Heves megyei aprónyomtatványok 26/4

Egerben, Begnárcsik Kálmán lakásán, Besenyőtelek községben Fa­zekas János lakásán, Nagytálya községben Hargitai Józsefnél az őrizet­lenül hagyott húsfüstölő okozott tüzet. Elégett a húsfüstölő a füstölthús­sal együtt. Gyöngyöstarján községben Gömöri Józseféknél égő gyufát dobtak el az istállóban. A kár 3100 forint és Gömöri József életét vesztette a tűzben. Kovács b. József, mikófalvi lakosnál 1250 forint, ifj. Vályi István novaji lakosnál 1000 forint, Almádi József erki lakosnál 2932 forint, Héjjá Sándor, Tóth Emil és özv. Nagy Jánosné káli lakosoknál 21 625 forint, a viszneki „Béke” Termelőszövetkezetnél 18 700 forint értékű szalma és takarmány pusztult el azért, mert a magukra hagyott gyermekek meg­találták a gyufát és játék közben felgyújtották a kazlakat. Ilyen tűzeseteket sajnos, még nagyon sokat lehetne felsorolni. Rom és pusztulás, ami a tüztől marad. Ezt mutatja ez a két felvétel is, amely a káli tűzesetnél készült. A felsorolt példák azt igazolják, hogy a tűzesetek megelőzhetők, ha betartják a tűzrendészeti előírásokat. A felsorolt példák szolgáljanak ta­nulságképpen és okuljanak belőle azok, akik a tűzvédelmi szabályokat eddig könnyelműen, nemtörődöm módra kezelték. Óvja otthonát a tűztél, ne engedje, hogy élete munkája hasonló sorsra kerüljön! Az elkövetkezendő időkben különösen az alábbi tűzrendészeti elő­írások betartására hívjuk fel a figyelmet: A fűtési idény megkezdése előtt az összes tüzelőberendezéseket vizsgálja felül és az észlelt hiányosságokat a fűtés megkezdéséig szün­tesse meg. — 2 ­A tüzelőberendezések füstcsöveit csak szabályosan épített kémény­be szabad bevezetni. A füstcsövet — amennyiben a hosszúságuk a 150 cm-t meghaladja — szétesés ellen vasbilinccsel a falhoz, vagy a mennyezethez rögzítse. A tüzelőberendezések füstcsöveinek kéménybe torkolásánál cső­rózsát helyezzen el. Éghető padozattal ellátott helyiségekben a kályha alá, azok kerü­letét 30 cm-rel meghaladó vasbádog lemezt tegyen. A kályhák, tüzelőhelyek 1 méteres, a füstcsövek, a kémények, a kéménytisztító- és a koromzsákajtók 50 cm-es körzetében gyúlékony anyag elhelyezése tilos. A tüzelőberendezésekből kiszedett salakot csak lehűtött állapot­ban olyan helyre szabad kiönteni, ahol tüzet nem okozhat. A tűz élesztéséhez és begyújtásához tűzveszélyes folyadékot hasz­nálni tilos. A propán-butángáz használatánál és tárolásánál — a kereskedelem­től kapott használati utasítás — előírásait maradéktalanul be kell tartani. Folyékony halmazállapotú tüzelőanyag tartalék készletét nem sza­bad abban a helyiségben elhelyezni, ahol fűtőberendezés van. A padástérben a kémények külső felületét a tetőhéjig, javított mészhabarccsal kell hézagmentesíteni. A hibás kémények kijavításáról, a kéményben levő faszerkezeti részek (gerenda, szarufa) kiváltásáról sürgősen gondoskodjon. A hibás kéménytisztító és koromzsák ajtókat haladéktalanul cse­rélje ki. Lakó- és középületek padlásterében gyúlékony anyagot elhelyezni tilos. A padlásterekben csak abban az esetben leihet gyúlékony anyagot elhelyezni, ha azokon kémény nem megy keresztül, és a padlástér tűz­falai! van választva a lakó- vagy középület padlásterétől. A tűzgyújtó eszközöket olyan helyre tegye, hogy azt a gyermekek ne tudják megtalálni. A gyerekeket nem szabad felügyelet nélkül hagyni, mert a ma­gukra hagyott gyermekek súlyos tüzeket okozhatnak. Szérűkön takarmány- és szalmakazlak közelében, továbbá könnyen égő anyagok mellett dohányozni, nyílt lángot használni, veszélyes és szigorúan tilos! Padlástérben húsfüstölő nem helyezhető el. A húsfüstölés időszaká­ban a húsfüstölőre állandóan vigyázzon. Tilos a lakásban benzinben ruhát mosni. Ilyen munkát csak a sza­badban, kellő elővigyázatossággal, a dohányzás és a nyílt láng mellőzé­sével szabad evégezni. Istállókban, vagy egyéb mellékhelyiségekben, ha nincs villanyvilá­gítás, akkor csak viharlámpát lehet világítás céljára használni. — 3 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom