Heves megyei aprónyomtatványok 16/H

WATERLOO í 5 F 1* I I f ,, í 3 • 'M »! Wf SZÍNES, OLASZ'SZO V JET FILM * Amikor Napoleon elhagyja Elba szigetét, a könnyen lelkesedő franciák ismét hozzásereglenek és a császár bevonul Párizs­ba. Az angolok vezetésével óriási hadsereget irányítanak Na­póleon ellen. Wellington herceg angolés Blücher porosz csa­patai várják a franciák császárát és Waterloonál megkezdő­dik az emlékezetes csata. Bondarcsuk, a Háború és béke rendezője ezúttal óriási appa­rátussal dolgozó, s a stratégia koncepciójából táplálkozó fil­met alkotott. A történet középpontjában a*Z impozánsan, hi­telesen és drámaian megrendezett csata áll. A látványos alko­tás, a monumentális tömegjelenetek, valamint a nagyszerű nemzetközi szereplőgárda jó szórakozást, nagy sikert ígér. MEG KÉR A NÉP Színes, magyar film Egy múlt század végi agrárszocialista mozgalomból indul ki Jancsó Miklós új filmje, s e mozgalmak formáit, rítusait, s egyben jövőbe vetett hitét ele­veníti meg. A film középpontjában egy agrárszocialista csoport áll, amely összeütközésbe kerül az intézővel, a pappal, majd a gróffal és a katonák­kal is. Előbb győzedelmeskednek, de a végső összecsapásnál beavatko­zik a hadsereg... Formailag a Fényes szelekhez áll közel ez a film és egyértelműen opti­mista kicsengésű. Főszereplők: Frantisek Veleczky, Drahota Andrea, Molnár Tibor, Balázso- vits Lajos, Bujtor István és Kóltai János. LIUBOV lüRovain SZÍNES, SZOVJET FILM A szovjet drámairodalom klasszikus alakja Trenyov, a forradalmat kővető polgárhá­ború névtelen hőseinek állít emléket mű­vében, s olyan embereket idéz, akik meg­értették a kor követelményeit és döntéseik­ben túlléptek személyes érdekeiken. A nagysikerű drámából készült filmet VLAGYIMIR FETYIN rendezte. Cím­szereplő: LUDMILLA CSURSZINA. Színes, magyar film TÖRÖK SÁNDOR író és PA- LÁSTHY GYÖRGY rendező tovább álmodta a nagysikerű Varázsló és a Hahó, öcsi! című I filmjeik történetét, s így szü­letett meg az új produkció. Az új filmben Öcsinek test­vére születik és amíg ő a test­vérke érkezésére vár, a harag, a félelem és a féltékenység kü­lönböző fázisain át jut el az em­beri együttélés felismeréséig. A bűbájos gyermekszereplő, KOVÁCS KRISZTIÁN ismét meghódítja majd a közönséget. Felnőtt szereplők: BALÁZSO- VITS LAJOS, GOBBI HILDA. GYÖRGY LÁSZLÓ, SCHÜTZ ILA. VáNyA BaCSl S zínes, szovjet film Csehov világhírű drámájának filmfeldolgozása két nagy­szerű színésszel főszerepben kerül a közönség elé. A hitelesen filmre vitt dráma egy önző, felfuvalko- dott ingyenélő történetét mutatja be, egy olyan embe­rét, aki tehetséges, okos emberek önfeláldozásának gyümölcsét élvezi. Főszereplők: INNOKENTYIJ SZMOKTUNOVSZKIJ és SZERGEJ BONDARCSUK Rendező: MIHALKO V-KONCSALO VSZKIJ. OSCEOLA Indián­történet színes, NDK­filmen A XIX. századi Floridába kalau­zol ez az érdekes produkció. Arra a vidékre, ahol az ameri­kai rabszolgatartók leigazták az őslakosságot és ekkor várat­lanul megjelent Osceola és az elnyomottak élére állt... A ka­landos motívumok, a váratlan fordulatok és izgalmak nem hiányoznak ebből az indiántör- ténetből sem. Főszereplő most is G03KO MITIG.

Next

/
Oldalképek
Tartalom