Népújság, 1953. június (45-52. szám)

1953-06-04 / 45. szám

SfJLAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÉPÚJSÁG AZ MDP HEVESHEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XI. ÉVFOLYAM. 45. SZÁM. Ara 50 fillér 1953 JÚNIUS 4. A népnevelők megtisztelő feladata Sok kitüntető esemény szín­helye volt hazáink a felszabadu­lás óta. S most jogos büszke­séggel mondhatjuk, hogy az új, nagy esemény, a Béke-Világ- tan ács budapesti ülése nemcsak kitüntetést, hanem mélységes el­ismerést is jelent. Elismerést annak, amit ebben az ország­ban nyolc év alatt a szovjet nép segítségével tettünk, elismerése, hogy hazáink ,.nem rés, hanem erős bástya a béke frontján” —, elismerést terveinknek, minden munkánknak, alkotásainknak. Az egész világ szeme szeretőn, vagy irigyen, bátorítóan, vagy vére­sen most azon az országon van, amelyet a múltban csak csikó­bőrös kulacsáról, tüdőbajáról ismertek — ha ismertek —, az . egész világ szeme a béke Ma­gyarországára szegeződik. A békeharc vezérkara ülésezik: majd Budapesten, hogy kijelöl­je azt az utat, melyen tovább kell menetelnie a békeharcosok eokszáz miilliós táborának, an­nak a tábornak, amelynek tag­jai vagyunk mi magunk is: He­ves megye dolgozó népe. Az egész ország lelkes, jó munkával készül a nagy ese­ményre. Vájjon mi, hevesme- gveiek kimaradhatunk ebből a készülődésből, vájjon nekünk nem szent kötelességünk, hogy igazi, békés. otthont nyújtsunk a legkiválóbb békeharcosoknak? Nekünk is az. mi sem maradha­tunk ki ebből a készülődésből. A Pelyhe-brigád békeőrséget tart a Bélapátfalvái Cement­gyárban Boesó Mihály Petőfi- bánya kétszeres sztahanovista vájára 200 százalékos teljesít­ményt vállalt, az adácsi Előre, a nugyfügedi Dózsa, a porosz­lói dolgozó parasztok a növény- ápolás, a beadás meggyorsítá­sával bizonyítják, hogy a mi megyénkben sem pihen meg az izom. az akarat, ha a béke meg­védéséről van szó. De túlságos megelégedettség­re nincs okunk, — nem tettünk meg mindent a béke megvédé­sére, nem készültünk még fel elég méltóan a Béke-Világ- tanács ülésére. Ezek a kezde­ményezések nem találtak min­denütt széles visszhangra. Igen sok helyen becsületes dolgo­zóinknak még mindig komoly problémát jelent: mit adjak a béke legjobb harcosainak, hogy megmutassam, mindenre kész vagyok a békéért. Ezekre a kérdésekre elsősor­ban a mi népnevelőinknek kell választ adni — s hozzátehetjük, nem is akármilyen választ. A felkészülés, a helytállás, a béke szeretettnek megmutatá­sára ezernyi lehetőség áll me­gyénk dolgozói előtt. Üzemekben a félévi tervek teljesítése, falun most elsősorban a növényápolás meggyorsítása, a begyűjtés van munkánk homlokterében. „A bé­ke megvédésének nálunk min­denki közvetlenül harcosa. aki jól végzi munkáját," — mon­dotta Rákosi elvtárs. Ezeket a szavakat kell jó mélyen a szí­vekbe vésni minden népnevelő­nek, ezt kell megértenie minden dolgozónak Mondják el az agi­tátorok, hogy az imperialista farkasok, csak a gyengékbe mernek beleharapni. Erősebbnek kel! lennünk. Éppen azért har­colunk a miinél több terven fe­lül termelt szénért és cementért, búzáért és kukoricáért, mert ez erősebbé teszi az országot, nö­veli az állam hatalmát. Hazánk erősödése pedig az egész béke­tábor erejét fokozza. Erről beszél, ezt értette meg Katona Imre 15 holdas nagy­kökényes! középparaszt is, aki a Béke-Világtanácshoz írj levelé­ben megfogadta, hogy jó nö­vényápolással harcol a magas terméshozamért, hogy a géptől teljesíti 102 százalékban gabo­na beadási kötelezettségét. Mindenütt, ahol a népnevelők nem fukarkodnak erejükkel, meggyőző