Heves megyei aprónyomtatványok 13/I
29 A legnagyobb termetű egyelek rendszerint a számukra kedvező körülmények között fejlődnek ki. Ez a felismerés lehetőséget ad arra, hogy a pleisztocén rétegekből előkerült csigahéjak a- laktani értékeléséből az adott élőhelyek ökológiai viszonyaira következtethessünk. Ennek a meggondolásnak a jegyében egy-két olyan adatot szeretnék közölni., melyek a Succinea ob- longa /Draparnaud/ kiima jelző szerepét világit ják meg. Ez az ubikvista faj olyan családba tar tozik, melyek tagjai bár szárazföldiek, vízhez kapcsolódnak. Úgy látszik, hogy a faj egyedei a pleisztocénban viszonylag szárazabb helyeken is előfordultak mint ma /Lózék 1963/. Soós /1943/ a ma élő egyedek házának átlagmagasságát 7,5 mm-nek adja meg, de előfordulnak ennél sokkal nagyobb példányok is. Lozek /1963/ szerint a pleisztocénban élő állatok között számos 4-4,5 mm nagyságú állat is előfordult. Eel kell tételeznünk, hogy ezek a kisebb alakok az említett szárazabb körülmények között fejlődtek ki. A felső-pleisztocénban végzett vizsgálataim során ugyanis azt tapasztaltam, hogy ennek a fajnak nagyobb és kisebb egyedei a legfiatalabb lösz- összletekből - melyeket Pécsi /1975/ összefoglalóan Dunaujváros-Tápiósülyi löszösszleteknek nevezett el - határozottan elkülönült rétegekben fordultak elő. Ahol a réteg homoktartalma igen magas, mint pl. Dunaföldvár, Dunaújváros, Mende, Bálátonszabadi homokos rétegek ott a kisebb alakot, ahol a lösz dominált /Paks I, II, Hódmezővásárhely, Mohács, Balatonszabadi loszös rétegek/, ott a nagyobb alakot találtam. Bizonyos, hogjr a homokos rétegek képződése idején szárazabb volt a