Heves megyei aprónyomtatványok 21/N

S váby Lajos a képzőművészeti Főiskolán 1954 és 1960 között végezte tanulmányait Pór Bertalan és Kmetty János vezetésével. 1963-ban Derko- vits-ösztöndíjat kapott, tíz esztendő elteltével Mun- kácsy-díjjal értékelték munkásságát. Több egyéni kiállí­tást rendezett műveiből Budapesten és vidéki városa­inkban, a Műcsarnok három ízben mutatta be leg­újabb alkotásait. 1975-től a Képzőművészeti Főiskola festőtanára. F estészetét a nyilvánosság előtt történt első komo­lyabb bemutatkozásától kezdve szélsőséges viták kísérik. Éppolyan erős szenvedélyeket mozgat meg képeinek elfogadása, védelme, mint ahogy elutasítá­suk is. A Sváby-művek így vagy úgy, de mindenkép­pen felkavarják az érzelmeket, heves reakcióra ösztö­nöznek. Ennek okait elsősorban a megszokottól, kon­vencionálistól való eltérésben kereshetjük. Sváby művi világa nem lezárt, statikus, nem nyugodt harmó­niát sugalló. Nem ringat emelkedett régiókba, fenn- költ eszmények csúcsaira. Nem pihentet, nem szóra­koztat, hanem gondolkodásra, aktivitásra ingerel. A tájképeken, portrékon, emberalakokon megszokott természeti szép, kiegyensúlyozottság, klasszikus szim­metria nem jellemző ezekre a képekre. Sváby a konvencionális szépet, a harmonikusát, az „illendőt" elcseréli igazra, valódira. A művek egyik legjellem­zőbb sajátossága a mozgás, a színek, formák, festék­pászmák elevensége. Képzeletét nem a világ jelenségei­nek viszonylagos nyugalma foglalkoztatja, hanem el­lenkezőleg a mozgó, sőt állapotváltoztató pillanatok. Ezek közül is az ember érzelmeinek, pszichológiai állapotainak, társas szituációinak jellegzetes momen­tumai izgatják. Sváby művészete ebben az értelemben abszolút emberközpontú. A táj, a tárgyak, a környe­zet csak annyiban érdeklik, amennyiben a legmegfele­lőbb körülményként szolgálhatnak közlendője képi megjelenítéséhez; az általa megélt, látott, felfogott emberi pillanatok, szituációk festői eszközökkel tör­ténő megjelenítéséhez. S váby érzelmi-tudati élményeinek közlésére, a képben megjeleníteni kívánt bonyolult érzések, állapotok kifejezéséhez a lehető legtalálóbb módot választotta. Emberi alakokkal, figurákkal, ezek gesztusaival, mimikájával, mozgásával „lejátssza" előt­tünk azt, ami a képet benne elindította. Ábrázolt, „leképezett" arc-, kéz-, mozdulat-jelzésrendszerével utal a belső állapotra, érzelmekre benső reakciókra. Valójában azokat a közismert, tehát közvetítő szerep­re alkalmas jelzéseket használja, amelyekkel naponta találkozunk társadalmi létünk során. Amelyeknek egy része ösztönös, más részük kölcsönös megállapodás alapján jött létre. így jelentésük, értelmezésük is egyszerű, Sváby közlési szándékára közvetlenül utal. Csakhogy az ily módon feltárulkozó, nyilvánvalóvá váló benső pillanatokat nem mindenki vallja be mások előtt. Sváby képein olyan emberi „gyengék" mutat­koznak meg, olyan ügyetlenségek, gyávaságok, félel­mek, amelyeket nem illik mutogatni, amelyekről nem szoktak társaságban beszélni. Ezek a lelki-illetlenségek okozzák jórészt azt a heves tiltakozást, amelyet sokan éreznek akkor, amikor Sváby művein szembetalál­koznak takargatott gondolataikkal. Sváby magáról és mindannyiunkról szól. Az érzelmek, gondolatok őszintesége, az ezeket kifejező gesztusok, mozdulatok igazsága mellé zárkózik a kép kompozíciójának nyi­tottsága, a valóság jelenségeiből, folyamatosságából való kiszakítottságának hangsúlyozása. A mű tartamá­ban folyamatot, változó pillanatot, szituációt ragad meg, következésképp maga a kép négyszöge, a keret sem zárhatja le ezt a belső mozgást; érzékeltetni szükséges a dolgok folyamatának képen kívüli létét, a kép-pillanat előtti és utáni folytonosságát is. Nyilván­valóan zavarja a lezárt, befejezett kompozíciókhoz szokott szemet Sváby mozgó, szándékoltan kivágott valóság-részlete, amely nem igyekszik a teljesség illú­zióját kelteni, sőt nyíltan vállalja az egészből, a folya­matosságból való erőszakolt kiszakítottságot. A művek közléstartama szorosan kapcsolódik az erős, eleven színekhez, a festék felhordásának módozataihoz, az ecset mozgásához, a festék plaszti- citásához. A faktúra maga is bizonyos érzéklet forrá­sa, amely Sváby művészetében szorosan összefügg a benső inspiráció kifejezésének erejével. A csörgő, sűrű vagy lazúrosán felrakott festék, lágyan egymásba

Next

/
Oldalképek
Tartalom