Heves megyei aprónyomtatványok 19/B
A MÚZEUM ÉPÜLETE - AZ EGYKORI APÁTÚR-HÁZ Győr egyik legszebb barokk palotája ad otthont 1949 óta múzeumunknak. A mai épület helyén álló középkori házakat Sajghó Benedek pannonhalmi főapát építtette át az 1740-es évek elején. Az így létrejött reprezentatív Apátúr- ház a XVIII. század vége óta többször is gazdát cserélt. II. József intézkedései nyomán előbb kaszárnyának, majd árvaháznak használták. 1802-ben, a rend visszaállításakor a bencések újra birtokukba vették, 1816-tól pedig a győri székeskáptalan papneveldéjének adott otthont. 1857-ben itt működött a kisszemi- nárium, 1910-től a tanítóképző kollégiuma. A 2. világháborút követően államosították az épületet, amelyben 1949-től a győri múzeum működik. A kétszintes, belső udvaros épület reprezentatív főhomlokzatával a Széchenyi térre néz. Kőkeretes kapuja fölé a Győrre oly jellemző zárt erkély került, amely mellett egy-egy félköríves fülkében Szent István (balról) és Szent Benedek (jobbról) egészalakos szobra áll. Az erkély mellvédjét az apátság címere ékesíti. A barokk díszterem Az Apátúr-ház ebédlője ma a múzeum díszterme. Falait műmárvány borítja, amelyen még kibetűzhetők a Napóleont éltető feliratok 1809-ből. A terem igazi ékességei a győri születésű Schaller István 1756-ban készített falképei, amelyeknek programját Sajghó Benedek főapát állította össze. A mennyezeti freskók középső mezejében a legfontosabb keresztény erények, a Hit, a Remény, a Szeretet valamint az Erő allegorikus ábrázolásait láthatjuk. Két oldalról az Isteni Bölcsesség és az Angyali Üdvözlet képei kísérik, az erkély boltozatán a Igazság és a Mértékletesség alakjai kaptak helyet. Az oldalfalakon történeti jeleneteket láthatunk, amelyek a bencés rendnek a keresztény magyar állam megteremtésében játszott szerepét mutatják be: A pogány magyarok megkeresztelése; II. Szilveszter pápa álma; Asztrik apát elhozza a koronát Istvánnak; István király és Imre herceg látogatása Szent Márton hegyén. A sort A királyok imádása jelente egészíti ki. Mindezeket az oldalfalakon emblémák kísérik, melyek a szerzetesi élet szabályaira figyelmeztették az egykori szemlélőket. A falképeket gazdag rokokó stukkó ornamentika keretezi. A múzeum története A győri múzeum - jogelődje révén - az ország legkorábbi alapítású vidéki múzeuma. Az egykori bencés főgimnázium szemléltetés céljából létrehozott „természetrajzi szertára” az 1850-es évek végére - Römer Flóris munkája nyomán - figyelemre méltó régiségtárrá fejlődött. A kiváló szerzetes-tanár felfigyelt a régiségek nevelő erejére, kultúrtörténeti jelentőségére. Érdeklődéssel mentette az építkezések során előbukkant leleteket, bakonyi gyűjtőútján pedig már a múzeumszervező tudatosságával derítette fel a megőrzésre érdemes tárgyi emlékeket. A komoly gyűjteménnyé vált gimnáziumi szertárat az illetékes „cs. és k. középponti bizottmány” 1859-ben a környékbeli régiségek „hivatalos letéti helyévé” jelölte ki. Rómer „múzeumőr” utódai tanári munkájuk mellett fejlesztették tovább a gyűjteményt. Győr város és a vármegye anyagilag támogatta a régészeti feltárásokat, a települések „közönsége” pedig adományaival gazdagította az immár országos hírű intézményt. A bencés gyűjteménykezelők közül Méry Etel a kézműves céhek emlékanyagának megmentésével, Börzsönyi Arnold a gyűjtemény publikálásával és sikeres nemzetközi kiállításokkal írta be nevét a múzeumtörténetbe. A munkát a képzett régész, Lovas Elemér a muzeális anyag rendszerezésével folytatta, amelynek eredményeként 1929-ben a gimnáziumi szertárból megalakult a Győri Bencés Rómer Flóris Múzeum. Időközben Győr is lépéseket tett egy városi múzeum létrehozására, amely az eredeti elképzelések szerint magában foglalta volna