Heves megyei aprónyomtatványok 13/K

Lesz-e NB I? * Lesz-e OB I? * Lesz-e NB I? A jelenleg még katonáskodó Bi- rinceiket és Csuhayt decemberre várjuk vissza, Méhesi pedig 1980 nyarán szerel le, remélem mind­hárman tudásban gyarapodva tér­nek vissza hozzánk. Én nem anyagi kérdésnek tekin­tem elsősorban azt, hogy bekerül­het-e egy csapat az NB I-be, vagy sem. Néhány éve úgy kezdtük a munkát, hogy a megyei ifjúsági válogatottból több környékbeli fiatalt leigazoltunk, ők ina már az ESE játékosai. Kötődnek ide, s vannak olyan tehetségesek, hogy fejlődésük üteme, tudásuk gyara­podása nem marad el a más egye­sületekben nevelt labdarúgókétól. Ez a munka hosszadalmasabb, több türelmet kíván a szakveze­tőktől, sőt a közönségtől is, de meggyőződésem, hogy gyümölcsö­zőbb, célravezetőbb, mint az át- gazolási időszakok játékosvására. Pozsgay Zsolt: Igen! — Amikor megtudtam, hogy erre a kér­désre válaszolnom kell, megkérdeztem a következő edzésen a Játékosokat. Közfel­kiáltással hangzott cl az Igen. Magam Is így vélekedtem, ezt tartom feladatunknak és elérhető célunknak ebben az esztendőben. Nem történhet meg. hogy ne jussunk vissza a vízilabda OB I-be. A kudarc azt Jelentené, hogy semmi sincs ebben a társaságban, márpedig ez nem így van. Hogy erősítés nélkiil tartósan helyet tudunk-e szorítani magunknak a legjobbak között, az még a Jövő kérdése lesz. A fedett uszoda bezárása kétség kívül nehéz helyzet elé állított bennünket, edző­partnereket veszítettünk el, a hagyományos Felszabadulási Kupát sem tudjuk emiatt megrendezni, pedig több OB I-es együttessel mérkőzhettünk volna ezen a tornán az OB II-es bajnoki küzdelmek kezdete előtt. Ez azonban nem lehet akadálya tervünk megvalósításának. Elsősorban — legalábbis jelenlegi Ismereteim szerint — a Typográfla, a MAFC, a Hódmezővásárhely és a HITEKA együttesére kell majd figyelnünk, ezek a csapatok lesznek riválisaink a bajnoki elmért folytatott küzdelemben. (V) Széman Ágostonná: Sikerülhet! *4 tavalyi tinédzser gárda VJ79-re egy évvel idősebb lett, 6* gazdagabb a múlt esztendei Öli 1 -es szereplés ru­tinjával. Amikor az OB I/B-be ki­esett női csapat idei bajnoki remé­nyeiről beszélgettünk a vezető edző­vel', a csoportbeosztás még nem volt ismeretes. így az esélylatolgatás sok­kalta merészebbnek tűnt. — Érzésem szerint — kezdte be­vezetőjében Szémanné— az OB 1/B- ben jó helyen fogunk végezni. Adott a tavalyi keret, sőt: visszaigazolt hozzánk a BSE-ből Zsuzsa lányom és játékra jelentkezett a szakosztály­nál Ladó Éva, aki eddig a Vásás­ban szerepelt. A keleti csoportban, ahová minden bizonnyal kerülünk a többi vidéki csapat — DEAG, Be­rettyóújfalu, Szentes — gyengébb játékerőt képviselnek nálunk. A nagy kérdés, hogy ide kerül-e a fővárosiak közül a szintén most ki­esett BVSC? A vasutasok mellett az MNB és az OSC ígérkezik kemé­nyebb ellenfélnek. Ha lányaim úgy fejlődnek, amint azt eddig tették, si­kerülhet ismét feljutnunk az OB I-be. Közülük négyen csak 1979-ben töltik be 14. évüket, ők pedig máir 1978-ban is jó csomó felnőttet pá- holtak el. Remélem a serdülő kori változások nem befolyásolják tovább­lépésüket. Széman Ágostonné két válogatot­tat mondhat magáénak. Túri Kati és Kiss Nóra az ifjúsági válogatott erőssége. Mellettük Halász Mónika érte el az ifjúsági aranyjelvényes szintet. Ez a három lány játszik majd a csapatmérkőzések soráni az első három helyen. (B)

Next

/
Oldalképek
Tartalom