Heves megyei aprónyomtatványok 19/K
Josef Lada rajza íróbarátjáról Az író alkotási módszeréről „Hasek fejéből valósággal özönlöttek az ötletek, a tréfák, a bámulatra méltó fordulatok. Természetes könnyedséggel alkotott, és ebben nem mindennapi memóriája segítette. Tudott minden szóról, amelyet egyszer előtte kiejtettek, és hatalmas lendülettel rótta a sorokat. Szilárdan követte a komédia fejlődési vonalát, és ha új párbeszéd kezdődött, pontosan tudta, mi lesz a poén. Mindent személyt a fejében rajzolt meg a legkisebb részletekig. Abban a pillanatban, amint megérett az ötlet Hasek fejében, odalépett az asztalomhoz, s miközben diktált nekem, megjátszotta a személyt, akinek a szavait írtam. Gesztikulált, dobbantott, nyerített, fintorgott vagy éppen komolyan viselkedett, a dialógus értelme és a bemutatott személyek jelleme szerint. Ez a színjáték olyan bizarr, olyan groteszk hatású volt, mint Hasek maga. Amikor pedig sikerült a tréfa, akkor csendesen elmosolyodott, köhintett egyet, és zsebredugott vagy hátratett kézzel sétált, a szeme sarkából lesve szavai hatását. Csodálkoztam rajta, hogy munka közben megelégedett néhány csésze rumos teával” - írja feljegyzéseiben az az „íródeák”, akinek a huszonegy hónap alatt megszülető évejk - regényfolyam szövegét diktálta.