Heves megyei aprónyomtatványok 13/I
1950-ben született Gyöngyösön. Az általános és középiskoláit Egerben végezte. Itt kezdett el 7 éves korában zongorát tanulni, majd 17 éves korában énekelni. Érettségi után sikeres felvételi vizsgát tett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakán. Itt Sziklay Erika növendéke lett. A főiskolai évek alatt több versenyen vett részt, a legsikeresebben a főiskola dalversenyén szerepelt, ahol első díjat nyert. 1973-ban ének művész-tanár diplomát, majd a 2 éves opera tanszak elvégzése után operaénekesi oklevelet szerzett. 1975-től ösztöndíjasa, 1977. januártól szólistája az Országos Filharmóniának. Rendszeresen énekel a Camerata Hungarica reneszánsz hangszeres együttessel, sok hazai és külföldi turnén részt vett (utoljára Cuba, Franciaország) és lemezfelvételek is készültek velük. A Budapesti Madrigálkórusnak eddig két lemezén, mint szólista szerepel (Vivaldi) és rendszeresen turnézik velük. Az utóbbi időben a Bakfark Consorttal is gyakran együtt dolgozik hazai és külföldi hangversenyeken. Szerepelnek műsorán más korból származó művek is, például Kadosa Pál és Farkas Ferenc szerzői estjein vett részt itthon, Berlinben és Bécsben. Romantikus műveket' eddig főleg a Magyar Rádióban énekelt. (Budapest, 1977. június) LUGOSI MELINDA (énekművész) 26