Heves megyei aprónyomtatványok 23/G
Mint a fentiekből kitűnik: Tolcsvay László zeneszerzőként nemzetközi sikereket aratott, de előadóként nem nagyon volt jelen az utóbbi másfél évtizedben. Minden energiáját lekötötte a színházi munka, közben színpadi énje várta a kellő pillanatot. 1994-ben elkészítette második szólóalbumát Kapcsolj át rímmel, melynek dalaihoz Müller Péter Sziámi írt szövegeket, és ezt követte egy BS-beli koncert bátyjával közösen. De az igazi pillanat csak '97 februárjában jött el, amikor is a Madách Színházban éjjel féltizenegykor bemutatkozott szerzői estjével, melynek akkora sikere volt, hogy háromszor meg kelleti ismételni. Ezen fcl- bátorodva több vidéki meghívásnak is eleget tett (többek között Miskolc, Kaposvár, Szombathely), valamint augusztusban a Pepsi Sziget is vendégül látta a csapatot, ahol nem kis meglepetést okozva lilabajú punkok énekelték kórusban Az első villamost. E koncertek hangulata inspirálta harmadik szólólemezének, a Fehér zajnak elkészítését. Ennek dalait 98 tavaszán egy országos koncerrtturnén mutatta be. Az elmúlt egy évben újra együtt dolgozott Koncz Zsuzsáid szólólemezén és duettlemezén is, illetve ezek bemutató koncertjeire is elkísérte. 1999. augusztusában látott napvilágot legújabb lemeze, a Tamagocsi, melyet már új együttesének, a T-Mongráfnak a nve fémjelez. December 31-én az újjáépített Madách Színházban mutatták be új musicaljét, a Beszterce ostromát. Jelenleg a Magyar Miséhez hasonló, oratórikus művön dolgozik ismert népzenészek - Sebestyén Márta, Eri Péter, Eri Márton, Havasréti Pál - közreműködésével. Tolcsvay László 1992-ben a Mária evangéliumáért a közönség szavazatai alapján megkapta az Erzsébet-díjat; 1995-ben munkássága elismeréséül az Erkel Ferenc-díjal és a Magyar Köztársaság Tisztikeresztjét. A Tolcsvay testvérek, László és Béla