Heves megyei aprónyomtatványok 19/K
i Komámasszony, hol a stukker? komédia A múzsák kegyelméből ez a stukker nemcsak mint revolver a színdarabban, hanem mint színdarab is körbe-körbe jár: sokszor és sokfelé játszották, sokféleképpen, sokféle helyzetben, és mindig másképp viselkedett, más jelentést hordozott, másképp volt aktuális. Leginkább ennek örülök: hogy tör- ténelcmfogó antennája mindig arra fordul, amerről a legsűrűbb hullámokat kapja. Negyedszázad múltán - 1966-ban írtam - be kell vallanom, hogy ezt a tulajdonságát még nem sejtettem. De a történelmi és politikai kitörés reménytelensége, melyben vergődve a darabot írtam, a dühödt gúnykacaj, a kétségbeesett röhögés, a „lássuk, uramisten, mire megyünk ketten” állapotában, egy olyan, óriásira növesztett karikatúrát rajzoltatott velem, melynek abszurditása belenyúlt a valóság abszurditásába, és ez a képtelen karikatúra valamely nézetből mindig érvényes és aktuális maradt. Ez a tény jó a darabnak, de nem jó, hogy így van. Egyszer azt írtam valahol, leginkább annak örülnék, ha ez a keserű komédia végre anakronizmussá válna. Persze nem mondtam igazai, hiszen melyik író örül, ha műve meszesgödörbe kerül. De nyugodtan füllenthettem, mert úgysem fenyeget a veszély egyelőre, hogy történelmi-politikai idill felé halad a világ, s benne mi, a Kárpát-medencében zsúfolódó nyáj. De azért talán, mégis, hátha egyszer úgy lehetne?... Szerintem a Komámasszony, hol a stukker? mai olvasatban, itt és most, leginkább az elriasztás békéjét hirdetheti. A nagy, keserves röhögésben minden egyes nézőnek az öl történelmi figura valamelyikében önmaga felismerését és - ami a legfontosabb - az elutasítást: én nem akarok többé ilyen lenni! Akkor egyszer talán mégiscsak kinyitjuk majd azzal a mindvégig kezünk ügyében fityegő kulccsal közösen a kaput, mely kifelé vezet az elrontott múlt évszázadaiból. (Görgey Gábor)
