Heves megyei aprónyomtatványok 20/M

DR. BQGÁRDI ZOLTÁN 1947. augusztus 30-án születtem Kispécen (Győr- Moson és Pozsony vármegye) paraszti családban. A kispéci általános iskola utána csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikumot végeztem el. 1965-ben érettségiztem, ezt egy év sorkatonai szolgálat követte. 1971-ben kertészmémöki diplomát szereztem a Kertészeti Egyetemen. Később angol szakmai vizsgát tettem. 14 évi mérnöki alkalmazás után 1984-ben önálló mezőgazdasági vállalkozó lettem. Közéleti tevékenységemet környezetvédelmi akcióimmal kezdtem. 1982. óta foglalkozom aktívan politikával. Budapest legismertebb értelmiségi klubjának, a Rakpart Klubnak voltam szervezője, majd vezetője. 1985-től aktív szervezője voltam az első országos hálózattal rendelkező ellenzéki csoportosulásnak, az Országos Klubtanácsnak, 1988-89-ben pedig elnöke. A Magyar Demokrata Fórum lakiteleki alapítója, az első Országos Elnökség tagja voltam. Mint az MDF mezőgazdasági munkacsoportjának irányítója, egyik szervezője voltam az 1988. évi kiskunmajsai mezőgazdasági fórumnak, valamint 1992-ben a Gazdakörök országos tanácskozásainak. 1989-ben részt vettem az MDF mezőgazdasági programjának kidolgozásában. Az 1990. évi országgyűlési választásokon Pest megye 1. sz., Szob központú választókerületéből 31 falu képviseletében kerültem a Parlamentbe. Előbb a gazdasági bizottság tagja, a mezőgazdasági albizottság elnöke, majd a mezőgazdasági bizottság tajga voltam. 1992-től az európai közösségi ügyek különbizottságának is tagja vagyok. Az elnökségi tagságomban 1994-ig többször újraválasztottak. Az 1994. évi parlamenti választásokon az MDF országos listájáról kerültem a Parlamentbe. A mezőgazdasági bizottságban, azon belül az ellenőrzési albizottságban és az új szövetkezeti törvény megalkotásának előkészítésére alakult albizottságban dolgozom. 1995-től tagja vagyok a környezetvédelmi bizottságnak is. 1994-ben lemondtam országos elnökségi tagságomról, választókörzetemben (Ipolyvölgy) regionális MDF-et szervezetem 11 faluban, annak ma is képviselője vagyok. A jó minta alapján most szerveződik a második regionális MDF a választókörzetemben. Az általam rendszeresen szerkesztett, minden tagnak, polgármesternek, iskolának, egyháznak eljuttatott sajtószemlének kedvező a hatása. A helyi szervezésben, információáramlásban szerzett tapasztalataimat kívánom újra hasznosítani az Országos Elnökségben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom