Népújság, 1953. augusztus (62-70. szám)

1953-08-16 / 66. szám

VU'AG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG AZ MDP HEVESMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 66. SZÁM. Ära 50 fillér 1953 AUGUSZTUS 18. Védjük termelőszövetkezeteinket Irta : Sütős Sándor M. B. mezőgazdasági oszt. vezető Ezekben a napokban dolgozó parasztságunk élénk figyelem­mel kíséri termelőszövetkeze­teink nehéz, küzdelmes munká­ját, az életeit . adó gabonának, szorgalmas munkájuk gyümöl­csének betakarítását. Már ed dig is megállapítottuk, hogy az elmúlt évi nehéz, gazdasági gondok után ebben az évben a jó] dolgozó termelőszövetkeze­tek tagjai olyan gabonajuttatás- ban részesülnek, amelyre eddig még nem volt példa. A termelőszövetkezetek jelen­tős részénél befejezték a csép- lést és boldogan újságolják a 12—14 mázsás terméseredmé­nyeket. A termelőszövetkeze­teink, a dolgozó nép államától kapott önzetlen segítségért ad­ták az első gabonát a hazának, ezzel is kifejezve hálájukat a munkásosztály, a dolgozó nép állama iránt. Az állampolgári kötelezettség teljesítése után megkezdték a jövedelem, a ga­bona szétosztását, gondosain félretéve a jövőévi vetőlmag,. s a közös állatállományhoz szük­séges takarmánygabonát. Az eddigi eredmények azt mu­tatják, hogy most a szükségle­ten kívül bőven jut gabona sza­badpiacra is a termelőszövet­kezeti tagoknak. Az atkári Mi­csurin termelőszövetkezetben 10 kiló gabonát osztottak mun­kaegységenként, Cukor János köze! 50, Csuzdi Gábor 44, Mol­nár József és Bagi Károly 34 mázsa gabonát szállított haza. Ez azonban még nem teljes, mert emellett még több más juttatásban részesülnek. Igen komoly kukoricaosztalék lesz, a mintegy 30—40 vagon kuko­ricából, előreláthatólag 30—40 mázsa burgonya, nyolc—tíz hektoliter bor jut egy-egy csa­ládnak, a bab, mák, 6 egyéb ter­mészetbeli juttatás mellett. Eh­hez jön még a tagok háztáji gazdaságának jövedelme: Bagi Jánosnak csak a háztájiban több mint 15 hektoliter bora lesz. Sorolhatnánk tovább a ki­váló eredményeket elérő ter­melőszövetkezeteket, mint a he- vesvezekényi, viszneki, boldogi Béke, a kömlői Kossuth, Sza­badság termelőszövetkezetek. A kömlői Kossuth termelő- szövetkezetben például a kor­mány által biztosított 10 száza­lékos begyűjtési kedvezmény két kilogrammal emelte meg az egy munkaegységre eső jövedelmet. Azok a termelőszövetkezeti ta­gok, akik egész évben lankadat­lan szorgalommal dolgoztak, most megérdemelten élvezik munkájuk gyümölcsét. Ezek a nagyszerű eredmények példát, bíztatás* jelentenek a gyengébb szövetkezetek számára, melyek a kezdet nehézségeivel küszköd­ve, még nem tanulták meg, hogyan kell nagy területen gazdálkodni, de példát, bizta­tást jelentenek az egyéniek szá­mára is, akik már gondolkod­nak de még nem határoztak a belépésről. Nem véletlenül kér­te Erdélyi Sándor és három tár­sa, hogy vegyék fel őket az at­kári Micsurin termelőszövetke­zetbe. A jó eredményeket azonban nemcsak mi látjuk, felismerte az ellenség is, hogy a bő termés, a nagy jövedélemosztás követ­keztében. a termelőszövetkeze­tek ebben az évben végleg meg­szilárdulnak. Éppen ezért az osztályellenség „most vagy so­ha” jelszóval minden erejét összeszedve részben betűiről, részben kívülről fokozza táma­dását a terme ! őszövetkezetek el­len. Elhallgatják az eredményeket, félremagyairázzák a kormány- programmot, a tagok boldogu­lása ellen törnek, szét akarják zúzni azt, amit a