Heves megyei aprónyomtatványok 23/G

szervezéshez, a művészi munka irányí­tásához, a pénzügyi háttér biztosításához. Hál' Istennek azonban az egykori táncosok­ból többen ma már a támogató háttérmunká­val foglalkoznak, Holb Ibolya édesanyjáról nem is beszélve, aki végig kitartott a Stúdió mellett/mögött. A Stúdió bővítette profilját is: az amatőr tár­sulat mellett alapfokú művészeti oktatással is foglalkoznak, náluk működik a hajdúhadházi Dr. Földi János Általános és Művészeti Iskola Debreceni Moderntánc-tagozata. De nem hagyja érintetlenül a társulatot az új idők szele sem. Azok a lelkes fanatikusok is helyet kaptak a Stúdió produkcióiban, akik képesek apró darabokra törni magukat a break fogá­sainak, kunsztjainak elsajátítására. Az 1999-2000-es évadban két saját produk­cióval állt színpadra a Stúdió. Tóth Dénes író­rendező, Holb Ibolya koreográfus, Megyery Béla és a Kuckó Művésztanyából ismerős Mester István vitte színre az Ólom és arany Kvalitásos festmények, szobrok, kisbútorok, ezüst és porcelán tárgyak valamint régiségek készpénzes és bizományos felvásárlása - értékesítése. Debrecen, Széchenyi u. 1. Tel.: 52/412-461 című darabot. A másik produkciónak Társas, avagy bújócska a tündérrel a címe, és Holb Ibolya önálló munkájának gyümölcse. Ezt a darabot a Pepsi Sziget és több debreceni előadás után legközelebb az Egyetértés Művelődési Központban láthatjuk november 17-én a II. Modern- Kortárstánc Est című ren­dezvényen. Ezen az estén vendégül látják a budapesti Off Társulatot és a Mozgásteátrum nevű csoportokat is. Hód Adrienn és Dezső Virág, a két meghívott társulat vezetője a Modern Tánc-Játék Stúdióban is közremű­ködik vendég tanárként. A Stúdió célja, hogy több mint egy évtizedes munkájával meghonosítson nálunk is egy új színházi formát, felnyissa a szemünket arra, hogy léteznek más önkifejezési ezsközök is az eddig ismerteken kívül. Erre Ibolya és művésztársai a táncot és a mozgásszínházat tartják a legalkalmasabbnak. Más művészeti ágakat is igyekeznek integrál­ni munkájukba, ennek a szándéknak az ered­ménye az immár öt éve tartó együttműködés Dr. Seres Géza fotóművésszel, aki az előadá­sokon készült képeken keresztül próbál újabb rétegeket feltárni. Ezeket a fotókat és a Stúdió aktuális darabjait az évente megrendezésre kerülő Évzáró Gálán a nagyközönség is megtekintheti. Sz.A a@

Next

/
Oldalképek
Tartalom