a bencés gyűjteményt is. E törekvés azonban kudarcot vallott, és az 1938-ban létrehozott Városi Múzeum önálló, elsősorban képző- művészeti anyaggal nyitotta meg kapuit. E gyűjteményt a 2. világháború végén Nyugatra hurcolták, melynek pótlására a múzeumot újjászervező Szőke Béla tervszerű ásatásokat, gyűjtő utakat folytatott. Az új kommunista rendszer a bencés gimnázium gyűjteményét államosította, amelyet a Városi Múzeummal egyesítve 1949-ben a Széchenyi téri épületben helyeztek el. A Nyugatra szállított kincsek 1963-ban kerültek vissza Győrbe. Múzeumunk névadója, Xántus János (1825-1894) természetkutató, utazó, etnográfus Győrben végezte tanulmányait. Változatos pályája során beutazta a világot. 1866-68 között az általa alapított pesti Állatkertet igazgatta, majd 1872-1893-ig a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának volt a vezetője. Az első nagyszabású kiállítás 1954-ben készült el. A jelenleg is látható kiállítás az épület teljes felújítása, 1988 óta várja a múzeumlátogató érdeklődőket, amely Győr és környékének történetét mutatja be az őskortól a 2. világháború végéig. Emellett külön szobában kapott helyet a Petz orvosdinasztia orvostörténeti, képző- és iparművészeti hagyatéka, valamint az Abád- Hauser család képző- és iparművészeti gyűjteménye. A múzeum- épület folyosóján ugyancsak állandó kiállításként tekinthetik meg a látogatók a Magyar Posta Bélyegmúzeumának gyűjteményét, amely 1871-től 1987-ig ad képet a hazai bélyeg-kiadásról. Régészeti gyűjtemény A múzeum legrégibb gyűjteményének létrehozása a múzeumalapító Rómer Flóris nevéhez köthető. Négy teremben helyeztük el a régészeti anyagot a neolitikumtól az Árpádok koráig terjedő időszakból. Az őskori leletek közül kiemelkedő jelentőségűek a nagybaráti halomsírok kora vaskori anyaga és a Ménfőcsanak határában feltárt kelta temető sírjaiból előkerült unikális fegyverleletek, kerámiák, ékszerek. A második teremben a római kor emlékeit a területen lévő két legfontosabb település: Arrabona (Győr) katonai tábora és Mursella (Árpás) municipiumi rangú város leletei képviselik. A népvándorlás korából többek között a pannonhalmi hunkori fejedelmi leletet és az avar kor számos településének és temetőjének hagyatékát mutatja be a kiállítás. Az emeleti első teremben a honfoglalás és középkor emlékeivel ismerkedhet meg a látogató. Az Árpád-kori győri ispáni vár és püspökség jelentősége a középkor folyamán mindvégig megmaradt, ezt érzékelteti a történeti kiállítás folyosón folytatódó része. Néprajzi gyűjtemény Gyűjteményünk tárgyi anyaga az egykori három történeti vármegye (Győr, Moson, Sopron) paraszti és városi kispolgári kultúráját reprezentálja. Kiemelkedő egységei a térség néprajzi-táji csoportjaihoz kötődnek: a pannonhalmi dombság szőlő- művelése, a pusztai járás pásztorművészete, a szigetköz halászati eszközei, illetve a rábaközi mezővárosok viseleti együttesei. A városi kis- és parasztpolgári tárgyi kultúra együttesei közül kiemelkedik a több száz tételből álló mézeskalácsos-gyertyamártó, és a Győr városában fontos szerepet játszó kékfestés munkaeszköz-, műhely-felszerelés és termék kollekciója, kiállításunkban ezen emlékekkel is találkozhatnak. A kiállítás néprajzi része Győr város falusias kerületeinek, illetve a városkörnyéki falvak 19. század közepét jellemző tárgyi világát - lakásberendezését, öltözködését, földművelését, pásztorkodását és kézművesiparát - mutatja be. Újkori helytörténeti gyűjtemény Az újkori gyűjtemény nevének megfelelően a 16. század második felétől napjainkig terjedő korszak muzeális emlékeit őrzi. Bizonyos tárgykörökben, mint a fegyverek és a numizmatikai anyag, ó- és középkori leletek is találhatók. Elkülönült együttes a múzeum kiemelkedő értékű céhes ipartörténeti anyaga, amely az országos viszonylatban is rendkívül jelentős tárgyak (céhládák, céhkorsók, behívó táblák) mellett ezen iparos szervezetek gazdag iratanyagát is tartalmazza, mindez a kiállításban is hangsúlyos szerepet kap. Az ipartörténeti gyűjteményt a kézművesipari szerszám- és műhelyanyag teszi teljessé. Az elmúlt korok győri polgárainak életmódját őrző-megelevenítő viseleti, háztartási, lakberendezési anyagból szintén ízelítőt ad a kiállítás. A gyűjteményben ezek mellett jelentős értékű helytörténeti dokumentációs, és fotógyűjtemény is helyet kapott. Képző- és iparművészeti gyűjtemény Az ország vidéki múzeumai közül, a győri múzeum rendelkezik az egyik legrangosabb képző- és iparművészeti gyűjteménnyel. A képzőművészeti gyűjtemény festményeket, grafikákat, szobrokat, plaketteket és érmeket foglal magába. Ezek sorában kiemelkedő jelentőségű a festészeti és grafikai részleg, amelyben nyomon követhető a magyar és részben európai képzőművészet fejlődése, alakulása a 16. századtól napjainkig. A jelentős barokk anyag mellett számottevő 19. és 20. századi gyűjteménnyel is büszkélkedhetünk, amelybe szervesen illeszkednek a kitűnő helyi alkotók (Cziráki Lajos, Tóvári Tóth István, Patay Éva stb.) művei. A múzeum kincseit az elmúlt évtizedekben számos hagyaték gyarapította, mint az Abád- Hauser-, a Barkóczi- és a modem magyar festészetet bemutató Patkó gyűjtemény. Az előbbiek egy-egy önálló teremben kaptak helyet a kiállításban, míg az utóbbi a Vastus- kós házban tekinthető meg. Az iparművészeti gyűjtemény változatos tárgycsoportokat foglal magában (bútorok, viseleti darabok, szőnyegek, porcelánok, üveg- és fémtárgyak, órák, pipák stb.), amelyek időben az elmúlt fél évezredet ölelik fel. Kiemelkedő jelentőségűek a gróf Cziráky család dénesfai kastélyából származó darabok. A PATKÓ IMRE GYŰJTEMÉNY A Vastuskós-háznak nevezett épület, amelyben a Xántus János Múzeum Patkó Imre kollekciója található, Győr egyik legszebb kora barokk épülete. Az eredetileg egyszintes ház a 16. század végéig a győri székeskáptalan tulajdonában volt. 1833-ban Zittrich Mátyás kereskedő birtokába került. A fűszerkereskedő cégérként állíttatta a sarokerkély alá az 1829-ben bécsi mintára készíttetett vastuskót. A Vastuskós- vagy Zittrich-ház az 1980-as évek közepéig polgári lakóház volt. A homlokzat első helyreállítása 1962- ben valósult meg. A teljes rekonstrukciót 1985-86-ban Szőcs Sándor építész tervei alapján végezték. Patkó Imre 1922-ben született Gyomán. A 40-es évek második felétől újságíróként dolgozott. 1956-ban a Magyar Rádió Külföldi Adások Szerkesztőségének vezetője, a forradalmi események után a Magyar Távirati Iroda munkatársa volt. Külpolitikai szerkesztő, majd pekingi és londoni tudósító. Később diplomáciai szolgálatot teljesít, a párizsi Magyar Nagykövetség tanácsosa, sajtóirodájának vezetője. A rendkívül művelt, hat nyelvet beszélő Patkó Imre elsősorban sikeres külpolitikai újságíró volt, de a 60-as évek elejétől figyelme, érdeklődése kiterjedt a képzőművészet irányába is. 1972-ben oklevelet szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténeti szakán. Ettől az időtől közírói munkásságában egyre nagyobb teret nyertek azok a tanulmányok, cikkek, amelyek a képzőművészet tárgyköréből merítették témáikat. A képzőművészet iránti vonzalom kiélésére leginkább párizsi szolgálata éveiben nyílott alkalma. Ebben az időszakban gyűjteményét a külföldön élő magyar alkotók és jelentős nyugat-európai művészek alkotásaival gazdagíthatta, és a Párizsban megjelenő Magyar Műhely munkatársai, szerkesztői véleménye szerint is „sokat tett azért, hogy a hazai és a külföldön élő magyar értelmiség jobban megismerje, jobban megértse egymást”. , »■