tagok többévi szorgalmas munkájukkal építet­tek. A falu söpredékei: a kuiá- kok, kupecek, a naplopók, az in­gyenélők, a semmi emberek, akik gazdasági előnyt vélnek szerezni a tsz-ek felbontásából, nem rettennek vissza semmi­féle aljas aknamunkától és a legkülönbözőbb eszközökkel végzik romboló munkájukat. Egyes helyeken sikerült az el­lenségnek a becsületes, szorgal* masam dolgozó tagok egy részét megtéveszteni, mint Kömlőm, Atkáron, Boldogom és Atány- ban. A megtévesztett tagoknak minden jót ígértek a közösből a felosztás után. A kiskörei Dó­zsában a juh állományt a juhá­szánál foglalkozó tagnak ígér­ték, noha az ellenség is jól 'tudja, hogy a közös vagyont nem lehet széjjelosztani. így történt meg, hogy a me­gyéből 16 jtermel ©szövetkezetből vittek vagy küldtek fel kérvényt a földművelésügyi miniszté­riumba. Ezeket a kérvényeket mindenhol az ellenség szerkesz­tette, akik az elmenekült fa­siszta söpredék, földbirtokosok és gyárosok, úgynevezett „Sza­bad Európa” hangjára hallgat­va, ennek utasításai szerint jár­nak el. Kik voltak az amerikai imperializmus bérenceinek helyi szekértolói? Az atkári Kossuth volt ts-z elnöke Bander György kulák, volt bíró, az Alkotmány tsz-bén Tari Antal kulák tanító, Kömiőn Oláh Sándor kulák, folt bíró. Ezek és ehhez hason­lóak voltak a kérvények értelmi szerzői, akiket szívesem támo­gattak olyanok, mint a kömlői Szabadság tsz-bem Juhász Jó­zsef, aki 62 munkaegységével szégyene a Szabadság 'termelő- szövetkezetnek, de szégyene a szorgalmas parasztságáról is­mert Kömiő községnek. Amo­lyan „semmi emberek”, akik a közös felosztásából gazdasági előnyt remélve elősegítették az Imperialisták helyi ügynökei szavára, hogy a becsületes dol­gozók maguk is aláírják az ívet, akik a jövedelemelosztás után igen helyesem megbánták cselekedetükét és szilárdan ki­tartanak a szövetkezet mellett. Ne türjük meg sem a belül­ről, sem a kívülről jövő ellen­séges agitáoiót. Leplezzük le és távolítsuk el a befurakodott el­lenséget, de azokat is, akik az ellenség munkáját fújva végzik a bomlasztó munkát. Ugyanak­kor türelmes, felvilágosító szó­val kell megértetni az ingadozó tagokkal, hogy az ellenség az ő jobblétük, boldogulásuk ellen tör, hogy ezek is, harcosan áll­janak helyt szövetkezetük vé­delmére. A pártszervezetek támaszkod­janak harcukban a legöníuda- tosabb tagokra, határozzák meg a tanácsok, a DISZ, és az MNDSZ feladatát a szövetkeze­tek megvédésében A gépállo­mások, de elsősorban a politi­kai helyettesek legfontosabb fel­adatna a termelőszövetkezetek, a munkás-paraszt szövetség meg­szilárdítása. A szövetkezetek védelmében nagy szerepe van a szomszédos szilárd tsz-ek veze­tőinek. A vezetők, a hatvani Dózsa, tsz példáját követve ad­janak testvéri segítséget a gyen­gébbeknek, saját példáikkal győzzék meg az ingadozókat. Pártbizottságaink irányítsák, szervezzék, vigyék ellentáma­dásba a pártszervezeteket, 'tá­maszkodjanak ebben >s » szi­lárd, szorgalmasan dolgozó ta­gokra. A tanácsok a cséplés befejezé­sét segítsék elő, gyorsítsák meg a 'tsz-ekben a gabonajövedelem elosztását. Ipari patronázs cso­portjaink is adjanak fokozottabb segítséget a szövetkezeteknek, erősítsék tovább ai munkás-pa­raszt szövetség dtépheteden szálait. A szövetkezetek megvédésé­ért indított ellentámadás sikere, a széleskörű felvilágosító mun­kán, az ellenséggel szembeni kíméletlen harcon alapszik. -A járási pártbizottságok elsősor­ban ezen a