Heves megyei aprónyomtatványok 19/C

TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYÖNGYÖSI SÁR-HEGY TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET Védetté nyilvánítás: 1975 Terület: 186 ha A Mátra déli peremhegyét a szőlőkultúrák fölött meg­maradt egyedülálló, növénytani ritkaságokban bővel kedő növényzete és lepkefaunája miatt nyilvánítottá védetté. A hegység tömbjéből délre előrenyúló vulká­ni alapkőzetű hegy biogeográfiai jelentősége abban áll, hogy az Alföld felől nyitott, így a hegylábperemi ele­mek könnyen keveredhettek az elsősorban kontinentá­lis elterjedésű pusztai elemekkel. A hegy legértékesebb élőhelyeit az egykori szőlőterületeken differenciálódott árvalányhajaserdőssztyepprétek, törpemandulás cserjé­sek, magyar perjés sziklagyepek jelentik. Az északi ki­tettségben található kornistárnicsos kaszálórétek, vala­mint a Szent Anna-tó fragmentált higrofil növényzete tovább fokozza a terület élőhely- és fajdiverzitását. A déli száraz lejtők flóraelemei között találjuk az Észak- magyarországi-középhegységben csak itt előforduló szubmediterrán rokonságú ezüstös útifüvet és a sápadt ledneket. Az üde sziklás felszíneken kora tavasszal nyílik a cseh tyúktaréj, míg a sztyepp rété ken a leánykökörcsin bontja lila, a tavaszi hérics pedig sárga lepelleveleit. Az egykori szőlőtermesztés emlékét jelző kőgarádicsokon helyenként tömeges a törpemandula. Legfeltűnőbbek a gyepek kora nyáron, amikor az árvalányhajfajok ­■ A sár-hegyi tanösvény egyik állomása Sápadt lednek különösen a hosszúlevelű- és a bozontos árvalányhaj - szinte fehérre festik a domboldalakat. Ekkor virágzik többek között a védett macskahere, a nagyezerjófű, a selymes peremizs és a tarka nő­szirom. A gyepekhez szá­mos esetben molyhos- tölgyes bokorerdő foltok kapcsolódnak, ahonnan a szőlőtermesztés felha­gyását követően a nö­vényzet visszatelepedett. Északias kitettségben, vastagabb talajtakarón félszáraz irtásréteket találunk, melyekben számos orchideafaj is megjelenik, például a tarka-, az agár- és a poloskaszagú kosbor. Az Alfölddel való növényföldrajzi rokonságot mutatja a sztyeppréteken megjelenő sziki kocsord is. A Szent Anna-tó hínárnövényei is alföldi származásúak, úgymint a pocsolyalátonya és a sziki boglárka. A Sár-hegy földrajzi helyzete, különleges növényvilága és jellegzetes klímája következtében rendkívül fajgazdag állatközösségeknek biztosít élőhelyet. Az itt előforduló közösségekben számos hazai és európai viszonylatban is ritka, védett állatfaj található meg. A legértékesebb fa­jokat a rovarok között találjuk. A sztyeprét jellegű élőhelyeken él a sztyeplepke, amely­nek csak néhány hazai előfordulási adata ismert. Az üdébb sztyeprétek tárnicsos részein repülnek a szür­kés hangyaboglárkák. Ez a hangyaboglárka a hegyen két élőhelytípusban is előfordul: a tárnicsokban gaz­dag üde kaszálóréteken és a tárnicsokban sokkal szegé­nyebb félszáraz gyeptfpusokban. Míg az előző helyen ezres nagyságrendű kolóniája repül, addig a félszáraz gyepekben élő kolóniái sokkal kisebb egyedszámúak. A száraz magaskórós sztyeprétek orvosi kocsordosaiban, a kocsord gyökfőjében és szárában fejlődik a nagy szikibagoly hernyója. A hernyó jellegzetes, finom fűrész- porszerű rágásnyomával a hozzáértő lepkészeknek ha­mar elárulja jelenlétét. A lepke nyár végén, ősszel repül, Gyöngyösi Sar-hegy TT sokszor nagy távolságokra is képes eljutni, hogy számá­ra alkalmas élőhelyeken rakja le a kocsordokra petéit. A melegebb tölgyesek juharos szegélyein repülnek a magyar fésűsbaglyok, míg a tölgyeken ritka, mediterrán elterjedésű övesbagoly hernyók élnek. A fagyalokban gazdag, üdébb tölgyesek szegélyein figyelhetjük megjú- niusban a sötétbarna-vörös-sárga mintázatú díszes tar­kalepkét. A lepkék mellett ritka bogarak is élnek a Sár-hegyen. A Szent Anna-tó környéki idős tölgyesekben gyakori a nagy hőscincér, a hegy lábánál lévő kőrises szegélyek és gyümölcsösök környezetének jellemző faja a diócincér. TERMESZETVEDELMITERÜLETEK a> ■*-» 0) 3 <D <U ® 3 £ | <D T3-0> > (U N </> ■0) E i— .2 <> i to <D 'vT* Z 12 o i— c7> in '<D O) a> ■C 'CB <f) </> :0 >. O) c :0 >> O <

Next

/
Oldalképek
Tartalom