érveikkel, termékeny talajra találnak a szavak, előbb­re lendül a munka, a termelés. A választási készülődésben saját maguk elé állítottak követendő példát a népnevelők. Kövessék hát saját példájukat! Szabó Zsigmond, a kömlői Kossuth termelőszövetkezet tagja 48 kisgyú'lés megszervezésére tett ígéretet községe termelő- szövetkezeteiben. Már az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy népszerűek ezek a küsgyű- lések. ahol a dolgozók, mint egy család, összejönnek meghámyni, vetni a világ, a saját sorsukat. Nem egy nagyszerű megyei kez­deményezés indult el ezekről a kisigyűlésekről. melyeknek moz­gósító ereje felbecsülhetetlen. A népnevelők használják fel jól ezt a lehetőséget, s ebédszünet­ben a gépek mellett, vagy a föl­deken, este valamelyik háznál, vagy kiskapunál ismertessék széles körben a Béke-Világ- tanócs ülésének jelentőségét, azt, hogy mi a feladata minden becsületes embernek, ha a béke .védelméről, hazánk erősítéséről, az ötéves tervről van szó. A kisgyűlések mellett egyéni beszélgetéseken is mozgósítsák a falu dolgozóit a növényápo- lásí munka gyors elvégzésére, az üzemi munkásokat, a második negyedévi terv teljesítésére. El­sőrendű feladata népnevelőink­nek, hogy elterjesszék az élen­járó módszereket, hogy harcol­janak a munkafegyelem, a lógás a selejt gyártás ellen, mindaz el­len, amely gátolja, fékezi a dol­gozók versenyét és minden olyanért, amely új fegyvert ad kezünkbe a szocializmus építésé­hez. Nem feledkezhetnek meg arról sem, hogy népszerűsítsék azokat, akik nemcsak fogadal­mat tettek, hanem teljesítik is ígéretüket, akik a munkában való helytállással bizonyítják be, hogy az igaz ügy méltó har­cosai. Jelentős feladatok várnak eb­ben a munkában a békebizott­ságokra is. Nyugodtan elmond­hatjuk, hogy a nagy eseményre való készülődés időszaka me­gyénk békebizottságainak ko­moly erőpróbája, seregszemléje. A bizottságok tagjainak mun­kaiján múlik nagy részben, mi­lyen eredményekkel, munkahős­tettekkel üdvözli megyénk doh goző népe a Béke-Vii ágtan ács budapesti ülésszakát. A szó azonban magábainvéve még kevés — csak azokat köve­tik a tömegek, akik saját példá­jukkal is agitálnak. A kommu­nisták. a népnevelők, a béke- bizottságok tagjai legyenek az elsők, kik túlteljesítik inapi, havi terveiket, kik élenjárnak a nö­vényápolásban és begyűjtésben, A példamutatás volt a legfőbb motorja a választási békever- senynek, — tegyen most is az. Ragadják magukkal az üzemi munkások, a dolgozó parasztok széles tömegeit, a szó és a tett egységével harcoljanak idő­szerű, nagy feladataink jó vég­rehajtásáért. Megyénk dolgozó népe olyan lendülettel, olyan odaadással akar dolgozni ezekben a hetek­ben is, hogy emelt fővel áldhas­son a népek, a békéért harcoló emberiség küldöttei elé június 15-én: megvalósítottuk, amit ígértünk, újabb győzelmet arat­tunk a háborús uszítok felett. Adjanak meg ehhez minden se­gítséget a kommunisták, a nép­nevelők, a békebizottsági tagok, — végezzék becsülettel, oda­adással megtisztelő feladatukat. Megkezdődtek az üdülések. Dolgozó népünk legjobbjai az ország legszebb fürdőhelyein, üdülőiben gyűjtenek új erőt a munkához. A munka győzelmével köszöntsük a Béke-Yilágtanács ülésszakát A mezőgazdaság választási békeversenyének győztesei A választási béke versenyben részvevő 70 termelőszövetkezet közül, amely csatlakozott a pé- lyi Rákosi tsz felhívásához, ai kömlői Haladás termel őszövet ke­zet került .az első helyre. Tava­szi vetését jóval határidő előtt, kukoricaüiitetését április 25-re, a dohánypalántázást május 15 re