téren adjanak hat­hatós segítséget a termelőszö­vetkezetek pártszervezeteinek, hogy szövetkezeteiket szilárddá, egységessé, erőssé tegyék. üj, modern híd íveli át Hatvanban a Zagyvát. iNiliMilliaiiKHiiiiHtiifiRiiHiiHMiiaiiiiHiaiiiiNaiaiiiiHiiinitiiHMimBNiaiiMinnivHti ALKOTMÁNYUNK TISZTELETERE Élesedik a verseny üzemeink között Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa értékelése alapján az SZMT vándorzászlajáért folyó küzdelemben, augusztus első dekádjában üzemeink az alábbi eredményeket érték el: Első a Selypi Cementgyár: ktínkerből 120.4, cementből 117, második a rózsaszentmártoni IX-es akna 108.8, harmadik a Lakatosárugyár 102.1, negyedik az Egri Dohánygyár 100.2, ötö­dik a Hatvani Cukorgyár 94, hatodik Petőfi-altáró 91.1, hete­dik a gyöngyösi Xll-es akna 89.3, (Petőfibánya vállalat 96.5), nyolcadik a Mátravidéki •Erőmű 87.7, kilencedik a Tég­lagyári Egyesülés 85.6, tizedik a Gyöngyösoroszi Ércbánya 85.3, tizenegyedik Egercsehi bá­nya 84.5, tizenkettedik a Béla­pátfalvi Cementgyár: klinkerből 92, cementből 75.4, tizenharma­dik a Recski Ércbánya: nyers­ércből 80, szinporból 49, tizen­negyedik a Gyöngyösi Váltó- és Kitérőgyár 10.3 százalékkal. Kiváló eredmények születtek az elmúlt dekádban a brigád és az egyéni versenyben. A brigádok között Kettős Im­re (rózsaszentmártoni IX-es ak­na) brigádja vezet 194 százalé­kos eredménnyel. Második Men- czel János brigádja (Petőfí-altá- ró) 130, harmadik Csordás Gyu­la (Petőfi-altáró) brigádja 130 százalékos eredménnyel. Az egyéni versenyben is ér­tek el kiváló eredményeket. A legjobb Kovács Béla gyön­gyösi XII-es akna, eredménye: aki augusztus 11-ig havi tervét 107 százalékra teljesítette. Bí­ró n. István 210 százalékos de­kádtól jesítmény ével a második helyet foglalja el. Harmadik Bakó István 199, negyedik Szá­lai István 180 százalékos telje­sítményével. Maklártálya harca az ország kenyeréért Július 17. óta egyre fokozódó lendülettel folyik községünkben ai cséplési munka. A mi erőgé­pünkön ott leng a „legjobb bri­gádnak” feliratú selyemzászló, melyet harmadszor nyertünk el. A vándorzászló mindig ahhoz a géphez kerül, amely a legma­gasabb napi teljesítménnyel dol­gozik. Megtartani bizony na­gyon nehéz, mer* lelkes harc folyik érte, de mi már két napja őrizzük, s munkánkkal meg is akarjuk tartan; mindvégig. Eddigi teljesítményünk 180 tonna, de tervünket, a 240 ton­nát hamarosan befejezzük. Mun­kánkban a jó eredmény ellenére számos hátráltató tényező van. Igen sokszor megtörténik, hogy egy nap a lat* hat-hét helyen kel! csépelnünk, ami nagy idő- veszteséget jelent. Ezen úgy se­gítettünk, hogy minden reggel korábban kezdjük a munkát, s napközben is harcolunk minden percért. A cséplés időtartama alatt vasárnap is rendes mű­szakban dolgozunk. Gépünk motorja igen gyenge állapotban van, s csak Magas Ferenc szaktudásának és fárad­ságot nem ismerő munkájának köszönhető, hogy eddig műszaki hiba miatt még egy órát 6em veszítettünk. Üzetnanyagmegta­karításban is élenjárunk, meg­értve azt, hogy ezzel népgazda­ságunkat támogatjuk. Bár a cséplés már befejezé­séhez közeledik, munkánk ezzel még nem ér véget. Nagy fel­adat vár ránk ai begyűjtés te­rén is. Körzetűnk eddig első helyen áll beadási kötelezettsé­gének teljesítésében. Hátraléko­sunk nincsen, mert minden dol­gozó paraszt, becsületesen, a cséplőgép mellől eleget tesz ál­lamunk iránti kötelességének. Az eddigi eredmény brigá­dunk minden egyes tagjának érdeme, mer* a közösen végzett jó munka nyomán született. Kü­lönösen kiemelkedő etetőink, Barta László és Bóta István teljesítménye, akik minden mű­szakban becsületesen dolgoztak, s éjjeli pihenőjüket is feláldoz­ták, hogy gépüket rendbetartsák. Tudjuk azt, hogy ma ránk fi­gyel az ország minden dolgozó­ja. A mi munkánk biztosítja a jövőévi életet, s ez a hatalmas feladat új erőt önt belénk. Ezért, harcolunk most, az utolsó na­pokban még erőteljesebben, lan­kadatlanul, tervünk mielőbbi tel­jesítéséért. BALOGH KATALIN ellenőr Üdülés után jobban megy a munka A közelgő augusztus 20 tisz­teletére lázas munka folyik az egri Dohánygyárban. Dolgozóink tudják, hogy számukra mit 3e lent az alkotmány, s az üdülés­ből visszatérve, friss erővel vég­zik a munkát, hogy teljesítsék vállalásukat, s az eredmény nem is marad el. A gépi szi- varka osztály vállalta, hogy mi­nőségi pontját 96-ról 97-reemeli. Teljesítése 97.2. A töltőgépek közül a legjobb munkát a 4-es számú Rapid-gép végzi, mely a július; tervteljesítésben ás élen­járt. Normaszázaléka 114.3, a többi gép 111 százalékával szemben. A gép mellett dolgo­zók lelkiismeretes, jó munkájá­nak köszönhető ez az eredmény. Jutalmul Szkárosi Gyula három­hetes üdülésben részesült a, pa- rádi üdülőben. A rrui nka mód szer át a d ásban Nagy Józsefné sztahanovista gépkezelőnő jár az élen, de Csa­nádi Itnréné dobozkészítőnő is szívesen segít másnak, munka­módszere átadásával. így Teleki Istvánná ifidolgozónk 109-ről 124 százalékra emelte teljesít­ményét a Csanádi Imréné oda­adó munkája nyomán. Teleld Isívánné örömmel és szívesen végzi munkáját, mert tudja, hogy aiz üzem napközijében pici gyermekére gondosan vigyáznak. Horváth Bemátné jó fizetést kap munkája után, s nincsenek gondjai, hogyan járassa iskolába három gyermekét. Horváthné fa Csanádi Istvánné munkamódsze­rével dolgozik, 107 száz a!ékről 128 százalékra sikerült emelnie teljesítményét. À párosversenyben is születtek említésreméltó eredmények. Bor­nemissza Irma és Kalauz Lajos* né versenyében első Bornemissza Irma lett 98 minőségi pon-ttol. Tóth Imréné és Kovács Paine fej-fej mellett haladnak, mind­ketten 97 minőségi ponttal dol­goznak. A munkaverseny lendülete állandóan fokozódik. Erről a szakszervezet úgy gondoskodik, hogy a hafigoshíradón keresztül óránként ismerteti és hangle­mezzel jutalmazza a legjobb dolgozókat. Licska Petemé levelező. Teljesítették augusztus Zfl-ra tett fogadalmukat a Mátrai Ásványbánya dolgozói A Mátrai Ásványbánya dol­gozói eddig számos példával bizonyították, hogy keményen, becsülettel helytállnak adott szavuk betartásában. Egy hó­nappal ezelőtt elhatározták, hogy tervüket augusztus 20-ra 10 százalékkal túlteljesítik. Fel­ajánlásuk teljesítésének érdeké­ben a vállalat két üzeme, az istenmezeji betonit, és a kis­hegyi terméskőbánya párosver- senyszerzödést kötött, hogy ez­után még lelkesebben, nagyobb lendülettel induljanak harcba a termelés frontján. A vállalás teljesítéséért és az elsőségért folyó nagyszerű küz­delmet minden nap értékelték, hol' egyik, hol másik bánya­üzem ragadta el a győzelmi lobogót. Kedden például az is­tenmezeji betonitbánya dolgozói kerültek élre napi tervük 181 százalékos teljesítésével, mert ezen a napon a kishegyi bá­nyászok csak 145.8 százalékot értek el. Jelenleg havi tervük esedékes részének teljesítésében az istenmezeji bányászok jár­nak élen, mivel szerda reggelig havi tervüket 134.5 százalékban teljesítették, a kishegyiek 105 százalékos teljesítménye mel­lett. A két üzem páros versenyének eredménye, hogy az alkotmány ünnepének tiszteletére tett 10 százalékos vállalásukat már jó­val túlteljesítették, de ennél az eredménynél nem állnak meg. A kishegyiek nem nyugszanak bele, hogy az istenmezeji bá­nyászok megelőzték őket. és el­határozták: soraik között még jobban megszilárdítják a fe­gyelmet és a munkaidő min­den percének a kihasználásával a bányásznapig megelőzik ver­senytársukat. A két bányaüzem nagyszerű Versenye, a gyengébbeknek nyújtott sztahanovista segítség azt eredményezte, hogy az üzemekben pár hete egyetlen 100 százalékon alul teljesítő dolgozó nincs. Most, az alkot­mányi műszak idején fokozzák erőfeszítéseiket, hogy minél több hasznos ásványt termelje­nek népgazdaságunk számára, Az utóbbi napokban tovább fokozódott a begyűjtés; verseny megyénkben is. Egyre több köz­ség, termelőszövetkezet jelent­hette, valóravál tóttá a párt­nak adott szavukat, teljesítették beadási tervüket. A gyöngyösi járás dolgozó parasztjai megígérték, hogy augusztus 12-re a gabona- begyűjtésben elérik a 100 szá­zalékot. Vállalásukhoz híven 12-re teljesítették beadási köte­lezettségüket, s ezzel országos viszonylatban ötödik helyre ke­rültek a járások versenyében. Ehhez a győzelemhez hozzájá­rult az, hogy a járás községei­ben a kisgyííléseken, s egyéni agitáción keresztül ismertették a dolgozó parasztsággal a kormá­nyunk által adott kedvezménye­ket és a végrehajtás ellenőrzé­sébe bevonták a járási és köz­ségi állandó bizottságok tag jait, aktíváit is. Megyénk já­rásai közül másodiknak a hevesi járás nyerte el a szabadpiacot, mivel beadási tervét határidő előtt tel­jesítette. Országos viszonylat­ban a nyolcadik helyet szerez­te meg a járások között. A hevesi járás méltó versenytársa a gyöngyösi járásnak, mert itt sem hanyagolják el a dolgozó \ gyöngyösi járás az ötödik a járások lországos versenyében parasztság között végzett fel- világosító munkát, nem hivat­koznak a sok munkára, hogy ezzel hárítsák el magukról a felelősséget. A hatvani járás úgylátszik megelégedett a kezdeti eredményekkel, s most már csökkentett lendülettel har­col az első helyért, ami főleg a felvilágosítómunkái elhanyagolá­sának köszönhető. Támaszkod­janak bátrabban az állandó bi­zottságok tagjaira, s az ő segít­©Vnui ségükkel érjék el megyénk járá­sai között, s országos Viszony­latban is az első helyet. A pétervásári járásban sokszor előfordul, hogy arra hivatkoznak: a járás északi fekvésű, ezért maradnak el a cséplésben. Ez az érv azonban nem állja meg teljesen a helyét. A siránkozás helyett sokkal job­ban szervezzék meg a községek közötti versenyt, hogy végre el­hagyják utolsó s utolsóelőtti helyüket. Az egri és füzesabonyi járás az, mely legkevesebb gon­dot fordít a begyűjtés mielőbbi teljesítésére, a községek közötti verseny, ai dolgozó parasztok közt végzett felvilágosítómunka egyaránt alszik mind a két já­rásban. A járási tanács is több gondot fordíthatna a köz­ségi tanácsok segítésére, s ellen­őrzésére, hogy megyénk dolgo­zó parasztjai augusztus 20-át a gabonabeadási terv határidő előtti teljesítésével ünnepelhes­sék. A járások sorrendje a kö­vetkezőképpen alakult: 1. gyöngyösi járás, 2. heved járás, 3. hatvani járás, 4. péter­vásári járás, 5. egri járás, 6. füzesabonyi járás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom