Heves megyei aprónyomtatványok 25/J

Kedves Kartárs! Talán már tudomására jutott, hogy az egri Technika Háza — előre­láthatólag — 1969-ben jelépül. Addig is szeretnénk segíteni a tartalmas, kultúrált szórakozás gondjain azáltal, hogy a Megyei Művelődési Házban Műszaki Klubot létesítünk, s ott egy vonzó, tartalmas klubéletet szeretnénk kialakítani, amelyhez az ön segítségét is kérjük, amennyiben minél többszöri meg­jelenésére számítunk. A cél érdekében — tudományos egyesületeink rendezvényein kívül — klub délutánokafilmvetítéseket, lemezhang­versenyeket, idegennyelvű társalgásokat, szakmai megbeszéléseket, vitákat rendezünk. Rendezvényeinket havonta visszatérő jelleggel kíván­juk megvalósítani. A klubban lehetőség lesz közös tv-nézésre, baráti beszélgetésekre, műszaki folyóiratok tanulmányozására is. A klub minden kedden és csütörtökön délután 16—22 óráig áll tagegyesületeink, kedves vendégeink szolgálatára. Kérjük, látogassa a Műszaki Klub rendezvényeit! Szeretettel várjuk! L Időpont Rendezvény Minden hónap első kedd Német társalgás Minden hónap első csütörtök Angol társalgás Minden hónap második csütörtök Lemezhangverseny Minden hónap harmadik csütörtök Műszaki filmvetítés Minden hónap negyedik csütörtök Műszaki klubdélután A rendezvények részletes havi programja és pontos kezdési idő­pontja a MTESZ Rendezvénynaptáréban jut tagegyesületeink tudomá­sára. Kérjük, kísérje azt figyelemmel! Műszaki Klub Vezetősége

Next

/
Oldalképek
Tartalom