Heves megyei aprónyomtatványok 14/E

Tisztelt Meghívott Vendégünk! XVIII. alkalommal indítjuk útjára ezt a programfüzetet a Heves megyei Műszaki-Közgazdasági Hetek alkalmából, azzal a reménnyel, hogy minden érdeklődő talál olyan rendezvényt, mely felkelti fi­gyelmét. Megyénkben 1965-ben rendeztünk először műszaki heteket, a mos­tanit tehát már szerény hagyományok értékes tapasztalataival szer­vezhettük meg. A MTESZ Heves megyei Szervezetének 29 egye­sületi szervezet, csoport a tagja és 5000 szakember vesz részt mun­kájában, akik az idén közel 100 rendezvénnyel készültek a Műszaki- Közgazdasági Hetekre. Az őszi hónapok egyike tehát megyénkben hagyományosan a mű­szaki-közgazdasági értelmiség rangos eseménysorozata jegyében telik el. Nem titkolt szándékunk, hogy a Műszaki-Közgazdasági Hetek időpontja alatt a figyelmet az átlagosnál nagyobb mértékben irá­nyítsuk a műszaki-gazdasági kérdésekre. Számítunk értelmiségünk fokozott politikai érdeklődésére és társadalmi aktivitására. Az alkotó munka szerepe minden társadalomban alapvető, de építőmunkánk jelenlegi szakaszában az eredményesen alkotó ember szerepe a szokottnál is nagyobb. Az MSZMP XII. kongresszusának határozata is tartalmazza, hogy „szellemi erőforrásainkat haszno­sítsuk minden területen jobban, szervezetten és fokozottan igényel­jük az értelmiség részvételét a szocialista építőmunkában, a köz­életben”. Ezért választottuk idei rendezvénysorozatunk vezérgondo­latául „Az alkotó ember szerepe a haladásban” mottót. Ezúton is tisztelettel meghívjuk önt rendezvényeinkre és számí­tunk aktív részvételére! Bízunk és hiszünk e rendezvénysorozat hasznosságában, abban, hogy valamennyiünk érdekét szolgálhatjuk. a Heves megyei Műszaki-Közgazdasági Hetek Szervező Bizottsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom