellett egyre inkább tért hódított a kultúra, a tudomány is. A felszabadult nép mohón szívta magába a tudomány ta­nításait. Milyen tények bizonyítják ezt? Pár adattal is kellő­képpen illusztrálhatjuk. Megyénk munkás és paraszt fiataljai közül 44 ezer tanul általános- és középiskolákban, az ország különböző városaiban főiskolákon és egyeteme­ken. Nyolcvanhét község filmszínházat s igen sok község könyvtárat kapott, 71 községben létesült kultúrotthon, a legeldugottabb helyre is eljutott a néprádió, mivel gazda­ságilag megteremtettük ehhez a kellő alapot. A dolgozók élnek is a kormányadta lehetőségekkel. Ezit bizonyítja az a levél, melyet Mátraballáról, a Faluszínház szerepléséről ír egyik levelezőnk. A napi munkájukban el­törődött emberek nyugodt, örömteli szórakozást lelnek a különböző előadásokon, kultúresteken; vagy gondoljunk az egri és vidéki mozik zsúfolt nézőterére, a jegyváltók hosszú sorfalára, vagy a tiszanánai dolgozók iskolájára, ahol 30— 40, a munkából hazatérő ember hajol a füzet fölé, fogja a tollat kérges kezébe, s tanul. Az eredmények azonban nem tehetnek bennünket elbi- zakodottakká, hisz még nem tettünk meg mindent a kul­túra terjesztéséért. Különösen elmondhatják ezt egyes ál­lami funkcionáriusok, akik nagyon sok esetben lebecsülő szavakkal illetik a kultúra frontján küzdő embereket, in­gyenélőknek nyilvánítják a pedagógusokat. Hadd álljanak előttünk elrettentő példaként a következők: Nagyrédén or­szágoshírű, népi hagyományokat feldolgozó tánccsoport működik, mely jó munkája után zenegépet kapott jutalmul. A tanács ahelyett, hogy együtt örült volna a tánccsoport tagjaival, megkeserítette örömüket, elvéve tőlük a megér­demelt jutalmat. Tűrhetetlen az az állapot is, hogy a kultúra terjesztéséért leginkább harcoló pedagógusokat, a szellemi élet sötétségét eloszlató „Iámpás”-okat a tojás- begyűjtéstől, vasgyüjtéstől kezdve az állatösszelráslg, mindenre felhasználják. így tesznek a kultúrotthonokkal is. Italboltot, fűszerüzletet nyitottak a kultúrhelyiségben nem egy helyen, nem törődtek azzal, hogy a falu dolgozóit meg­fosztják szórakozási lehetőségeitől. Ezekből a példákból is láthatjuk, hogy nincs nálunk minden rendben. Sok még a tennivaló kulturális téren. Meg kell szüntetnünk a kulturális élet lebecsülésének nyomasztó légkörét. Ezt úgy érhetjük el, ha a kultúráért, a magasabb szellemi életért harcolók táborába tömörítjük m'ndazokat, akiknek szívügyük a kultúrélet iránti közömbösség, a babo­nák, a szellemi e'maradottság elleni harc, akik minden ere jükkel azon fáradoznak, hogy gátat vessenek a közömbös­ség, maradiság továbbélése elé. A kulturális téren küzdők táborában van helye minden párt, tanács, szakszervezeti és egyéb tömegszervezeti veze­tőnek, minden pedagógusnak, orvosnak, mérnöknek, min­denkinek, aki úgy érzi és tetteivel is bebizonyítja, hogy él­harcos tud lenni a kulturális élet fellendítéséért, a lakosság szellemi szükségleteinek kielégítéséért folyó harcban. A hépi hagyományok ápolásának hű harcosai az öregek. Vitéz Jóska bácsi énekelni tanítja a bekölcei fiatalokat A JÓLÉT FORRÁSA — A JÓ MUNKA Befejezte évi tervét a Hevesmegyei Épületszerelő Vállalat Vállalatunk az 1953. évi fel­emelt termelési tervét a. terve­zett létszámmal november 23-án befejezte. Eredményeinket kö­szönhetjük vállalatunk vala­mennyi dolgozójának, akik mai- gukévá téve' pártunk és kormá­nyunk célkitűzéseit, lelkiismere­tes munkával harcoltak felemeli tervük teljesítéséért. Köszönhet­jük vállalatunk műszaki dolgo­zóinak, akik odaadó munkájuk­kal járultak hozzá a vállalások határidőre való teljesítéséhez. Köszönhetjük vállalatunk sztaha­novistáinak, akik — mint élen­járó dolgozók — magasabb tel­jesítményükkel, selejtmentés munkájúikkal és példamutató ma­gatartásukkal segítették ai mun­kafegyelem megszilárdítását s ezen keresztül felemelt tervünk határidő előtti teljesítését. Dolgo­zóink bebizonyították, hogy rnél- >tók pártunk és kormányunk bi­zalmára. Mi, a Hevesmegyei Épületszerelő Vállalat dolgozói a szocializmus építése és népünk felemelkedése, érdekében mun­kánk megjavításáért harcolunk, hogy ezzel is hozzájáruljunk öt­éves tervünk határidő előtti be­fejezéséhez, s ezen keresztül szocialistái országunk felépítésé­hez. Luizsi Antal igazgató. A letenyei járás begyűjtési versenyre hivja megyénk járásait A letenyei járás dolgozói pél­dát mutattak a gabona és őszi­kapások begyűjtési versenyé­ben. „Mi, a letenyei járás dol­gozói a Központi Vezetőség határozatának megvalósulását, mezőgazdaságunk felemelkedé­sét kívánjuk támogatni azzal, hogy élőállat és állati termék begyűjtési tervünket december 21-re teljesítjük. Ennek érdeké­ben versenyre hívjuk az ország valamennyi járását. Részletes vállalásaink a kö­vetkezők: 1. Hízottsertésbeadási ter­vünket december 21-re 100 százalékig teljesítjük. 2. Vágómarhabeadási tervün­ket december 10-ig 100 száza­lékra teljesítjük. 3. Hízottbaromfibeadási ter­vünket december 21-ig 100 szá­zalékra teljesítjük. 4. Tojásbeadási tervünket december 10-ig 100 százalékra és tejbeadási tervünket decem­ber 21-ig teljesítjük. 5. Széleskörű felvilágosító munkával ismertet' öli a dolgo­zók érdekeit szolgáló kormány­rendeleteket, a Központi Veze­tőség október 31-i határozatát. 6. A begyűjtési állandó bi­zottságokat rendszeresen mű­ködtetjük és a népnevelő­munkába aktívaháiózatokon keresztül bekapcsolódunk.” Kovács István VB-elnök Szabó István VB-titkár Csesztregi Lajos üzemi párttitkár Épül, szépül Heves megye A kormányprogramm nyilvá­nosságra hozatala óta eltelt idő alatt Hev.es megyében több mint két és félmillió forintot fordítottak kulturális és szociá­lis célokra és a dolgozók jobb élelmiszerrel való ellá ásóra. A megye élelmiszeriparának fej­lesztésére több mint egy mil­lió forintot fordítanak. Ebből fejlesztik az egri és a gyön­gyösi vágóhídakaf, valamin1: a húsfeldolgozó üzeme'et. Fél­millió forintot fordítanak a sü­tőipar fejlesz’ésére, gépesíté­sére, mtinkásvéde mi ér szociá­lis lé'esíményekre. Bílc.pálfr.l- v&n és Pélervásáron még ebben az évben új sütőüzem létesül. E felemelt összegből befejezik Egerben és Gyöngyösön az új áruházak építését és több árudát rendbehoznak. Kéttantermes iskolák épül­nek Balatonon, Fe’német en, Tar nalel es zen, ezenkívül több községben bővítik és tata­rozzák az iskolákat. Rövi­desen sor kerül újabb 11’kuliúr­ház létesítésére. A megye 12 községe majdnem 300.000 forin­tos községgel járdádat, kutakat vízvezetékeket, hidakat kap. Gyors üt.emben folyik az ál­lami házak ta‘a rórása és hely­rehozása. Egerben jelenleg 22 ál ami ház karbantartása fo­lyik. Szépülnek Gyöngyös és Hatvan lakóházai is. Mindezek azt bizonyítják, hogy napró napra, megvalósul megyénkben is póriunk és kormányunk pro- grammja, mely a dolgozók élet' örülményelnek megjaví­tását tűzte maga elé. Egymás mellett halad a megye két legjobb traktorosa Vájjon, ki a megye