Heves megyei aprónyomtatványok 19/N

A napóleoni háborúk idején itt sorozták nemcsak a kettős megye, hanem Pest, Nógrád és Gömör megye több helységének újoncait. A huszárezred ebben az épületben 1829-ig állomásozott. Emlékére az a már említett márványtábla utal, amely az épület kapualjában vagy nagy előcsarnokában a mai nap is látható - és egyedüli, mert a huszárok lovaira is emlékeztet. 1829-1849-ig katonai laktanya volt. 1848 júniusában itt állították katonai rendbe azokat a nemzetőröket és önkénteseket, akik a forradalom és nemzeti önvédelem harcosai lettek. Ősztől 1849 nyaráig a szabadságharc sebesültjeinek egyik helybeli „ápoldája”, kórháza volt. Az 1849 őszén kezdődő osztrák önkényuralmi rendszer idején Kapy Eduárd, a kettős megye polgári főbiztosa, császári és királyi egri kerületi főispán börtönépületnek rendeztette be. De végül is - amikor szabadságharcosokat már nem őriztek benne - 1852-ben a börtönt megszüntették. 1852-1857 között csak a kevés létszámú helyőrség tartózkodott az épületben. Az 1849/1850 óta működő császári katonai kórházat a Szent Erzsébet-templom melletti ispo­tályba költöztették át. Noha a törvényhatóság, illetve a legfőbb közigazgatási hivatalok, azaz a vármegye Gyöngyösre költöztetésének ügye a reformkortól az I. világháborúig gyakran volt napirenden, mégsem került ide. A gyöngyösiek 1835-ben és 1838-ban kérték a megyeszékhely áthelye­zését Egerből, és erre a célra a „vármegyeház” épületét is felajánlot­ták. Azonban sem az önkényuralmi időszakban, sem 1867 után nem javultak Gyöngyös esélyei, mert 1869-ben és 1874-ben is elvetette a közgyűlés a megyeszékhely elnyerésének kérelmét. Sőt a Magyar Királyi Bel- és Igazságügyi Minisztérium 1876. május 31-vel még a gyöngyösi székhelyű vármegyei törvényszéket is megszüntette, és Egerben szervezte újjá. A következő évtizedekben változó erővel előkerült a gyöngyösi megyeszékhely ügye, mert tovább is ott állt a „vármegyeház szép épülete, amely bármikor befogadta volna a tekintetes vármegyét”. A 20. század első évtizedében újrainduló folyamodványok áradatának, amelyek a megyeszékhely elérését célozták, az 1917. évi tűzvész vetett véget. A lépcsősor díszrácsos ajtaja a főbejárati csarnokban ► Verziertes Gittertor der Treppenreihe im Vestibül The ornamented door of the stairs in the main entrance hall 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom