Népújság, 1953. október (79-87. szám)
1953-10-18 / 84. szám
1953 október 18. N f PÜJ SÄG 3 LÁTOGATÁS MEGYÉNK GÉPÁLLOMÁSAIN Érdemes szövetkezeti traktorosnak lenni Majoros József, mint a boconádt Petőfi tsz tagja került a boconádi gépállomásra, E,gy évvel ezelőtt lett termelőszövetkezeti traktoros. hogy géppel segítse szövetkezetének munkáját. Igen szép munka ez, s emellett jövedelmező is. A tsz traktoros munkaegységre dogozik, a teljesített munkaegysép után a gépállomás azonnal nyolc forint előleget fizet ki. Ha pedig nem a szövetkezetnek, hanem egyénileg dolgozó parasztnak végez munkát, épúgy kapja a fizetést, mint az állami traktoros. Majoros elvtárs október 10-ig 2340q forint előleget kapott munkaegységeire a gépállomástól, az egyénieknek végzett munkájáért és a gépállomáson belül dolgozott órákért pedig 2946 forintot. De jövedelmének zömét a terme'őszövetkezet biztosította. Kilenc hónap alatt 346 munkaegységet teljesített. s ezután 17 mázsa 30 kiló búza, csaknem hét mázsa árpa, munkaegységen- kint körülbelül másfe.deci bor. 35 kiló cukor jutott. Ezenkívül egész évben kapott húst. gyümölcsöt. borsót, jut még pálinka, borsó, takarmány, egy sor más terményjéleség és még készpénz is. Ha a munkaegységekre eső eddigi készpénzátlagot vesszük, ami 3.55 forint — de ez még eme'kedik — ez azt jelenti, hogy Majoros elvtárs 1200 forinton felül kap még készpénzt is. Szerényen számolva is Majoros elviárs ebben az évben Í5-—20 ezer forin'ot keresett. Érdemes szövetkezeti traktorosnak lenni! Sok jogos panasz hangzott el a termelőszövetkezet és gépállomások megyei tanácskozásán. egyes gépállomások hanyag, hiányos munkájára. Kifogásolták a termelöszövet- keeztek, gépállomások küldöttei, miért áll annyi gép szerte a földeken, miért késleltetik a szántás-vetéssel igyekvő termelőszövetkezeteket és egyéni parasztokat. Az alkatrészhiány, melyet a gépállomások vezetői, de maga a megyei igazgatóság is a hibák forrásának nevez, nem adhat arra lehetőséget, hogy e mögé bújva hárítsák el a felelősséget az őszi munkák terén mutatkozó lemaradásért. Az eddigi lemaradást be lehet pótólni a gépek két műszakos üzemeltetésével. Nagy lehetőséget nyújt a gépek kihasználása, de a gépállomások igazgatói és vezetői nem nagy gondot fordítanak a két műszakos szántás megszervezésére. Arra hivatkoznak, hogy a traktoristák nem akarnak két műszakban szántani. Hogy mennyire nem állja meg helyét ez az állítás, azt bi zonyítják az egerfarmosi traktoristák, ahol hét gép kivételével két műszakban szántanak. Porbahull egyes vezetők és traktoristák kifogása is, mely szerint a két műszakban dolgozó traktoristák nem tudnak keresni. A két műszakban dolgozó egerfarmosi traktoristáknak két-három ezer forint keresetük is van. Zeke István lőrinci traktorista is két műszakban dolgozik, legutóbbi havi keresete jóval felül volt 2000 forinton. A gépállomás vezetői azt az időt, amit a kifogások keresésére fordítanak, sokkal gyümölcsözőbben tudnák felhasználni a munkaverseny megszervezésében. A traktoristák hatalmas tömege kész arra, hogy minden igyekezetével segítse a termelőszövetkezetek és egyéni parasztok kenyérért folytatott harcát. Csupán azt kérik a gépállomások vezetőnői, biztosítsák számukra a műszaki feltételeket, s gondoskodjanak ellátásukról. Teremtsék hát meg minden gépállomáson a jó munka feltételeit, s a traktorosok éjjel-nappal szántva hozzák be eddigi lemaradásukat. Élenjáró traktorosaink GYŐRI MIHÁLY nem most fogja először a traktor kormánykerekét, régi alapító traktoristája a horti gépállomásnak. Őszi tervét szeptember 30-án fejezte be. s ezzel megmutatta traktoros társainak: reális és teljesíthető a terv, csak szív kell hozzá, no meg szeretni kell a gépet. ZEKE ISTVÁN a lőrinci gépállomás kiváló traktorosa nem sokkal marad el Győri mögött. Különösen most az őszi terve teljesítésében ált közel Győrihez, 18 százalékkal túlszárnyalta őszi e'őirányzatát. A gépére eső 700 normálhold helyett 1044 normálholdnak megfelelő talajmunkát végzett e'. Két műszakba dolgozik, mégis jóval túlteljesíti tervét. Zeke elvtárs példája vá'aszt ad azoknak a maradi gondolkodású traktorosoknak, kik arra hivatkoznak, hogv nem lehet a tervet kétmííszakos szántással teljesíteni. KL'LACSIK MIHÁLY horti traktorista igyekszik a gépállomás adósságát törleszteni. Szeptember 5-én a dicsőségtáblára került a neve, mivel évi tervét csaknem négv hónappal a határidő e'őtt teljesítette. Őszi terve teljesítésében szorosan követi Győri Mihályt. Október 5-én érte el őszi tervében a 100 százalékot, azóta terven felül dolgozik. NANAI PÁL a lőrinci gépállomás traktorosa rendszeresen túlteljesíti napi előirányzatát. A legutóbbi dekádban 130 normá holdnak megfelelő mélyszántással segítette a környék termelőszövetkezeteit. AZ ELSŐBŐL - UTOLSO Versenyben az őszi terv teljesítéséért Húsz egerfarmosi traktor ista teljesítette évi tervét Az egerfarmosi gépállomás traktorosai nagy munkakedvvel szánlanak-velnek a környékbeli lermelöszéive.ekezeiek és egyénileg dolgozó parasztok földjén. Bukta Lajos a mezöszemerei Uj Világ tsz traktorosa, éves tervét 87 százalékos üzemanyag fogyasztással 168 százalékra teljesítette. G—35-ös traktorával jelenlep a saját termelőszövetkezetének a földjén dolgozik és napról napra szép eredményeket ér el. Hetedikén egy műszakban öt hold földel megtárcsázolt és 10 holdon keresztsoros an elvetette a búzái Kimagas'ó teljesítményekkel dolgozik a mezöszemerei Üj élet tsz másik kiváló traktorosa, Jakab Rájáel is. R 30—35-ös traktorral őszt tervéi már 135 százalékra teljesítette. Rajtuk kívül még 18 traktoros neve díszeleg a versenytáblán, akik jó munkaszervezéssel, a munkaidő minden percének kihasználásával teljesítették éves tervüket. A sereghajtók gyászos csapatában kullog most a horti gépállomás. Nem is olyan régen hibának kell lenni. A gépállomás új vezetősége még mindig úgy van a vezetéssel, min*, mikor vaA hálókocsi még úgy néztek rájuk, mint példaképre, mint olyan gépállomásra. mely átjutott a kezdeti nehézségeken. Erős traktorlsía gárdája megelégedést váltott ki mindenkiből. Nem volt olyan munka, amiben a: horti trajjtorisíák az elsők között ne lettek volna. A tavaszi 6zántás-vetésben Győri Mihály a megye élenjáró traktorosai közt küzdött. Rigó János neve a növényápolási munkák idején kelt szárnyra. Szétrombolta azt a téves felfogást, hogy géppel nem lehet jól kapálni. Gumikerekű traktora után büszkén kiegyenesedő kuorickák b'zonyítot- ták be a gépi kapálás eredményéi. A cséplési versenyjelentésekben is gyakran szerepeitek a horti traktoristák nevei. Az élenjáró íraktoristák mellett a derék had is jól küzdött, s ez még nagyobb eredmények elérésére sarkalta az előretörő trak tor istákat. S most, mikor a jövőévi kenyér sorsa forog kockán, lassítanak a horti traktoristák. Az éveleji versenykedv sem csillog már régi fényében. Levertség, kedvetlenség lett úrrá a horti gépállomáson. Elsősorban a traktor kormányánál ülő embereken múlik, meddig tart még ez a fékezés, mikor indulnak harcba régi jó hírük visszaszerzésére. Ezek az emberek pedig jogosan mondják. ha valaki fékez, ott valami laki vékony deszkapallón akar átmenni a mély szakadékon, s próbálgatja, ugyan megbirja-e? guld keresztül rajta. Könnyen teheti, hiszen foghíjas ablaka, meg az oldalán lévő tekintélyes hasadékok segítségére siettek. Miért nem fűtenek? — kérdezi a gyanútlan olvasó. A választ megadja az ott dolgozó hal traktorista'. Nincs tüzelő. Am a traktoristák nem hagyják any nyibân. s „egyszerűbb" módon oldják meg fűtést. A melegitő- lámpát használják a szén helyett, e az üzemanyag melegévet űzik el az októberi hűvös szelet. Ha esik áz eső, a segédvezetők vigasztalódnak, hiszen nem ázik meg mindenki, csak ők. mert a felelős vezetőknek van esőkabátjuk-, de nekik nincs. Arról ne is beszéljünk talán, hogy Kovács György segédvezetönek még ..pujajka" se jutott. Ezek az „apró" dolgok na* gyón segítik a lábat, mely a féket nyomja, s ezek kijavítása első lépés lenne ahhoz, hogy a .lábpedálról a sebességváltóhoz nyúljon a traktorisla, sa gépNem mernek szembenézni z valósággal, inkább szépítgetésse! próbálják a hibák jelentőségét kisebbíteni. Persze eredménytelenül. A gépállomás traktorosai joggal panaszkodnak a rossz, lélektelen bánásmód mialt. Kint a földeken láthatjuk igazán a gépállomás vezetősége hogy gondoskodó a íraktoristákról. A hatvani Dózsa tsz földjén két traktor szánt tompa pöfö- gessel. A dü!ö-út meliett, mint életunt, vén ember, fejét fél re - billentve hálókocsi áll. Az októberi csípős szél kíváncsian száállomás visszaszerezhesse hirtelen elvesztett becsületét. Kovács Endre A lőrinci egyhangú, szervezésben elmaradt életét csupán pár hónapja irányítja új vezetőség, de munkájuk már ezalatt a rövid idő aiptt is gyümölcsöző. Működésük első percében felismerték a verseny nagy jelentőségét és szükségét. Ezért tartotta legfontosabb feladatának az igazgató ennek átszervezését és kiterjesztését. Az október 1-én megindított őszi mélyszántási verseny állásáról, cf aznaponként változó eredményű „Villáin” számol be. Újabb lendületet ad ez a traktort st ákn ak, meggyorsítja a munkát, hiszen ki nem szeretné az első díjat, egy népráctiót, vagy jó erős bakancsot léire, második díjként. — Azt is messzire elkerüli a hideg, aki a harmadik díjként kapott meleg vattaruhában ü! traktorán — mondogatják hideg napokon egymásközt a határban. A traktoristák, amióta At- kárra! versenyben állnak, mindennap nagyobb és nagyobb területen végzik el a szántást. Ez a vetélkedés'hozta létre Nánai Pál 130 normálholdas teljesítményét egy dekád ideje alatt. A vezetőség minden 10 napban tart gyűlést, ahol értékelik a verseny állását. Az eddigi eredmények azt mutatták, hogy a traktorosok megél tették feladatuk fontosságát és felelősség- teljességét, azt hogy munkájukkal a jöyőévi kenyépe!!átást segííik elő. Jó kezekbe került Kovács János három. Kovács óéter három és félhold földje, és vala'- mennyi dolgozó paraszté, akiknek lőrinci traktoros készíti elő talaját az őszi vetésre. Ezért szerelj becsüli őket a környék minden embere. a vezetőség többször jutalmazza 100 forinttal a legjobbakat. A traktoristák mindig készséggel segítenek egymásnak a gép megjavításában. Az esetleg előforduló gépalkatrész- hiány zavarát pedig helyes szervezéssel és időben: elintézéssel előzik meg. A gépszínben tisztán sorakozó cséplőgépek azt mutatják, hogy nemcsak munkaközben, hanem a munka befejezése után is rendben- taríja és óvja őket gazdájuk. Mindez elsősorban a vezetőség példamutatásáról, jó politikai re- velőmunkájáról tanusko. dik, Előreviszi a szó* cialista munkaversenyf és ha továbbra is ilyen ütemű lesz a fejlődés — biztosítja a gépállomás, nak az qlső helyet. Dobai Margit * Uj épületet kapott a tarnaszentmiklósi gépállomás A tarnaszentmiklósi gépállomás. dolgozói örömmel fogadták a hírt: új épületet kapnak az ősz folyamán. S az Ígéret marva í óra vált. Államunk /. 884.000 forintot költött építkezésre, hogy modern, az állomáshoz közel- fekvő, kellő helyiségekkel rendelkező épületet adjon át a gépállomás dolgozóinak. Mit várt ezért az. állam? Azt, hogy « gépállomás dolgozói helytálljanak a munkában, határidőre teljsitsék a tervüket. A gépállomás tervteljesítésén nem látszik meg. hogy minden ere- jükkej harcoltak volna a tervért, nem használtak ki minden lehetőséget a munka megjavítása érdekében, őszi tervüket eddig még csak 34 százalékra teljesítették, az egy gépre eső teijesil- mény is alig éri el a 2.5 normá! hold at. Pedig a jópéldáért nem kell messzire menniük. A gépállomás kiskörei brigádja — Szécsi Zoltán brjgádvezetövel az élen — öt erőgéppel már egy-két nap múlva teljesítik őszi tervüket. A Hogy hol a hiba, nem nehéz meglátni. Rossz a munkaszervezés, kevés a politikai felvilágoNe haragudjatok, nem segíthetek, siker titkát is elárulhatjuk. Valamennyi gépjükkel két műszakban dolgoznak. Aliért nem követi Szécsi Zoltán brigádjának példáját a gépállomás valamennyi dolgozója? mert akkor kevesebbet keresek. sító munka. Hogy mennyire nem foglalkoznak az emberekkel^ azt a két traktorista lány munkáján is lemérhetjük, akiknek együltes terljesítménye csak 83 normálhold. A szakképzett, nagyobb gyakorlattal rendelkező traktoristák foglalkozzanak többet a női dolgozók szakmai oktatásával. A traktoros! ányók pedig a jogot, — melyet államink biztosít nekik — igyekezzenek meghálálni kitartóbb, „férfiasabb'' munkával. Példát mutatnak a káli gépállomás kommunistái •Bánt 1 traktor — M cm mélyen. A káli gépállomás, október 10-én a megye gépállomásai között folyó versenyben két első, egy második és két harmadik helyet biztosított magának. Erre a napra őszi talaj- munkatervét 65 százalékra teljesítette, mélyszántásban pedig 73 százalékot ért el. A gépállomás jó eredménye elsősorban a kommun1sták példázni itatásának köszönhető. Sári Albin párttag október 10-re évi tervét 103 százalékra, őszi tervét 140 százalékra teljesítette. Helgert Ferenc, Dávid István, Török József, kommunista traktorosoknál is ritka eset, hogy ne teljesítenék normájukat. Ezeknek az elvtársaiknak a példáját követik az olyan traktorosok, mint Bodó Jenő DISZ- tag. vagy Saiga István párton- kívüí, akik sz'ntén példásan dolgoznak.