Heves megyei aprónyomtatványok 20/M

De az "ember keresztény felfogása biztosítja számunkra a felelős politizálás etikai alapját." Meggyőződésem, hogy ami a keresztény hitre vonatkozik, az a nemzethez tartozásra is érvényes. A nemzethez - vagy akár egy családhoz - tartozásból nem vezethető le konkrét program, de minden program etikai alapját ez kell hogy képezze. Ebben a tekintetben nem nagyon látok átjárást a magyarországi jobb- és baloldal között. Nem nagyon hiszek azoknak, akik több mint négy és fél évtizeden át a baloldali értékrend jegyében a proletár internacionalizmust hirdették, és azoknak sem, akiket ennek tükörképeként a kozmopolita világfelfogás jellemez. Ezekből nem lehet ugyanazt az értékkövetkeztetést levonni, mint a mi gondolkodásmódunkból. A mi pártunk értékrendjében a magyarságtudat minden mást megelőz és minden másnak ezt kell szolgálnia. Alapvető kérdés ugyanakkor, hogy mi a nemzeti értékmegőrzés helyes módszere? Meggyőződésem szerint a helyes módszer egyik fő eleme a megváltoztathatatlan külső körülményekhez való okos alkalmazkodás. Az állatvilágból vett két képpel jól szimbolizálhatjuk ezt a követelményt. A kréta­korban kipusztultak az akkori világ legnagyobb élőlényei, a dinoszauruszok, mivel hipofizis mirigyeik olyannyira túlburjánoztak, hogy az állatok méreteiknél fogva sem tudtak az akkori természeti körülményekhez alkalmazkodni. A zsiráf viszont, tapasztalván, hogy a nagy szárazság idején a fű kiszáradt, de a fa tetején még maradt zöld lomb, megnyújtotta a nyakát és túlélte a szárazságot. Persze a magyar történelemben is bőven találunk példát a helyes és csak az adott korban helyesnek tűnő nemzetfennmaradási stratégiákra. E stratégiák követői akkoriban is kemény, többnyire csak a fegyverek erejével eldőlő vitában álltak egymással. Szükségszerűen elbuktak mindazok, akik azt hitték, hogy a magyar identitástudat és a magyar nemzet úgy fog fennmaradni a Kárpát-medencében, ha görcsösen ragaszkodunk a fehérlóáldozathoz és a rovásíráshoz. Szent István viszont felismerte, hogy a kereszténység felvétele és a magyarságnak egy nagyobb közösségbe való integrálása, az akkori Európa legfejlettebb társadalmi szerkezetének átvétele adja a megmaradás egyetlen esélyét. Bár sokkal nagyobb virtus volt Augsburgban a kürttel fejbe vágni Konrád császárt, és sokkal unalmasabb feladat két szomorú ökör után bandukolva szántani a földet, mégis ez utóbbi tartotta meg a Kárpát medencébe immár 1100 éve érkezett magyarságot. Kulin Ferenc elemzését szeretném idézni: "ma nem azok képviselik a nemzet igazi érdekeit, akik a feltartóztathatatlanul globalizálódó világunkban utóvédharcot vívnak a tőke és a média nemzetek feletti tulajdonformái ellen, hanem azok, akik ezen új feltételrendszeren belül védelmezik a sajátosan magyar érdekeket". A nemzetnek alkalmazkodóképességre van szüksége. Teljesen egyetértek Fekete Gyulával abban, hogy a világ minden tájáról, keletről, nyugatról, északról és délről elönti hazánkat a sok kultúrmocsok, elfogadhatatlan eszmék és elfogadhatatlan kulturális "remekművek", de ez ellen nem tudunk úgy védekezni, hogy ballisztikus rakétákkal lelövöldözzúk a fölöttünk az égben keringő műholdakat, amelyek adását minden lakásban bárki foghatja. Nem tudjuk megállítani a határon az Internet hálózaton Magyarország felé is ömlő információkat sem. Tudjuk, milyen sikerrel járt a kommunista rendszer negyven évének az a zavarórendszere, amely megakadályozni kívánta, hogy a magyarok a külföldi rádióadások

Next

/
Oldalképek
Tartalom