Heves megyei aprónyomtatványok 13/L

Jui V örös rekviem Ismeri a Szandi-Mandit? Egy nagy vegyi üzemben éppen nyári termelési gyakorlatra érkez­nek a középiskolás lányok és azt ta­pasztalják. hogy a munka a gyakor­latban nem azzal az intenzitással fo­lyik, ahogyan a tankönyvben olvas­ható. Készült 19(i3-ben, rendezte: Gyar- mathy Lívia. Zeneszerző: Tamássy Zdenkó. Főszereplők: Soós Edit. Davka Margit. Kállai E'erene. Matuska Szilveszter, az elmebajos bécsi gyáros felrobbantja a biatorbágyi viaduktot. A merénylet tényét felhasználva, Horthy politikai rendőrsége úgy állítja be a történteket, mintha ez a kom­munisták műve volna. Ezzel az ürüggyel statáriumot hirdet, majd őrizetbe veszi az illegális KMP vezetőit és gyorsított eljárással halálra ítéli Sallai Imrét és Fürst Sándort, a párt letartóztatott ve­zetőit A film Sallai Imre utolsó óráit mutatja be úgy, hogy vissza­pergeti emlékezetében életútját — elsősorban gyermekkorát, majd 1919-beli ténykedését —, s ilyenformán kialakul előttünk egy olyan igaz ember portréja, aki a halál árnyékában is hű marad meg­győződéséhez. 1975-ben Grunwalsky Ferenc rendezte a filmet, amelynek fő­szerepeit Andorai Péter, Lontay Miklós és Szacsvay László játssza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom