Heves megyei aprónyomtatványok 13/L

BEETHOVEN: F-dúr (Tavaszi) szonáta, op. 24 Beethoven ún. „Tavaszi” szonátája valóban életörömét, és a természet szépségét dicsőítő zene. Carl Czerny, Beethoven tanítványa utal arra, hogy az I. tétel (Al­legro) melléktémájának dallama valóban a madarak éneke ihletésére született. A tétel mozgalmas, motivikus kidolgozási módszere még a haydni hagyományokat idézi. А ГТ. tétel (Adagio rnolto espressivo) első témáját a zongora intonálja, gazdag figurációjú változata a hegedűn ismételten a madárhangot idézi fel. A III. té­tel (Scherzo. Allegro molto) szinkópáit, tréfás dallamát a trióban párhuzamos menetű melódiavonal ellensú­lyozza. A IV. tétel (Rondo. Allegro ma non troppo) muzsikája egyike Beethoven legnagyszerűbb és legderű­sebb pillanatainak. A dúr és moll tonalitás keveredése mintha a mozarti fény-árny játék hangulatát idézné. A ragyogó, friss zárótétellel befejeződő szonáta méltán egyike a legnépszerűbbeknek. BEETHOVEN: A dúr szonáta, op. 110 No. 1 Az op. 30-as szám alatt három hegedű-zongora szonátát írt Beethoven. Az első, az A-dúr szonáta kamarazene jellegű, ellentétben a két másik, határozottan hang- versenyteremben előadandó virtuóz szonátával. Az A- dúr szonáta zongoraszólama erőteljesebben érvényesül, ebben az értelemben is különbözik másik két társától. Az I. tétel (Allegro) intim, kamaramuzsikáját a II. tétel (Adagio) nagy lélegzetű dallama követi,ebben a tételben vezető szerepet ad a szerző a hegedűnek. A III. tétel (Allegretto eon Variazioni) egy témára írott hat variá­cióból áll, az utolsó variáció felgyorsult tempója mozgal­masan zárja a szonátát. BEETHOVEN: G-dúr szonáta, op. 9(i Beethoven utolsó — szám szerint tizedik — hegedű- zongora szonátája alkalmi kompozíció. 1812-ben Pierre Rode világhírű francia hegedűművész Becsbe látoga­tott, számára komponálta Beethoven a művet. Az egész műre jellemző a lírai hangvétel, amely gazdag szépségű dallamokban jut kifejezésre. Az I. tétel (Allegro mode­rato) beszédes témái néha népi hangvételre, vagy a ter­mészet idillikus ábrázolásának hangulatára emlékeztet­nek. A II. tétel (Adagio espressivo) bensőséges lírai zene. A III. tétel (Scherzo. Allegro) muzsikája éles hangsú­lyokkal indul, fiatalos lendületét a trió fékezi le, amely­ben feltűnik az I. tétel melléktémájának dallama. A IV. tétel (Poco allegretto) gondtalan táncmuzsikája, népi hangvétele Schubert zenéjére emlékeztet. A befeje­zés előtt felhangzó Adagio espressivo szenvedélyes szóló- kadenciája után a tánc fergeteges lendülete lassan elcsi­tul és derűs szépséggel ér véget a mű. 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom