Heves megyei aprónyomtatványok 13/I
a hatalom és erkölcs; a történelmi és forradalmi hagyományok hitének, a személyiség közösségbe illeszkedésének, a tegnap volt szépségek nyegle fogadásának, a társadalmi hovatartozásnak kérdései. Természetesen nem „brosúra-felmondások”, mellveregető önmutogatások e tartalmi programok, hanem művészetet inspiráló emberi gondok. A politizáló művész nem didaktikus szárazsággal, hanem a belső meggyőződés vehemens véleményformálásával nyilatkozik meg - s ennek köszönhető, hogy gondolatai mélységével azonosan tárul ki művészetének progresszivitása is. Minél összetettebb „élet-darab” fénylik fel egy-egy lapon, annál differenciáltabban korszerű és modern Czinke Ferenc alkotói eszköztára. Pályájának példáján állíthatjuk, hogy a kor szellemével együttlélegző, az alkotói eszközökkel bátran kísérletező, a társadalmi szerepet a mű hatására építő produktumok jelzik kortárs grafikánk egyik, igazi eredményeket ígérő törekvését. Az ezt az utat vállalók között pedig Czinke Ferencet mint alapozót, s mint ma is programot adó, színvonalasan dolgozó művészt kell számon tartanunk. BERECZKY LORÁND