Heves megyei aprónyomtatványok 23/E
Mezőgazdasági Termelőszövetkezet t. Elnökének Tudom, hogy nem mondok újat, ha megismétlem: ma nincs az egyén, az egyed számára kisajátított idea: sem az elméletben, sem a gyakorlatban, hiszen a tapasztalatcsere ezt a korszerű tézist pregnánsan beigazolta. Közös a gondunk, a célunk —, de közösek az eszközök is, a jó eszmék is, akár saját eredetűek, akár másoktól kaptuk azokat. A jó eszmét nemcsak akkor lehet gyümölcsöztetni, ha azok „saját magunk” által kiterme1 f gondolatok. „Idegen” módszerek sincsenek a mezőgazdaságban szabadalmazva, s azokat átvenni éppúgy nem szégyen „kívülről”, mint akár az iskolai tananyagot, vagy a kísérleti intézetek tapasztalatait. Bár nem vagyok a címzett termelőszövetkezet tagja, de lehetek korommal járó tapasztalatok birtokában ,i,pártoló kültag”, aki magam is készséggel kívánom szolgálni a végcélt: a tsz-ek boldogulásán keresztül, az országos érdekeket. Mivel minden termelőszövetkezet további fejlődésre törekszik, mivel további állandóan fokozódó erőfeszítésekre van szükség, olyan lehetőségeket kell megragadnunk, amelyek nagyüzemi változatban is helytállóak és kockázatuk minimális. Ez a hasznos eszme — a nemes kerti szamóca — éspedig jelenleg a legnagyobb termőképességű egyik fajtájának: a Senga-Sengana szamócának üzemi — monokultúrás — termesztése. A Senga-Sengana szamóca mind a három célra (nyersfogyasztás, mélyhűtés és konzervipari feldolgozás) egyaránt alkalmas. Kutató intézetek sorozatos kísérletei igazolják, hogy jelenleg ez a legbővebben termő szamócafajta. Jeles tulajdonságait igazolja, hogy termése már június elején piacképes, érett —, hogy hektáronként — nagyüzemi termesztésben is — 200 mázsát is mo-terem —, hogy érése nem húzódik el és hatalmas termése 3 hét alatt betakarítható —. hogy még utolsó virágaiból is ugyanolyan nagyságrendű gyümölcs fejlődik, mint az első virágokból —, hogy húsa kemény és így a szállítást kitűnően bírja —, hogy talajban nem válogatós, jó télálló —, hogy gyümölcse kárminpiros színén kívül, illatosságánál fogva kívánaté-. A felsorolt értékein felül az a legfőbb érdeme, hogy exportra igei. keresett anyag, hogy a bőtermő fajták élén áll. Ezért már a szamócaszezon legelején magas primőráron értékesíthető, akár a MÉK-en keresztül, akár a közel eső, városi piacokon. Ennek a fajtának tehát nagy jövője van, és így a nagyüzemi perspektívák megvalósítására minden eddigi fajtánál alkalmasabb. Felkarolása nemcsak a kezdeti nehézségekkel küzdő hanem a pénzügyileg már megerősödött tsz-ek számára is igen ajánlatos. Elképzelésem szerint a jó eszmék, a hasznos kezdeményezések kivitelezésére majdnem mindenütt akad 1—2 holdnyi terület, melynek kétségtelen sikerével később az epertermesztés a rendszeres gazdasági tervbe nagyobb méretekben i: beilleszthető lesz. — Az említett szamócafajta aránylag kis területen nagy és folyamatos termésével egyenletes jövedel met biztosít, ami nem elhanyagolható vezérszempont. Csak a nyár végi telepítésű szamóca biztosítja a fent kifejtett előnyöket. Ez már a következő év tavaszán a legkitűnőbb minőségű bogyókat termi és hozama már ekkor eléri az átlagot: azaz a második évi, maximális termésnek mintegy 75—80 százalékát. A korai (július 25— augusztus 20 közötti) telepítésnek elsősorban a palántahiány az akadálya. Ebben az időben a szaporító anyagot termelő gazdaságok sem tudnak még palántát kiszolgálni.