Heves megyei aprónyomtatványok 19/D

A pihenés, a kikapcsolódás és a gyógyulás völgyeként ismert V Egerszalók egy közel 2000 lelket számláló község a Mátra és a Bükk között, a Laskó-patak völgyében. Egerszalókról elsőként egy 1248-ban kiadott oklevél tesz említést: a Szalók nemzetség telepedett itt le, róluk kapta a nevét a helység. I A település már az államalapítást követően fokozatosan fejlődött, hiszen az oklevél tanúsága szerint a völgyben szőlőültetvényeket és jó bort találtak. A község és környéke - melynek vonzereje a környék természeti szépségeiben rejlik - számos érdekességet tartogat a turisták számára. Igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéből feltörő hévízforrás, de számos további látnivalóval kecsegteti a pihenni j vágyókat. A faluban már a középkorban is volt templom, a ma is j látható barokk templom 1 738-ban épült. Itt található a Csodatévő I Mária-kegykép, valamint a rokokó faragású Mária-szobor a XVIII. 1 századból. A templom Giovanni Battista Carlone olasz származású I mester tervei szerint épült. Egerszalók híres búcsújáró hely is és évtizedek óta ad otthont a keresztény ifjúsági találkozóknak, melyre | nyaranta több ezer fiatal érkezik. Egerszalók olyan évszázadok óta lakott település, ahol a táj és I a környezet igazán alkalmas arra, hogy az ember otthon érezze I magát; erről tanúskodnak a Várhegy oldalán található őskori leletek 1 is. A falu határán található érdekes látnivalók a kaptárkövek. Ezen I különleges, kúp alakú riolittufa képződmények közül hármat kereshet I fel a kalandvágyó látogató. A falu déli részén riolittufába vágott | barlanglakások teszik rejtelmessé a környék dombjait. Nagyszerű lehetőségeket talál a gyógyulásra és pihenésre vágyók I mellett a borturista is. Egy oklevél tanúsága szerint már 1 249-ben volt I Egerszalókon telepített szőlő. A helyi borászok a török hódoltság után I is folytatták a hagyományokat: a legelterjedtebb fehér szőlőfajták: a I leányka, az olaszrizling, a muscat ottonel, a zenit és a chardonay; [ a kék szőlőfajták közül pedig a zweigelt, a merlot, a kékoprotó, a I cabernet sauvignon és a cabernet franc a legismertebb az egerszalóki I szőlőkben. A környék borászai csodálatos riolittufába vájt pincékben I finom borokkal várják vendégeiket. Eger mellett a kíváncsi kirándulók egyik legkedveltebb célpontja a I Laskó-patakon felduzzasztott tó, mint az Egri Bükkalja legnagyobb I felszíni vize, amely élő- és madárvilágával jelentős természetvédelmi I értéket képvisel. A település minden évben megtartott turisztikai rendezvényeivel I a meglévő hagyományokra és két kiemelkedő vonzástényezőjére | alapozva - Eger történelmi,és kulturális értékeire és a község legnagyobb turisztikai kincsére, a szalóki gyógyvízre - évről évre erősíti a térség turizmusában betöltött szerepét. Kívánjuk, hogy érezzék jól magukat községünkben, fedezzék föl a 1 település és a környék kincseit! , | ............w чу -——и;тяя^Я EGERJZALÓK Az Egerszalóki Gyógy- és Wellnessfürdó A település kéttermálvízkúttal rendelkezik. 1961 -ben kőolaj és földgáz I után kutatva végeztek itt fúrásokat, azonban a keresett ásványok I helyett gyógyvizet találtak - azóta folyik végig a domboldalon az I ásványi anyagokban igen gazdag gyógyvíz, mely folyamatosan építi | a csipkézett, fehér képződményeket. A 410 m mélyről feltörő víz 65-68 °C-os, a kút vízhozama 2350 I liter/perc. A 12 biológiailag nélkülözhetetlen és 7 kedvező hatású I nyomelemet, pl. nátriumot is tartalmazó, kalcium-magnézium I hidrogén-karbonátos hévíz, melynek a metakovasav tartalma i is jelentős, a kénes gyógyvizek kategóriájában az egyik legjobb I besorolást kapta. A forrás vizét 1992-ben az Egészségügyi I Minisztérium gyógyvízzé minősítette. A mészkődomb az évek során egyedülálló jellemzői miatt a környék I szimbólumává vált. A víz többek között az alábbi betegségek esetén alkalmazható I sikeresen: izületi betegségek, gerinc betevgségek, csont-, izom-, I ínbetegségek, az idegrendszer betegségei, anyagcsere betegségek, I mozgásszervi elváltozások, kötőszöveti és bőrbetegségek, a tüdő I oxigén felvevőképességének javítása, sportsérülések, és műtétek utáni I rehabilitációra. a salátakülönlegességektől a friss gyümölcslevekig egészséges ételek széles választéka található meg az étlapon. A legkorszerűbb technológiával felszerelt gyógyászati részle­gen szakértő személyzet közre­működésével többek között fürdőkúrákat, gyógytornát, masz- százskezeléseket, valamint fiziko­terápiás kezeléseket vehetnek igénybe a gyógyulást keresők. A hagyományos és speciális gyógykezelések közül reumatológus szakorvos segít összeállítani az adott panaszra, betegségre leginkább hatásos terápiát. A wellness központban exkluzív szaunavilág, kényeztető kádfürdők, speciális masszázsok, fényterápia, keleti terápiák kapnak helyet, melyek nyugtató, stresszoldó hatásuk révén biztosítják a tökéletes rekreációt, feltöltődési A fürdő exkluzív szaunavilága lehetőséget kínál a relaxálásra, felfrissülést jelent mind a test, mind a szellem számára. A belső térben finn szaunák, infraszauna, gőzfürdő, aromakabin; a külső részben pedig egy finn és egy orosz szauna található. A wellness részlegen magas színvonalú szépségápolás kap helyet. A szépségszalonokban gyakorlott kozmetikusok és fodrászok a legkiválóbb szépségápolási fermékekkel, professzionális felszerelésekkel várják a vendégeket. A szalonokban manikűr, pedikűr és szolárium is igénybe vehető. A fitness részlegen a legújabb és leghatékonyabb erősítő- és cardio gépek, egyéni, testreszabott edzés programok, változatos aerobic órák segítik vendégeink egészségének megőrzését. Szakképzett trénerek egyéni állapotfelmérés után személyre szabott edzésprogramot alakítanak ki, segítenek a gépek használatában, illetve a helyes mozgássor elsajátításában. 2008-ben nyílik a minden igényt kielégítő ötcsillagos szálloda, mely a vendégek kényelmét szolgálva közvetlen összeköttetésben áll majd a Gyógy- és Wellnessfürdővel. A 206 légkondicionált szoba mindegyikéhez erkély vagy terasz tartozik majd. Szintén 2008-tól kínál színvonalas szálláslehetőséget az apartmanszálló és apartmanfalu 311 db lakóegységgel, ahol vendégeink négycsillagos kategóriájú apartmanokban pihenhetnek. Gyógy- és Wellnessfürdó: 2007 nyarától fogadja vendégeit az Európában páratlan természeti környezetben épülő Gyógy- és Wellnessfürdó Egerszalókon, Egertől mindössze 6 km-re. A hegyoldalról lefolyó gyógyvíz alkotta különleges teraszos mészkőképződmény lábánál épülő fürdő a sokoldalú, magas színvonalú gyógyászati és wellness szolgáltatásai révén egyedülálló a térségben. Az 1900 m2 vízfelülettel rendelkező létesítményben összesen 1 7 kül- és beltéri medence kapott helyet - gyógyvizes ülőmedencék, pezsgőfürdő, élménymedencék, gyerekmedencék, visszhang Kneipp - és illatos medencék biztosítják a kellemes időtöltést az idősebb és fiatalabb korosztály számára egyaránt. Az apartmanfalu közelében szolgáltató-központ létesül, amelyben önkiszolgáló étterem, söröző, bowling- és biliárdterem, valamint internet-kávézó, minimarket, posta, utazási- és információs iroda kap helyet. A fürdő és szálloda környékén parkosított zöldterületek, egy mesterséges tó, sétáló- és kerékpárutak, illetve piknik és családi kirándulásokhoz megfelelő területek színesítik a vendégek Világszínvonalú gyógyászati, wellness és fitness szolgáltatások állnak rendelkezésre a gyógyulni és kikapcsolódni vágyók részére; a fürdő korszerű étterme, kávézója és wellness bárja az egészséges táplálkozás lehetőségét kínálja. Az étterem a hagyományos magyaros és nemzetközi ételek mellett a diétás- és reformtáplálkozásra is lehetőséget biztosít. Gazdag kínálattal fogadja vendégeit a hangulatos wellness bár,

Next

/
Oldalképek
Tartalom