Heves megyei aprónyomtatványok 19/M

Lapulj a források tiszta fenekére,

Simul) az üveglapba,

Rejtőzz a gyémántok fénye mögé,

Kövek alatt a bogarak közé,

O, rejtsd el magad a frissen sült kenyérben,

Te szegény, szegény.

Friss záporokkal szivárogj a földbe - Hiába fürösztöd önmagadban,

Csak másban moshatod meg arcodat.

Légy egy fűszálon a pici él S nagyobb leszel a világ tengelyénél.

O, gépek, madarak, lombok, csillagok!

Meddő anyánk gyerekért könyörög.

Barátom, drága, szerelmes barátom,

Akár borzalmas, akár nagyszerű,

Nem én kiáltok, a föld dübörög.

(József Attila, 1924)

Tükör nélkül nem tudhatjuk, milyenek vagyunk, és a mások szeme kell ahhoz, hogy megláthassuk önmagunkat. Ehhez persze belátás szükséges, és egy bizonyos távolság.

Olvasok egy könyvet, és magamra ismerek, vagy éppen másokra a könyv alakjaiban. Ugyanakkor köztem és az általam olvasottak között távolság van. Tudom, hogy nem vagyunk azonosak. Ugyanez történik, amikor másokkal találkozom. Elfogadom őket, de van bizonyos távolság közöttünk. És ahhoz, hogy egymásnak segíteni tudjunk, ez a távolság épp oly fontos, mint az elfogadás.

Minden egyes találkozáskor nem csak én találkozom, hanem velem is találkoznak. Nem arról van szó, hogy az egyik embernek segítségre van szüksége, a másik pedig megadja azt. Két segítségre szoruló és segítséget nyújtó ember van. Aki kéri a segítséget, annak nyilvánvalóan szüksége van rá, de aki a segítséget adja,

13