Heves megyei aprónyomtatványok 23/N

NYITRAI TIBORNÉ gazdasági vezető 1990. április 1-jétől dolgozom a Har­lekin Bábszínházban. Nagyon megkapott a bábszínházi előadásokon a gyerekek őszinte reagálása. Sokrétű munkámat a gazdálkodásban szívesen végzem. LOVASY LÁSZLÓ bábkészítő 1946-ban születtem Egerben. Hat éves koromtól foglalkozom bábjátékkal. Először iskolai csoportokban játszottam, majd 1966-ban kerültem az amatőr Har- lekinhez, 1985-től pedig a hivatásos Harlekin Bábszínház tagja lettem. A bábkészítésen kívül tervezek bábokat, díszleteket, jel­mezeket. A Harlekin Bábszínház eddigi produkcióinak nagy részét én terveztem. Legbüszkébb Az égigérő fa bábjaira és díszleteire vagyok. Rendeztem már felnőtteknek szóló kama­radarabokat is, a Ferde tükör UNIMA diplomát kapott. Gyer­mekeknek szóló előadások közül A kék csodatortát és a Dióbél királyfit én is rendeztem. LOVASYNÉ STUTH ERZSÉBET bábkészítő Hatvanban születtem s gimnazista koromban, 1964-ben jelentkeztem az akkor alakuló Harlekin bábegyüttesbe. 1985 óta mint bábkészítő művész dől- . gozom a Harlekin Bábszínházban. ^ ' Izgalmas és szép feladat egy-egy darab születésében részt venni. A kezünk alatt születnek meg a tervezők elképzelései. Jó dolog a halott anyagból „élő" figurákat létrehozni, me­lyekbe „lelket" a színpadon dolgozó színész kollégáim le­helnek, a közönség és saját örömünkre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom