Heves megyei aprónyomtatványok 15/o
Ki ni var Tóth János:-Ezen a pályán szeretek -versenyezni, technikás és biztonságos. Különben én nyertem itt az első abszolútot. Az autóm rendben van. Örömmel mondhatom el, hogy nemrég Ausztriában, az EB idei 5. futamában kategóriámban első, abszolútban az olasz Nesti mögött második lettem. Az előjelek biztatók. KISS DEZSŐ:-Nem szabad hi báznom, egyformán jól és gyor san kell menni a mintegy 2x3 percben. Döntő lehet a pillanatnyi forma és lelkiállapot. Elterjedt velem kapcsolatban a hir, hogy év végén kiszállok az Osellából, abbahagyom. Való igaz, megfordult a fejemben, de a szivem visszahúz a pályára, a társak közé. DOMOSZLAI LÁSZLÓ:-Mint fővédnök és a sportág lelkes hive mindenekelőtt izgalmas vetélkedést várok. A megye lakossága már hozzászokozott és igényli is a mátrai autós progra mókát. Én arra kérem a közönséget, hogy tanúsítson megértést a rendezéssel, lebonyolítással kapcsolatban, értse meg ennek a színvonalasnak Ígérkező versenynek a célját. PERJES LÁSZLÓ:-A Pécsi Volán szakosztályvezetője vagyok, azé az együttesé, amely 79>80,8l-ben zsinórban nyerte a csapatbajnokságot. Idén a végső sikerre rajtunk kívül szerintem teljesen egyforma eséllyel pályázik a tavalyi bajnok Bp. Volán és a megerősödött Külker SC. A mi pontszerzőink lehetnek a Mátrában: Ranga, Gulyás, Ilosvai, Reiser... GÁRDONYI BALÁZS:-Az 1979-ös OB-n egri színekben szereztem bronzérmet, most jó érzés újra a rendezőket képviselni. Géposztályomban nagy a tülekedés az élen, sok a kemény autó, a spricces motor, de hazai pályán megpróbálok javítani pécsi negyedik és hatodik helyezésemen. LliŰteL hegyiverseny