Heves megyei aprónyomtatványok 23/G
interjú Amikor bejövök a színházba, hozom otthonról az aznapi formámat Beszélgetés Schell Judittal Végignéztem a szerepeidet: csak orosz és olasz nőket játszol. Tényleg: orosz és olasz - ez a kettő. Mirandolinában vagy az Anconai szerelmesek Donnájában az a déli vérbőség dominál, ami bennem is megvan, az oroszoknál viszont a lassú, mélylélektani dolgok jönnek elő, amelyekről magam sem gondoltam volna annak idején, hogy előhozhatok, megmutathatok. A sor Szonyával kezdődött a Ványa bácsiban, ahol nagyon sok minden kiderült erről. Mind a mai napig Szonya a legkedvesebb szerepem, itt jönnek a legtermészetesebben a gesztusok, a jelenetek, minden. Az életem egy nagyon érzékeny szakaszában készültem erre a szerepre... Ennyire befolyásol az, hogy a civil életedben éppen akkor hogy vagy? Nagyon befolyásol. Ennek tudhatom be azt is, hogy a Sirály nekem nem annyira sikerült. Éppen más ritmusban voltam a magánéletemben. De nem alakíthatom úgy a magánéletemet, ahogy a szerepek megkívánják. Viszont mind a kettőből dolgozom. Amikor bejövök a színházba, hozom otthonról az aznapi formámat, haza meg a színházban szerzett érzéseket viszem. Valló Péterrel dolgozol a leggyakrabban, leginkább az ő színésznőiéként ismerünk. Ez jó vagy rossz? Elsősorban jó: imádom, ahogy rendez, ahogy instruál, ahogy megbeszélést tart. Hihetetlen humorérzékkel és intelligenciával van megáldva, úgyhogy olyan a közös munka, mintha végig egy mesterkurzuson vennénk részt. Kevés ilyen jó rendezőt ismerek, mint ő. Viszont ha ennyire sokat dolgozunk együtt, túlságosan kiismerjük egymást. Én a múlt évadban csak vele próbáltam, mással nem is dolgoztam. Néha kell, hogy idegen rendezővel, más gondolkodással is találkozzam, hogy új ötleteket, új érzéseket válthassunk ki egymásból.