befejezte. A 60 hold kukoricát választás előtt egyszer meg- kapálta, kiegyelte, második ka­pálása most folyik. A cukor­répa sarabolását és egyelését április 25-re végezte el, s most már a második kapálása folyik. A burgonyáit már másodszor töltögetik, most folyik a napra­forgó második kapálása is. A termelőszövetkezet, melynek az elmúlt évrőj nincs beadási hát- ráléka, a tej kivételével teljesí­tette e félévi begyűjtési elő­irányzatát. A második helyre a felnémeii Petőfi, míg a harmadik helyre a boconádi Petőfi termelőszövet­kezet került. Az állami gazdaságok verse­nyében a nagygombosi tan­gazdaság vívta ki az első he­lyet, második a heves-vercel- pusztai, míg a harmadik az egri állami, gazdaság. A gépállomá­sok között az egerfarmosi ke­rül; az eliső helyre, második a hevesi, harmadik a horti gépál­lomás. A választási békeverseny után meg kell állapítani, hogy a me­zőgazdaság szocialista szekto­raiban, különösen a gépállomá­son visszaesett a verseny lendü­lete és emiatt nem egy helyen komoly lemaradás tapasztalható a növényápolásban. Az állami gaizdaságok, (gépállomások, ter­melőszövetkezetek brigádjai, dol­gozói. s nem utolsósorban ve­zetői használják fel a békever­seny tapasztalatait, induljanak új harcba a növényápolás meg gyorsításáért, sikeréért. Jó munkával készül a Béke világtanács ülésére az Egri Útfenntartó Vállalat Az Egrj Útfenntartó Vállalat dolgozói örömmel csatlakoztak a Bélapátfalvai Cementgyári dolgozók versenykazdeményezé- séhez. A vállalat dolgozói el­határoztak, hogy a Béke-Vil ág­tanács budapesti ülésszakának tiszteletére az eddig beütemezett termelési tervet három százalék­kal túlteljesítik. Az állandó dol­gozók arra tettek ígéretet, hogy erre a napra aj karbantartási munka fokozásával a megyében legalább hat útvonalon minta áttöri szakaszokat létesítenek. A fizikai dolgozók példamu­tató' vállalását a műszakiak, a műszaki feltételek biztosításá­val, ai szállítások jó megszer­vezésével, az élenjáró munka­imódszerek elterjesztésével se­gítik. Az üzemi bizottság a pártszervezettel biztosítja a ver­seny gyors értékelését az élen­járók népszerűsítését. Az objektív okok... és a valóság Ezer és ezer lakás épül az országban, serény kezek rakják az új gyárak falait — úgy kell ai tégla, mint a falat kenyér. A Hevesmegyei Téglagyári Egye­sülés vezetői úgy látszik ezt mind nem tudják, hivatkoznak, fűre-fára, elsősorban az objek­tív nehézségekre, csak éppen a tervüket nem teljesítik. Május 30-án reggelig a Téglagyári Egyesülés nyersgyártási tervét 80.6, égetési tervét pedig mind­össze 66 százalékban teljesítette. Mik azok az úgynevezett ob­jektív okok? Április 4-én kel­lett vojna megindulnia a hatva­ni ú| téglagyárnak, de még ma sem termiek A mátraderecskei téglagyár vezetője. Síza'ai Mi­hály nyerstéglát rakatott a ke­mencében, s így a berakott 120 ezer nyerstégla összement. A súlyos hanyagság miatt két nap esett ki a termelésből, közel 300 ezer téglával maradtak le ter­vük teljesítésétől. Az ilyen és ehhez hasonló példák nem egye­dül állók az Egyesüléshez tar­tozó téglagyáraik munkájában, s ezek ellen nem harcol kellő eréllyel a műszaki vezetés. Az egész ország várja a tég­lát — értsék meg fontos szere­püket a szocializmus építésében az Egyesülés vezetői és foko­zott ellenőrzéssel, kemény feie- lősségrevonással harcoljanak a második negyedévi terv teljesí­téséért. Miért büszke a hevesi járási tanács? Megelégedett hangú jelentést küldött a hevesi járási tanács a megyei tanács mezőgazdasági osztályára. Többek között ei- büszkélkedik ez a jelentés, hogy a kömlői Kossuth termelőszövet­kezetben egyénekre van feloszt­va a terület, s igen jó ütemben halad a növényápolás. Azonnal meg kel! mondanunk, hogy sem büszkélkedésre. sem megelége­dettségre nincs oka a járási ta­nácsnak. A Kossuth szövetkezet tagjai bandába végzik a. növény- ápolást, kényelmesen «támasz­kodnak a kapára, halad az idő, csak a munka nem. Erről ta­núskodik a napraforgót sűrűn körüinövő gyom is. Mi a véleménye erről a fur­csa „területfelosztásról” Antal József szövetkezeti elnöknek? A következő: „Ne is próbálkoz­zanak, mert a tagok úgysem mennének bele". A járási ta­nács nem is próbálkozik, s a növényápolásban a; kömlői Kos­suth termelőszövetkezet nem a iegdicsőbb helyet foglalja e] a versenyben. A füzesabonyi járás utolsó a begyűjtésben A megyei tanács begyűjtési osztálya jelenti a május 27-i értékelés szerint. Tejbegyűjtésben: 1. pétervá’ sári járás 96. 2. egri járás 88.8, 3. hatvani járás 81, 4. gyöngyö­si járás 68.8, 5. hevesi járás 67.7, 6. füzesabonyi járás 66.1, százalékkal. Tojás beadásbajt: l. pétervá­sári járás 67.9, 2. egri járás 55.7. 3. hatvani járás 48.7. 4. gyöngyösi járás 39.3 5. hevesi járás 37.8, 6. füzesabonyi já­rás 31.6 százalékkal. Baromfibegyűjtésben: i. pé­tervásiári járás 133.8. 2. egri járás 94.6, 3. hatvani járás 87.7, 4. gyöngyösi járás 78.1 hevesi járás 67.7. 6. füzesabonyi járás 62.6 százalékkal!. Bahecz András győzelme Mint figyelimeztefő ujj, úgy mered az é.gre a Selypi Cement­gyár haiaimás kéménye. Figyel­mezteti az airrajárót, hogy az egykor elavult, kiskapaeitású üzemben komoly munka folyik, mely, ha nem is hoz mindig ki­magasló eredményt, die népünk, hazánk erősítését segíti elő. A napi munka, a terv teljesí­téséért folyó harc azonban nem egyszer hősi munkaterekbe csap át. Ez történt május 26-án este 9 órákor is. Meg kellett állni a kemencével. A kemence belsejé­ben, a zsugorítóaál koszorú kép­ződött, mely lehetetlenné tette tovább a fclinkerégelést. Meg­döbbent arccal néztek egymásra az égetők —- „Ellenünk esküdött a kemence ils — ham gőz tait iák — napi tervteljesítésünk forog koc­kátI1". Az elkeseredés nem tartott sokáig, azonnaKcselekedni kel­lett, hogy minóf kevesebb idő essen ki a termelésből. Deli Sándor fóímunikai.rányííó kiadta a jelszót: leállni! A kemencébe rögtön bemenni lehetetlen volt. Az 1600 fok mteieg még a vasait is megolvasztja. A kemence le­hűlését levegőbefuvássai gyorsí­tott ák meg, die még így is csak 27-én 9 órakor tudták a kemen­ce belsejét megközelíteni. Babecz András négytagú bri­gádja önként jelentkezett erre a munkára s már izgatottan vár­ták, mikor foghatnak a bontás­hoz. 9 óra 15 perckor is tűrhe­tetlen volt még a meleg, köze! jár a 140 fokhoz. De Deli Sán­dor és Váradi István munka­irányítók megkísérelték a lehe­tetlent... Egv pillanatra meg­döbbentek ai kemence forró le­heletétől, de eszükbe villant: várja az ország a cementet, mely a bölcsődék, a gyárak, a boldog jövőnk építéséhez szük­séges — s fejükre kapták a ned­ves zsákot, berohantak ... Két perc múlva támolyoigvai jöttek a f akasztó hőségből. Fejükön gő­zölgőit a zsák, arcukról pata­kokban ömlött a verejték... — Lehel elvtársak, de csak így — mondotta Deli főmunkavezető tikikadiam. A -munkavezető példamutatása után két-három percenként ro- hantak be az emberek súlyos fe­szít ővasakkat fel fegyverkezve, hogy áttörjék a 'koszorút. A 'ke­mencében megpiszkált kiteker vakítóan világítva, perzselő hő­séget árasztva egyre nagyobb darabokban omlott te Babecz András csapásai ai ait t. Négy perc sok e pokoli hőségben.., Rohanva jött ki s füstölgő ba­kancsát vízbe mártva, vérvörös arcán verejték-tenger, s ziláitan szedte a lélekzetet ai friss leve­gőn. 10 óra 40 perc! A hősi! küz­delemben Kalmár Jánosnak si­került áttörni a koszorút s a 1 éghuzat járása enyhítette kissé a verejtéket, szemekből a könny- facsairó hőséget. A kemence még így is tikkasztó forrósáig,gal árasztotta el a percenként be­berohanó dolgozókat. Még Î! óra 30 perckor is hősies, ember- feletti munkát kellett végezniük ott, ahol ai feszítővas kit ágyul í, elhajlott s a lábuk cgatt tévő padló meggyulladt az izzó ktin- heriöl. De most ez nem lehetett akadály. A hősi munka addig nem állt meg, miig az egész ko­szorút le nem bontották. Végre — 12 óra 35 pereikor feisóhajottak a kívülállók: Ba­becz András brigádvezető erő­teljes csapása ailatt leomlott a koszorú utolsó maradványa is. Győztek! Hetvenhat óra he­lyett tizenhat óra alatt harcol­tak meg a rettenetes nehéz fel­adattal — 25 vagon kiinkert mentettek meg népgazdaságunk számára. Győztek! — mennyi ilyen győzelmünk születik a nap minden órájában. \ rózsái IX-es akna az üzemek versenyének élén A Szakszervezetek Megyei Tanácsa értékelte megyénk üze­meinek május havi tervteljesíté­sét. !. Rózs-szetten ártoni IX-es akna 119, 2. Egri Lakatosáru- gyár 114.5, 3. Gyöngyösoroszi Ércbánya 106.2, 4. Hatvani Cu­korgyár 106. 5. Selypi Cement­gyár, klinkerből 100.4, cement­ből 108.2, 6. a Mátravidéki Erő­mű 103.9, 7. Recski Ércbánya 101.5, 8. Bélapátfalvi Cement­gyár klinkerből 101.4, cement­ből 101.6, mészből 93.4, 9. Pe­tőfi a! táró 94, 10—11. Gyön­gyösi XII-es akna és a Gyön­gyösi Váltó- és Kitérőgyár GO, 12. Egercsehi-bánya 88.6, 13. a Téglagyári Egyesülés 73, 14. Hatvani Konzervgyár 70 száza­lék kai. Eltávolították az ellenséget a zagyvaszántói tanácstól A dolgozók mind inkább fele­lősséget éreznek épitő munkánk zavartalanságáért, bátran osto­rozzák a h'bákat. Ennek egyik megnyilvánulása a dolgozók le­velei! Nem egy esetben ellen­séges etemet lepleznek le ezek a levelek, hatalmas kárt előz­nek meg. Mégis előfordul, hogy egyes bürokrata vezetők — a Központi Vezetőség nyomatékos felhívása ellenére — lelketlenül kezelik a dolgozók leveleit. S ■mikor nem történik intézkedés, vagy éppen a levélírót kezdik „vizsgáigatni” — jönnék a név­telen levelek. Az ilyen levelek többsége is igazait tartalmaz — ezért sürgősen ki kell vizs­gálni. Egv névtelen levél 'ki­vizsgálásának eredményéről szá­mod be Buzma Sándor hatvani levelezőnk. Zagyvaszántó községben ifjú Oláh Albertet nevezték ki me­zőgazdasági előadónak. A volt községi tanácselnök és titkára becsületes embernek tartották. Oláh Albert azonban alig dol­gozott három hóna'pot új be­osztásában. megmutatta igazi arcát. Munkáját nem végezte rendesen, a jelentéseket — vagy egyáltalán nem —- vagy hamisan küldte a felsőbb szer­vekhez, $ a dolgozó parasztok­kal durván bánt. Annál szívesebben intézte Horváth Károly, vagy Patkó Péter kuJákok ügyét — egyik rokona, másik barátja. — De nemcsak a ku Iá kokat támogatta rémhíreket terjesztett a falu­ban. Oláh nem teljesítette be­adását sem. 1951/52-ről még most is 55 kiló sertésbéadási hátraléka van. A tszes-ben dol­gozókat lenézte, gúnyolta, igye­kezett elégedetlenséget szítani közöttük. A dolgozók azonban felis­merték Oláh Aibertben az el­lenséget és tevéiben hívták fel erre a felsőbb szervek figyel­mét. Oláh Albertet — aki az ottani vezetők szájtátisága miatt zavartalanul végezhette a!jas romboló munkáját — a dolgozók kérésére eltávolítot­ták a tanácstól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom