Heves megyei aprónyomtatványok 19/K

Arany János: Csaba-trilógia

Harmadik rész

Részlet az Első énekből - Attila meghal

Hiába küldte Isten csodás intő jelét,

Vakság lepé meg az nap királyi Etelét; Tompult örömnek adta szivét; se lát, se hall: Mint legvakabb a hőség, midőn gyűl a vihar.

Másodszor Attilának kezét hogyan adá,

Mivel Szigfrid halálát így megtorolhatá;

Meg is torolta szörnyen: nagy volt Budán a baj: Testvéri ott vészének, s a nibelungi faj.

Hiába hogy ledobbant Turul tátos lova,

Nevetve szólt a hírre: „soha bizony! soha!"

Mint feljövő nap, fordult a vígadók felé,

Arany kelyhét mosolygó ajkához emelő.

Éjfél után, hogy eljött az álom ideje,

Benső lakába indult Atilla és neje;

Megbotlott a küszöbben a hölgy, és megpihent: Akkor sem vette észre Atilla, mit jelent.

Már csendes álom őrzé az élők nemzetét, Kimérte a halandók gyérebb lehelletét; Vígságban eltörődve a hunok gyermeki,

Budán és a mezőben aludt immár kiki.

De Ildikó nem alvék, nem ő csupán maga, Kemény volt egyes ágya, szép bársony pamlaga, Kést döföl a szivébe halálos sérelem,

A régi bosszú hamvát felszítja fris jelen.

Eszébe jut hatalma, mely eleinte volt,

Amig Atilla kedve Ríkához nem hajolt;

Eszébe Aladár is, kegyből-eselt fia,

Kinek majdan Csabát kell, öccsét, szolgálnia.

Vévé első urának szekrényből fegyvérit,

Csókolja, mintha bennök ott volna Szigferid;

Mért is dobá nevét el? s nem halt meg özvegyen? Azért, hogy Etelének szolgálója legyen?...

Elhunyt férjét óhajtva midőn igy rakogat,

Kezibe, most először, a ködsüveg akad;

Szigfrid viselte hajdan, s ha ebbe öltözött, Látatlanul jön és megy vala, ezrek között.

Egy gondolat! ... fejére a süveget teszi,

Látatlanul a csarnok felé útját veszi,

S megcsalva könnyű lépte, hol átsuhan, az őrt,

A fél világ urának merít szivébe tőrt.

Eszébe jut hazája, távol Burgundia,

Eszébe férje Szigfrid Szigmund dicső fia,

Kit bátyjai (a gyávák!) elárultak gazul,

Kiért, hogy bosszút álljon, megvált ónnal hazúl.

Paczka Ferenc: Attila halála, olajfestmény, 7893.