legjobb traktorosa? Ez a kérdés foglal­koztatja. nap mint nap a. gépál­lomások do'gőzölt. Annál is in­kább, mert az a traktoros, aki legjobb eredményt ér el, elnyeri „A megye legjobb traktorosa” címet, s a citfume] járó 1600 fo­rint pénzjutalmat. Traktorosa­ink egész évben vensenyezteK a«z elsőségért Jelenleg — a gépállomások megyei igazgatóságának jelen­tése szerint — igen nagy harc alakult ki Győri Mihály horti és Zeke István lőrinci traktorosok között. Igaz, hogy Győri Mihály 296 százalékos eredménye jóval túlszárnyalja Zeke István 238 százalékos eredményét, de az érem másik oldala mást mutat. Győri Mihály "éves terve csak 393 normálhold, ezzel szemben 1164 normálhold a tejesítése. Zeke Istvánnak 510 normálhol- das előirányzatává] szemben 1210 nonmálhold ai teljesítménye, s ezzel magyarázható alacso­nyabb százaléka. Ennek ellenére azonban a két traktoros fej-fej mellett halad, s még nyílt kér­dés. hogy melyiküket illeti meg a legjobb traktoros büszke r’me. Nemcsak Győri Mihály és Ze­ke István dolgozik becsületesen. Számos traktoristát találunk nem messze az élvonalbeliektől. Bukta Lajos és vállótársa, Ke­rekes Lajos 156 százaléknál tartanak éves tervük teljesí­tésében, mivel 760 hold elő­irányzatukkal szemben már 1193 normálholdat teljesítettek. Az őszi terv teljesítésében is születnek kimagasló eredmé­nyek. Jakab Rafael és váltótársa, Jakab József míg 470 normál* hold őszi tervükkel szemben 681 normálholdat teljesítettek. Szá­zalékban legmagasabb Szűcs Károly eredménye, 193 százalék. Győri Mihály és váltólársa 140 százalékra teljesítette őszi ter­vét. Terven felüli teljesítmények a Selypi Cementgyárban A Selypi Cementgyár dolgo­zó: lankadatlan harcot' folytat­nak éves tervük mielőbbi teljesí léséért. A berendezésekre állandóan vigyáznak, hogy hiba miatt egy percre sem álljon meg a termelés. Az üzem három kiinkerégetője, Fazekas Gábor, Szűcs János és Liptai Kómán versenyben végzik mun'.újukat. Mindent, elkövetnek, hogy a ke­mencék állandóan üzemképesek legyenek. Vigyáznak arra, hogy a kemencék mindig a legna­gyobb kapacitással dolgozza­nak. így érték el,, hogy péntek reggelig esedékes havi -tervü­kön felül 390 tonna künkért ter­mellek. A klinkerégetök jó Egerfarmoson munkájának eredménye, hogy a cementmolnárok sem maradtak le. November 27-én reggelig ese­dékes havi tervükön felül 240 tonna cementet küldtek épülő városain'Inak, javainknak. A gyár vezetősége, a, terven felülj cement előállítása mel e.t kissé megfeledkezett az önköilt- ség csökkentésért'!. Nagyon sokszor béralaiptúllépés fordult elő az üzemben, ami drágítja a cement előállítását. A cement­gyár műs rki vezetői fordítsa­nak nagyobb gondot az önkök* ségcsőlkkentésre, hogy minél olcsóbban, minél több jómiriő- ségű cementet termelhessenek. 29 traktorista befejezte évi tervét Az egerfarmosi gépállomáson ’endületesen folyt edd'g a mun­ka. A traktorosok nagy harcot folytattak éves tervük mielőbb! befejezéséért. Határelan lelke­sedésük meghozta az eredményt. A gépállomásói már eddig 29 Vak toros fejezte be éves tervét. Számos traktorista tűi is telje­sítette évi e’ő-irányza'át. Az el­sők között találjuk Bukta Lajost, aki 191 százalékos eredménynél idcii A brigádok között- is élénk verseny a'akulí k:. Jeénlég az Uförő brgád van az éden. ame­lyb 39C9 évi normálh^'d elő­író yzodíva szemben 4973 nor­málba don végezte el « tatal­munkat. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom