Heves megyei aprónyomtatványok 17/F
Egerben és a környező településeken egyre többen élnek a turizmusból - ebben van az egyik legnagyobb fejlődési lehetőségünk. Közös érdekünk, hogy a turistákat még több látványosság vonzza a környékre. Folytatjuk a belváros rekonstrukcióját: felújítjuk a Minaretet és környékét, a Dobó utcát, díszburkolattal látjuk el az Eszterházy teret, felújítjuk a Török fürdőt, és befejezzük a strand átépítését. Az elkészült kerékpárúton is eljuthatunk a gyönyörű felsőtárká- nyi tóhoz, s a tervezett faluházban nemcsak a helyiek találnak majd jó programokat. A feladatot keresem, nem a konfliktust - közös munkával, közös otthonunkért Látásból talán már ismerjük egymást: dr. Nagy Imre vagyok. 47 éves közgazdász, nyolc éve Eger polgármestere. Találkozhattunk rendezvényeken, bevásárlás közben, a Széchenyi utcán sétálva, fogadóóráimon vagy éppen egy kispályás focimeccsen. Négy éve ért először az a megtiszteltetés, hogy Eger, Felsőtárkány, Noszvaj és Szarvaskő országgyűlési képviselője lehettem, és úgy érzem, munkámmal nem okoztam csalódást azoknak, akik bíztak bennem. Képviselőként és polgármesterként minden eddiginél alaposabban megismertem Eger és a három falu problémáit, s megtanultam azt is, hogyan lehet az ország házában is tenni orvoslásukért. Tudom azt is, hogyan lehet jó adottságainkat még inkább kiaknázni. Eger iskolavárosi hírnevéhez méltón korszerűsítettünk oktatási, kulturális intézményeket: a gyerekek ma már a legkorszerűbb informatikai eszközökkel tanulhatnak a Lenkey János Általános Iskolában, folyamatosan zajlik a „Kéri” felújítása, megoldottuk az Andrássy fűtésproblémáit, elkészült a műjégpálya, és tavasszal birtokba vehetik a gyerekek a felújított Forrás Gyermek Szabadidőközpontot, a Bábszínházát és az EGAL-klubot. Nemcsak az egriek örülnek, hogy a 2 milliárd forintos állami támogatásnak köszönhetően elkezdődött a kórház régen várt felújítása, és ma már nem kell más városba utazni CT vagy MRI vizsgálatra. Komoly eredményeket értünk el a lakáskörülmények javításában is. Csak Egerben évente 350-400 új lakást adtak át, de a környező településeken is szép számmal épültek házak, lakóparkok, javult az infrastruktúra. Együttműködöm a kormánnyal, Felsőtárkány, Noszvaj, Szarvaskő önkormányzati vezetőivel, a helyi vállalkozókkal, a helyi ellenzékkel is annak érdekében, hogy további versenyképes beruházásokat hozzunk a térségbe. Ha szívügyünk e város s ezen falvak, karnyújtásnyira egymástól, közös ügyeinket együtt kell megoldanunk. Az elmúlt években megalapoztuk Eger és a hozzá szorosan kötődő települések fejlődését. Ma az egri kistérség a régió legfejlettebb körzete, ahová ebben a kormányzati ciklusban mintegy 10 milliárd forintnyi fejlesztési támogatást sikerült szerezni. Közel 800 millió forintos állami támogatással rendezzük a csapadékvíz elvezetéséta Farkasvölgyi-árok mentén. Megújítjuk a Ráckapu tér környékét, a Görög és Mária utcák szennyvízelvezetése mellett pedig megújul a Széchenyi utca, ésfelújítottukazelhasználódott,nagyforgalmúutakjó részét. Azelmúltévekbentöbbújállásttudtunk teremteni, mint ahány megszűnt. Kihasználva az egri kistérségben rejlő lehetőségeket, sikerült a városba vonzani a Bosch és a ZF államilag támogatott új beruházásait, ami további mintegy 1500 családnak jelent biztos állást a városban és a környékén. Közös felelősségünk a környezetvédelem. A regionális hulladéklerakó megvalósítása a Befejezzük az Ipari Park betelepítését, folytatjuk a Nagylapos fejlesztését, és uniós forrásból fejlesztjük a Béke telep infrastruktúráját, megújítjuk Felnémetet. A panelprogramnak köszönhetően pedig mintegy 3000 lakás újulhat meg a lakótelepen. legnagyobb uniós programunk. Csökkentenünk kell a városban a levegőszennyezést: terminált alakítunk ki a turistabuszok részére, valamint mélygarázs, parkolóház építésével érjük el, hogy kevesebb autó álljon az utcákon. Egerben és Noszvajon folytatjuk az utcák felújítását, Szarvaskőben megoldást keresünk a szennyvízelvezetésre. Folytatjuk óvodáink és iskoláink felújítását, támogatjuk a főiskola egyetemmé válását, terveink szerint szórakoztatóközpont létesül a Dohánygyár helyén, és nemzetközi szintű extrémsportpályát alakítunk ki a Rác-templomnál. Gyakorlatias lépések, felelősségteljes és szorgos munkálkodás - ezt ígérem Önnek továbbra is. Ha a politikai civódásnál Önnek is fontosabb, hogy versenyképes és igazi otthont jelentő várost és térséget fejlesszünk közös erővel, kérem, támogasson szavazatával!