Heves megyei aprónyomtatványok 23/N

zonyára eszükbe sem jut, hogy Egyed János szabómesterhez forduljanak segítségért külföldön szorult helyzetbe jutott rokonaik érdekében. Azt ugyan jól sejtették, hogy sem a szerény viszonyok közt élő Egyed család, sem a külföldi ösztöndíjat élvező egyetemista kispap András korántsem rendelkezik olyan pénzügyi erőtartalékkal, hogy bárkin is komolyan segíteni tudjon. Wcinstcinék mégis meg voltak győződve arról, hogy Egycdéknck nem az lesz az első szavuk, hogy, „Ugyan kérem!”, hanem az, hogy „Mindent megpróbálunk elkövetni. .

1939-et írtak. Nyár volt, az utolsó békés hónapok Európában. Vajon eljutott-e a hír a kis francia falucskában vakációzó Egyed Andráshoz, hogy idehaza megint újabb törvényt hozlak egy, a „nemzet számára kártékony” kisebbség ellen? Valószínűleg nem. Arról sem sokat hallhatott, hogy állig felfegyverzett hadosztályok sorakoznak föl egy védtelen ország határán, s csak a parancsra várnak, hogy elszabaduljon a pokol, melynek lángjai egyszer majd hazáját is elérik... Aztán elérkezik a világtörténelem legvészjóslóbb szeptembere. A francia lakosság egyelőre csak az újságok címoldaláról értesül a háború szörnyűségeiről és megpróbáltatásairól. Egyed Andrásnak azonban már ezekben a napokban feladatik az első lecke emberségből, segítőkészségből.- 1939-ben egyetemi ösztöndíjat kaptam — szakvizsgám után — franciaországi kutatások céljából — mondja.- Már 1939 júliusában kimentem, és egy Versailles környéki faluban laktam, vakációztam egy ott nyaraló francia tanárcsaládnál. Szeptember 1-én kitört a háború. Szeptember vége felé levelet kaptam Edelényből, édesapámtól. A zsidótörvények miatt az edclényi Weinstein család egy tagja, Weinstein Gyula feleségével és gyermekeivel elhagyta Magyarországot, hogy Amerikába menjen — írta.- A háború miatt, német támadásoktól félve a francia hajó nem mert elindulni, így Wcinstcinék Párizsban rekedtek, és nincs pénzük a megélhetésre. Az edclényi család megtudta, hogy én kint vagyok Franciaországban, és azért arra kérték édesapámat, írjon nekem, segítsek rajtuk. Én azonnal felutaztam Párizsba, megteltein a szükséges lépéseket. A Séminaire des Cannes vezetősége adott volna számomra kölcsönt a menekülő, illetve emigráló Weinstein Gyuláék megsegítésére. Előzőleg már egy évet töltöttem a Séminaire des Carmes-ban, ezért jól ismertek ott. A kölcsönt az október végétől esedékes ösztöndíjamból fizettem volna vissza...

Ezután találkoztam a kivándorlókkal. Végtelen hálásan köszönték a gyors közreműködést, de közölték, hogy éppen egy-két nappal látogatásom előtt a Rotschild-alapítványtól kaptak segítséget. Nagyon meg voltak hatva, mint később az edclényi rokonok is.

15