Heves megyei aprónyomtatványok 23/I
KEDVENCEIM A nyírtai Andrej a Bag'ara Színház prodi Március 25. hétfő, 20 óra Művészetek Háza Adela Gáborová. a szlovák monodráma nagyasszonya, a nyitrai Andreja Bogara színház vezető színésznője. Ez a művész első hivatásos színháza, amelynek első színpadra lépése óta. azaz több mint negyven éve hűséges tagja. Adela Gáborová, a pozsonyi Színművészeti Főiskola tanára, a Szlovák Színházi Társaság elnöke, a cseh és a szlovák szavalóversenyek spiritus rektora. Rendszeresen dolgozik amatőr színházi csoportokkal, lelkészekkel, vakokkal, süketekkel. Számos filmszerepet vállalt, nagy népszerűségre tett szert a szlovák televízióban. rádióban játszott el jobbnál jobb szerepeket. “Egyszer úgy hozta a sors, éppen akkor ráértem! így jött létre az első monodrámám. Megízleltem, milyen lehet egyedül lenni a színpadon, és közben nem éreztem magam elhagyatottan, Ettől kezdve egyre több monodrámámmal léptem fel közönség előtt. Higgyék el, ez nem csak felelősséggel tölt el, de élvezetet is okoz!” (Adela Gáborová) Az előadás - amelyben a művésznő a színészi mesterség sokszínűségéről és egyben illékonyságáról vall - a szerelem, a vágy és a magány témáit járja körül. A képzeletbeli utazás végén közelebb kerülünk az emberi lélek, az együttélés és együttlétezés legbonyolultabb problémáinak megértéséhez is. RÉSZLETEK HANGZANAK EL A. P. Csehov: Sirály Göncz Árpád: Magyar Médea I. Bunin: Hideg őszi reggel Ch. Giudicelli: A fiatalság előestjén című darabokból.