Heves megyei aprónyomtatványok 24/M

.... Már öt éve elment közülünk. Most lenne 40 éves. Szűkszavú életrajz. 1947. augusztus 23-án született Budapesten. Az általános iskolától kezdve felfigyeltek kivételes tehetségére. Képzőművészeti szakisko­lába került, majd a főiskolára. Iskoláinak végzése nem probléma- mentes, de ez az őt körülvevő féltékenység terméke is. A mestere, Ék Sándor segíti önálló művésszé válni, hagyja kibontakozni. Ta­nári diplomát szerez, de illusztrátorként dolgozik haláláig a legkü­lönbözőbb kiadóknak, szerkesztőségeknek. Közel ötven könyvet il­lusztrált. Lehet, hogy elfogult vagyok és a sok éve már figyelemmel kísért alkotásai mondatják velem; páratlan művésszel állunk szemben. Rajztudása lenyűgöző. Szakmabeli lévén, ki merem jelenteni, hozzá felérő rajztudású művészt ma Magyarországon, — de megkockáz­tatom, nagyobb kört is húzhatnánk — nem igen lelünk. Nagyon jól jellemzi Muray Róbert (aki ugyancsak kivételes tehetségű művész), hogy Zichy Mihály óta nem találkozott ilyen rajzkészséggel. Nem­csak a mesterségbeli tudás — ami természetesen döntő tényező — de az az egyéni látásmód, amely művein átüt, párosulva az abszo­lút fölényes, korrekt rajztudásával, emeli őt a legnagyobbak közé. Illusztrátor volt ízig-vérig, de lapjai mégis önálló művekként is él­nek. Rajzai olyanok, mintha egy állandóan pergő filmszalag egy- egy filmkockáját látnánk. Különleges perspektívából, nem a meg­szokott szemmagasságból tekint mondanivalójára, hanem leküzdve minden földhözragadtságunkat repül szárny nélkül. Azonosul fel­adatával, végtelen tiszteletben tartva az írót, mikor illusztrál, de nem „lerajzolja” azt, amit olvas. Ö önmagát teszi hozzá, társszerző­vé válva. Afrikába vágyott, rajzaiban már ott járt, de a valóságban csak ké­sőbb nyílott erre lehetősége, mikor már meg is jelent a „Hogyan győzte le a jaguárt a teknős?” című műve, melyre nívódíjat kapott. Teljesült tehát álma, amikor 1980-ban Dr. Nagy Endre meghívta Tanzániába. Járta a dzsungelt, rajzolt és vadászott. Romantikus volt? Mindnyájan azok vagyunk, csak elrejtjük vágyainkat. Ö őszintén „kirajzolta” magát. A kedves zalai táj szelíd lankái közül indult az archaikus Göcsej, egy ősi parasztcsalád nagy tehetségű fiaként, a testvéreivel a Kerka forrás-vidékét bebarangolva, a ciklámenes bükkösök, a szelídgesztenyés gyümölcsfás szőlődombo­kon, a löszmély utak fölött összekapaszkodó kivadult novaindák lugasait cserkészve. Nem szerette, ha csak állatrajzolóként emlegették. Beskatulyázott- nak érezte magát akkor. Minden műfajban otthon volt, de hiába küzdött ez ellen, a Búvár zsebkönyvek, a Lassie, Lassie kölyke, r Vuk, Kele, öregapó madarai, az Állatóvoda, Csupa macska, Nem egy kutya című sok-sok ezer gyermek és felnőtt élményei közé fog tartozni az ő révén is. Kiállításunk ízelítő csupán abból a 800 lap­ból, amit hátrahagyott, s melyet a szülők, az édesapa rendszerező szorgalmával mindnyájunk javára egybegyűjtött. Sok lapja kalló­dik nyomdák, kiadók, szerkesztőségek berkeiben is. Az édesapja írja róla: „önálló kiállítása soha nem volt, pályázaton nem vett részt, közgyűjteményekben egyetlen rajza sincs, nem volt műfaja, témája, lakása, műterme csak saját stílusa. Rajzainak zömét éjjel — amíg a család aludt, a konyhaasztalon raj­zolta, később pedig a téliesített verandán egy gyermek íróasztalon. Mindent ,fejből’ rajzolt páratlan biztonsággal, embert, állatot, mozgást, karaktert, humort és bánatot. Talán egyetlen munkáját sem adta le határidőre, de az sem fordult elő, hogy valamit újra kellett volna rajzolnia. 1982. február 17-én halt meg, titkát sírba vitte. Két szép gyermeket hagyott hátra.” * * * Afrikából hazatérve csupán egy hatalmas teknőspáncélt hozott ha­za magával, s azt a rengeteg vizuális élményt, amit Afrika jelentett számára. Űjra készült Afrikába egy kiállításra való képet megfes­teni, de azon az őrült estén a jaguár legyőzte a teknőst. Nem véd­te meg a páncélja önmagától. Most lenne 40 éves. Rövid volt élete, de kevés művész mutathat fel ekkora életművet, mint ő. Egy gyermekkori könyvélmény, benne a szép rajzok, sokszor egy életre nyomot hagynak olvasójukban. Balogh Péter rajzai az ő ha­lálában nem haltak meg, nemzedékek fognak még felnőni az ő szí­nes világán, nagymamák és nagyapák fognak mesélni kisunokák- nak a rajzok keltette érzelmekkel átitatva. így válik a művész te­remtővé, halhatatlanná. Őrizzük meg műveit, páratlan kincsek azok egy lassan természeti környezetét elvesztő világ emlékeként. Őrizzük, hogy legyen mit majd fellapozni, mikor elénk áll egy csil­logó szemű ötéves és kérlel: mesélj! Csont István

Next

/
Oldalképek
Tartalom