Heves megyei aprónyomtatványok 19/K

Aldobolyi Nagy György zeneszerző „Hadioperett” - írjuk műfaji megjelölésként, de a éVEJK A HÁTORSZÁGBAN ugyanúgy ne­vezhető „groteszk musical”-nek is. Vagy egyébnek, ha a műfaj lenne a legfontosabb. Számomra azonban elsősorban egy ritkán adó­dó alkalmat jelentett: világirodalmi, örökérvé­nyű „hős”-ből zenés színpadi főszereplőt formálni. Köréje pedig a híres regény alapján olyan szövegi-zenei környezet kívánkozott, ahol otthon érzi magát dal, tánc, próza egyaránt. Bőven merítettem minden zenei forrásból, leg­inkább mégis - azt hiszem - a mókás, csúfondá- ros dallamok uralják az elkészült darabot. És egy kis motívum, ami végigkíséri a főszereplőt, helyette is kimondja sok furcsa helyzetben: ÉVEJK vagyok. Molnár Ernő koreográfus Szenes Iván kitűnő versei, Aldobolyi Nagy György remek zenéje és maga a darab szellemisége ... mi kell még egy koreográfus számára? Olyan mozgásforma és szituációs táncok so­ra, melyeket szolgálatba lehet állítani a tragiko­mikus helyzetek megformálására, csatlakozva a színpadi változat megteremtéséhez. Mindig könnyebb számomra önálló koreográ fiák, táncos betétek elkészítése, mint az, ahol a mozgást a versekre írt zenéhez kell harmoniku­san illeszteni. Mi a titka a jó zenés darabnak? - az, hogy a nem táncos - énekes - színész úgy viselkedjék szerepében, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne számára a három műfaj együttes al­kalmazása. Éppen ezért olyan populáris formákat kerestem, melyben a darab sze­replői remélem jól érzik magukat és játékos kedvük fokozódik. Először dolgoztam az egri színházban, ahol egy remek, humorra fogékony és az alkalmazott mozgásokra érzékeny társulattal ismerkedtem meg. Remélem mind­annyiunk örömére

Next

/
Oldalképek
Tartalom