Heves megyei aprónyomtatványok 19/J

életmód kurzusokat, életreform napot. A civil szerveződésünknek megfelelően segítséget nyújtunk a megye civil szervezeteinek a fenti témákban. Az ifjúságot játékos vetélkedők tartásával neveljük az egészséges életmódra. A Heves Megyei Népművészeti Egyesület közel 20 éves múltra tekint vissza. Célkitűzéseink között szerepel a népművészeti értékek ápolása, megismerése, terjesztése. A népi kismesterségeket, azok alapismereteit fiatalok illetve minden érdeklődőnek játszóháza illetve táborokban igyekszünk bemutatni és megtanítani. Fontosnak tartjuk a népviseletek megőrzését, a ma is hordható viseletek népszerűsítését, amelyek a hagyományos formákat, motívumokat őrzik. Az alkotók igyekeznek olyan darabokat készíteni minden szakágban- amely nemcsak egy kiállítás dísze, hanem életünk hasznos tárgyai. Heves Megyei Vesebetegek és Szervátültetettek Egyesülete Egyesületünk 10 éve működő szervezet, megalakulásakor célul tűzte ki a megyében élő, a vesebetegség bármely stádiumában lévő emberek érdekeinek képviseletét. Tevékenységünk kiterjed a gondozásban részesülő betegek felvilágosításától, mentális ás szociális gondozásán, rehabilitációján keresztül, a veseátültetésen átesett emberek hétköznapi életbe való visszasegítéséig. Az utóbbi években rendszeresen megszerveztük a Vesenapokat, a lakosság közreműködésével. A tavaly májusban elnyert pályázat alapján, a Civil Házban egy Egészségügyi, Szociális, Karitatív és Rehabilitációs Irodát működtetünk, melynek feladata a városi civil szervezetekkel minél jobb kapcsolattartás, más betegségben szenvedők megsegítése, rehabilitációja. Tel: 36/518-208. Horváth Zsigmond Lajos Fotókör Horváth Zsigmond Lajos Fotókör a Megyei Művelődési Központ keretében működik 1986 óta. Névadója a cisztercikk tanára volt az 1860-80 as években, aki Eger első amatőr fotográfusa. A Fotókör huszonöt alkotó fotósból áll. A szakköri jelleggel működő szervezet alakulásától kezdve Molnár István Géza fotóművész vezeti. A „Heves Megye és Eger képei”c. kiállításon látható képek a szakkörvezető alkotásai. A kiállítást megnyitja Sós Tamás a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. „Ifjú Tehetségek Műhelye” Egri Alapfokú Művészeti Iskola Eger, Törvény ház u. 15; Pétervására, Szent Márton u. 3. Az „Ifjú Tehetségek Műhelye” Egri Alapfokú Művészeti Iskola 2000. szeptemberében kezdte meg működését. Modem tánc és Színjáték tanszakon. Iskolánkba szeretnénk lehetőséget adni tanulóinknak, hogy önmagukra ismerjenek. De talán ennél is fontosabb az a nevelési folyamat, amely megtaníthatja gyermekeinket a művészetek által elérhető boldogság érzete, mert ahogy Darwin mondta: „A művészetek elhanyagolása boldogság-veszteség.” A művészeti nevelés nem cél, hanem eszköz a boldogsághoz. Az iskolában folyó komplex

Next

/
Oldalképek
Tartalom